Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1986-08-26 / 34. szám
új ifjúság 7 Fábián Frigyes versei: Menekülés az előszobában kabátja gallérjába gyűrte menekülését a semmibe tükörképe mea volt vele elégedve még egy suta • mozdulattal megigazította inggombtakaró gégejojtogatáját kenguru-léptekkel ■ tette meg a másfél lépést az ajtóig kulcsot dugott a zár rideg agyába néhány kattanás jelezte a ki-becsukást: kizárta önmagát betonjészkéböl Egy önteltre a boldogságot talált tárgynak becézte a világmindenséget csak égboltnak nevezte s ami benne van lényegtelennek nyilvánította KULCSÁR TIBOR ROVATA Szabó Lehel: A PROTOTÍPUS m koordinátor a panorámaablaknál Ma állt, és a kozmosz milliárdnyi * csillagát figyelte. Az asztalnál a másodpilóta ült szendvicset eszegetve, vele szemben a navigátor, aki valamilyen irományt böngészett szorgalmasan. A koordinátor háta mögött állt a robot. Annak az EC-72-es modellnek a prototípusa, amelynek az agya egészen más rendszerű volt, mint az előző típusoké. A tervezők az űrhajózásban akarták felhasználni, és most a kipróbálása volt folyamatban. A robotot nemrég kapcsolták be; fémkarjait összefonta a törzsén, fotocella-szemével egykedvűen bámulta a koordinátort. A kopasz, szikár férfi szembeborult a robottal, és kijelentette: — A kozmosz végtelen. Az EC engyhén megbiccentette a fejét, jelezve, hogy az információt tudomásul vette. — A kozmosz nem végtelen — mondta a tagbaszakadt pilóta, hogy megtréfálja a társát. A hagyományos robotoknál két ellentétes értelmű információ olyan, mintha el sem hangzottak volna: az egyik kitörli a memóriából a másikat. A robot most a másodpilóta felé fordult, s fotocelláit a férfi szakállas képére meresztve megszólalt: — Végtelen vagy nem? A másodpilóta a meglepetéstől kis híján félrenyelt. — Pirmin — szólt a navigátorhoz —, baj van a memóriájával. Nem töröl. A navigátor mosolyogva az asztalra dobta az iratcsomót. — Nincs semmi baja, Pietro. Csupán az agya új rendszerű. Ez a kérdése is a függetlenségi faktor következménye. — Függetlenségi faktor, függetlenségi faktor! — mérgelődött Pietro. — Ezután kérvényt kell majd benyújtanom a robotoknak, hogy valamit elhiggyenek? — Nem, csak éppen mérlegelni fogják az információt, és összevetik a tapasztalataikkal. Olvasd csak el ezt a tájékoztatót, és megérted. A robot felé fordult és megismételte: — A kozmosz végtelen. Az EC bólintott, és a panorámaablak- hoz totyogott. A koordinátor az asztalhoz ült, közben megjegyezte: — Ami azt illeti, engem is meglepett ez a masina. Mire jó ez a függetlenségi faktor? Az ismertető s5:erint ezzel küszöbö- lődik ki az igen — nem logikai rendszer szigorú kötöttségéből eredő hátrányos tulajdonságokat az ezen az elven működő robotagyaknál. Olvass bele, Mike, nagyon érdekes. — Engem nem érdekel — fintorgott a koordinátor. — Remélem, az űrhajó vezetéséről szóló programot megérti, és nem fog kételkedni benne. Pirmin mosolyogva simogatta szőke bajuszát. — Abban nem fog, mert azt elektronikus úton tápláljuk bele, úgy, ahogy a gyárban a legfontosabb alapinformációkat. Próbáld meg elhitetni vele, hogy a világűr nem fekete. Nem sikerül, mert a színeket alapinformációként kapja a gyárban, és ahhoz viszonyítja a külvilágot, nem pedig fordítva. — Azért jó, hogy van köztünk