Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1986-04-29 / 17. szám
Ú| PAJÍ KULCSÁR TIBOR ROVATA Zsigmond Elemér FERI BÁCSI A minap - épp elgondolkozva mentem a járdán. A Farkas utcába akartam befordulni, előttem a két gyerek, amikor karon fogott Feri bácsi, a szomszédom: — Légy szíves, kísér] át a parkba, tudod, egy kissé rosszul látok már. — Szívesen, Feri , bácsi, jöjjön csak, én is épp oda indultam a gyerekekkel — fogtam meg a karját. Erős testalkatú, nagy darab ember volt, az arca barázdás, a haja már teljesen ősz. Kissé megtörtnek látszott. Beszélgetés közben leültünk egy padra. Körös-körül fenyőfák, középen kis csörgedező szökőkút díszítette a parkot. — Nemrég engedtek haza a kórházból —• mondta. — Ott is állandóan egy gondolat motoszkált bennem: vajon meggyógyulok-e? Láthatom-e még a családomat, az unokáimat? Közben fel kellett állnom, s odamennem a gyerekekhez. Mire visszajöttem, az öreg elbóbiskolt. Nem tudtam, alszik-e, vagy tsak pihenteti a szemét. Nem zavartam, hadd pihenjen, jól ismertem őt már gyerekkoromból. Nemegyszer egész napot is náluk töltöttem Gyurikával, az unokájával. Egyidősek voltunk, Már több mint húsz éve lehetett, de úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap történt volna. Azon a napon is náluk voltam. Az öreg mindig nagy hangon beszélt: — Már mondtam nektek, hogy holnap reggel kimegyek. Délelőtt megszántom a földet, délután pedig beültetem krumplival. — Hogy fogja azt egyedül bírni, nagyapa! — szólt közbe a menye. — Már gyenge az ilyen munkára! — Hát, lányom, igaz, ami igaz, nem megy úgy már a munka, mint régen, de csinálom, míg az erőm engedi — mondta az öreg, aki már akkor is közel lehetett a hetvenhez. — De Gyurikát is magammal viszem, legalább segít egy kicsit. — Mit tudna segíteni az a tízéves gyerek? —. Azt csak gondolod! Nagyon ügyes ő, nem hiába az apja fia! Áu... Már megint szaggatást érzek a lábamban. — Látja, így akar elmenni szántani?! — Nem baj, majd csak elmúlik. Csak a hátgerincem ne fájjon... Te meg rendbe teltetnéd a ház előtti kiskertet. Másnap kora reggel elindult az unokájával a falu végi földre szántani. Gyurika a lovat vezette, az öreg az eke nyomában lépegetett. Sokasodtak a barázdák. Még nem harangoztak delet, a- mikor az öreg megszólalt: — Még egy forduló, és megpihenünk. Eszünk valamit, aztán elültetjük a krumplit. Letelepedtek a bokrok árnyékában. Az öreg kifogta a lovat, hogy az szabadon legelhessen a töltés oldalán. — Szedek az édesanyámnak pipacsot, míg nagyapa kicsomagolja az ennivalót. — Szedjél, fiam... De ne menj mesz- szire. Kicsomagolta a tarisznyából az ennivalót, s odaszólt Gyurikának: — Jöhetsz enni! Nézz csak ki az útra, ki jön ott biciklin! Én jöttem. — Klári néni küldött, hogy hozzam ki ezt a vizet, reggel ott felejtették. Leültem én is közéjük, Gyurika étellel kínált engem is. Feri bácsi alig e- vett egy-két falatot. Láttam rajta, hogy nincs teljesen rendben, mert eléggé kapkodta a levegőt. — Egyetek csak, gyerekek, nektek több szükségetek lesz rá ... Valahogy nem jól érzem magam ... — Igyék ebből a vízből, nagyapa, felfrissül tőle. — Hiába, nem vagyok én már olyan fiatal, gyerekek — húzott egyet az ü- vegből, aztán hanyatt feküdt. Izzadt, gyöngyözött a homloka. — Nagyon melegem van. Nem is tudom, hogy fogom befejezni az ültetést. — Ne aggódjék, nagyapa, majd ml befejezzük — szólt Gyurika. Neki is fogtunk. Ö felült, nézett utánunk. Elég jól haladtunk. Amikor a negyedik sort kezdtük, elesett, s elterült a földön. Rémülten odaszaladtunk. — Nagyapa, nagyapa, rosszul érzi magát? — kérdezte kétségbeesetten Gyurika, én meg a vizesüveget adtam a kezébe. — Semmi baj, gyerekek, csak megszédültem ... Kicsit gyengének érzem