Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-01-21 / 3. szám

új ifjúság 4 y*Müwniw—M iritikus elemzéssel a SZISZ-évzárókon Tánczos Tibor 1985 szeptemberétől veze­ti a SZISZ SZKB mezőgazdasági osztályát. Harmincegy éves. Nagymegyeren (palovu) érettségizett, majd 1978-ban a keszthelyi mezőgazdasági egyetem agrokémiai szakán szerzett diplomát. Magyarországi tanulmá­nyai alatt aktív tagja volt a KISZ-nek. A diploma megszerzése után a dunaszerda- helyi (O. Streda) Agrokémiai Vállalathoz került, s munkahelyén a SZISZ-szervezet egyik alapító tagja s elnöke volt. 1980-83- ban a Csilizközi Efsz növényvédőjeként dol­gozott, később Dunaszerdahelyen (D. Stre­da) a Szövetkezeti Földművesek Szövetsé­gének járási titkára lett. Innen került Bra- tislavába. 1982-től a SZISZ KB elnökségi tagja. — Milyen elképzelésekkel, reményekkel vetted át az osztály vezetését? — Számomra könnyen ment a váltás, hi­szen a korábbi és Jelenlegi munkaköröm sokban hasonlít egymáshoz. Egy lényeges különbség azonban van a kettő között: ott íelnött, kész emberekkel dolgoztam, itt pe­dig fiatalokkal, akiket elsősorban módszer­tanilag kell Irányítani. Vagy még tömö^reb- ben megfogalmazva: olyan népszerű akció­kat megszervezni, elindítani, amelyek nem akadnak meg kerületi, járási szinten, ha­nem eljutnak az alapszervezetek minden tagjához, s körükben érdeklődésre tarta­nak számot. — Körülbelül hány SZisZ-tag munkáját Irányítja a mezőgazdasági osztály? — Szlovákiában a 667 szövetkezet közül '478-ban működik SZISZ-alapszervezet, a 66 állami gazdaságban 112, az egyéb mező­gazdasági jellegű üzemek, vállalatok, kuta­tóintézetek égisze alatt pedig 289 alapszer­vezet, vagyis összesen 24 360 fiatal dolgo­zik. Részben a mi irányításunkkal dolgozik a falusi alapszervezetekbe tö^mörült 48 500 tag is. Hadd jegyezzem meg itt, hogy a falusi és mezőgazdasági üzemek mellett működő alapszervezetek tagsága az utóbbi öt év során több mint ötezerrel gyarapo­dott. — Tehát nyugodtan beszélhetünk több tízezer fiatalról, több tízezer fiúról és lány­ról, akik bár á mezőgazdaság területén dolgoznak, mégis különféle elvárásokat tá­masztanak a SZISZ iránt. Hogyan tuiyátok ezeket kielégíteni? — Elsődleges feladatunknak tekintjük a taglétszám állandó növelését, elsősorban a fizikai munkát végzők köréből. Ezt egy to­vábbi nem kevésbé fontos feladat követi; olyan programot biztosítani a tagságnak, amely kielégíti igényeiket, megfelel elvá­rásaiknak, hogy megtalálják számításaikat az érdek, és tömegszervezeti munka szá­mos területén. Ez pedig már nem könnyű feladat. Az utóbbi évek során változtak a fiatalok igényel, s úgy érzem, ml kicsit le­maradtunk. Jobban kell idomulnunk ezek­hez az igényekhez, nekünk Is változtatni kell a munkastílusunkon. Egyik legfonto­sabb feladatunknak tartjuk az eddiginél is jóval nagyobb mértékben bekapcsolni a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokat is a tudományos-műszaki munkába, az ilyen jel­legű SZISZ-rendezvényekbe, szakmai vetél­kedőkbe. Itt általában fizikai munkásokról van szó, de a jól bevált és a nagy nép­szerűségnek örvendő akcióink közé tartó, zik az „Egy szem se vesszen kárba“, és említhetném a különféle Zenit-versenyeket vagy az Ifjúsági stafétát. — Említetted munkátok felfrissítését, hogy