Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-08-26 / 34. szám

új ifjúság 7 Fábián Frigyes versei: Menekülés az előszobában kabátja gallérjába gyűrte menekülését a semmibe tükörképe mea volt vele elégedve még egy suta • mozdulattal megigazította inggombtakaró gégejojtogatáját kenguru-léptekkel ■ tette meg a másfél lépést az ajtóig kulcsot dugott a zár rideg agyába néhány kattanás jelezte a ki-becsukást: kizárta önmagát betonjészkéböl Egy önteltre a boldogságot talált tárgynak becézte a világmindenséget csak égboltnak nevezte s ami benne van lényegtelennek nyilvánította KULCSÁR TIBOR ROVATA Szabó Lehel: A PROTOTÍPUS m koordinátor a panorámaablaknál Ma állt, és a kozmosz milliárdnyi * csillagát figyelte. Az asztalnál a másodpilóta ült szendvicset eszegetve, vele szemben a navigátor, aki valami­lyen irományt böngészett szorgalmasan. A koordinátor háta mögött állt a robot. Annak az EC-72-es modellnek a proto­típusa, amelynek az agya egészen más rendszerű volt, mint az előző típusoké. A tervezők az űrhajózásban akarták felhasználni, és most a kipróbálása volt folyamatban. A robotot nemrég kapcsolták be; fémkarjait összefonta a törzsén, foto­cella-szemével egykedvűen bámulta a koordinátort. A kopasz, szikár férfi szembeborult a robottal, és kijelentet­te: — A kozmosz végtelen. Az EC engyhén megbiccentette a fe­jét, jelezve, hogy az információt tudo­másul vette. — A kozmosz nem végtelen — mond­ta a tagbaszakadt pilóta, hogy megtré­fálja a társát. A hagyományos robotok­nál két ellentétes értelmű információ olyan, mintha el sem hangzottak volna: az egyik kitörli a memóriából a mási­kat. A robot most a másodpilóta felé for­dult, s fotocelláit a férfi szakállas ké­pére meresztve megszólalt: — Végtelen vagy nem? A másodpilóta a meglepetéstől kis híján félrenyelt. — Pirmin — szólt a navigátorhoz —, baj van a memóriájával. Nem töröl. A navigátor mosolyogva az asztalra dobta az iratcsomót. — Nincs semmi baja, Pietro. Csupán az agya új rendszerű. Ez a kérdése is a függetlenségi faktor következménye. — Függetlenségi faktor, függetlensé­gi faktor! — mérgelődött Pietro. — Ez­után kérvényt kell majd benyújtanom a robotoknak, hogy valamit elhiggye­nek? — Nem, csak éppen mérlegelni fog­ják az információt, és összevetik a ta­pasztalataikkal. Olvasd csak el ezt a tájékoztatót, és megérted. A robot felé fordult és megismételte: — A kozmosz végtelen. Az EC bólintott, és a panorámaablak- hoz totyogott. A koordinátor az asztal­hoz ült, közben megjegyezte: — Ami azt illeti, engem is meglepett ez a masina. Mire jó ez a függetlensé­gi faktor? Az ismertető s5:erint ezzel küszöbö- lődik ki az igen — nem logikai rend­szer szigorú kötöttségéből eredő hát­rányos tulajdonságokat az ezen az el­ven működő robotagyaknál. Olvass be­le, Mike, nagyon érdekes. — Engem nem érdekel — fintorgott a koordinátor. — Remélem, az űrhajó vezetéséről szóló programot megérti, és nem fog kételkedni benne. Pirmin mosolyogva simogatta szőke bajuszát. — Abban nem fog, mert azt elektro­nikus úton tápláljuk bele, úgy, ahogy a gyárban a legfontosabb alapinformá­ciókat. Próbáld meg elhitetni vele, hogy a világűr nem fekete. Nem sikerül, mert a színeket alapinformációként kap­ja a gyárban, és ahhoz viszonyítja a külvilágot, nem pedig fordítva. — Azért jó, hogy van köztünk egy