Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-01-21 / 3. szám

- új ifjúság 81 ——------------------------------------------------------------­__ ♦ SIKER ÉS ÉRTÉK Takáts Ernőd rendezése érde­kes: szinte mellőzi a „koncepci­ót“ és inkább a játékmozzanatok, a részletek kidolgozása érdekli. Megfelelően lerövidítette az ere­deti művet, és nem engedett a „divat (ok)“ kihívásainak; nem aktualizált, nem értelmezett, nem kopírozott, nem „értékelte át“ Shakespeare-t. Csak újabb hang­súlyokat keresett egyszerűen és szerényen, hogy a néző megértse és át is élje a nagy angol költő négyszáz évvel ezelőtt megírt tör­ténetét. Bebizonyította, hogy e- gyütt tud haladni a szerzővel, a- mikor Caius Március Coriolanus- nak ahszolút főszerepet biztosít. Ügyesen használja ki a Platzner Tibor teremtette játékteret, ami­kor felfokozott drámaisággal vagy poetikus eleganciával választja ki a gyakori képváltásokhoz szük­séges hangulatokat és helyzete­ket. És ami külön dicséretes: en­gedi játszani színészeit. Módot ad rá, hogy ők is megalkossák a ma­guk egyedi variációját a közös témára, emellett nem csúsznak át a másik végletbe, a hagyományos lélektani realizmusba, vagy éppen valamilyen ,,történelmi stílbe“. Ezért volt szüksége bizonyos dra­maturgiai módosításokra. Olya­nokra, amelyek a drámát a cse­lekvő konkrétumokból többé-ke- vésbé kiemelve, hősét inkább fi­lozófiai dimenziókban ábrázoltat- ja, hogy ne csak az alak megszál­lottsága, őrülete, hanem életme­netének rendszere, jellemrajzának mozgató ereje is világossá váljék. Olyan részletezése ez, amely a társadalom belviszonyait és poli­tikai összefüggéseit, (sőt) egyes szerepek egyéni profilját és ha­talmi helyét Is pontosan megha­tározza. Különböző embereket lá­tunk, s így a játékban fontos pár­huzamokat is felfedezhetünk. Egyfelől ugyanis adva van a konkrét és a hiteles részletekben bővelkedő történelmi ábrázolása a nemesség szerepének, a feudális anarchiának, a hatalmi törekvé­seknek, másfelől jelen van a nép tiltakozó szava, jogos követelése a közügyek Intézésében, részese­dése a javakból. Takáts Ernőd rendezésében vál­tozatos, jól ellenpontozott, a ki­fogások’ és fenntartások ellenére is, úgy vélem, jó történelmi elő­adást láttunk. A színház ismét i- gazolnl tudta, hogy intenzívebb odafigyeléssel, a megszokottnál alkotóbb, színesebb játékot muta­tott, és több jó színészi alakítást is láthattunk. A szereposztás a címszereplő Corlolanus oldalára billenti a mér­leg nyelvét. De vajon hányán él­ték át e tragikus sorsú, nyugta­lan ember életét, értették meg ku­darcos pályáját, meghasonlott jobbító szándékát, kilátástalan tetteit, meddő harcát, amelyekre korának megoldásra váró kérdé­sei nyomták rá bélyegüket? Esz­mék viharzása, politikák és tár­sadalmi fordulatok tették próbára erejét. Élettörténete feltétlenül tragikus, jelenlétének lényege az önmagáról alkotott magabiztos el­képzelés, amit Dráfi Mátyás ér­demes művész maradéktalanul a- Játámasztott. El kell hát fogad­nunk, hogy valóban nagy hadve­zérről van szó. Olyan katonáról, aki egymaga is képes bevenni egy várost. Szinte szokatlan, hogy Shakespeare-nél már a dráma el­ső jeleneteiben a főhőst harcos akcióban látjuk. S mire Coriola- nusszá válik, élete hatalmas át­alakulásokon megy át. Á