Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1986-02-04 / 5. szám
BEMUTATJUK Harmóniára törekszem Marth György szobrászművész-keramikus kiállítása, fegyelmezett egyénisége többszörösen Is kiváncsivá tett szeinélyisége, művészete Iránt. Munkál nemcsak Idehaza, hanem külföldön is, Moszkvában, »Ulánbátorban Is megtalálhatók. Egy kerámia váza készítése közepette nyitom rá műterme ajtaját. Fekete, rövid ujjú pólót, fehér nadrágot visel. Hosszú haja fegyelmezetten esik a vállára. Árad a művészből a tisztaság, a kiegyensúlyozottság, a nyugalom. A vázát lassan, fokról fokra, emeletről emeletre építi. A készülő váza mellett egy megmintázott test áll. A teteje, akár egy űrhajó külső burka is lehetne. — Egy pillanat — mondja, és megpróbálja befejezni az elkezdett munkát. Az Igelltbe csomagolt, jól kidolgozott, finom agyagtömbből drótfűrész- szel leszel egy-egy lapot, s ebből é- plti folyamatosan a megtervezett formát. — Most van egy kis Időm —folytatja —, elég jól állok a készülő kerámia falammal, Így hát egy kicsit Játszom. Néhány újabb munkát készítek a komáromi (Komárno) kiállításomra. Még soha sem állítottam ki Komáromban, úgyhogy most a főváros után ott is szeretnék bemutatkozni. Közben az asztalon lévő agyag- lepényből levág egy újabb darabot, hozzáilleszti a vázához, megjelöli a pontos méretet és tormát, majd vonalzóval leszabja, bekeni a széleit, s az egészet beleilleszti, veri, préseli a foghíjas részbe. Ahol egymásba estek a részek, ujjával eligazítja a toldást, s egy vitorlára emlékeztető szerszámmal simára formálja a rést. Amikor vagy két arasznyi magassággal elkészül, előveszi az igelitet és betakarja a munkáját. — Ez a készülő legújabb kerámia fal vázlata — mutatja az egyik be- rámázott ceruzarajzát. A képen néhány mozgásban levő test. A testek átmennek erővonalakba, a vonalak pontosak, tökéletesen illeszkednek egymáshoz, mintha csak számítógép segítségével rajzolta, rendezte volna el őket. — A mozgás öröme — nevezi meg a munkát —, ez az első variáns. Később még megrajzoltam néhányszor, megpróbáltam, milyen hatással van vagy lenne rá, ha megváltoztatom a kompozíciót, de aztán visszatértem és megmaradtam ennél az első, kiegyensúlyozott, fegyelmezett megoldásnál — villantja lel a munkafolyamatokat, az alkotás kis részét, ahogy megfogja a képet, előtűnik a mögötte lévő másik, színes, absztrakt rajza, vázlata. — Ez az egyik legjobban sikerült munkám ceruzarajza — mondja —, egy úszómedence előcsarnokába készült. Azért kék az alapszíne, mert a víz kékes-zöldes színét próbáltam kihasználni. Valójában talán ilyen á- ramlatokból állnak a folyók vagy a Golf-áram. — Amikor befejeztem az Iskolát, semmim sem volt, megpróbáltam valahogy fönntartani magamat, rajzoltam, a lapoknak, így például a Kis Építőnek. Eléggé kétségbe voltam esve, panaszkodtam, nincs hol dolgoznom, és akkor a lap főszerkesztője azt mondta, ö majd megkérdi az e- gyik szenei ismerősét, az Idős fazekasmester Piacsek bácsit, nem fogadna-e be magához. Befogadott, s vagy két évig nála dolgoztam. Nagyszerű volt. Nemegyszer még ma is felrém- lenek azok az Idők. Ma már itt vannak a korszerű kemencék. Füst, korom, hamu nélkül, tisztán lehet velük dolgozni, de nekem hiányzik az a régi kemence, és ha lenne rá módom, most is legszívesebben csak o- lyannal dolgoznék. Sokszor gondolok rá, hogy fával kellene fűteni a kemencéket, mint a régi kínai vagy japán mesterek... — Az iparművészeti szakközépiskolában, majd pedig Prágában, az Iparművészeti Főiskolán tanult. Tehát lényegében mindent tudott, amikor hazajött, mégis ilyen nagy hatással volt önre az a régi jó fazekasmester? — Az ő műhelyében minden olyan közeli, olyan emberi volt. Ráadásul tőle tanultam meg, hogyan kell a mázt ráöntenl a kész