Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-10-07 / 40. szám

új ifjúság 6

LEMOND gyémánt ÚTVONALA

Mint Ismeretes, a hivatásosok részére kiirt legjelentősebb országúti kerékpáros verseny a Tour de Franca idei és sorrendben már 73. évfolyama az amerikai Greg Lemond győzelmével ért véget. A 25 éves, Belgiumban élő kerékpáros ezzel megtörte az európai hegemóniát, személyében először állt tengerentúli versenyző a híres nevezetes verseny dobogójának legfelső fokán.

Lemond nem az ismeretlenségből tört elő, hiszen már 1983-ban világbajnoki címet szerzett, győzelme azonban mégis meglepetésnek számit. Mindenki a francia Bemard Hinault győzelmére számított, aki különös szorgalommal készült a nagy versenyre, mert ötötdlk összesített győzelmével csúcsot akart elérni. Ez eddig ugyanis csak a felejthetetlen francia Anquetllnek és a belga Merckxnek sikerült a Tour történetében.

Minden úgy is kezdődött, hogy sikerül a hazai versenyzőnek valóra váltania az álmát. A 17. útszakaszig vezetett, ekkor jött azonban Lemond rohama, s utána végig ő viselhette a sárga mezt. A dolog érdekessége, hogy a két kerékpáros egy klubban, a La Vle Claire együttesében versenyez, és az íratlan törvények értelmében segíteniük kellett volna egymást, adott esetben Le- mondnak Hinault-t.

A dolgok azonban másképp alakultak, és Lemond így summázta győzelmét;

— Boldog vagyok, hogy sikerült győznöm. Különösen az utolsó egyéni inditásos idöfutam jelentett gondot, ahol egy bukás is nehezítette helyzetemet. Végül azonban sikerült áhított célomat elérni. Furcsa, hogy éppen én akadályoztam meg barátom, Hinault hatodik bajnokságát.

A nagy vesztes véleménye:

— Mindent megpróbáltam, de Greg bebizonyította, hogy rá.szolgált a sikerre Második lettem, de búcsúm így Is szép. Har- minckettedik születésnapomon, november 14-én befejezem pályafutásomat.

Még egy nagy egyénisége volt az Idei Tour de France-nak, a holland Joop Zoete- melk. A 39 esztendős sportoló ez évben vett részt utoljára a Tour-on. Képességeit mi sem jelzi jobban, mint az, hogy 16 alkalommal állt rajthoz, egyetlenegyszer sem adta fel a küzdelmet, s 1980-ban a végső győzelmet is megszerezte.

Az idei Tour de France-ról egyébként a szakemberek felsőfokon beszéltek. A zárást követően a körverseny történetének egyik legizgalmasabb küzdelmeként emlegették.

— Az Idei viadalnak két győztese volt; Lemond és Hinault is minden elismerést megérdemel — mondta Jacques Godet, aki 51 éve a rendezvény egyik igazgatója.

— Az Idei Tour volt a legizgalmasabb, amit valaha is láttam, pedig már negyven- hatszor követtem figyelemmel a versenyt — nyilatkozta Felix Levitan társigazgató.

Ez történt nyáron, és mopt egy teljesen friss hír a Tour de France háza tájáról: Greg Lemond győzelme emlékére különleges ajándékot kap egy párizsi ékszerésztől. A napokban átveheti Franciaország aranyból készült stilizált térképét, amelyen a 23 útszakasz végállomását egy egy gyémánt jelöli.

Az ötvenezer dollárra taksált ajándéknak van egy előnye, hogy Lemondnak a térképen jelölt utat már nem kell újra megtennie.

Szabálymódosítás

nem lesz

Joao Havelangé, a Nemzetközi Labdarúgó- szövetség (FIFA) elnöke ritkán nyilatkozik, éppen ezért „érdemes odafigyelni, hogy mit mondott az egyik brazil lapnak. Többek között elmondta, hogy a FIFA vezérkara 2002- ben Ázsiában szeretné megrendezni a világbajnokságot, és erre a legmegfelelőbb színhely Kína lenne. Elmondta azt is, hogy a közeljövőben aligha változtatnak a sportág alapvető szabályain, mert a lehetséges változásokkal lebonyolított próbamérkőzések nem jártak sikerrel.