magam. Forog velem minden... Kinéztem az útra. A falu felől jött valaki biciklin. Kovács Zoli bácsi volt, aki az állami birtok telepére járt ki dolgozni. Kimentem elébe az út szélére, hogy segítsen nekünk befogni a lovat, s feltenni nagyapát a szekérre. Mire befogtunk, nagyapa szerencsére jobban lett, a saját lábán szállt fel a szekérre. — A lehető legjobbkor jártál erre, Zoli — mondta elgondolkozva. — Mi lesz velem ...? Nagyon sajnálom őket, de mit csináijak, ha már egyszer így történt... — Ne bánkódjék, Feri bácsi, majd rendbeteszik a kórházban. Egy kis pihenésre van szüksége — biztatta a biciklis. Kihajtott az állami birtok felé, ml pedig hazavlttük a fél zsák el nem ültetett krumplival az öreget. A gyerekek a szökőkút körül futká- roztak, amikor a park bejáratánál feltűnt Feri bácsi menye. Izgatott és feldúlt volt. Elébe mentem, s intettem, hogy alszik, fel ne keltse. — Hála istennek, csak hogy itt van.., Már azt hittem, vaiami baja történt.., Hiába mondom neki, hogy ne menjen el a ház elől, csak nem bír megmaradni, egy helyen. Olyan, mint egy gyerek. Attól félek, elüti valami autó. Hiszen olyan gyenge a látása. — Ne aggódjék, Mariska néni, engem kért meg, hogy kísérjem át az úton. Közben az öreg — talán a beszélgetésünkre — felébredt. Teljesen kimerültén ülf a pádon, az inge átízzadt. Szeme árnyékos öblében az értetlenség homálya ült. — No jöjjön, nagyapa, még megfázik —- szólt gyengéden, megbékélve a menye. — Hol járt, hogy így megizzadt? — Messze, lányom, nagyon mesz- sze!... — szólt huncutkás mosollyal az öreg. — No, mehetünk! Felsegítettem a köpenyét. Kezet ráztunk, a szorítása még mindig a régi volt. Aztán néhány lépésnyire visszafordult: — Ugye, holnap is kijössz, fiam? Úgy örülök, hogy ilyen jól elbeszélgettünk ... Mede Veronika Randevú Talán álmodom? Az utca másik oldalán egy lány álldogál. Magas termetű, rövidre nyírt hajú, szőke, szeme kék vagy talán zöld, tizennégy-^tizenöt éves lehet, és feltűnően hasonlít rám. Egy ideig egy helyben áll, türelmesen, da egy kis idő múltán elkezd türelmetlenül sétálni. Látom rajta, hogy valakit vár. Most már nem palástolja türelmetlenségét, fel-alá járkál, majd néhány lépés után idegesen felrántja a kabátja ujját, és rámered a karórájára. Kipirult arca most fehérré változik. Én is ijedten kapok az órám után, rápillantok: mi, lehet olyan borzasztó? De én nem látok rajta semmi ijesztőt. Tovább figyelem a lányt, egyre türelmetlenebb lesz. Rója a métereket, közben meg-megáll, körülnéz, de csak egy pillanatra,- hegyezi a fülét. Majd újra kezdi: tíz lépés oda, tíz lépés vísz- sza. Egy idős asszony tűnik fel, karján egy nagy kosár piros mosolygós almával. Közeledik a lányhoz, aki annyira belemerül'gondolataiba, hogy egy véletlen mozdulattal meglöki a nénit. A kosár persze leesik, az alma pedig egy- től-egyig szétgurul. A lány először kővé mered, de aztán összeszedi magát, hebegve bocsánatot kér, majd egy kissé szégyenlősen, gyors mozdulatokkal visz-* szarakja a szétgurult almát. Érdeklődve, már-már részvéttel fi-« gyelem a lányt. Talán élete nagy szerelmét várja ilyen nagy izgalommal. Sajnálkozva nézek az órámra. Én már aligha látom meg a nagy Öt, mert mindjárt megérkezik az autóbuszom. Ügy látszik azonban, hogy a lány sem várja meg. Elindul, aztán megfordul, visszajön, újra elindul. Látszik, hogy tétovázik, menjen-e vagy maradjon. Felsóhajt, előveszi a kis táskáját, hogy megigazítsa magát, de olyan szerencsétlenül, hogy minden kihull belőle. Most már szemmel láthatóan nagyon ideges, egyetlen mozdulattal összesöp- ri. Dacosan felveti a fejét, gúnyos mosoly ül az arcára, s határozott léptekkel elindul. Szinte le lehet olvasni az arcáról: No várj csak, ezt még