Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-09-16 / 37. szám

új if|úság 9] íkiléQcedlk • kiréncedík oÍ •’ /V ' ■ \i Hordozható gázforrasztó Távol a hálózati áramcsatlakozás lehetfi- ségétől, gyakorlatilag bárhoi iehet forrasz­tani/ zsugorítani, hegeszteni az új nyugatné­met Steinel GI 1000 gázforrasztóval. A 135 wattos forrasztópákának megfeielő készülék az öngyújtókban használt butángázzai műkö­dik és 100—13 000 fok közötti hőmérséklet hozható létre vele. Különböző előtéteket le­het ránsavarozni; forrasztónsúcsot, forróleve- gő-fúvókát katalizátorral, így nagyszerű szer­szám a laboratóriumokban, a szervizmunkák­ban, de az otthoni barkácsműhelyekben is. Elektronikus „izzólámpa” Száz évvel feltalálása után az e- lektronika meghódítja az izzólámpát is. Az új „izzólámpa“ elektronikus ü- zemü és DL’LUX EL a neve. Az Osram gyár újdonsága nagy fényhasznosítá­sú, hosszú élettartamú parányított fénycső, amely egyesíti magában a hagyományos izzólámpák előnyeit: a tömör építési módot, az egyszerű ke­zelést és a kellemes fényszínt is. A 7. 11, 15 és 20 wattos DULUX meg­világítás-erőssége a hagyományos 40, 60. 75, illetve 100 wattos izzólámpáé­nak felel meg. A beépített elektroni­kának köszönhető a villogásmentes azonnali gyújtás, a minimális hőfej- lödés és a kis önsúly. Az energiafo­gyasztás az ötödrésze a hasonló tel­jesítményű izzólámpákénak. A 80 szá­zalékos energiamegtakarítás gyorsan kiegyenlíti az elektronikus „izzólám­pa“ drágább árát. Energiatakarékos edények Kitűnően lehet sütni-főzni a kifejezetten a villanytűzhelyekhez kifejlesztett új edényekben, ugyanakkor jelentős mennyiségű ener­giát lehet velük megtakarítani. A Vitramic márkanevű Uvegkerá- mia edényekben gyorsan felforr-megsQI az étel, kisebb az energia­felhasználás. Különösen vastag aljuk gondoskodik az egyenletes hő- eloszlásról, és forró állapotban is tökéletesen felfekszenek az üveg- kerámia főzőlapra. Pál célratörő fiatalember volt, akár kőfejtőben is képes lett volna dol­gozni egy-egy hétvégen, esek hogy anyagi helyzetén javítson. Szülei, flty- tyet hányva öt ven évükre, még minv dig házasságuk virágkorát élték. Ha kedvet kaptak tengernél tölteni a sza­badságukat, hát elutaztak. Végigjár­tak már egy sor tengerparti üdülőt, de ha a fiuk egy százast akart tő­lük kikunyerélnl, átnyafogták az e- gész estét, hogy nekik egy fölösleges petákjuk sincs. Egy diszkóban aztán megismerke­dett Ottóval. Az újdonsült, huszonhá­rom éves haver, akár egy szemfény­vesztő, amelyik zsebébe nyúlt, onnan húzott ki egy-egy zöldhasút. Egyálta­lán nem okozott neki gondot spanyol pezsgőt hozatni az asztalukra. A tü­zes italt kortyolgatva aztán így for­dult Falóhoz: — Barátocskám, a pénz az utcán hever, elég csak észrevenni, kinyúj­tani érte a kezedet, no meg egy kis ügyesség sem árt... És élsz, mint Marci Hevesen. Aztán már elárulta azt is, hogy nagy vállalkozásra készül, és szüksé­ge lenne egy belevaló segítőtársra, s ö éppen őrá, Pálra gondolt. Pál elkomorodott; — Ugye, lopás­ról lenne sző ...? — Ide figyel], ne játszd meg ne­kem az ártatlantl Tolvaj népség az egész világ. Nézd. az apám egyszer beleszaladt a kocsijával egy útszéll fába. Nem akadt egyetlen autós sem, aki bevitte volna öt a kórházba. A- mtkor aztán nagy sokára megkönyö- rölt rajta valaki, amíg a kórházban feküdt törött csontjaival, az ottha­gyott járgány fogyogatni