néző ek­kor érti meg, hogy valójában egy bonyolult hőssel van dolga, aki ha gőgös is, mégsem a maga ja­vára küzd, hanem hazája, a vá­ros és az ott élő emberek javárri áldozza fel életét. Egyszemélyes darab, pedig sokan játsszák. Co- riolanus vallopiásai mindig kellő partnerekre találnak. Színésztár­sai adják a felrázó végszavakat vívódó-téplődő mondataihoz, ak­kor is, amikor anyja (Volumnia) és hűséges felesége (Vlrgilla) szívszorító kéréssel térdelnek e- lőtte; amikor legőszintébb pártfo­gója Menenius a reménytelenbe is kapaszkodó, mindent vállaló békítő próbálkozása is zátonyra fut; amikor rágalmak vagy buz­dítások érik; amikor önmagával viaskodik... Ez a széles színpadi freskó már eleve megköveteli, hogy a szerző máig időszerű uta­lásainak asszociáló ereje legyen, és az előadás a nézőt élményben részesítse. Dráfi Mátyás alakítása a színé­szi méltóság és a szenvedélyek érzékeny egyensúlyát teremti meg. Mindegyik partneréhez megtalál­ja az indokolt,és kifejező viszo- nyulási-kapcsolódási módot. így anyjához (Ferenczy Anna) és fe­leségéhez (Kuczman Eta), akik­hez diadalmaiban és gyötrelmei­ben is érzelmek kötik. Turner Zsigmond szintén köz­pontja az előadásnak. Szuverénül tartja kezében Menenius szerepét. Játéka emberi, művészi rangú áb­rázolás. Ropog József Cominiust, a harcos katonát személyesíti meg sikeresen, ö az, aki Corlolanus tragikus bukását is hősies győze­lemként fogadtatja el velünk. Itt említem meg Holocsy Istvánt is, aki ellentétben a szokványos int- rikus figurák szerepeivel, Aufl- dius Tullus csatázó alakját színé- szileg egységessé és vonzóvá tudja tenni. Ide sorolom még Bo­ráros Imrét (Sicinius) és Bugái Gáspárt (Brutus), akik jól fejez­ték ki a .helyénvaló gúnyt, az ön­telt fölényt és a csípős Iróniát. Valódi drámai karaktert for­máltak a többi szereplők Is, aki­ket egy-két jelenetben vagy több­féle szerepben láthattunk, a cse­lekmény során. Azt, hogy a ren­dezés és a színészi munka pozi­tívumai mennyire jelentősek, bi­zonyítja, hogy még az elkerülhető kisebb hibák ellenére is az elő­adás a felszínre tudta hozni a történelmi meseszövés lélektisztí- tő erejét. Rossz alakítás voltakép­pen nincs, még akkor sem, ha va­laki halványabb volt a megszo­kottnál vagy alakja kevésbé kör­vonalazott. Bugár Béla és Pőthe István (mindketten több szerepben), a szép dikciójú Szentpétery Aranka (Volumnia) és Varsányi Mária (több szerepben), a rokonszenves Fazekas Imre és Tóth László (sze­nátorok) a jó mozgású Benes Il­dikó, valamint Vörös Lajos, Var­ga Szilvia és a „tömeget“ jelké­pező statiszták kis csoportja, szin­tén hozzájárultak a sikerhez. Külön dicséretet érdemelnek a fegyelmezetten dolgozó színpadi technikusok, akik a zenei hatások és zajok aláfestésével becsülete­sen végezték el a rájuk bízott feladatokat. Suchy M. Emil A jó pedagógiai munka tükre Érdekes kiállítást láttam a komá­romi (Komárno) Ifjúsági klubban: a Munka utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulóinak képzőművésze­ti tevékenységét mutatta be. Az is­kolában két évtizede, vagy talán en­nél is régebben folyik megalapozott képzőművészeti és esztétikai nevelés. Az eredmények pedig — tanítványok révén — idehaza és a nagyvilágban egyaránt elismerést szereztek számá­ra. Legutóbb például