Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-07-08 / 27. szám

új ifjúság 5 A mikor elolvad az utolsó hó a földeken, Calgaryban, a Sziklás hegység keleti lan­káinak közelében fekvő félmilliós városban — Kanada „olajvárosá- ban“ — gyülekezni kezdenek a környék indiánjai. Teherautón, öreg vagy éppen az olajjövede- lemböl vásárolt amerikai „ország­úti cirkálóval“, Oldsmoblle-lal, a- vagy, éppen lóháton igyekeznek Calgaryba. július elején itt rende­zik a földkerekség egyik legna­gyobb rodeóját, a stampede-et — a vadlovakat megülö bátor cow- boyok bemutatóját. Már az első rodeón — 1912-ben — ott gyüle­keztek az Indiánok is. S azóta is tábort vernek Calgaryban, évről évre felállítják sátraikat, a tlpi- ket, bőrruhában, sastollból készült fejdfsszel tündökölnek, puha bör- mokasszlnban járnak, és némi borravalóért elszívják a békepi­pát a látogatókkal az amatőr fo­tósok kedvéért. Hasonló nyári In­diántalálkozóra kerül sor Banff- sokban is. A nyár általában két hónapig tart ezen a vidéken, mert gyakran már augusztusban leesik az első hó a Sziklás-hegység, a Rocky Mountains környékén. Az őszi melegek, a nálunk vénasszo­nyok nyaraként emlegetett „in­dián nyár“ errefelé ritkaság. Alig csendesednek el a stampede dob­jai, véget érnek az idillikus in­diánképek: Ülő Bika, Csendes Ba­goly, Sétáló Róka és társai vissza­térnek a rezervátumokba, és foly­tatódnak a szürke hétköznapok... De az utóbbi évtizedben már ezek a hétköznapok sem olyan e- seménytelenek a 300 ezer kana­dai indián számára. Mert ennyi Indiánnal számol a statisztika, de Indián nyár ^ ^ ,i X, 0» fa •■§ . e • 0) • M fi S'g. u a BS X 'S ° Sil fa c8 e e n M tr. (Q ^ H O > M > — SQÍ fa (Q (S X X ^0 0} X a B» ^ X« 3-■s S" S 'S' •O Sf az őslakosság ivadékaival együtt egymillió háromszázezren vannak. Hétköznapjaikból nemcsak öntu­datra ébredésük, hanem az ősi földeken talált olajból követelt juss és Jogaiknak az új alkot­mányba való beiktatásáért indí­tott küzdelem is felrázla őket. Kanada indiánjai egykoron a brit korona képviselőivel kötötték szerződéseiket, de az észak-ame­rikai ország legutóbb önálló al­kotmányt kapott, amely még nem foglalja magába maradéktalanul az őslakosok jogait. Az indiánok küldöttei 1980 végén Brit-Kolum- biából vonattal utaztak Kanada fővárosába, a Csendes-óceán part­jától 7000 kilométerre fekvő Otta­wába. Dobpergés kíséretében két­ezer indián és eszkimó találkozott és követelte az egyenjogúságot, az „ősi szokás szerinti előjogaik“ érvényesítését. Egyes olajtársaságok eddig sok millió dollár kártérítést fizettek az indiánoknak, s ma már az in­dián nő egyenlő jogokat élvez a fehér nővel — ha fehér bőrű fér­fi asszonya lesz .,. De a vita, a tárgyalás folytatódik a kormány­nyal az igazi egyenjogúság gaz­dasági és politikai feitételeinek megteremtéséről. Mert ma még az Indiánok átlagéletkora tíz évvel rövidebb, mint a fehér kanadaia­ké, három indián közül kettőnek nincs munkája, és ragályszerűen terjed közöttük az alkoholiz­mus ... Mindezt feledtetik — igaz csu­pán néhány napra — a rodeo, az indián nyár színei. T. S, Ä súlyosan megterhelt motorke­rékpár a sivatagi útvonal puha homokjában csúszkálni kezdett. Barátom, Curny megpróbálta a ma­sinát lábbal elkapni, de hiába, le­esett róla. Jobb lába kificamodva fe­küdt a háromszáz kilós motorbicikli alatt. így írja le a negyvenhárom éves Bodo Reinhardt motorkerékpár­túrája kezdetét. Barátja már Algériá­ban megsérült, majd kettős lábtörés- sel repült vissza hazájába. így Rein­hardt Yamaha XT 500 Enduro típusú motorjának nyergében egyedül indult útnak. Algírból, a Földközi-tenger partjáról el akart jutni Mombasába, az