megkapod! Közben megérkezik az autóbuszom. Ekkor hirtelen egy füttyszó hasít bele az utca csendjébe. A lány szinte vezényszóra, mint a katonák, egy gyors hátraarccal megfordul, és szalad a várva várt fiú elé, minden eddigi mérgét elfeledve. Elmosolyodom. Azzal a gondolattal ülök le a buszban, hogy ez a lány úgy hasonlít egykori önmagámra, mint e- gylk tojás a másikra, s ez a történet is mintha csak az én élettörténetem egy kiragadott részlete lenne. • \z írást a XVII. Kazinczy Nyelvraíívelő Napokon az újságírók dijával jutalmazták. Bodnár Pál versei Ballada a Hegyről és az Emberről Megszületett a Hegy, kihűlt a láva, de belül az érc élt hidegen tovább. A Hegy nyugodt volt, tudta, erős a gránit, mellyel kincseit körülvette. És állta az időt. Am jött az Ember, az Izgága parány. Ércet keresett, nemest és csillogót, hogy saját dicsőségének formájába öntse azt. Csákányt formált, izma megfeszült, vágta a .sziklát. Feljajdult a Hegy, de az Ember nem értette a fenyvesek könyörgő imáját, és tüzet szított fortyogó kohókban. így pusztult el a Hegy, s a győztes. az Ember most ül fáradtan rozsdásodó gépel között, és hallgatja szótlanul a meddőhányók átkait. Nemzedék üvöltöttek ők, de nem voltak farkasok. Hajukban virág hervadozott, s leikükön Vietnamra dobott bombák ütöttek sebeket. Mea culpa Tetten ért a hajnal, amikor megöltem egy álmot. A valóság jégcsapját döftem bele, s az álom hangtalan jajjal búcsúzott, s szertefoszlott, mint lemondó sóhaj tűnő lebelete. M. M.: Szatirikus hangvételű novellája jól sikerült írás, közölhető egy Ilyen írásokat be- mutatö számban, pl, egy szilveszteri összeállításban. Másik írásában hiányoljuk a főhős konfliktusának árnyaltabb bemutatását. Az elbeszélés elért a közölhetőség szintjét, de ré- ■ gebbt írásai kidolgozottabbak voltak. K. A.: Tavaszvárás című verse gyermekvers, pröbálKOZzék beküldeni valamelyik lapunk gyermek rovatába. Sz. K.: Három levelét Is átböngésztük, s ez nem kis erőfeszítésbe telt. mert írása sok helyen olvashatatlan. Oj versel közül a Vers és a Szerelem határozottan' jobb az eddigieknél. Vannak bennük egészen jő részek, most már csak a felesleges sallangot kellene belőlük elhagyni. K. I.: Bölcsőtől a sírig című versében a szép eszmék, gondolatok nem párosulnak kellő- költői megformálással, sok bennük a közhely jé- pítsük szép hazánkat, vállalni kell a terhet, a munka meghozza gyümölcsét stb.j. A versben több képzavart, pontatlan megfogalmazást, pongyolaságot Is találunk, pl.: ,,Mlnt patkány büzlenek / a bűnöző személyek / ha nap süt rájuk, büzlenek, / ha szellő lengedez, bűzlenek.“ Egy önjelölt íré: Négy ű] verse közül az első tetszett, ebben már megcsillant valami a költészetből. Próbálkozzék tovább. P. F.: Három beküldött verse kellemes meglepetés, az első kettőt rövidesen közöljük. Várjuk az újabbakat. Cs. t.; Versel — a Kedvesemhez című kivételével — stílusukban, hangvételükben gyermekversek. Ajánljuk, próbálja meg beküldeni őket valamelyik lapunk gyermekrovatába. A DAC labdarúgóiról szólók viszont Inkább rigmusok. Arról sem vagyunk meggyőződve, hogy minden 'állítása megfelel a valóságnak. Sugár: Mindkét elbeszélésére jellemző az elmélyült, kidolgozott lélekrajz. Írásaiból a második félév folyamán néhányat közlünk. Kérjük, hogy a jövőben a beküldött Írásokat gépelje le, mert nehezen olvasható kézírásával sokszor nem tudunk mit kezdeni, Sz. L.: Első jelentkezése meglepően érett próbálkozás, a második félév folyamán közöljük. Ajánljuk, hogy ne csupán a sci-fl műfajában próbálkozzék. Várjuk újabb Írásait. Többeknek; Kérjük rovatunk munkatársait, legyenek türelemmel. Anyagtorlódás miatt nincs rá módunk, hogy ebben a számban minden beérkezett levélre válaszoljunk.
