Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1986-10-07 / 40. szám
új ifjúság 3 Ipari a Garam mentén Léván (Levies) sok a küzépiskola: kUlSnbözS szaktanintézetek, gimnázium, közgazdasági, gépipari, pedagógiai, Közülük egyben magyar nyelven la tanítanak — a gépipari si^akközép- iskolában. Alig találok be az épületbe. Píz ajtó, amelyet bejáratinak hiszek, zárva van. Nem messze tőle a másik u- gyancsak. Visszatérek az elsőhöz, ahol a sok próbálkozás után végül egy fehér köpenyes néni segít. Megnyomja az üvegajtót, és — csodák csodája — nincs bezárva, csak nehezen nyílik. A néni nem is kérdez semmit, e- gyenesen az igazgatóhoz vezet. Egy hosszú folyosón megyünk, közben megállapítom: az Ilyen épületre mondják, hogy belülről sokkal nagyobb, mint kívülről. — Ebben az évben 486 diák tanul nálunk — ültet le dr. Viktor Orgonái mérnök, az iskola igazgatója. — A negyedik évfolyamban magyar osztályunk, is van, 21 tanulóval. A harmadikban az egyik osztályba vegyesen járnak magyar és szlovák diákok. A 31 tanulóból 14 a magyar, őket magyar nyelven tanítjuk. A szaktan- tárgyak tanítása minden osztályban szlovákul folyik. A negyedikeseknek a matematikát, történelmet, fizikát, kémiát és a polgár! nevelést, a harmadikosoknak pedig 0 matematikát. Távolságmérés lézerrel; a mikroszkópnál Skienár István, mellelte Madarász Péter. . Peter Titka és Renata Ozangová az Abbe-komparátor előtt a magyart és a polgári nevelést tanítjuk magyarul. A magyar és a szlovák diákok jól megértik egymást, e- gyütt laknak a kollégiumban, együtt készülnek az iskolai tanulmányi és sportversenyekre, együtt dolgoznak a különféle szakkörökben. Azt szeretném, ha megírná, hogy nyitnánk önálló magyar osztályt is, de nincs elég jelentkező. Iskolánkba leginkább a Lévai, az ÉrsekűjvárI (Nővé Zámky) és a Nyltrai (Nitra) járásból Jönnek a diákok, s az utóbbi három évben nem volt egy osztályra való magyar jelentkezőnk. De hát van itt riport- téma bőven. Nézze csak meg a jól felszerelt laboratóriumainkat! S ha még dicsekedhetek valamivel, akkor azok a számítógépeink! Dr. Valéria Osvaldová és Stefan Mi.sák mérnök igazgatóhelyettesek elárulják, hogy hatféle számítógépük van, összesen 14 darab. A diákok fa- kuliatlv órákon tanulják a programozást, ezenkívül számítástechnikai kör is működik. Valamennyi tanár elvégezte a számítástechnikai tanfolyamot, így tudják, hogyan hasznosíthatják a számítógépet saját szaktantárgyuk tanításában. Valéria Osvaldová büszkén mutatja az Iskola saját tévéstúdióját ás tévéhálózatát. A stúdióból egyszerre három különböző műsort sugározhatnak az egyes osztályokba. A tanárnak csak meg kell rendelnie a kívánt filmet. Lemegyünk a laboratóriumba. — Azt szeretnénk elérni — magyarázza Pavel Suhaj mérnök, a laboratóriumok felelős tanára —, hogy a szakmai gyakorlatokon a lehető legjobban éljünk a televfzióhálózatunk adta lehetőségekkel. PŐldáuI a fémek struktúrájának mikroszkopikus vizsgálata sokkal szemléletesebbé tehető a tévé képernyőjének segítségével. Azelőtt egyszerre csak egy diák nézhetett a mikroszkópba. Most a kamera a képernyőre vetíti a mikroszkopikus képet, így egyszerre nagyobb csoport is figyelheti a fémek struktúráját. Teremről teremre végigjárjuk az iskola „U“ alakú szárnyát, közben Pavel Suhaj mindent elmagyaráz. Az eAz SM 50/50-es számitógép előtt Skienár István és Marian Mandrák harmadikos iparisták gylk helyiségben csak mérőműszerek vannak, a másikban a fémek szilárdságát állapíthatják meg a diákok, a harmadikban szemléltethető és megfigyelhető, hogyan viselkednek az a- nyagok különböző hőfokra hevítve. — A műszerek és az alapanyagok közül nagyon sokat a patronáló üze- nieinktöl kaptunk, mert az Iskola saját pénzén nem tudta volna megvenni őket — mondja. — A — Három harmadikos fiúval beszélgetek. Mindhárman magyarok: Skienár István Felsőkirályiböl (Horná Králo- vá|, Forgács Szilveszter Ipolyságról (Sahy). Vanyó Róbert pedig Zséréről (Zirany). — Milyen egy „vegyes“ osztályban középiskolásnak lenni? — Az első év