Indiai-óceánhoz. Miután mindezt túlélte, nyugodtan állítja, hogy az utazás „nem volt ka­land“, holott már Észak-Afrikában kalandosan kezdődött a dolog. Még a legmélyebb Szaharában is léteznek aszfaltozott utak, bár eze­ket gyakorta homokkal fújja be a szél. A homokviharok pokoliak. Gyak­ran Reinhardt csak húsz méterre lá­tott el. Éjjel Is tombolt a vihar, a- mikor közvetlenül az út mellett le­feküdt pihenni. Újból és újból ki kel­lett ráznia hálózsákjából a homokot, nehogy élve temesse el a sivatag. Nigériában a teherautó-sofőrök ve­szélyeztették öt. Az út mentén kilo­méterenként feküdt egy-egy autó- roncs. Az egyik nap a motorosnak háromszor kellett az árokba mene­külnie, hogy a teherautók el ne üs­sék. A sivatagi és az öserdel utakhoz hasonlítva, az aszfaltozott szakaszok tiszta örömet jelentettek. Méternyi mély gödrök, vízmosások Is előfordultak, amelyeket a trópusi záporok töltöttek meg vízzel és la­tyakkal. Még a hihetetlenül párás levegőben és a harmincfokos hőségben is az NSZK-beli utazó bőrruhában, csizmá­ban és kesztyűben aludt, fején bukó­sisakkal. Nem bízott a moszkitóháló- ban, amely felett vérszomjas rovarok ezrei zümmögtek. Mindig meglepetést szereztek a vámőrök és a rendőrök. Nigériában a formalitásokat a titkárnő elintézte, miközben a főváraos megkérte, hogy mutassa meg neki a motorkerékpár­ját. Kamerunban a határőrök már dél­ben részegen hevertek az épület ve­Yamahával Afrikában Egyedül robogott végig motorkerékpárral Afrikán a düsseldorfi Bodo Reinhardt. Az Egyenlítőtől délre a túrából tortúra lett, mivel szúnyogok­kal kellett harcolnia. A moszkitók úgy összecsípték, hogy a bukósisakját is alig bírta felhúzni... De más kalandokban is része volt. rendáján, és meghívták öt, hogy igyák velük. Végül magának kellett a pa­pírjait lebélyegeznie. Egészen másként történt Zaireban. A vámparancsnok egy személyben rendőrfőnök és bevándorlási hatóság is volt. Udvariasan és lassan intézte a formalitásokat. Reinhardtnak az ottani valutából egész készletét oda kellett adnia, hogy gyorsabban kezel­jék az okmányait. Így is harniinchat órájába telt, amíg tovább mehetett. — FRANCIA­ORSZAG Több napi szomjazás után egy oá­zisban az ottaniak vendégszeretetét élvezte. Kamerunban egy étteremben a francia vidéki kosztol kóstolbatta — egy elzászi asszony jóvoltából, ki­nek férje Kölnből származott, s akt az Italmérést vezette. Zaireban egy olasz épltőmunkások társaságában va­csorára bort ivott, majd pedig videón egy olasz westernt nézhetett. A Zaire folyó mellett Klsanganlban Reinhardt az Olympia Szálloda vendége volt. Ezt a hotelt egy görög házaspár vezeti, ők vendégeiknek a dzsungelban gö­rög specialitásokkal, zazikivel és ou- zóval kedveskednek. Meglepően sok európai utazgat Af­rikában. A Közép-afrikai Köztársaság­ban, Boall vízeséseinél — például — Reinhardt egy átalakított katonai te­herkocsival közlekedő tizenkét hol­landdal és egy régi autóbusszal ka­landozó spanyollal találkozott. Az il­letők Kelet-, illetve Déi-Afrika útjait járták. Négy napon át Reinhardtot gőzhajó vitte, mégpedig a Gungu. Felfelé a Kongó-folyón, Lisalától Klsanganllg. A csaknem kétszáz méter hosszú hajó két nagy pontont tolt, amelyekre két­szintes acélkablnokat forrasztottak. Az emeleten a második, a földszinten a harmadik osztály kapott helyet. A- latta utaztak a bennszülöttek — gyer­mekeikkel, ingóságaikkal. Itt aztán voltak tyúkok, kecskéki S minden mennyiségben szúnyog, bolha és sváb­bogár! Az I. osztályú étteremben a jegelt víz annyira szennyezett volt, hogy a düsseldorfi utazó Katadyn- szűröje két liter utón eldugult. (Ez a szerkezt teszi a vizet az európaiak számára egyáltalán Ihatóvá.) Tizenegy héttel a start után, Bodo Reinhardt végre Kenyába érkezett. A határ mögötti turistaszállódéban a hitelkártya ismét magától értetődő fi­zetési eszköz. Az étteremben falióra függ, ébresztőszerkezettel. A pincér megkérdezi; — Hogyan szereti a to­jást? — Ismét a civilizációba érke­zett. Mombasáig, a célig már csak ezer kilométer kitűnő aszfaltutat kell megtennie. M ég kellemesebb volt a hazaté­rése. Miután Mombasában el­adta motorkerékpárját, fel­szállt egy Jumbóra, és nyolc óra alatt hazaért Düsseldorfba. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára üzenetet inté­zett Nakaszone Jaszuhiro japán kormányfőhöz, amely­ben korábbi levelére vála­szolt. Az üzenetet Abe Sin- taro japán külügyminiszter­nek adia át Tokióban a Szovjetunió nagykövete. Mihail Gorbacsov üzeneté­ben megállapítja, hogy a Szovjetunió síkraszáll a ja­pánnal fenntartott sokoldalú politikai, kereskedelmi, gaz­dasági. tudományos, műsza­ki és kulturális kapcsolatok bővítéséért és elmélyítésé ért, s kihasznál minden a- dódó lehetőséget erre. A Szovjetuniónak ez a követ­kezetes politikája megfelel mindkét ország népei létér­dekeinek. Az SZKP KB főtitkára po­zitívan értékelte a szovjet­japán külügyminiszteri tár­gyalások idei két forduló­ját. Ezek a megbeszélések megerősítették: ha mindkét fél reális álláspontra he­lyezkedik és tudatosítja ó- riási felelősségét a mostani és az elkövetkező nemze­dékkel szemben, és egymás megértésére törekszik, ak­kor a konkrét gyakorlati e- redmények sem maradnak el. A tárgyalásokból azt a következtetést lehet levon­ni, hogy a politikai párbe­széd közösen megkezdett útja helyes és perspektivi­kus. Az üzenet a továbbiakban megállapítja, hogy a kétol­dalú kapcsolatok kérdései­nek megoldásakor nem le­het eltekinteni a nemzetkö­zi vonatkozásoktól. „Meg­értjük az önök amiatti ag­godalmait, hogy elégtelen az előrelépés a leszerelés, min­denekelőtt a nukleáris le­szerelés terén, aktív tettek­re van szükség, hogy az emberiség megszabaduljon a nusztulástől való állandó félelemtől. Első ez irányú lépést jelenthetné a nuk­leáris robbantások leállítá­sa. Japán tudja, hogy mit jelent egy ilyen atomrob­bantás és az emberekre néz­ve milyen következmények­kel jár“ — szögezi le az üzenet. Mihail Gorbacsov meggyőződését fejezte ki, hogy Japán szava sokat nyomhat a latban, és hang­jára valószínűleg sokan hallgatnának, Mihail Gorbacsov köszö­netét mondott a japán mi­niszterelnöknek a Japánban teendő látogatásra szóló meghívásért, és leszögezte, hogy a közeljövőben adód­hatna Is ilyen lehetőség. Egyúttal azt is közölte, hogy a Szovjetunióban is szívesen látnák a japán miniszterel­nököt. Moszkvában sajtóértekez­letet tartottak az európai fegyveres erők és hagyomá­nyos fegyverzet csökkenté­sének azon programjáról, a- melyet júniusi budapesti 0- lésükön fogadtak el a Var­sói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testü­letének ülésén. Az újságírók kérdéseire Vlagyimir Pet- rovszklj, a Szovjetunió kül­ügyminiszter-helyettese és Nylkolaj Cservov vezérezre­des, a szovjet fegyveres e- rők vezérkari főnöke vála­szolt. Vlagyimir PetrovszklJ a Varsói Szerződés indítvá­nyainak lényegét úgy össze­gezte, hogy azok a két eu­rópai katonai tömb száraz­földi erői és taktikai légi­ereje állományának a jelen­legi szinthez viszonyítva 25 százalékos csökkentését irá­nyozzák elő. Ez a csökken­tés mindkét oldalon több mint félmillió katonát jelen­tene. A Varsói Szerződés el­ső lépésként javasolta, hogy egy vagy két év leforgása alatt 100—150 ezer fővel csökkentsék egyszerre mind­két oldalon a szembenálló hadseregek létszámát.

Next

/
Thumbnails
Contents