Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-05-20 / 20. szám

új ifjúság 10 Ha egy mondatban kellene összefog­lalnom a Stúrovói gyermek-folklór- együttes bemutatóját, röviden Így fo­galmaznék: színvonalas, figyelemremél­tó műsort adtak a csoport tagjai. A Klsbojtár négyéves pályafutása alatt e- leget tett küldetésének, s nem csupán azért, mert tagjainak száma a megala­kulás óta tizenhatról hetvenkettőre e­melkedett, hanem főként azért, mert el- ♦ érte eredeti célját, A gyermekek képes­ségeit figyelembe véve, sikerrel ápol­ja és terjeszti a népi hagyományokat. A bemutatót számos hazai fellépés, rádió- és tévészereplés előzte meg, de több magyarországi bemutatkozással is büszkélkedhet a csoport. Ismét gyö­nyörködhettünk a tavalyi zselízl (Ze- llezovce) országos népművészeti fesz­tivál nagydíjával Jutalmazott tánckom­pozícióban, a Kéméndl variációkban. A szereplők megint bebizonyították, hogy a díjat nem véletlenül ítélték nekik. A több tételből álló koreográfiát szlvvel- lélekkel vitték színpadra, előadásukat a kidolgozottság jellemezte. Vastapssal jutalmazta a közönség a Sallai verbunkot is, amelynek bemuta­tásáért PreSovban a 10. gyermek-folk- lórfesztiválon 1985-ben elnyerték a leg­szebb előadásért járó díjat. Külön szól­A Kisbojtár nagy műsora ni kell a táncanyag gazdagságáról. Több tájegység néptáncanyagát mutatták be sikerrel a négy-tlzennégy éves gyerme­kek, de sikeresek voltak a gyermekjá­tékok és gyermektáncokat bemutató összeállítások is. Az egész estét betöl­tő műsort a tagok ízes éneklése egé­szítette ki. A csoport vezetőjének, Hé- dlné Bertók Mariannának az érdeme, hogy a szereplők fegyelmezetten, még­is spontán stílusban mutattak be vala­mennyi kompozíciót. Minden egyes mű­sorszámban megmutatkozott a néptánc- és népdalszeretetük, szereplési vágyuk. Az utóbbi időben a néptánccsoport­nak nagy gondot okoz a zenei kíséret. Ügy látszik, itt ezzel a nehézséggel is megbirkóztak. A helyi művészeti alap­iskola diákjaiból alakult népi zenekar Dóra Katalin vezetésével szintén hozzá­járult a sikerhez. Az eddig elért eredmények bizonyára arra ösztönzik megint a csoport tagja­it és vezetőit, hogy továbbra is hason­ló eredményeket érjenek el. Gondolom, ez így is lesz, hiszen a fenntartó intéz­mény, a Stúrovói Művelődési Ház és a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola er­kölcsi és anyagi feltételeket teremt a további munkához. Papp Sándor r Hétről hétre egyre több levelet ka­punk, ami viszont a lista állását egye­lőre még nem befolyásolja, de már észlelhető némi változás, főleg az „alsó mezőnyben“. A legjobban a hazai lis­tára férne rá a változás. A Bratislava! Líra közeledtével ebben is reményked­hetünk, hiszen tavaly is a fesztivál után szinte teljes egészébea felújult a lista. HAZAI ÉS MAGYARORSZÁGI LISTA 1. Midi: Bol ráz jeden 2iak 2. OK Band: On 3. Ján Gregus: Jahody so smrzlinou 4. Karéi Gott: OdnauC se fíkat, ne! 5. Dalibor Janda: Vsichnl na Mars 6. Marika Gombitová: Správne dievéa 7. Tublatanka: Skúsme to cez vesmlr 8. YPS: NároCná 9. Heidi: Vlm u2 svi 10. Elán: Zalúbil sa chlapec 1. Szikora Róbert — Görbe Nóra: Ne bánts! 