Helsinkiben nyert első díjat a most nyolcadikos Bencsics Ákos, aki fia és egyúttal tanítványa is az iskola kiváló rajz szakos pedagógusának. Az ember nem járhat utána, hogy Helsinkiben, Deb­recenben vagy másutt miért is tart­ják olyan jónak a fiú rajzait, fest­ményeit, most viszont az ifjúsági klub, az Iskola vezetősége, a pionír­szervezet és a pedagógusok, illetve a kiállítás jóvoltából ezt is megtehet­jük. Már magának a kiállításnak a kon­cepciója is érdekes; az iskola diák­jai között bemutatkozott Bencsics Ákos, és láthatták a rajz szakos pe­dagógus, Bencsics Katalin munkáit is. Vagyis a gyermekrajzok, -festmények, -grafikák között ott voltak a nyolca­dikos fiú rajzai és apró kis cserép­edényei, mellettük pedig Bencsics Ka. talln rajzai és festményei is. Szokatlan, de annál szimpatikusabb felállás. A gyermekrajzok, -festmények, -gra­fikák több fajta pedagógiai munka­forma eredményét tükrözték. Kiállí­tották ugyanis nemcsak a képzőmű­vészeti' körben, hanem a tanítási órákon és « délutáni napközis fog­lalkozásokon készült munkákat, vagy­is a kötelezőn túl az önkéntes mun­ka eredményeit is. Erre pedig jó okuk volt: a festmények, rajzok között nem mutatkozik alapvető különbség. Az iskola vezetősége és pedagógusai hozzáértését dicséri, hogy így, ebben a formában mutatják be a munkáju­kat. A jó pedagógus ugyanis tudja, hogy az eredmény lehet a tehetség. de a szorgalom dicsérete, sőt a ket­tő ötvözete is. A gyermekrajzok, -festmények eh­hez híven tényleg megkapóak. Azt is mondhatnám, olyanok, mint bármely gyermekrajz-kiállításon látható ké­pek. Megvan a gyerekek sajátságos látásmódja, felfogása, színvilága. Nincs bennük felnőttes rafinéria, a- karnokság. Nem azzal dicsekszenek, amit tudniuk kellene, hanem azzal, amit tudnak. E képek ugyanúgy, mint a legtöbb gyermekrajz a világon, a játék, az önfeledt, fejlődő gyermeki lélek tükrén keresztül közelítik meg a világot. A katonák hihetetlenül e- setlenek, kedvesek, az alakok moz­dulatai szögletesek, bájosak, a sze­mek pedig nagyok, az egész világ, sőt még az is beléjjük fér, ami kö­rülöttünk kering. Az iskola képzőművészeti és eszté­tikai nevelésének eredményeit má­sutt, a nyolcadikos Ákos munkáin ke­resztül mutatják be. Mintha csak azt akarnák mondani, íme, akiben van akarat, szorgalom és tehetség, az akár idáig is eljuthatl Eljuthat, ha a szülők mellé állnak, és megveszik számára az első ceruzákat, festéke­ket, rajztáblát, esetleg a kis koron­gozót is. Bencsics Ákos ugyanis bár Debrecenben és Helsinkiben értékes díjat nyert, nem festőművésznek ké­szül, hanem fazekasnak. Ha teheti, édesanyjával ellátogat Modrába vagy valahová máshová egy-egy magányos fazekashoz, hogy lássa, hogyan dol­goznak, ezek a mesteremberek, ho­gyan készül a cserép. Az iskola be­fejezése után, ha sikerül, és hivata­losan is belépőt kap a modral gyár­ba, maga is szakavatott kiváló faze­kasmester szeretne lenni. Véleményem szerint lesz is, hiszen aki nyolcadikos korára Ilyesmire képes, az később sem adja alább. Kis vázái, tányérjai, poharai, köcsögei, hamutartói lega­lább olyan büszkén és öntudatosan állták a látogatók tekintetét, mint ahogy maga Ákos is. Mindebből mit sem von le az a tény, hogy Ákos épp a rajztanárnö fia. Helyette bárki más is ott állha­tott volna