ember, aki ért a robotokhoz — vere­gette meg Pietro a navigátor vállát. — De mi van akkor, ha elektronikus úton helytelenül informálod a robotot? — Akkor előbb-utóbb összeütközésre kerül sor az alapinformációk és a hely­telen adatok között. És a robot legin­kább az alapinformációknak hisz. — Leginkább?! — kiáltott fel a má­sodpilóta. — Mi van leginkább? — érdeklődött Alekszandr, a belépő vezérpilóta. — Nem érdemes — legyintett Mike és felállt. — Inkább menjünk, és állít­suk össze az első programot a robot­nak. — Menjetek csak, engem nem érde­kel — csapott az asztalra a másodpiló­ta. — Tehát mit értesz azon, hogy leg­inkább? — A függetlenségi faktor ugyanis megengedi az alaptörvények bizonyos mértékű tolerálását, egészen addig, míg a robot meg van győződve arról, hogy nem vesztik érvényüket. — Ez minden törvényre vonatkozik? A navigátor bólintott. — A robotok 1. törvényére is? — Arra is. A robotok 1. törvénye közismert volt: Ne támadj emberre! — Hát nem! — robbant ki Pietro. Fel­pattant a székről, és fel-alá járkált a teremben. — Elhiszem, hogy értesz a robotokhoz, meg minden, de ezt nem hiszem el! Ezen a törvényen egy légy- piszoknyit sem tolerálhat! Átrohant a vezérlöteremhe, hogy el­mondja a vita lefolyását Mike-éknek, és becipelte őket Pirminhez. — Tényleg azt állítod, hogy az új robotok megtámadhatják az embert? — csóválta a fejét Alexandr. — Attól függ, mit nevezünk táma­dásnak — válaszolta a navigátor. — Semmilyen módon sem támadhat. Nincs igazad! — hadonászott Pietro. — De igazam van. Be is lehet bizo­nyítani — felelte a navigátor nyugod­tan. Lehunyta a szemét, jelezve, hogy részéről lezárta a vitát. A vezérpilóta az órájára nézett. — Huszonhárom óra lesz. Ideje nyu­govóra térnünk. A programot holnap betápláljuk a robotba. Ki ma éjjel az •ügyeletes? — Mike — felelte Pietro, és intett a robotnak. — Te velünk jössz, jó éjt, Mike! A reggel a kozmoszban semmiben sem különbözött a többi napszaktól. A vi­lágűr tigyanolyan fekete volt, a csilla­gok ugyanúgy ragyogtak, a hajó luxitái ugyanúgy vDágítottak. A változást e- gyedtil a másodpilóta korgó gyomra je­lezte, de az sem sokáig, mert a reggeli kiadós és bőséges volt. — Most pedig betápláljuk a robotba az első leckét — mondta Mike. Az EC a panorámaablaknál állt. A koordiná­tor szólítására megfordult. Fémkezé­ben fegyver csillant meg. — 'Álljanak fel. Rakják le az asztalra a fémtárgyakat. A legénységet szinte megbénította a rájuk meredő fegyvercső. Mike kopasz fején verejtékcseppek gyöngyöztek. A- lekszandr kigúvadt szemmel bámult és elsápadt, a halvérű Pirmfn egykedvű nyugalommal állt. Pietro dühösen a szakállába túrt és szemmel láthatóan leghatásosabb átkait készült a robotra zúdítani. — Vonuljanak Alekszandr kabinjába — mondta az EC. Hangja monotón volt, minden fenyegető árnyalat nélkül. Amikor a robot rájuk zárta az ajtót, Pietróból kirobbant a düh. — Atkozott krómfejű hülye! Csak ke­rüljek ki innét, szétrúgom azt a cir­kónium seggét! — Jobb lenne, ha te ülnél a segged­re, és nyugton maradnál — jegyezte meg a navigátor. — Az üvöltözéssel nem megyünk semmire. jó darabig hallgattak, elmélkedve a történteken. — Van valakinek valami ötlete? — kérdezte Alekszandr csüggödten. Pir­min elégedetlenül rázta a fejét. — Ötlet? Azt hittem, ennyi idő alatt rájöttök, miről van szó. Gondoljatok