egy ember, aki ért a robotokhoz — veregette meg Pietro a navigátor vállát. — De mi van akkor, ha elektronikus úton helytelenül informálod a robotot? — Akkor előbb-utóbb összeütközésre kerül sor az alapinformációk és a helytelen adatok között. És a robot leginkább az alapinformációknak hisz. — Leginkább?! — kiáltott fel a másodpilóta. — Mi van leginkább? — érdeklődött Alekszandr, a belépő vezérpilóta. — Nem érdemes — legyintett Mike és felállt. — Inkább menjünk, és állítsuk össze az első programot a robotnak. — Menjetek csak, engem nem érdekel — csapott az asztalra a másodpilóta. — Tehát mit értesz azon, hogy leginkább? — A függetlenségi faktor ugyanis megengedi az alaptörvények bizonyos mértékű tolerálását, egészen addig, míg a robot meg van győződve arról, hogy nem vesztik érvényüket. — Ez minden törvényre vonatkozik? A navigátor bólintott. — A robotok 1. törvényére is? — Arra is. A robotok 1. törvénye közismert volt: Ne támadj emberre! — Hát nem! — robbant ki Pietro. Felpattant a székről, és fel-alá járkált a teremben. — Elhiszem, hogy értesz a robotokhoz, meg minden, de ezt nem hiszem el! Ezen a törvényen egy légy- piszoknyit sem tolerálhat! Átrohant a vezérlöteremhe, hogy elmondja a vita lefolyását Mike-éknek, és becipelte őket Pirminhez. — Tényleg azt állítod, hogy az új robotok megtámadhatják az embert? — csóválta a fejét Alexandr. — Attól függ, mit nevezünk támadásnak — válaszolta a navigátor. — Semmilyen módon sem támadhat. Nincs igazad! — hadonászott Pietro. — De igazam van. Be is lehet bizonyítani — felelte a navigátor nyugodtan. Lehunyta a szemét, jelezve, hogy részéről lezárta a vitát. A vezérpilóta az órájára nézett. — Huszonhárom óra lesz. Ideje nyugovóra térnünk. A programot holnap betápláljuk a robotba. Ki ma éjjel az •ügyeletes? — Mike — felelte Pietro, és intett a robotnak. — Te velünk jössz, jó éjt, Mike! A reggel a kozmoszban semmiben sem különbözött a többi napszaktól. A világűr tigyanolyan fekete volt, a csillagok ugyanúgy ragyogtak, a hajó luxitái ugyanúgy vDágítottak. A változást e- gyedtil a másodpilóta korgó gyomra jelezte, de az sem sokáig, mert a reggeli kiadós és bőséges volt. — Most pedig betápláljuk a robotba az első leckét — mondta Mike. Az EC a panorámaablaknál állt. A koordinátor szólítására megfordult. Fémkezében fegyver csillant meg. — 'Álljanak fel. Rakják le az asztalra a fémtárgyakat. A legénységet szinte megbénította a rájuk meredő fegyvercső. Mike kopasz fején verejtékcseppek gyöngyöztek. A- lekszandr kigúvadt szemmel bámult és elsápadt, a halvérű Pirmfn egykedvű nyugalommal állt. Pietro dühösen a szakállába túrt és szemmel láthatóan leghatásosabb átkait készült a robotra zúdítani. — Vonuljanak Alekszandr kabinjába — mondta az EC. Hangja monotón volt, minden fenyegető árnyalat nélkül. Amikor a robot rájuk zárta az ajtót, Pietróból kirobbant a düh. — Atkozott krómfejű hülye! Csak kerüljek ki innét, szétrúgom azt a cirkónium seggét! — Jobb lenne, ha te ülnél a seggedre, és nyugton maradnál — jegyezte meg a navigátor. — Az üvöltözéssel nem megyünk semmire. jó darabig hallgattak, elmélkedve a történteken. — Van valakinek valami ötlete? — kérdezte Alekszandr csüggödten. Pirmin elégedetlenül rázta a fejét. — Ötlet? Azt hittem, ennyi idő alatt rájöttök, miről van