Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-06-03 / 22. szám

•äUM

ÚJ ifjiiság (

Tanúságtétel

Nem kis reményekkel tekintettem a Nögrádi Galéria újabb fővárosi bevonulása elé. Bácskái Béla nagy sikerű kiállítása után elvitathatatlan sikert reméltem a Szabó Gyula-életmű bemutatásától is.

Most már azt mondhatom, a kevesebb több lett volna, vagy pedig valóban életmű-kiállításra lett volna szükség. Vagy esetleg a legenda és a valóság között olykor különbség van, és Szabó Gyula műve nem is olyan óriási, mint ahogy azt sokan hisszük? Tanűságtétel címmel mutatták be Szabó Gyula müveit, de a kiállítás ebben a felsorakoztatásban se nem egységes, se nem teljes, így aztán a Mirbach Palotában most elmaradt a máskor megszokott nagy felvonulás, és a látogató vegyes érzelmekkel távozhat a kiállításról.

A mostani tárlat anyagából nem érzékelhetők kellőképpen az összefüggések; nem bomlik ki kellőképpen a gondolkodó, filozófus művész belső világa ezekből a művekből, de azok a formai és stílusbeli megoldások sem tűnnek már annyira újaknak és e- gyedleknek, mint amilyeneknek láttuk a maguk korában. Sőt, mintha egy kicsit meg is hamisítottuk volna a művész valódi arcát; az élet dicsőítését, védelmét szolgáló müveit elfogadjuk, de a kérdőjeleit, kétségbeűnarckép lámpával

esett felkiáltásait, úgy tűnik, nem is vesszük immár jó néven. Hiányzik u- gyanis a fametszetek egyik utolsó ciklusa, s a festmények közül Is azok, amelyek a hatvanas évek végén, majdnem a halála előtt születtek. Miért? — megmagyarázhatatlan, ha épp tanúságtételről esik sző.

De kezdjük talán a legendávall

Élt és talán még él is bennünk egy nagy egyéniség. Valaki, aki mindenek fölött áll. Ilyen volt, ő volt az egyetlen?

Sajnos, csak a tájékozatlanságunk következményeképpen. Az újságok, folyóiratok, de a szájhagyomány is megbízhatatlan legenda teremtő eszközök, s nem vettünk tudomást Ja- koby Gyula, Löffler Béla, Lőrlncz Gyula nagyságáról.

A közhangulat a nemzetiségi tudat beltenyészetében fonta a legenda másik indáját, miközben Szabó Gyula tudatosan, rendre gyűjtötte a kitüntetéseket, díjakat, olykor kettőt-hár- mat is egy évben.

Zavarba ejtőek a gyakori stílusváltásai, formakultúrája és az olykor megnyilatkozó bizonytalansága is.

Erre az utóbbira Is természetesen most már megvan a magyarázat, mint ahogy KubiCkó Klára utal is rá a katalógus előszavában. A gondolatok szétfeszítették a formát, a tartalom nem volt, nem lehetett mindig egységben a stílussal, több az eklekticizmus, mint ami esetleg elfogadható lett volna. Miért? Mert hiányzott a biztonságot adó iskola, s mert túlságosan is korán visszavonult a maga elefántcsonttornyába?

Mindez nem ennyire kirívó, és egyáltalán nem bántó, ha teljességében látjuk a művet, ha az összefüggéseket is tapinthatjuk, mint ahogy az tapintható volt az emlékezetes budapesti kiállításon vagy a hatvanas é- vek közepe táján a Pravda galériájában megrendezett kiállításon.

Felmerül a kérdés: látja-e a Nógrádi Galéria az összefüggéseket, meg tudja-e kellőképpen ítélni a Szabó Gyula-müvet, látja-e, érzékelí-e az „erdőt“? Ügy tűnik, legalábbis a.mostani kiállítás alapján, hogy nem. A galéria maga is tovább szövi a legendákat ahelyett, hogy a trtjes mű értékelésével állna elénk.