változtatni akartok rajta ... — Ügy érezzük, elsősorban a mezőgaz­daságban dolgozó értelmiségi fiataloknál mutatkoznak tartalékok. Őket szeretnénk az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben be­vonni a munkába, hogy ezek a fiatalok pe­dig felhívják a figyelmet azokra a tarta­lékokra, amelyek fö^lött a gazdasági veze­tés elsiklott, vagy amelyeket nem képes megoldani egyedül. Mi ehhez a munkához szeretnénk megteremteni a társadalmi tel­tételeket. Csak a társadalmi teltételeket, mert a végső megoldás, végeredményben, mégsem lehet kizárólag a SZISZ feladata. Továbbá úgy véljük, meg kell tanítani a fiatalokat felnőttként gondolkozni, fellépni bizonyos fórumokon, hogy egyenrangú partnereivé váljanak a többi tömegszerve­zetnek. — Néhány alapszervezetben a vezetőség panaszkodik a tagság passzivitására. Ti is érzitek ennek hatását? — Ábrándjaim nincsenek. Tudom, hogy nem minden fiatal egyformán tevékeny. Vi­szont tudom azt is, hogy a tagság''egy há­nyada, sajnos, talán csak a kisebbik há­nyada viszont nagyon aktív. És számom­ra az a fontos, hogy ezek az aktív fiata­lok milyen minőségű munkát végeznek, hogy mennyire fáradoznak a többiek moz­gósításán. Mert vallom azt, hogy a jó pél­da vonz, ez a legnagyobb ösztönző erő, a legmeggyőzőbb érv. Pontosabban: ha egy- egy alapszervezet tétlen fiataljai látják, hogy a szorgos tagok jól érzik magukat a közösségben, hogy munkájuknak van lát­szata, akkor ez serkentőleg hat azokra is, akik korábban ódzkodtak a közösségi mun. kától. De hogy mindez az elképzeléseink sze­rint megvalósulhasson, a járási bizottságok irányító szerepén kívül az adott munka­helyek gazdasági vezetésén is múlik. Azon, hogy milyen feltételeket teremtenek a fia­taloknak, mennyire engedik kezdeményezé­süket kibontakozni, továbbá függ a szisz­nek a falu vezetőségével és a többi tömeg­szervezettel való kapcsolatától is. — Említenél néhány alapszervezetet, ahol mindezt jól összhangba tudták hozni? — A jók között is a legjobbakként meg­említhetném a Nagykürtösi (V. Krtíé) Álla­mi Gazdaság alapszervezetét, a éafárikovól, a királyhelmeci (K. Chlmec) állami gaz­daságok fiataljait. Ők akár példaképei Is lehetnének a többieknek.' — Ezekben a napokban zajlanak az alap­szervezetekben az évzáró taggyűlések. Mit vártok ezektől az évzáróktól, amikor az elmúlt időszakban végzett munkájukat ér-< tékelik a fiatalok? — Elsősorban a kritikus elemzést. Hogy a hibákat feltárva vonják le a tanulságo­kat, így talán kiküszöbölhető lesz az ese­tenként mutatkozó, formalizmus. És azt Is elvárjuk, hogy az alapszervezetek elnökei vegyenek részt a falu, a gazdaság többi tömegszervezetének évzáróin, közösen, e- gyütt vitassák meg a problémáikat, s a fa­lu, a gazdaság vezetőinek mondják el gond­jaikat, elvárásaikat. S nem utolsósorban azt, hogy az alapszervezet vezetői reális terveket dolgozzanak ki az elkövetkező 1- döszakra. Olyan jellegű feladatokat végez­zenek, amelyek a társadalom és az egyén szempontjából is fontosak, hasznosak. Zolczer János Fotó: Palágyl Elmondja: Kiss Péntek József, a MA- TESZ szervezési és propagációs osztá­lyának vezetője. Komáromban (Ko-- márno) születtem. Gyermekkoromat a mai Slovanská utcai házunkban töltöttem, amely parasztporta mintájára épült. így * ' annak ellenére, hogy