munkára. Ezt mind a mai napig úgy csinálom, mint ahogy ott láttam. — Komáromban született, nevelkedett. Mikor kezdett el rajzolni, festeni, hogyan jutott el a kerámiához? — A háború után az édesapám Ausztriában élt, így az édesanyám nevelt, és ezért talán elég sokat voltam egyedül, illetve a barátokkal. Az egyikkel kis kerti házat építettünk például, a másikkal meg mindig rajzoltunk. — Mit? — Mindent, például a könyvekből. Néha még beszélgetés helyett is rajzoltunk, és amikor már elég jól ment, azt mondta egy másik barátom. Nagy János, a későbbi szobrászművész, hogy menjünk el Harmos Károlyhoz tanulni. Nem gondoltam én akkor arra, hogy talán egyszer ez lehetne a kenyerem, csak elmentem. Egyszerűen folytattam a korábban elkezdett játékot. Harmos bácsi akkor már nem volt fiatal, már talán nem Is tanított, de minket befogadott és sok mindenre megtanított. Egészen kivételes és jő ember volt, és nagyszerű tanító. Bevezetett a művészetbe anélkül, hogy tudtuk volna. Ott nála sok mindenféle ember megfordult, fiatalabbak, idősebbek egyaránt. Sokan csak úgy kedvtelésből jártak hozzá, ml pedig inkább kíváncsiságból. Mi dolgoztunk. rajzoltunk, Harmos bácsi pedig mesélt erről-arről, a tanulmányairól, művészbarátairól, párizsi tartózkodásáról, a művészet elméleti és gyakorlati kérdéseiről. Kiváló művész volt és jó pedagógus. — Keramikus akart lenni mindjárt? — Egyáltalán nem. Sőt, szinte megrémültem attól, arait a keramikusok csináltak ,a középiskolában. Gombokat például. Ezt fogom egy életen keresztül csinálni? — kérdeztem, és át akartam lépni a grafikára. — Az Iparművészeti Főiskolán Is kerámiát tanult. Már megszerette? — Oda is grafikára jelentkeztem, de nem vettek fel, így másodszori próbálkozásomkor már nem bíztam a szerencsémben, és a kerámiát választottam. Ez 1959-ben volt. Otto Eckkert osztályába kerültem. — Munkáiban a komorabb, söté- tebb színek uralkodnak. Mintha nem lenne fény az életében. Színei sötétek, összetettek, formái elvontak. — Pedig kiegyensúlyozottan, nyugodtan, azt is mondhatnám, kényelmesen élek. Sokat dolgozom, de ez nem esik a terhemre. Este nem szoktam korán lefeküdni, így viszonylag későn kelek. Délelőtt elintézem a szükséges hivatalos feladatokat, aztán hazajövök és dolgozom. Sokat dolgozom, gyötröm magamat, mert csak így lehet igazi értékeket létrehozni. Ami tehát az életemet illeti, nem árnyékos, így a színek sem innen e- rednek. Egyszerűen csak szeretem ezeket a sötét színeket, ami pedig a formákat illeti, az más, mint amit látunk, tapasztalunk. Lehet, különösek, sajátosak, de csak azért, mert a mozgás, az áramlás világa érdekel. Én nem elsősorban az ember énjét, gondolatait kutatom, hanem a formák világát. Harmóniára törekszem, a színekben és a formákban egyaránt. A nagy mellé odaállítom a kicsit vagy kisebbet, a sötét mellé a. kevésbé sötétet. Hogy a színeim kicsit sötétek? Lehet, de Piacsek bácsi színei sem világítottak mindig. A folyamatok lényege, iránya, az elemi erők hatása, kavargása, az öröm, az események mögötti dolgok kisugárzása izgat. Nem a múltban, hanem a jövőben élek — mondja, és közben megmutatja a házban lévő alkotásait. Az egyik egy égitest pályájának a vonalait villantja fel. Három további munkájában, reliefjében ismét a mozgást próbálja tetten érni. A sarokban egy ember nagyságú kerámia objektum áll, nekem megint csak az úrkutatás eszközei jutnak az eszembe. A Kagyló című kettős relléfje még ennél is Izgatóbb és összetettebb, de ugyanakkor a tisztasága, formai szigorúsága Is lenyűgöz. A művész még a tüzet is képes volt megzabolázni, fegyelmezetten a szolgálatába állítani, talán ezért. Németh István Kerámia dombormű (1984) A NfMZETIStGI ElET TÜKRE * _ A napokban a Pravda kiadó gondozásában érdekes kiadvány látott