Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-03-25 / 12. szám

új ifjúság 5 ősi nevén alig Ismerik már a fel­kelő nap országát. A 2000 éves kul­túrára visszatekintő ország régi ne­ve, Nippon éppúgy feledésbe merült már, mint ahogy senki sem emlék­szik arra, hogy a IX—X. században császárnék, hercegkisasszonyok, más arisztokratanők írták a korabeli ja­pán kultúrát; és ki tudja ma már, hány dinasztia esett áldozatul a vé­res belvlllongásoknak több száz éven keresztül; a sogunok és szamurájok középkori világa, a japán lovagren­dek, katonái erőszakkal megszerzett hatalma éppúgy alámerült, mint ahogy kimúlt a divatból, mindennapi gya­korlatból az élettől való utolsó bú­csú sajátosan kegyetlen, japán for­mája, a harakiri is. Amikor tokiói rlportutamra készül­tem, kíváncsiságból fellapoztam a harakirik szomorú történetét. Szomo­rú? Csak európaiaknak megdöbbentő ez a kegyetlen önpusztítás, a japánok számára felemelő, férfias, nemes tett — volt — a szamurájok hagyomá­nyos öngyilkossági módja, a hasfel- metszés. Mindenesetre az utolsó, ak­kor már inkább megütközést, mint megértést kiváltott harakirit a 60-as évek végén követték el Japánban. Az utolsó tőrdöfés egy kegyetlen életfor­mának, a szolgai hűség és alárendelt­ség végleteinek. Talán nincs egyetlen olyan ország sem a földön, amely olyan radikáli­san lépett volna ki saját múltiának szorító kötéséből, mint Japán. És — furcsa paradoxként — talán nincs e- gyetlen ország sem. amelynek népi­nemzeti alkatában a viharosan gyors technikai modernizálódás ellenére Is olyan sok minden megmaradt a múlt­ból, mint Japánban. Igen. Japán az elmúlt évtizedben nemcsak a feudalizmus barbár kötött­ségeivel szakított, hanem építészeti múltjával, zárt vllágú kultúrájával Is. A 12 millió lakosú Tokióban csak el­vétve találni a régi építészet marad­ványait. A második világháború alatt, a háború utolsó hónapjaiban amúgy is romhalmazzá váltak a legnagyobb japán városok. És ami megmaradt, azt később maguk rombolták le. He­lyébe amerikanizált felhőkarcolókat, üzlet- és lakóházakat éoftettek. Tokió és más nagyvárosok képe alig kü­lönbözik a kaliforniai metropolisoké­tól, Inkább csupán az európai szem­nek szokatlan betűk, a hieroglifák. Igazítanak el abban, hogy hol já­runk. De 8 hagyományok bántó eltörlésé­vel párhuzamosan legalább ennyire Igaz az is, hogy bizonyos japán vo­nások klpusztíthatatlanok maradtak. Ezek elsősorban az emberek maga­tartásában, közösségi létformájában nyilvánulnak meg, s öröklődnek tra­dícióként. A zárkózottság, a bizal­matlanság, az egész életre megter­vezett küzdeni akarás, az önmegtar­tóztatás, a ragaszkodás a munkahely­hez és elsősorban annak vezetőjéhez. Japánban alig van súlya a szakszer­vezeteknek, és ha igen, ez akkor sem bérharcukban, a monopóliumokkal szembeni kemény fellépésben nyilvá­nul meg, hanem a velük való egyet­értés eltökélt keresésében. Japán rendkívül centralizáltan épülő or­szág, a tekintélyelvnek óriási a ha­tása. Mindenki alázattal néz egy szinttel följebb, s ezt el Is várják tőle. Mindez azonban számukra nem megalázó, önként vállalt szerep, a- mely a japán gazdaság egységének és sikereinek egyik legfontosabb ösz- szetartó eleme. Helmut Schmidt, a volt nyugatnémet kancellár írta nem is olyan régen — ezúttal már új sze­repkörében, a Die Zeit című ham­burgi hetilap újságíró munkatársaként —, hogy a japánoknak az a rendkí­vüli összetartó magatartása és mun­kafegyelme évezredek-évszázadok kö­vetkezménye, a természettel vívott harcé, a rizsföldeken vívott küzdele­mé, amikor a parasztok csakis érde­keik szigorú egybehangolásával tud­ták megteremteni sovány létük fel­tételeit. Az amerikanizált, technlzált, viharos fejlődésO korszak sem tudta szétverni ezt az öröklött japán tulaj­donságot. Hiba volna azt hinni, hogy Japán világraszóló gazdasági eredményei va­lamiféle kiváltságos alkotóelméjűség- nek, a japán ész diadalának volna kö­szönhető. Japán kőkeményen raegdol- gozik eredményeiért. Európai szem­mel nézve robotmunkának tűnik az, ahogyan 70—-80 millió ember napon­ta elvégzi teendőit A heti hatnapos munka, a tíz-tlzenkét-tizennégy órás munkanap — túlóra fizetség nélkül —, az évente legfeljebb egy-két hét- nyi szabadság ijesztőnek tűnik a mi normáink szerint. A japán családfő mindig késő este tér haza, a gyer­meknevelésben, a családi kohézióban játszott szerepe minimális. Egész é- lete a munkára, a munkahelyére össz­pontosul. Ugyancsak Helmut Schmidt Irta és személyes tapasztalataim a- lapján magam is azt vallom: a kivé­Nippon, azaz Japán teles erejű japán gazdasági sikerek ellenére