városi gyerek voltam, szerettem a falusi környezetet. Édes­anyám a háztartásban dolgozott, s minden szeretete a családra irányult. E gondosko­dásért mérhetetlenül ragaszkodtam anyám­hoz. Tiszteltem nyíltságát, aggódtam kiszol­gáltatottsága miatt. Édesapám hajógyári munkás volt. Vidám, egyszerű ember, tőle tanultam emberséget, tisztességet, viselkedést. Neki köszönhetem, hogy sikerült átvészelnem olyan élethely­zeteket, melyekbe különben „beletörhetett volna a bicskám“. Ezt a tulajdonságomat gyakran félreértik az emberek, mondván: felületesség, léhaság az oka. Apámmal, ha kitavaszodott, halászni jártunk. Megszeret­tem a mezőket, a fákat, a vizet, a termé­szetet. Sajnos, szüleim már nem élnek. Na­gyon szerettem őket. Alapiskolába a Mariánumba jártam. A tanulásban szüleim nem nagyon tudtak se­gíteni, egyszerű emberek voltak. Ha vissza­gondolok diákéveimre, mai jellemem már akkor sejthető volt. Nem adtam az olyan apróságokra, mint a füzeteim külalakja. Egyszer dolgozatot kellett írnunk. A taní­tó járt a padsorok között, s megállt fölöt­tem. Nagyon tetszett neki a dolgozatom. Felemelte és megmutatta a többieknek. Ak­kor vette észre, hogy a füzetnek csupán két lapja kapcsolatos a tantárggyal, a töb­bire rajzoltam. Két tanítómra emlékszem kü­lönösen. Egyik a magyar szakos Németh Albertné, aki beküldte verseimet a pionír­ház alkotóversenyére, ^ megnyertem a ver­senyt. A másik Sterk Istvánná, elsős tanító nénim. Csak most tudatosítom, milyen tü­relemmel viselte kényes, nyafka viselkedé­semet. Abban az Időben nagyon szerettem olvas­ni. Például már hetedikben elolvastam Stendhal Vörös és fekete című regényét. A Kopócs-trafikban vásároltam a Ludas Matyit, mert azt is szívesen olvastam. A mai napig is többféle irodalmi zsáner híve vagyok, Szeretem például Joseph Heller Va­lami történt című bestsellerjét, a profi mó­don „megcsinált glccset“ könyvben és film. ben egyaránt. Természetesen azért különb­séget kell tenni szerző és szerző közö'tt. Diákkorom másik nagy szenvedélye a te­levíziónézés volt. Keresztanyáméknak Ko­máromban az elsők között volt készülékük. Senki sem sietett haza Esténként hozzájuk járt a család televíziót nézni, amit legtöbbször én kezdeményez­tem. Közben rengeteget rajzoltam. Volt egy idő, amikor elhanyagoltam az iskolát, és a hetedik osztályt meg kellett Ismételnem. Iparművészeti szakközépiskolába készül­tem, de az csak álom maradt. 1968-ban a Komáromi (Komárno) Általános Műveltsé­get Nyújtó Középiskola diákja lettem. El­sőben Konczer József volt az osztályfőnö­köm, a további két évben pedig Ipóth Bar­nabás. Ügy érzem, hogy teljes mértékben éltünk az akkor kezdő tanár tapasztalat­lanságával, bizalmával. 1970-ben emlékeze­tes kiránduláson voltunk Fonyódon. Ügy hallom, Ipóth tanár elvtárs most is évente elviszi osztályát tanulmányútra. A tantár­gyak közül közel állt hozzám a magyar nyelv. Fónadné tanította. A magyar nyelv­tant és irodalmat nem tekintettem „tan­tárgynak“. Ha a nyelvtan logikájának kul­csát megtaláljuk, nem okozhat problémát, ezért a nyelvtant nem is tanultam. Másik kedvenc tantárgyam a biológia volt. Első. ben Bocskáné tanította. Emlékszem, az első leckét nem tanultam meg, s félévkor né­gyest kaptam, év végén viszont egyesem lett... Bocskáné alapos tárgyi tudást