kezdett. Bez­zeg most már nem átallották leállni a sofőr urak! Már csak kíváncsiság­ból Is megnézni a roncsot, és persze vitték, ami mozdítható volt — suj- kolta bele érvelt, hogy nem érdemes bízni az emberekben, annál kifizető­dőbb lopni. Azt azonban ravaszul eltitkolta Ot­tó, hogy már kétszer lebukott, hogy szülei hallani sem akarnak róla, és ő egyáltalán nem hajtandó mindent elölről kezdeni. A fölényes, magabiz­tos és tapasztalt ember benyomását igyekezett kelteni. Nagy sokára Pavel A két címbara beadta a derekát; kijelentette, hogy megpróbálja. Éjszaka aztán kivonultak a lakóte­lepi tágas parkolóba. Ottó volt a vi­gyázó, Pál meg a végrehajtó, vagyis aki gürizett. Amikor leszerelte az e- gyik személyautó kerekeit, neki kel­lett biztos helyre is cipelni őket, utó- végre ezt is gyakorolni kell, hogy megszabaduljon felesleges félelmétől. Ottó vállalta az üzletkötői szerepet. Vevő pedig akadt mindig. Nem kér­dezték azt, hogy honnan az áru, csak azt, hogy mennyiért. És mert olcsób­ban megkapták, mint a 'holtban, gon­dolkodás nélkül vitték a szajrét. Ottó egy napon kijelentette, hogy új kocsit vesz magának. Az öreget, amely már tragacs, a kutya sem a- karja megvenni, de talán alkatrészen­ként még talán elsüti. Egyébként je­lentéktelen külsejű ember volt Ottó, amolyan hajlott hátú törpe. Aki nem Ismerte, azt hitte, hogy még a légy­nek sem árt, és hálás minden jó szó­ért. De bezzeg ha kettesben marad­tak Pállal, Igencsak szabadjára en­gedte világ ellen táplált gyűlöletét. Mindent lefitymált maga körül, és egyedüli vágya az volt, hogy egyszer ő legyen az alvilág, főleg a tolvajok királya. Arról álmodozott, hogy majd neki Is lesz egy hűséges bandája, és neki nem lesz más dolga mint paran­csolni, és bezsebelni a hasznot. Ki hitte volna róla, hogy ez a je­lentéktelen emberke, aki másképpen nem is tudott járni, mint óvakodva, settenkedve, napközben mi célböl ta­nulmányozza a parkolókat? Az em­berek azt hitték, bizonyára ö Is sze­retne egy meseautót, de egyelőre an­nak is örül, ha a máséban gyönyör­ködhet, ha ott bóklászhat a sok ide­gen masina között. Egy alkalommal aztán Pál a találkozójukra magával vitt egy lányt is, akiről azt hitte, ta­lán szeretni is tudná. Ezzel az okton- dl tettével azonban felbőszítette tár­sát, akiről tudta, hogy nincs szeren­cséje a nőknél. Még a csúnyábblkjaí is hamar meggondolták magukat. „Ennek az embernek lagymatag a ke­ze, a jelleme sem lesz más“ — gon­dolták, és félreálltak. Ottó szórako­zottan nézett a barátjára, majd nyeg­lén odavetette: — Ez aztán csak a virágszál. Tet­szik. Te pedig tűnésl — Mit képzelsz?! — A főnököd vagyok vagy nem? Ha nem hordod el innen azonnal az ir­hádat, bemártalak a rendőrságeni Vedd tudomásul, énrám aztán nem bi­zonyíthatnak semmit. Olyan alibim van, amibe Sherlock Holmes sem tud­na belekötni. Pál megszeppent, és csak magában álkoződva eltűnt. A legközelebbi kiruccanásra Invi­tálva, Így vigasztalta Ottó a hoppon maradt társát: — Közöttünk más törvény uralko­dik. Ez a falka törvénye ... Pár hónapig ment ts minden simán. Tünögettek az autók kerekei, ajta­jai .. .