az elméletemre. — Azzal alaposan befürödtünk. De mi a megoldás? — A 2. törvény: Az embernek mindig engedelmeskedj. Ebből Induljunk ki. — És tudod, hova jutunk, ha ezt is sikerül ennek a kaszninak tolerálnia — mondta Miké kesernyés iróniával. — Én azt mondom, várjuk ki a végét. — Épp a parancsnok beszél így! — csóválta a fejét a navigátor. — Nem csoda. Ez az őrült gép ha­lomra lőhetett volna bennünket. — Ez az. Miért nem lőtt? — Fene tudja — vonta meg a vállát Pietro. — Talán nem volt kedve hozzá. Pirmin csak mosolygott, és az órájá­ra nézett. — Fél órája ülünk itt, és még min­dig nem találtátok ki, mi történt. A kabinajtó kinyílt, megjelent a ro­bot, és rájuk szegezte fegyverét. — Menjenek a vezérlőterembe. — Most kellene gyorsan tenni vala­mit — súgta a koordinátor. a létezőt is megcáfolta csak önmagával értett egyet csak önmagát méltatta míg végül elragadta az enyészet Kavicsok között én Itt élek lent a kavicsok között értem minden koccanásukat felhőkarcolók leszünk mondják s mintha hinnének is ebben össze keil hogy fogjunk csak úgy lesz szilárd talajunk így buzdítjuk egymást évezredeken át: mi szerény kavicsok Villant József: Elhagyottan — Akkor tegyünk. Ez a robot sem­mit sem csinál magától — felelte Pir­min jelentőségteljesen. A navigátor utolsó szaval szöget ü- töttek Mike fejébe. A vezérlöteremben Pirmin hangosan megkérdezte: — Kinek jutott már eszébe a meg­oldás? A koordinátor töprengő arcát látva elnevette magát: — Ejnye, pedig milyen egyszerű az egész. A robot felé nyújtotta a kezét. — Add ide a pisztolyt. A robot átadta a fegyvert. — Íme, a 2. törvény. A három férfi nagyot nyelt, aztán kitört belőlük a nevetés. — Már értem! — kiáltott a homlo­kára csapva Mike. — A fegyver üres! Hogy én erre előbb nem jöttem rá! — Pontosan. Hogy az elméletemet be­bizonyítsam Pletrónak, meggyőztem a robotot arról, hogy egy üres pisztolyt ráfogása az emberre tulajdonképpen nem támadás. Csak ti láttátok annak. De ezt a robot csak azért vette be, mert nem ragaszkodik mereven és szó sze­rint az alaptörvényekhez, hanem képes arra a bizonyos toleranciára. Szépen elmagyaráztam, mi a teendője, és meg­csinálta. Ha félórával ezelőtt valame­lyikünk ellenáll, azt hiszem, nagy za­varban lett volna. — Világos — bólintott Pietro. — És mi a haszon a 2. törvény módosításá­ból? — A hagyományos robotok cselekvé­sei kizárólag az ember utasításaitól függnek. Ha valami értelmetlenséget parancsolnak neki, például olyat, ami közvetlenül fenyegeti az épségét, meg­teszi. Hiába van beletáplálva, hogy vi­gyáznia kell magára, az ember paran­csa az első. Az új rendszerűek függet­lenebbek, és ha hülyeséget mondasz, feleselnek, hogy rájöjj a tévedésedre, vagy magyarázd meg a parancsot. Mert van valamiféle kezdetleges egyénisé­gük. — Értem — mondta a másodpilóta, és a robot vállára csapott. Be kellene olvasztani az ilyen emberre támadó „egyéniségeket“! — Lehet — vigyorgott a navigátor. — De igazam volt?l Álmatlan éjszakák és zűrös nappalok, ismerős fák között elveszve ballagok, tovatűnt, messze szállt, odébbállt, elhagyott, bennem az éneklő pacsirta megfagyott, jéggé vált énemben tátong az üresség, a vérem ki.száradt, bús fekete festék, mondd, mit tehetek, tán szívednek ajtaján tovább dörömböljek hasztalan, tétován? Múló emlékeim homokként peregnek, vége van az