nehéz volt — mondja István —, de tanáraink türelmesen kijavították nyelvi botlásainkat. Most már úgy érezzük, túljutottunk a kezdett nehézségeinken. — Volt különbség a ti és szlovák osztálytársaitok tanulmányi eredményei között? — Mivel, mint mondtam, tanáraink elnézőbbek voltak, nagyjából azonos eredményeket értünk el. — Hogyan született meg ez a vegyes osztály? — kérdezem Róberttól. — Abban az évben, amikor mi jöttünk, kevesen jelentkeztek, így az iskola azt ajánlotta a szülőknek, hogy a magyar diákok járjanak együtt a szlovákokkal. — A kollégiumban is „vegyesen“ laktok? — Nem. A mi szobánkban csak magyarok vannak. Egyébként ml hárman nem együtt lakunk, de magyar anyanyelvűek a szobatársaink. — Van-e közöttetek olyan, aki eredetileg nem ide akart jelentkezni? — Én Inkább Komáromban (Komár- no) tanultam volna — mondja Forgács Szilveszter —, de a szüleim azt tanácsolták, jobb lesz, ha Ide jövök. Most már megszoktam itt, tetszik ez az Iskola. — Mi tetszik rajta? — Műszakilag jól fel van szerelve. Főleg a számítógépek tetszenek. — Én sem Ide akartam jönni. — mondja Skienár István. — Bratislavá- ba vágytam, hajósiskolába. Azért nem sikerült, mert osztályfőnököm azt mondta; abban az évben nem nyitnak osztályt. Nyitottak, de én későn tudtam meg. Közben megszoktam az Iparit is. — A — Járva a tantermeket, csodálva a didaktikai eszközökkel, szemléltető gépekkel kitűnően ellátott osztályokat, azon tűnődtem, vajon ez a sok gép, a percre megtervezett tanóra valóban kellemesebbé teszi-e a tanulást, hatékonyabbá-e a tanítást. Nem veszik-e el közben a tanár és a tanuló személyisége, kialakul-e közöttük valamilyen bensőségesebb kapcsolat? Akkor bizonyára igen, ha a gépek csak eszközök, a tanár kezében, nem válnak az órák főszereplőivé. Meggyőződésem, hogy ebben a gépipari közép- • iskolában is tudják: a legfontosabb mégis az ember. Kép és szöveg: Klinko Róbert-^nyelmesen nézelődve lépek be I# a szaktanlnfézet területére. Már a kapuban látom, a kerítéstől kezdve egészen a sportpályákig, jó gazda kezében van az intézet. Csodálatos itt mindern Aztán kiderül, nem Is egészen vé- leilenül: húszéves a szaktanintézet, készülnek az évfordulóra. Az udvar, a járdák felsöpörve, a pázsit, a dísznövények üdén zöldellnek. Pedig Ide Is ugyanolyan rakoncátlan kamaszok járnak, mint máshova. Jó érzéssel kopogtatok hát az i- gazgató ajtaján. Hófehér ingben, előzékenyen fogad. Büszke is lehet '.tt mindenre, hiszen húsz évvel ezelőtt nemcsak épülete, még irodája sem volt. Saját lakásán kezdte a munkát ... Elmondom jövetelem célját, megegyezünk közös egyetértésben, de nem állok még fel az asztaltól. Az emberekből nemegyszer kérdezés nélkül is előjön a mondandó, az, ami a lelkűket nyomja. Itt sem kell sokat várnom. Az igazgató beszél az l.skoláról, az eredmé nyeikröl: tíz évvel ezelőtt úgy kellett fogni' a gyerekeket az iskolába. Mára ez a gond megoldódott. Igaz, nem a tanulók legjava jelentkezik Nem dőlhetünk hátra a karosszékben hozzájuk, de már nem kell lasszóval fogni őket ... Viszont ... Ekkor már tudom, hogy érdemes volt maradnom. — Van két osztályunk, amellyel több a gond, mint az összes többivel ... — mondja az Igazgató. — Melyik az a két osztály? r- Az, amelynek tagjai még Iskola- kötelesek ugyan, de sem szakmunkás- bizonyítványt, sem más igazolást nem kapnak tőlünk a végén. Szóval, akik ugyan még iskolakötelesek, mégsem járnak rendesen Iskolába... — Iskolakerülők? — Egyik-másik gyereket két-három hónapig sem látjuk. Az osztályfőnök, az iskola mást sem tesz, mint hogy beidézik a szülőket, a rendőrséghez, bírósághoz fordulnak a problémával. És ami 8 legrosszabb, általában teljesen fölöslegesen, A szülök nem jönnek el, ha meg utánuk megyünk, valamely állami gazdaság majorjában vagy a faluszéll outriban találunk rájuk, de nem lehet velük rendesen beszélni. Néha már az az érzésünk, hogy mi kényszerítjük őket arra, hogy bandába verődve rosszon törjék a fejüket. Ráadásul a vállalatunknak sincs belőle valami nagy hasznai jó, ha négy-öt