Már maga az, hogy „Tanúságtéte- lek“-ként tálalja a müvet, mutatja

Szabó Gyula festőművész a budapesti kiállításon

ezt a legendaszövő szándékot. Szabó Gyula, mint ahogy ezt a kitüntetések sokasága is mutatja, nem állt ilyen nagy haraggal a korával szemben, nem volt ölre menő hadakozó, mint mondjuk Fábry Zoltán és mások.

Hogy jő, nagyszerű, különleges művész volt, az nem vitatható tőle el, de talán nem szükséges utólag bele- raagyaráznl olyasmit a műveibe, ami talán nincs is bennük, vagy ha bennük van is, nem ez az elsődleges. Egyszerűen olyannak kellene őt mutatni, amilyen volt.

Németh István

Szerelmespár

táncoló fiatalok

Hont néven népi táncegyüttes alakult 1984-ben Ipolynyéken (Vlnlcaj, a Nagykürtöst (Vefk^ Krtí5) járás legnagyobb községében. Az együttes „gazdája“ a Csemadok helyi szervezete. Az eltelt két év alatt a helyi és Járási rendezvényeken kívül háromszor szerepeltek már Magyarországon.

Közvetlenül a népi táncegyüttesek területi döntője előtti napokban láthattam a Hont együttes főpróbáját. Próba előtt, míg a táncosok gyülekeztek. Bojtos Jánosné pedagógussal, az együttes vezetőjével beszélgettem a megalakulás körülményeiről.

— A Csemadok helyt szervezete vezetőségének régi álma vált valóra, amikor iélre|ött ez a népi tánccsn- port. Gyurász Gábnr elnök két éve azzal állt elő. hogy sikerült kiváló koreográfust szereznie, megkezdhetjük a táncosok verbuválását. Mivel az alapiskolában évek óta táncnsnpur’nt vezetek, tudtam, kik jöhetnek számításba. ez megkönnyítette a dolgomat. Többségükben egykori gyermektáncosaim alkotják a huszonöt tagú csoportot. A helyi művelődési központ igazgatója. Antaifi Ottó. aki az e- gyöttest kísérő népi zenekar vezetője. örömmel támogatta a csoport megalakításának gondola'át. Nagy megértésre találtunk a helyi Béke Efsz vezetőségénél, felajánlotta anyagi támogatását a csoportnak.

— Milyen gyakran próbálnak a táncosok?

— Mivel többségük középiskolás, jobbára csak hétvégeken tartózkodnak idehaza, s emiatt hetente csak egyszer tarthatunk próbát, pedig többre lenne szükség, kivált most, a területi döntő előtt. Ezen úgy igyekszünk segíteni, hogy hosszabb próbát .tartunk.

A területi döntő napján, közvetlenül a fellépésük előtt találkoztam a nyéki táncosokkal. A művelődési ház könyvtárában, alkalmi öltözőjükben mindenki izgatottan várta a fellépést. Esélyeik felöl egyikük sem mert jóslatokba bocsátkozni. Vezetőjük, Bojtos jánosné sem vállalkozott erre. Azzal hárították el kíváncslskodásomat.

hogy nem Ismerik a többi csoport képességeit.

Néhány perccel a területi döntő eredményhirdetése után. Kitörő öröm a nyéki táncosok körében. Kipirult, boldog arcok; egymásnak gratulálnak a fiúk, lányok. Szinte leírhatatlan a boldogságuk. A nyéki Hont tánccsoport a felnőtt népi táncegyüttesek országos döntőjébe jutott.

— Ügy érzem. Nyéken még nem volt ilyen Jó, összetartó fiatal gárda, mint amilyen a miénk — jegyzi meg a gratulálók gyűrűjéből kibújva az e- gylk szólótáncos, Cibulya Anasztázia, leendő óvónő. — Mi táncosok mindenhová, moziba, diszkóba, focira e- gyütt járunk. A próbák, a fellépések hihetetlenül összekovácsoltak minket. Érdemes közösségben dolgozni, ezért a mostani szép sikerünkért különösen megérte vállalni a nehéz, fárasztó táncpróbákat. Kép és szöveg:

Bodzsár Gyula

Három nap táborozás

Az egyik legnagyobb falu Zo- boralján Gímes (Jelenec). Itt rendezi meg évente művelődési táborát a nltral (Nitra) Juhász Gyula Ifjúsági Klub a Csemadok járási bizottságával.