szó. Gondoljatok az elméletemre. — Azzal alaposan befürödtünk. De mi a megoldás? — A 2. törvény: Az embernek mindig engedelmeskedj. Ebből Induljunk ki. — És tudod, hova jutunk, ha ezt is sikerül ennek a kaszninak tolerálnia — mondta Miké kesernyés iróniával. — Én azt mondom, várjuk ki a végét. — Épp a parancsnok beszél így! — csóválta a fejét a navigátor. — Nem csoda. Ez az őrült gép halomra lőhetett volna bennünket. — Ez az. Miért nem lőtt? — Fene tudja — vonta meg a vállát Pietro. — Talán nem volt kedve hozzá. Pirmin csak mosolygott, és az órájára nézett. — Fél órája ülünk itt, és még mindig nem találtátok ki, mi történt. A kabinajtó kinyílt, megjelent a robot, és rájuk szegezte fegyverét. — Menjenek a vezérlőterembe. — Most kellene gyorsan tenni valamit — súgta a koordinátor. a létezőt is megcáfolta csak önmagával értett egyet csak önmagát méltatta míg végül elragadta az enyészet Kavicsok között én Itt élek lent a kavicsok között értem minden koccanásukat felhőkarcolók leszünk mondják s mintha hinnének is ebben össze keil hogy fogjunk csak úgy lesz szilárd talajunk így buzdítjuk egymást évezredeken át: mi szerény kavicsok Villant József: Elhagyottan — Akkor tegyünk. Ez a robot semmit sem csinál magától — felelte Pirmin jelentőségteljesen. A navigátor utolsó szaval szöget ü- töttek Mike fejébe. A vezérlöteremben Pirmin hangosan megkérdezte: — Kinek jutott már eszébe a megoldás? A koordinátor töprengő arcát látva elnevette magát: — Ejnye, pedig milyen egyszerű az egész. A robot felé nyújtotta a kezét. — Add ide a pisztolyt. A robot átadta a fegyvert. — Íme, a 2. törvény. A három férfi nagyot nyelt, aztán kitört belőlük a nevetés. — Már értem! — kiáltott a homlokára csapva Mike. — A fegyver üres! Hogy én erre előbb nem jöttem rá! — Pontosan. Hogy az elméletemet bebizonyítsam Pletrónak, meggyőztem a robotot arról, hogy egy üres pisztolyt ráfogása az emberre tulajdonképpen nem támadás. Csak ti láttátok annak. De ezt a robot csak azért vette be, mert nem ragaszkodik mereven és szó szerint az alaptörvényekhez, hanem képes arra a bizonyos toleranciára. Szépen elmagyaráztam, mi a teendője, és megcsinálta. Ha félórával ezelőtt valamelyikünk ellenáll, azt hiszem, nagy zavarban lett volna. — Világos — bólintott Pietro. — És mi a haszon a 2. törvény módosításából? — A hagyományos robotok cselekvései kizárólag az ember utasításaitól függnek. Ha valami értelmetlenséget parancsolnak neki, például olyat, ami közvetlenül fenyegeti az épségét, megteszi. Hiába van beletáplálva, hogy vigyáznia kell magára, az ember parancsa az első. Az új rendszerűek függetlenebbek, és ha hülyeséget mondasz, feleselnek, hogy rájöjj a tévedésedre, vagy magyarázd meg a parancsot. Mert van valamiféle kezdetleges egyéniségük. — Értem — mondta a másodpilóta, és a robot vállára csapott. Be kellene olvasztani az ilyen emberre támadó „egyéniségeket“! — Lehet — vigyorgott a navigátor. — De igazam volt?l Álmatlan éjszakák és zűrös nappalok, ismerős fák között elveszve ballagok, tovatűnt, messze szállt, odébbállt, elhagyott, bennem az éneklő pacsirta megfagyott, jéggé vált énemben tátong az üresség, a vérem ki.száradt, bús fekete festék, mondd, mit tehetek, tán szívednek ajtaján tovább dörömböljek hasztalan, tétován? Múló emlékeim homokként