napvilágot. A címe A magyar nemzetiség Csehszlovákiában. A szerzői közösség a magyar nemzetiség életének minden vetületét bonckés alá vette. Az olvasó megismerkedhet a szlovákiai magyarok szociálpolitikai jellegével és politikai helyzetével napjainkban, áttekintést kap a gazdasági élet és az életszínvonal fejlődéséről Dél-Szlovákiában, a nemzetiségi kultúra kibontakozásáról, a csehszlovákiai magyar könyvkiadásról, a nemzetiségi Shjtóról, és a kulturális-népművelő munkáról. Külön fejezet foglalkozik a tudományos-műszaki haladás és a nemzetiségi Iskola kapcsolatával. A szerzők konkrét adatokkal bizonyítják, hogy pártunk nemzetiségi politikája jelentős eredményeket teremtett az elmúlt közel négy évtizedben. Bebizonyosodott, hogy csak a szocializmus képes az ország minden területének arányos fejlesztésére, tehát azokéira is, ahol a nemzetiségek élnek. Ezt a problémát általában a tőkés államok nem tudják megoldani. Mint már említettük, a könyv szerzői nemcsak a kérdés gazdasági és szociális vetületét tanulmányozták, hanem egyéb, a felépítmény kategóriájába sorolható részét Is. A könyv bizonyítja, hogy a nemzetiségi kérdésről beszélni kell, mert nem fogadhíi- tó el az automatizmus elmélete, a- mely szerint nem szükséges a nemzetiségi kérdésre különösebb figyelmet fordítani, mert a szocializmus építésének körülményei kökött magától is megoldódik. Az Ilyen nézet elterjedése kedvezőtlenül befolyásolhatná a nemzetiségi művelődésügy, kultúra és egyéb gyakorlati feladatok megoldását. Már a bevezető tanulmány megállapítja; a nemzetiségi kérdés kedvező alakulása hazánkban annál Is jelentősebb eredmény, hogy ezt annak az áldatlan örökségnek ellenére sikerült elérni, amelyet az előző társadalmi rend hagyott ránk. Mindannyian tud. juk, hogy az Iparilag, társadalmilag elmaradott, egyúttal nemzetlleg vegyes Kelet-Európában az évszázadolt története olyan objektív ellentmondásokat tartósított, amelyek kihatottak az itt egymás mellett és együtt élő népek tudatára, és viszonyára. Ezek a népek csak szociális felszabadulásuk által tudtak kijutni a korábbi történelmi időszak zsákutcájából. A szocializmus építésének Időszakában hazánk nemzetei és nemzetiségei lehetőséget teremtettek az évszázadok alatt kitermelődött ellentmondások felszámolására. A szerzők rávilágítanak a mai problémákra is. Mint azt a könyv zá-^ rószavában olvashatjuk, az élet természetszerűen egyre újabb, új alapokban gyökerező kérdéseket tesz fel. Ez arra ösztönöz bennünket, hogy szüntelenül figyelemmel kísérjük az adott tényeket, fejlesszük hazánk nemzeteinek és nemzetiségeinek anyagi és szellemi alapjait, és mindezt tegyük szoros együttműködésben a szocialista társadalom valamennyi népével és a haladó világ összes erőivel. I A szerzők leszögezik, hogy Szlovákia déli járásaiban az - internacionalizmusra és a csehszlovák hazaflság-i ra való nevelés kérdéseit illetően maradéktalanul érvényesek Gustáv Húsúknak a CSKP XV. kongresszusán elhangzott szaval: „Azok a sikerek, amelyeket nemzetiségi politikánkban elértünk, a csehek és a szlovákok és a hazánk területén élő nemzetiségek között megnyilvánuló egység és internacionalista testvériség elért foka forradalmi munkásmozgalmunk legjelentősebb történelmi vívmányai, pártunk és népünk legjelentősebb küzdelmei közé tartoznak. Ennek a vívmánynak a megőrzése továbbra is 1- döszerű korparancs marad.