az ünneplő közönség előtt. Bencsics Katalin sem azért állította ki a munkáit, hogy hivalkodjék ve­lük, hanem azért, hogy lássuk, en­nek a tudásnak, az ilyen szintnek az elérésé a cél, ennyit tudok, ezeknek az eszközöknek a segítségével neve­lem, tanítom a gyerekeket. Rajzai, Bencsics Ákos, a tehetséges ifjú fa­zekas festményei ezért nem elsősorban á művészi kifejező eszközök gazdag tárházát vonultatták fel, hanem a jó és megbízható rajztudás, a festészet elsajátításáról adtak tájékoztatást. Pontosságukkal, szigorú szakmai szín­vonalukkal büszkélkedtek. És ez így is van a helyén. így látható az Is­kola, illetve a rajz szakos pedagógus munkásságának az eredménye, s így körvonalazható pontosan a kitűzött cél is, a szakmára, életre, pályára való felkészítés fontossága. Tudom, ez nem csoda, ennek így kellene lennie minden iskolában, de nem mindenhol folyik olyan átgon­dolt és áldozatkész nevelő tevékeny­ség, mint a komáromi Munka utcai iskolában. Ott ugyanis a jó pedagó­giai vezetéshez, a pionírszervezet ál­dozatkész munkájához kiváló éshosz- szú évi tapasztalattal rendelkező rajz szakos pedagógus társul. De akár­csak másutt, itt is hiányzik a faze­kasműhely, a kis égető kemence, mégis képesek az ilyen eredmények elérésére. Pontosan ezért írok róla, ezért mondom el a véleményemet, hogy másutt se adják alább, máshol is arra törekedjenek, hogy fel tud­ják készíteni az életre a rájuk bí­zott gyermekeket. Németh István Ismét táncháztalálkozó Tavaly novemberben újfajta műve- lődési rendezvény kísérletének lehet­tünk tanúi. Komáromban (Komárno) a Szakszervezetek Művelődési Házá­nak ifjúsági klubja táncháztalálkozót rendezett. A cél az volt, hogy a ná­lunk is működő táncházak tagjainak lehetőségük nyíljék a tapasztalatcse­rére, a tanulásra és a kölcsönös meg­ismerésre, valamint további népi tán­cok megtanulására. A novemberi ren­dezvény, amelyen akkor vendégként részt vett a bratislavai Dimitroveo népművészeti együttes is, jól sikerült, és pozitív visszhangra talált az ér­deklődök körében. Nyilván ezért ha­tározták el a szervezők, hogy foly­tatják a táncháztalálkozókat. Tájékoztatásért Horváth Lászlóhoz, a Szakszervezetek Művelődési Háza Ifjúsági klubjának vezetőjéhez for­dultunk: — Hogyan ítéli meg a novemberi találkozót? — Nézetünk szerint jől sikerült. A kinti visszajelzések is ezt igazol­ták. Mint minden kezdetnél, termé­szetesen itt is voltak apró hibák, e- zekböl levontuk a tanulságokat. De egészében elértük célunkat, és ezért úgy döntöttünk, hogy érdemes ha­gyományt teremteni ennek a rendez­vénynek. Most hát megkíséreljük új­ra, az apró hibák kiküszöbölésével. — Lesz ismét vendégegyüttes? — Lesz, mégpedig külföldi. A ma­gyarországi Tardosbányáról várjuk a Vörösmárvány nevű együttest. Érde­kessége, hogy tagjai Magyarországon élő szlovák nemzetiségű fiatalok. Mű­sorukban főleg az ottani szlovák nép. zenei hagyományokat keltik életre. Vendégszereplésük bizonyára érdekes színfolttal gazdagítja majd a talál­kozót. — Mikor és hol lesz a találkozó? — Komáromban, a Szakszervezetek Művelődési Háza 11. lakótelepi klub­jában, január 25-én, 17.00 órakor. Szeretettel várunk minden érdeklő­dőt! —hr— Kiállításra csalogató festmény az ifjúsági klub lépcsfii elfitt

Next

/
Thumbnails
Contents