kö­vetelt, amiről utólag csak elismeréssel szól­hatok. Még ma is tudom, hogy milyen nö­vények tartoznak a perjefélék családjába! Később Hatvanger László vette át a tan- tár^ oktatását, akit a mai napig tisztelek és szeretek. Őrzök emlékezetemben egy-két diákcsínyt. Az egyik; Az osztály a tornafelszerelést a szekrényben tartotta. Eleinte rendben is volt minden, a gondok ott kezdődtek, mikor az említett tárgyak ,,illatozni“ kezdtek. Osz­tályfőnökünk legalább ötvenezer kérte, hogy ürítsük ki a szekrényt, nem volt hatása, ötvenegyedszerre szó nélkül kiszórta az ablakon a szekrény tartalmát. A hátsó é- pületben volt a kisegítő iskola, s ezek a tanulók éppen az udvaron sétálgattak. Mi­kor meglátták, mi hull az ablakból, oda­futottak „felfrissíteni“ ruhatárukat, mire az osztály otthagyott füzetet, könyvet, ta­nárt, és rohant menteni a menthetőt. Csak ketten a barátommal ültünk nyugodtan, mert tornaruhánkat már jóval a nagytaka­rítás előtt a tábla mögött lévő vetítőlyuk^ ba rejtettük. A másik eset: Az iskolaorvos hívatta az osztályt oltásellenőrzésre. Voltak, akiket új­ra kellett oltani. Őket valamennyien elkí­sértük, de a rendelő helyett a Szigetre mentünk sétálni. Visszafelé jövet megdöb­benve láttuk, hogy a tanár, akivel óránk lett volna, az iskolaorvos rendelője felöl jön. Egyszer, az azóta, elhunyt, Dobai János rendezésében bemutattuk a „Tom Sawyer kalandjai“ című színdarabot. Ennek minden­ki örült, kivéve a környék macskáit, ame­lyeket statisztaszerepre (a döglött macska) alkalmaztunk. Minden délután ,.be kellett biztosítanunk“ őket. Egyszer előadás után a szekrényben maradt egy ilyen „statiszta", két hétig. Kellemetlen volt," mikor aztán előadás előtt kinyitottuk a szekrényt. Az iskola irodalmi színpadának rendezője Gáspár Tibor volt. 1970-ben viszont én is rendeztem egy előadást „Menekülés — pró­bák“ címmel fiatal hazai magyar költők verseiből. , Közülük néhányan, Tóth László, Varga Imre már ismert költők, néhányan, mint a tehetségesnek ígérkező Szalal Pi­roska, elhallgattak. A műsor az akkori ti- zen-huszonévesek életérzését, világképét fe­jezte ki. A járási fesztiváloknak akkoriban forró hangulatuk volt. Éjszakába nyúló szakmai, baráti viták, beszélgetések foly­tak. Senki sem sietett haza ... Műsorunkat versenyen kívül mutattuk be a Jókai-napo- kon. A beatkorszak és az ezzel együtt járó életvitel meghatározta az akkori tizenéve­sek világképét, szórakozását. A-farmernad- rág például ma divatcikk, míg abban az Időben egyfajta állásfoglalást szimbolizált. A mai napig szeretem a beatet és az ebből kifejlődött progresszív zenei irányzatokat. Kedvenceim a magyar beat- és rockegyüt­tesek: a régi Omega, a mai LGT és a volt Fonográf. Azt hiszem, a diákélet annyi élményt kí­nál, hogy lehetetlen valamennyit számba venni. A sok-sok élményből és tapasztalás­ból mára „letisztultak“ azok, amelyek fon­tosak és tanulsággal szolgálnak... Minden­esetre, ha végigtekintem eddigi életemet, gyermek- és diákkoromat, majd a felnőné válásom idejét, van azért sok dolog, amiből meríthetnék, ami megtanított embernek len­ni, többek között az irodalom, a művészet becsülése és szeretete, embertársaim meg­értése. Lejegyezte: Bárány János < ----------------------­Kiss Péntek József középiskolásként

Next

/
Thumbnails
Contents