el sem kezdett* szerelemnek, menj hát. kitaszítlak, most Ámor is tévedett, bocsánatot én nem osztok, s nem kérek, csak élek. Félhomály; Verseiben sok az utánérzés; az ön­álló meglátás, az eredetiség nagyon kevés. Találunk közöttük népdalutánzatokat, pl. a Hogyha pacsirta lehetnék, vagy a Szeretlek én cfmflek. Egyes próbálkozásai Inkább rig­musok, mint versek, pl. Ne hlgyjél a hamis Jóban. (Az most másodlagos kérdés, milyen Is lehet a hamis Jó, mert a versből ez nem derül ki.) Ez a vers különben tanítómese vagy tanköllemény akar. lenni: „Hegtanítalak e vers­ben, mire kell vigyázni, / hogy mitől kell ma­gadat oly gyakran megóvni, / nem szabad a szépségért soha elvakulni stb. Egyes próbál­kozásai Inkább rímbe szedett közhelyek. Bár a kötött versformákat kedveli, próbálkozásai verstani szempontból is vegyes értékűek, jel­lemző rájuk az azonos szőfajok és ragrlmek túltengése. Szerelmes versel szentimentális hangvételűek (Egy bo^ldog percért. Tűnődve nézek a távol messzeségbe. Én titkon lélekben stb.) írásai között nem találtunk közlésre al- kalma.sat. H. A.: Az élet útja és Békevágy című verse nem éri el a közölhetőség szintjét, mindkettő kezdetleges, gyenge próbálkozás. C. J.; Két szerelmes verse közül a Boldogság című sikerült Jobban, de ez sem közölhető. Próbálkozzon tovább. Mizsu: Kísérőlevele azt bizonyltja, hogy tuda­tában van hibáinak, hiányosságainak. Kilenc (Verse közül az első kettő a legjobb, ezekben a legegyénibb a hangvétel. Levelében feltett kérdésére általánosságban nem tudunk egyér­telmű választ adni: mindig az adott verstől, a konkrét szövegtől függ. Legközelebbi levelében írja meg a nevét és a pontos címét. Az emlí­tett két verset a közölhetők közé soroltuk. Küldjön újabbakat. V. J.: Két ■ újabb verse gyengébb az előbbiek­nél. Ajánljuk, alaposabban tájékozódjék a je­lenkori költészetben. Próbálkozzék tovább, s idővel Jelentkezzék. K. Zs.; Legutóbbi levelében küldött elbeszélése eddigi írásai közül a legjobb, így a közölhe­tők közé soroltuk. Kérjük, írja meg pontos címét. M. M.: Legújabb írása jól sikerült helyzetkép és jellemrajz, alkalomadtán közöljük. Sugár: Elbeszélésében tetszett a főhős jellem- ábrázolása, az írás befejező része Is jól sike­rült. Néhány vonatkozásban azonban átdolgo­zásra szorul, elsősorban nyelvi és stilisztikai szempontból. Balaton 79: Elbeszélése stílusában, szerkezeté­ben jól kidolgozott írás, semmivel sem gyen­gébb az előbbieknél. Valószínűtlenül hat azon­ban, hogy a főhős a lány származását nem Ismeri fel idejében, még csak nem Is gyanít­ja, s amikor megtudja, nagyon könnyedén, szin­te természetellenesen viselkedik. A felvetett probléma érdekes, de így véleményünk szerint leegyszerűsítette. — A kísérőlevelében leírt fejleményeknek őszintén örülünk. Őzgida: ,,Mióta verset írok. erősebbnek érzem magam, van egy biztos menedék, ahol kipi­henhetem magam, ha úgy érzem, már nem bírom tovább. Én szinte mindentől robbanok, , összeomlók, de ez nem látható rajtam. Senki sem veszt észre, mtndlg egyformán közönyös­nek látnak. Ilyenkor verset írok“ — Idézzük őszinte hangú, érdekes vallomásából. Úgy vél­jük, e sorokban sok fiatal alkotó lelkiállapo­tát fogalmazta meg. Versel közül kettőt köz­lésre alkalmasnak találtunk. Küldjön több ver­set, s írja meg a pontos elmét Is.

Next

/
Thumbnails
Contents