Az idei találkozóra jöttek el talán . a legtöbben.

Hogy hányán voltak, Knotek Mártától, a Csemadok Nitrai Járási Bizottságának szakelőadójától tudom meg.

— Mintegy kétszázan. Az eddigi hét művelődési táborból ez a negyedik, amelyet én szerveztem, de sokat segít az egész stáb: Lelkes Hajnalka, Baráth Annamária, Vörös Éva, Pónya Pali, Csen- key Tamás, Szabó Laci, Dolník Tibor és Brúder Ica.

Az elszállásolás után éppen csak arra maradt Idő, hogy a szobatársak bemutatkozzanak egymásnak, márts indultak a túrára a gímesl vár romjaihoz. Odafent Lehel Zsolt beszélt a várról, az 1113-ból származó első írásos emléktől egészen azokig az Időkig, míg a várat lakták.

A régi Időkben az a szokás járta, hogy annak a vendégnek, aki először lépte át a vár kapuját, szenes lapáttal négy csapást mért a hátára néhány markos legény. Nos, a Juhász Gyula Ifjúsági Klub felújította ezt a hagyományt, és mindenki, aki elindult megtekinteni a romokat, útravalóul négyet kapott lapáttal — a fenekére ...

A romok sok mindent elárultak a hajdani várról, de feltűnt, hogy elég nagy a gyom a környéken. Érdemes lenne fontolóra venni Lehel Zsolt szavalt:

— Mivel ez a táborozás rendszeressé vált, a rendezőség kapcsolatba léphetne a műemlékvédelem illetékeseivel, s ha nekik is érdekük, hogy a várromot megmentsék, társulhatnának. Megszervezhetnénk, hogy a főiskolások a művelődési tábor ideje alatt itt dolgoznának. Eleinte gyomlálnának. Láthatóbbá, hozzáférhetőbbé tennék a vár alaprajzát. Nyaranta pedig építőtábort lehetne szervezni.

Este a vendéglőben a komáromi (Komárno) Borostyán együttes lépett fel. Megzenésített verseket adtak elő telt ház előtt. Cgy tűnik, ez a műfaj hamar elterjed majd a művelődési táborokban, mert Gímesen meghódította a közönséget. Ezután a művelődési táborok másik hagyományos műsora, a táncház következett. A talp- alávalót a Ghymes-Tilinkó zenekar játszotta.

Másnap délelőtt gyermekműsor várta a legkisebbeket a kastély udvarán. A táborból a faluba menet megkoszorúzták a helyi nemzeti bizottság falán lévő emléktáblát. A kastély udvarán már várták a kisiskolások a táborlakókat. A műsorban először az ifjúsági klub bábcsoportja mutatott iDe három mesét. A szünetben a Ghymes-Tilinkó együttes énekelt és buzdította dalra a legkisebbeket is.

A Borostyán együttes is elhozta gyermekműsorát Gímesre. Varga Mária, az együttes tagja, arról beszél, milyen érzés gyerekeknek Játszani, énekelni.

— Azért szeretek gyerekeknek énekelni, mert őszinték, közvetlenek. nem képmutatók. Haulítusz Anikóval és Tóth Zsuzsával már korábban készítettünk gyerekeknek szóló műsort, azután Takács Péterék ötlete volt, együtt talán többre futná az erőnkből. A Borostyán kezdetben játszóházakban, óvodákban lépett fel. A jövőben szeretnénk megzenésíteni néhány csehszlovákiai magyar költő verseit. Tervezzük, hogv fellépünk több művelődési táborban, és a Jókai-napokon is.