(mész)

Antal István

Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) és környékén mindig a labdarúgás volt az u- ralkodó sportág. Különösen az mostanában, amikor a DAC sikeres elsőllgás szereplése nyomán mindenki kizárólag a labdarúgás bűvöletében él.

Amikor az egyesület röplabdázól tavaly páratlan fegyverténnyel felkerültek a Szlovák Nemzeti Ligába, szinte ügyet sem vetett rá senki. Igaz, az sem rengette meg a világot, hogy az együttes a balnokságban reménytelenül az utolsó helyen végzett, és a szabályok értelmében vissza kellett volna kerülnie az alacsonyabb osztályba.

Vissza Is került volna — és Dunaszerdahelyen már megbékéltek a gondolattal —, ha nem szól közbe a szerencsés véletlen. Az történt azonban, hogy a Banská Bystrica visszalépett a legfelsőbb szlovákiai bajnokságból, és a röplabdaszövetség felkínálta a dunaszerdahelyteknek, hogy töltsék be a megüresedett helyet a mezőnyben, maradjanak az SZNL-ben. Némi mérlegelés után kapva kaptak az alkalmon, hogy „pót- vzsgát tehetnek“.

Ilyesmire szokták mondani, hogy ördögi szerencse. De hogy mennyire szerencse ez rájuk nézve, és mit remélnek a váratlanul ölükbe hullott lehetőségtől, erre próbáltam választ keresni a DAC röplabda-szakosztályában. Bevezetőben el kell mondani, hogy a röplabdának semmilyen hagyománya sincs Dunaszerdahelyen és a Csallóközben. Tizennégy évvel ezelőtt honosította meg a sportág néhány lelkes híve, ha ugyan lehet itt honosításról beszélni, mert a röplabda csak nem akar a Csallóközben gyökeret verni. De erről hadd beszéljen inkább Antal István, a DAC röplabda-szakosztályának elnöke, aki szintén a sportág úttörői közé tartozik:

— Egészen pontosan emlékszem azokra az

A DAC röplabdázóinak pótvizsgája

Nehéz

hagyományt

teremteni

Időkre. Valójában ma is az a maroknyi ember szervezi a röplabda körüli munkát, aki ott volt az első lépéseknél. Közülük mindenekelőtt Idősebb Pavol TomaéovlCot említeném. aki katonatisztként került városunkba, és addig nem nyugodott, amíg nem toborzott egy röplabdacsapatra való hívet maga köré. Fiaiból is röplabdázókat nevelt. Közülük Pavol ma Is csapatunk oszlopos tagja és kapitánya. Idősebb kora ellenére ma Is sokat dolgozik, a szakosztály alelnö- keként mindenütt ott van, ahol a röplabdáról van szó.

Énnek ellenére a DAC röplabdacsapata az utóbbi években egyre reményteljesebben játszott, mígnem tavaly bekerült a Szlovák Nemzeti Ligába. Kezdetben úgy tűnt, hogy jól megállja a helyét. A sajtó is dicsérte, hogy friss vért és új színfoltot hozott a legfelsőbb szlovák bajnokságba, mégis utolsó lett.

— Mindössze egy ponton múlott — mondja Antal István. — Ráfizettünk a tapasztalatlanságra meg a szakosztályban uralkodó állapotokra. A csapatszellem nem volt valami jó, a bajokat tetézte az edzőt noszton bekövetkezett gyakori változás. Menet közben toldoztunk-foltoztunk, építettük a csapatot. Ilyen magas osztályban azonban már nem lehet kísérletezni, törvényszerűen Jöttek a nem nagy, de annál bosszantóbb vereségek. Nem kétséges, hogy borzasztó hátrányban vagyunk a többi csapattal szemben. Nekünk nincs hátországunk, utánpótlásunk. Az egész Dunaszerdahelyl járásban csak nekünk van röplabdaszakosztályunk. a testnevelési szövetség járási bizottságán nincs Is röplabdaszövetség. Teljesen magunkra vagyunk hagyatva, nincs miből válogatnunk. Szinte a csodával határos, hogy bekerültünk az SZNL-be,

A közmondás Is azt tartja: minden csoda három napig tart. De ml lesz azután? Képes-e a csapat arra, hogy most megragadja az ölébe hullott lehetőséget?