• Virágzott a két vállalkozó cim­bora boltja. Amikor lebuktak, Ottó inkább hasonlított egy rakás szeren-, csétlenséghez, mint kétszemélyes ban­da kérlelhetetlen főnökére. Mindenért a szüleit kárhoztatta, hivatkozott sat­nya alkatára, sírt, könyörgött, majd amikor látta, hogy ez sem segít, ki­jelentette: — Pál csábított a rossz útra, neki kellettem, hogy nyugodtan garázdál­kodhasson. Amult-bámult a másik vádlott, nyel­te dühét, jőtormán szóhoz sem tudott juinl. A szenátus elnöke azonban így fordult az első számú vádlotthoz: — Ismerjük egymást, Napőieonka. A mesét hagyd másoknak ... — Ml közöm van, kérem. Napóleon­hoz?! — tiltakozott képmutatóan Ottó. öt évet kapott. Társa sem úszta meg szárazon, három évig neki sem kell pénzt kunyerálnta a szüleitől. Pechjük volt, mert az életet megéde­sítő cukorba só ts keveredett. De ez már így szokott lenni... NEVETŐ SZÍNHÁZ Puccini Toseája is azon operák közé tartozik, amelyek arra van­nak hivatva, hogy egy-egy színhá­zi évadot zárjanak. De ennek is megvan a maga magyarázata: mindössze kilenc szólista kell hoz­zá, s közülük Is csak három a „csillag“. A kórus az első felvo­násban még megjelenik a szín­padon, a másodikban csak a szín­falak mögül hallja a közönség, a harmadik felvonásban a kivégző­osztagnak még énekelnie sem kell. A cselekmény szempontjából e fontos kivégzési jelenet nem 1- gényel különösebb művészi talen­tumot az osztagot alkotó szerep­lőktől: bevonulnak, lőnek, távoz­nak. Általában diákok vállalják ezt a szerepet, hogy egy kis pénzt keressenek maguknak. A San Francisc6-1 Opera művé­szei azon az emlékezetes nyáron, 1961-ben féllábbal már szabadsá­gukon voltak, a diákok Is szétszé­ledtek a városból, így az igazgató­ságnak nem maradt más válasz­tása, a kivégzőosztagba onnan szerezni embereket, ahol tud. Csak hát ezek a lasszóval fogott „színészek“ azt sem tudták, mi fán terem az opera, nem hogy még a Tosca cselekményét is is­merték volna. Próbát tartani? Szó se leliet ró­la! A Tosca valamennyi operatár­sulat könyökén Jön ki. így nem maradt más megoldás, mint a ki­oktatás. A rendező mindössze any- nylt mondott az újdonsült színé­szeknek: „Ha Int az Inspiciens, katonás léptekkel bevonulnak, fel­sorakoznak, az elítéltre céloznak', várnak, míg a tiszt felemeli a kardját, és lőnek ..„Rendben, de hová menjünk utána? Hogyan vonuljunk le a színpadról?“ „Kö­vetik a főszereplőt!“ — hangzott az amerikai rendezőkre jellemző válasz. Elérkezett a jelenet. A közönség feszülten nézte a tizenkét bevo­nuló katonát, majd ezt a feszült­séget döbbenet váltotta fel. Két ember volt a színpadon, egy férfi és egy nő. De melyik az elítélt? Ez volt a nagy talány. Ráadásul mindketten rettenetesen tragikus képet vágtak, ami egyébként ért­hető is volt, hiszen aki kivégzés előtt áll, nem fog ujjongani. Az opera címe Tosca, bizonyára azt a kövérkés művésznőt kell kivé-* gezni — gondolták. Egyébként setri volt már idejük sokáig latolgatni, mert a tiszt intetett, a katonák Toseára céloztak, de ámulatukra nem a hősnő omlott össze élette­lenül, hanem a színpad másik vé­gében lévő színész. Az asszony, akinek már szerintük holtan kel* lett volna feküdnie, kétségbeeset* ten az élettelenül elterülő férfi fölé borult. De hogyan tovább? Az utasítás úgy hangzott, hogy kö­vessék a főszereplőt. Mivel a férfi halott, ö már nem jöhet számi* fásba. De ott van Tosca, aki két* ségbeesetten rohan a várfalak fe­lé, hogy a mélybe vesse magát. Miközben a függöny ünnepélye­sen leereszkedett, a nézők még láthatták, amint a kivégzőosztag­nak mind a tizenkét katonája kö* veti a főszereplőt a halálba..,- . <i<.V V­' • V '• ■ V vi 4

Next

/
Thumbnails
Contents