peregnek, vége van az el sem kezdett* szerelemnek, menj hát. kitaszítlak, most Ámor is tévedett, bocsánatot én nem osztok, s nem kérek, csak élek. Félhomály; Verseiben sok az utánérzés; az önálló meglátás, az eredetiség nagyon kevés. Találunk közöttük népdalutánzatokat, pl. a Hogyha pacsirta lehetnék, vagy a Szeretlek én cfmflek. Egyes próbálkozásai Inkább rigmusok, mint versek, pl. Ne hlgyjél a hamis Jóban. (Az most másodlagos kérdés, milyen Is lehet a hamis Jó, mert a versből ez nem derül ki.) Ez a vers különben tanítómese vagy tanköllemény akar. lenni: „Hegtanítalak e versben, mire kell vigyázni, / hogy mitől kell magadat oly gyakran megóvni, / nem szabad a szépségért soha elvakulni stb. Egyes próbálkozásai Inkább rímbe szedett közhelyek. Bár a kötött versformákat kedveli, próbálkozásai verstani szempontból is vegyes értékűek, jellemző rájuk az azonos szőfajok és ragrlmek túltengése. Szerelmes versel szentimentális hangvételűek (Egy bo^ldog percért. Tűnődve nézek a távol messzeségbe. Én titkon lélekben stb.) írásai között nem találtunk közlésre al- kalma.sat. H. A.: Az élet útja és Békevágy című verse nem éri el a közölhetőség szintjét, mindkettő kezdetleges, gyenge próbálkozás. C. J.; Két szerelmes verse közül a Boldogság című sikerült Jobban, de ez sem közölhető. Próbálkozzon tovább. Mizsu: Kísérőlevele azt bizonyltja, hogy tudatában van hibáinak, hiányosságainak. Kilenc (Verse közül az első kettő a legjobb, ezekben a legegyénibb a hangvétel. Levelében feltett kérdésére általánosságban nem tudunk egyértelmű választ adni: mindig az adott verstől, a konkrét szövegtől függ. Legközelebbi levelében írja meg a nevét és a pontos címét. Az említett két verset a közölhetők közé soroltuk. Küldjön újabbakat. V. J.: Két ■ újabb verse gyengébb az előbbieknél. Ajánljuk, alaposabban tájékozódjék a jelenkori költészetben. Próbálkozzék tovább, s idővel Jelentkezzék. K. Zs.; Legutóbbi levelében küldött elbeszélése eddigi írásai közül a legjobb, így a közölhetők közé soroltuk. Kérjük, írja meg pontos címét. M. M.: Legújabb írása jól sikerült helyzetkép és jellemrajz, alkalomadtán közöljük. Sugár: Elbeszélésében tetszett a főhős jellem- ábrázolása, az írás befejező része Is jól sikerült. Néhány vonatkozásban azonban átdolgozásra szorul, elsősorban nyelvi és stilisztikai szempontból. Balaton 79: Elbeszélése stílusában, szerkezetében jól kidolgozott írás, semmivel sem gyengébb az előbbieknél. Valószínűtlenül hat azonban, hogy a főhős a lány származását nem Ismeri fel idejében, még csak nem Is gyanítja, s amikor megtudja, nagyon könnyedén, szinte természetellenesen viselkedik. A felvetett probléma érdekes, de így véleményünk szerint leegyszerűsítette. — A kísérőlevelében leírt fejleményeknek őszintén örülünk. Őzgida: ,,Mióta verset írok. erősebbnek érzem magam, van egy biztos menedék, ahol kipihenhetem magam, ha úgy érzem, már nem bírom tovább. Én szinte mindentől robbanok, , összeomlók, de ez nem látható rajtam. Senki sem veszt észre, mtndlg egyformán közönyösnek látnak. Ilyenkor verset írok“ — Idézzük őszinte hangú, érdekes vallomásából. Úgy véljük, e sorokban sok fiatal alkotó lelkiállapotát fogalmazta meg. Versel közül kettőt közlésre alkalmasnak találtunk. Küldjön több verset, s írja meg a pontos elmét Is.