Délután Is gazdag volt a művelődési tábor mű.sora. Püspöki Nagy Péter Wesselényiről, Grendel Lajos a magyar próza fejlődéséről tartott előadást. Jókai Máriától gímesi népi hímzést. Vörös Ernőtől kosárfonást, Nagyfereno Katalintól fafaragást tanulhattunk. Nagyferenc Katalin kopjafái, úgy érzem, már szerves velejárói a művelődési táboroknak.

— Hol állnak már kopjafáid? — kérdeztem Katitól.

— örsújfalun (Nová Stráí), So- modln (Drlenovce), Stószon (Stós), Gombaszögön (Gombasek), Ipolyságon (Sahy) és itt, Gímesen. Fafaragásaim másutt is vannak. Minden művelődési táborbali állítunk emlékoszlopot. A táborlakókkal együtt faragjuk ki. Ez a hagyomány még az első művelődési táborban, Örsújfalun megalapozódott.

— Hogy lesz egy képzőművészmatematika szakos tanárnőből fafaragó?

— Én vllágéletemben faragtam, szobrász szerettem volna lenni. Nem sikerült, így a pedagógiát választottam. A munkám mellett kedvtelésből faragok. Fafaragással régebben foglalkozom, mint oszlopfaragással.

Az este a szórakozásé volt. Ä Juhász Gyula Ifjúsági Klub „sünjátszó együttese“, a R. Ö. F. Színpad Hevér Zoltán rendezésében bemutatta Csokonai Karnyónéját. Újszerű díszleteket, remek játékot láttunk. Ennyit mondanék, ha röviden jellemeznem kellene őket. Előadás után felszabadult hangulatban ünnepelték, hogy a közönség tetszéssel fogadta a színdarabot, és hogy talán sikerült elfogadtatniuk az új színt hozó stílusunkat.

Az esti tábortűznél az ifjúsági klub jelenlegi elnökét, Pónya Pált, a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola harmadéves diákját a klubról faggattam.

— Húszéves a klub. Az évforduló megünneplésére itt különböző okok miatt nem került sor, de ősszel a jelenlegi és a volt tagok részvételével szeretnénk megemlékezni erről az eseményről.

— Úgy hallom, le akarsz köszönni az elnöki tisztségről. Hogy választják az új elnököt?

— Főiskolásklubról van szó, az elnöki tiszt összefügg azzal, hogy az illető mennyi ideig van a főiskolán. Az új elnök megválasztására itt kialakult egy nagyon jó rendszer: az előző elnök „kinézi“ az utódját az arra legalkalmasabbak közül. Fél év alatt betanítja a különböző szervezési és egyéb ügyekbe, és így simán zajlik a váltás. Úgy fest, hogy az új elnök Vörös Éva lesz, mert megfelel az elvárásoknak.

— Mit jelentett számodra klubelnöknek lenni?

— Meglepődtem, mikor megválasztottak. Előtte is tevékenyen' részt vettem a klubéletben. Úgy érzem, a főiskolai évekből leginkább a klub marad meg bennem. Annyira szeretem a klubot, hogy úgy érzem, számomra fontosabb volt a klub, mint én a klub számára.

A tábor háziasszonya Vörös Éva volt.

— Éva, hogy bírtad az iramot a három nap alatt?

— Először kaptam ilyen feladatot. Fogadtam a vendégeket, üdvözöltem az előadókat, a stábon dolgoztam. A műsor összeállításakor azt tartottuk szem előtt, hogy nem lehet akármilyen műsora művelődési táborunknak, hiszen idén ez az első az ilyen kül- detésű táborok sorában.

Az utolsó nap délelőttjén méj^ egy érdekes előadást hallhattak azok, akiknek nem kellett sietniük vonatra, buszra, öllős László adott elő az antik társadalom fejlődéséről Azután már „csak“ a kopjafaállításra gyűlt össze a táborlakók még mindig népes csoportja.

Bárány János