“ A könyv gazdag anyagával értékes tudnivalókat tolmácsol mindenkinek, aki a nemzetiségi élet fejlődése iránt érdeklődik. Hasznos lenne szlovák és cseh nyelven Is kiadni, hogy a magyar nemzetiség életéről, fejlődésé, röl országunk minden régiójában hű képet kaphassanak. Strasser György WOZZECK Hatvan évvel és nem egészen egy hónappal azután, hogy 1925. december 14-én Berlinben először került színre Alban Berg operája, a Woz- zeck Bratislavában Is bemutatták. Ez az esemény pedig szorosan összefügg azzal, hogy tavaly februárra esett Berg születésének századtk és decemberre halálának ötvenedik évfordulója. Ebből a kettős alkalomból tűzte műsorára a Szlovák Nemzeti Színház operatársulata ezt a nagy jelentőségű s ma már klasszikusnak számító modern operát, amely ősbemutatóján mind mondanivalójával, mind zenei nyelvezetével sokkoló hatást és szélsőséges indulatokat váltott ki az operarajongók táborában. Alban Berg Arnold Schönberg és Anton Webern mellett a „második, avagy az új bécsi iskola“ kimagasló alakja (az elsőn Haydnt, Mozartot és Beethovent értjük). Századunk zenei nyelvezetének fejlődésében munkássága korszakalkotó jelentőségű. Berg Bécsben született és Irodalmi- zenei beállítottsága kora Ifjúságától egyértelmű volt. Érettségi után azonban megélhetési okokból mégis hivatalnoki pályára ment, míg egy családi örökség lehetővé nem tette számára, hogy életét kizárólag a zenének szentelje. Az eddigi önképzés a- lapján komponált művek után Schönberg tanítványa, majd egy életre szó. ló barátja lett, akinek hatására, e- gyénlségén átszűrve sajátította el a dodekafón zeneszerkeszlésl módot. A dodekafónla. Illetve a tizenkét hang- jegyű zene azt jelenti — egyszerűsítve fogalmazva —, hogy a skála egész és félhangközökből álló mind a tizenkét hangja — ellentétben a klasz- szlkus zeneszerkesztéssel — egyenlő értékű. Az első világháború kitörése sors- formáló volt Berg életében Is, különösen az a három háborús év. amelyet katonaként a hadügyminisztérium szolgálatában töltött, és megismerte a laktanyák életét is. Furcsa összjátéka a sorsnak, hogy éppen a háború kitörése körüli időben ismerkedett meg Georg Büchner (1813— 1837) német Író és költő drámatöredékével, mely egy 1821-ben valóban létező lipcsei Woyzeck nevű katona» borbély tragédiáját dolgozza fel. Ez a borlsély féltékenységl rohamában leszúrta szeretőjét, s e tettéért halálra ítélték. Büchner megálmodta Woz- zeck, a félretaszított kis közkatona, a szürkén jelentéktelen kaszárnyaborbély alakját, de a halhatatlanságot és az életét az operaszlnpadon Alban Berg zsenialitásának köszönheti. A Wozzecket lehet nem szeretni, gyű. lölnl, és lehet szeretni vagy lelke» . sedni érte — erről tanúskodott már maga a botrányba és tomboló sikerbe torkolló ősbemutató —, de közömbösen hallgatni lehetetlen. És éppen ebben rejlik Berg zsenialitása, hogy a tizenöt jelenetből álló megrendítő történetet olyan zenei anyaggal ru» házta fel, amely egyértelműen kijelölte helyét századunk és az opera műfajának egész történelmében. A január elején megtartott bemutató arról tanúskodott, hogy érdemes volt vállalni a nehéz és időigényes betanulást, mert minden összetevőjében szép és kiegyensúlyozott előadás született. Olyan előadás, mely azonban a nézötöl-hallgatótól is teljes o- daadást kíván, annál is inkább, mert a tizenöt kép megszakítás nélkül pereg le. Miroslav Fischer rendező — Milan Ferenőík roppant kifejező és a nyílt- színi változásokat ügyesen szolgáló díszletében —, a lényegre, Wozzeck gyötrelmes vívódásaira összpontosítva kerek egységbe fogta össze a cselekményt. A lelkiismeretes teljesít, ményt nyújtó zenekar élén Viktor Málek karmester tartotta kézben az előadást, A címszerepet Peter Mikulás, hűtlen szeretőjét. Mariét pedig Magdaléna BlahuSlaková formálta fi- gyelemreméltóan. A kisebb szerepek közül Vojtech Schrenkel festett markáns portrét az egzaltált Kapitányról és extrémen magas szólamát is pompásan győzte. Ugyancsak pozitívan lehet értékelni jozef Kundiák, Jozef Spaőek, FrantlSek Llvora, Cuba Barlcová teljesítményét, valamint Galla [ános és Arnold judt villanásnyi jelenetét. Varga (özsef