— Természetesen az lenne a legjobb, ha az egész környéken pezsgő röplabdaélet folyna. Érdeklődés talán lenne Is. mert valamikor nyolc-tíz csapat is küzdött a Központi Szakszeryezeti Tanács kupájáért, a- mely a dolgozók tömegsportrendezyénye. Talán egy kicsit szervezni kéne az ügyet. Sokat tehetnének a tanítók a röplabda népszerűsítéséért, hiszen ezt a sportot egyébként úton-útszélen űzik puszta kedvtelésből. Iskolánkban (Antal István a Jilemnlck^ Utcai Alapiskola igazgatója — a szerk. meg- jegy.) annak idején labdarúgó- és atlétikai

sportosztályt nyitottunk, amely azonban nem kapta meg az illetékes szervek áldását. Most ígéretet kaptunk, hogy alkalmasint röplab- dasportosztályt nyithatunk. Az újabb baj- nokj évfolyamra egyébként lelkiismeretesen készültünk. Megoldódott az edző kérdése, korábbi játékosunk Peter Bubnlak vette kezébe a csapat irányítását, Krerapaskí Milánnál, aki még most is játszik. Még tavasszal hozzánk Igazolt Milan Piplíta a bra- tlslavai CH-ból, vele megoldódott a feladó játékos kérdése. Most szerelt le és tért haza két kiváló játékosunk, Gödölle Laci és Pogány Mihály (a magasugrás szlovákiai csúcstartója — a szerk. megjegy.j. Velük kiegészülve erősebb, ütőképesebb a csapat. A tandíjat már megfizettük, a tapasztalatokból levontuk a tanulságot és bízunk abban, hogy nem leszünk sereghajtók. Végső soron pedig azt reméljük, hogy a röplabda gyökeret ereszt a Csallóközben.

Palógyi Lajos

Peter Bubnlak és Milan Krempaskf

Pogány Mihály — magasra felugorva lefiti a labdát — nagy erősítést jelent a csapatnak.

\ - X \ \

Flopp vagy hasmánt?

Ackermann a magasugrásról

A hetvenes években kétségkívül az NDK beli ROSEMARIE ACKERMANN volt a női magasugrás „királynője“, Montrealban olimpiai bajnoki cimet szerzett, s Európa- bajnokságon, víiág- és Európa Kupán is győzött. Pályafutása során hat világcsúcsot állított fel, a legemlékezetesebbet 1977. augusztus 26-án. Ekkor ugrotta át — a nők közül elsőként a kétméteres magasságot. A most 33 éves közgazdász a Sporlenho cimá NDK- beli szaklapnak nyilatkozott a magasugrásról, s két technika, a flopp és hasmánti e- lőnyeiről és hátrányairól.

— Fosbury megjelenése u- tán évekig dúlt a harc a hasmánt ugrók és a floppo- zók között — kezdte Ackermann. — Manapság ez á csata egyértelműen az utóbbiak javára dőlt el. Bell- schmidttel s velem véget ért a „klasszikusok“ fénykora.

Mi ennek az oka?

— A hasmántnak sokkal bonyolultabb a technikája.

jóval több Idő kell a begyakorlásához. Amikor azonban valaki biztosan elsajátította a „fogásait“, alig allg kell formalngadozástól tartania, mivel nagy teljesítménysta- bllitást biztosít. Amíg a flop- pal 3—4 év alatt a világ élvonalába lehet kerülni, addig ugyanehhez a hasmánt technikával legalább kétszer annyi Idő kell. Ezt a fényűzést pedig ma már senki sem engedheti meg magának, ezért szorult teljesen vissza ez a stílus.

Tehát ha újra kezdené,

akkor a Hoppal próbálkozna?

— A kérdés egész másképp vetődik fel. Amikor „eljegyeztem“ magam e sportággal, csak 158 cm magas voltam. Ezzel a testmagassággal ma már valószínűleg eltanácsolnának a versenyzéstől, a Fosbury-féle technikához ugyanis magas emberek szükségesek.