2. Hungária: Van, aki forrón szereti 3. Dolly Roll: Link a lány 4. Komár László: Te vagy a játékom 5. Révész Sándor: Nem tudtam, hogy így fáj 6. Edda: A kör közepén állok 7. KFT: Elizabeth 8. Névtelen Nulla; Jeremy 9. Vikidál Gyula: Csak a szívemet te­szem eléd 10. Első Emelet: A film forog tovább VILÄGLISTA 1. A-Ha: Szerelem az oka 2. Miami Sound Machine: Conga 3. Feargel Sharkey: Egy jó szív 4. Madonna: Felöltöztetlek 5. Jennifer Rush; A szerelem hatalma 6. Sandra; Mária Magdaléna 7. Z. Z. Top: Hálózsák 8. Billy Joel: Te is ember vagy 9. Max Him: Lady Fantasy 10. Stevie Wonder: Félállású szerető ZSÁKBAMACSKA Színes posztert nyert Kovács Etel du- naszerdahelyl (Dunajská Streda], Hritz Mónika tardoskeddl (Tvrdosovcej, Oláh Éva füleki (Fllakovo), Szabó Márta é- berhardi (MallnovoJ és Strba Péter ér­sekújvári (Nővé Zámky) olvasónk. POPCSEREBERE Burai István (945 01 Komárno, Plo- nierska 21-47]: Adok Elán- és Miroslav Zblrka-plakátot. Kérek Edda-, R-Go-, Max Him-képeket vagy -posztereket. Németh Katalin (044 71 Cestice 111): Keresek Modern Talking- és A-Ha-pla- kátokat. Adok gazdag gyűjteményemből plakátokat, posztereket, képeket és cí­meket. Kovács Adrianna (045 01 Mokrance 375): Adok Alphavllle-, Culture Club-, Michael Jackson-, GM 49-, Üj Skorpió-, Hungária-, Korái-, Omega-, Prognózis-, P. Mobil-, LGT-, Első Emelet- (nagymé­retű) -posztereket és különféle képe­ket. Kérek Modern Talking-posztereket- -képeket, -jelvényeket. Pogány Magda (935 84 Horné Seme-* rovce 23): Adok P. Mobil-, V'Moto- Rock-, Dolly Roll-, Neoton-, GM 49-, El­ső Emelet-, HIT-, Satöbbi-, Darina Ro- lincová. Korda György-képeket, és fel­ajánlom a címüket. Kérek Révész Sán­dor- és Hungária-képeket. —pp MODERN TALKING ZÁPORVERS Rejtvényünkben Nagy László fenti című verséből idé­zünk egy részt. VÍZSZINTES: 1. Tamási Áron hőse. 4. A versidézet első része. 10. Szarvasfajta 11. Magyar, uruguayi és luxemburgi gépkocsljelzés. 12. Thaiföld régebbi neve. 13. Vég végei! 14. Gott, cseh énekes személyneve. 16. Női név. 17. Sivatagban utazó zarándokok csoportja. 19. Adá betűi keverve. 20. Az egyik évszakra vonatkozó. 22. Sajtjáról híres holland város. 24. A ruténium vegy- jele 25. Angol-amerikai hosszmérték. 27. Levéli a víz szintje. 29. Hápog, de csak a közepén! 30. Mauna..., tűzhányó Hawaiin. 32. Tömeg, áradat jelzője lehet. 34- Recepteken való rövidítés. 35. Kínzás, gyötrés. 37. Cin. 38. Csövek, gépelemek hengeres ürege. 40. Női bece­név. 41. A monda szerint az első nő volt. 42. Miatta. 44. Ha jó, lehet rá építeni. 45. Zakó egynemű betűi. 47. Otl..., magyar rejtvényújság. 49. Olasz származású belga énekes (Salvatore). 50- Az oxigén, a jód és a kálium vegyjele. 52. Gyógyítási mód. 54. Ezüstfehér, igen kemény, kovácsolható fém. 56. Anyagi fedezettel ellát. 57. Német és belga gépkocsljelzés. 58. IkrakS és mészkő. 60. Finom vászon készül belőle- 61. Balatoni csatorna. 62. Ravasz ötlet. FÜGGŐLEGES: 1. A versidézet második része. 2. Tö­rök főtiszt volt. 3. Határozórag, az -on, -ön párja. 4. Különös. 5- Már kezdettől fogva. 6. Csendesen les! 7. Zea betűi keverve. 8. Lollobrlgida, olasz filmszínésznő személyneve. 9. Pedagógus. 11. Mata..., híres kémnö volt az első világháborúban. 14. Szúrófegyver. 15- Na­gyobb doboz. 17. A francia kártya egyik színe. 18. A legrégibb Időmérő eszköz. 21. Csendes-óceáni sziget, a Paraoa-szigetek egyike. 23. Mosó.. - mosodája. Varga Katalin mesekönyvének címe. 26. Városrész röviden. 28. D. Z. 30. Zeneművek leírására használt jelrendszer. 31. Becézett Attila. 33. Paripám. 35. Fog. 36. Német vá­ros a Duna partján. 39. Francia sziget az Atlanti-óceán­ban. 41. Földbe temet (éh.). 43. Származik valahonnan. 44. Ady múzsájának neve. 46. Szovjet város a Vjatka folyó partján. 48. Egy személy által előadott ének vagy tánc- 49. Iráni eredetű, ókori lovas nomád nép. 51. Fél­sziget a Szovjetunióban. 53. Eledel. 55. Fordítva: ha­ranghang. 57. Német névelő. 59. Állóvíz. 61. Kétes! Beküldendő a vízszintes 4. és a függőleges 1. számú sorok megfejtése. A 18- számban megjelent rejtvény helyes megfejtése: Az Ember nagykorú! / Ma béke kell a földnek, / múlté a háború! Könyvet nyert Juhos Imre, Galanta.

Next

/
Thumbnails
Contents