gyerek munkába lép a vállalatnál. A többi, ki tudja, hova kerül, mit csinál később. Az igazgató okkal és joggal hábo- rog. Az osztályt rájuk kényszerltették, holott talán az lett volna a megoldás, ha kisebb körzetekben összpontosítanák őket, hogy minél kevesebbet lehessenek felügyelet nélkül, hogy a közvetlen környezetük Is felügyeljen rájuk, szemmel tarthassa őket. Meg aztán minek az olyan Iskola, amely semmire vagy majdnem semmire sem képesít? Szóval itt a több millió korona értékű csodálatos Iskola. Megvan minden, ami a gyerekek oktatásához, neveléséhez szükséges, de:.. Már több Ízben jártam az iskolában, és írtam Is róluk. Annak idején képesítés nélkül, igazán nehéz körülmények között láttak munkához, s mára, amikor ők is, az iskola is e- gyenesbe jutottak — elég csak a sportpályáikat megnézni —, mégsem teljesíthetik a feladataikat. Azt hiszem, el kellene gondolkoznunk és megoldani az új rendeletek, törvények által felvetett problémákat. Lehet, nem biztos, hogy mindenben igaza van az igazgatónak, de mindenképpen hozzá kell látni a probléma megoldásához! Manapság ugyanis gyakran halljuk, hogy szaporodik az ifjúsági bűnözések száma. Hol vannak a gócok? Szaporodik annak ellenére, hogy pénzt, erőt, energiát fektetünk be, annak ellenére, hogy húsz év után kényelmesen hátradőlnénk a karosszékben. Nem tehetjük. Sőt, ünnepelni is csak módjával ünnepelhetünk, mert újra és újra meg kell mérkőznünk a holnapért. Németh István ÁGOSTON BÜSZKESÉGE A közelmúltban egy olyan fiatallal hozott össze a véletlen, aki szeret barkácsolni. jávorka Ágoston amatőr csillagász. Elképzelni is nehéz lenne egy csillagászt jó távcső nélkül. Ezt mindig tudtam, de hogy házilag is el lehet készíteni a távoli csillagok, építésiek megfigyelésére alkalmas távcsövet. az soha se jutf^tt volne az eszembe. Ágostonnak igen. A távcsöve mellett állva büszkén mondja: — Azt hiszem, kevesen dicsekedhetnek az amatőr csillagászok közül ilyen távcsővel. A csillagvizsgálók felszerelése között sem vallanék vele szégyent — mondja, miközben úgy simogatja. babusgatja az embermagasságú távcsövet, mint egy élőlényt. — Hogyan jutott az ésezdbe, hogy távcsövet szerkessz magadnak? — Mindig tudtam, hogy jó minőségű műszer nélkül semmit sem érhetek el, de arra nemigen mertem gondolni, hogy egyszer pénzem lesz ilyen minőségű távcsőre. Aztán úgy adódott, hogy nagyszerű optikához sikerült hozzájutnom. Kéz alatt vásároltam, egy idősebb amatőr csillagász árulta a lencséket, s amikor már együtt volt minden, nekiláttam a távcső megépítésének. Nagyon hajtott a kíváncsiság, hogy minél előbb használható állapotba hozzam, mert meg akartam állapítani az optikai minőségét. Alig vártam már azt a percet, amikor pillantást vethettem rajta keresztül az égboltra. — Mennyi idő alatt készült el? — Mindössze két hétre volt szükségem. de legalább fél év kellett ahhoz, hogy megfigyelésekre is 'alkalmassá tegyem. A tökéletesítése viszont még azóta is tart. Egy ilyen távcső elkészítése nagyon pontos munkát i- gényel. Szerencsére van egy Idősebb esztergályos barátom, aki elkészítette a tartozékokat. Ezt házilag nem tudtam volna megoldani, de a terveket ezekhez is én készítettem. — Milyen megfigyeléseket végeztél eddig? — Talán furcsán hangzik, de amíg nem készült el a távcső állványa, pontos megfigyelésekre nem is gondolhattam. Egy masszív állványra volt szükség ahhoz, hogy az égitestek fényképezésére is alkalmas legyen. Ez nagyon fontos volt, mert csakis a fényképfelvételek alapján lehet pontosan elemezni a megfigyeléseinket. — Milyen minőségűnek találod a távcsövet most, amikor már elkészült? — Minden távcső teljesítőképességét az átmérője, valamint az optikai minősége adja meg, amit a felbontóképességével szoktak meghatározni. Tudom, hogy nagy optikai cégek ma már sokkal tökéletesebb távcsöveket készítenek, de az amatőrök táborában tudomásom szerint eddig — legalábbis nálunk — senkinek sem sikerült pbntosabb és megbízhatóbbat szer- kesztenie. Kamocsai Imrs A szerző felvétele