sem mondhatjuk, hogy Eu­rópában az ő példájuk volna a kö­vetendő. A futószalagrobot, a szociá­lis elhanyagoltság, a kulturális igé­nyek alacsony szintje — mindez túl nagy ár volna'Európában, még akkor Is, ha ez a fizetés azért, hogy egy ország világelső lehessen az autó­gyártásban, a HiFi-berendezésekben és általában a fogyasztói elektroni­kában, az ötödik generációs számító­gépek kutatásában, a robot-techniká­ban. Mint magatartás és mint politikai eszköz, igen érdekesen alakult az ugyancsak tradicionális japán millta- rizmus. A második világháborúban rájuk mért katonai csapás, a totális összeomlás hatása alatt a japánok Hagyományok és amerikanizált életszokások metszéspontjában — a ja­pán fiatalság Amerikát és Nyugat-Európát elárasztotta a Japán fogyasztéi elektronika. döbbenetes erővel ébredtek rá arra, amivel korábban sohasem találkoz­tak: verhetöségükre. A vereség ma­radandó emlékeket hagyott az egy­szerű japán emberben. Hárommillió halott, értelmetlenül, félig megsem­misült ország, kudarcba fulladt világ- birodalmi tervek — ez maradt Japán­nak, amikor 1945 nyarán Hirohito császár bejelentette: vége. A japán átlagemberek döntő többsége — 80 százaléka — bőven elegendőnek tart­ja a fegyverkezés mai szintjét. A fia­talok, főleg a diplomások e.gyáltalán nem büszkék arra, hogy az ultra mó­don modernizált japán hadsereg tag­jai lehetnek. Ugyanakkor a japán kormány, fő­leg a militarista életfilozófiára tá­maszkodó, konzervatív gondolkodású Nakaszone miniszterelnöksége idején, azaz az utóbbi években, erőteljes hadseregfejlesztésbe kezdett. Ha a ka­bineten múlna, japán valószínűleg kormányszinten Is csatlakozott volna Ronald Reagan csillagháborús tervé­hez, az SDl-hez. És ha Nakaszone, valamint kabinetje saját maga dönt­hetne a katonai költségvetés ügyében, akkor Japán minden bizonnyal már túllépte volna a hadikiadásoknak azt a limitjét, amelyet — mértéktartó megfontolások alapján — japán mi­niszterelnökök egy évtizeddel koráb­ban felállítottak. Vehemens külpoliti­kai ábrándjaik közé tartozik az a re­mény Is, hogy valamilyen eszközzel vissza tudják szerezni a Szovjetunió­tól az úgynevezett északi területeket, azaz a Kurill-szigetekhez tartozó 4 szigetet. Ha majd Nakaszone minisz­terelnök — mint ahogy várható — a szovjet-japán viszony javításának keretében Moszkvába utazik, bizonyá­ra közelebb kerül annak a megérté­séhez, hogy a terület-vlsszafoglaló, revansiszta törekvések Irreális alapo­kon nyugszanak. Japán, miközben a hagyományos, tehát nem nukleáris erők terén masz- szívan felfegyverzett hadsereggel ren­delkezik, valójában nem e katonai erőfeszítésekkel növelte meg nemzet­közi mozgásterét. Gazdasági fegyve­rekre támaszkodik. Alig hihető, de igaz: az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmében 50 milliárd dolláros többlettel zárja az egyes éveket, csaknem térdre kényszerítve a világ legerősebb gazdasági hatalmát e két­oldalú viszonyban. Az Egyesült Álla­mok már mindennel megpróbálkozott: a szövetségi hűség felemlegetésével, zsarolással, a kínai kártyák kijátszá­sával, büntető kereskedelmi szank­ciókkal. Ennek ellenére a japán chi- pek elözönlötték még a világ kompu­terközpontját, a kaliforniai Silicon Valleyt Is. Autóiparuk nem érte be azzal, hogy évente több millió sze­mélygépkocsit exportál az Egyesült Államokba, hanem megkezdte a ra­dikális töke bevonulást Is. A Nissan, a Toyota egymás után építi fel gyá­rait az Egyesült Államokban. Aki pedig HlFi-berendezést. videomagnót, lézertechnikájú lemezjátszót keres az amerikai boltokban, az minduntalan ilyen márkákra bukkan: Hitachi, Pio­neer, Akai, -4VC, Sony, Sanyo. A japánok töretlenül hiszik: ez az évezred az elmúlt évtizedek sikerei­nek jegyében, annak folytatásával ér majd véget. Számításaik szerint 1990- re 400 milliárd dollár kereskedelmi többletet halmoznak lel. Ez a hihe­tetlen összeg körülbelül annyi, mint Franciaország teljes évi termelése. A mindig mosolygó — vagy csak az európaiaknak mosolygósnak tűnő — japán arcokon persze megjelennek gondok Is. A rohanó élet ára a csa­ládi kapcsolatok lazulása, az ifjú ge­neráció egyre aggasztóbb rakoncát­lankodása, szembefordulása a féltett tradíciókkal. Bármilyen furcsa, de jo­gos az a kérdés, hogy meddig van értelme az egyre nagyobb fizetési mérlegtöbbletnek. Hiszen így végül is csupán annyi történik, hogy Japán évről évre egyre nagyobb mennyiség­ben helyezi határain kívülre saját szellemi, fizikai erejét, önmagából ki­szakított fizikumát, csak azért, hogy minél többet hitelezzen, Ideig-óráig e hitelek felhasználhatók nemzetközi presztizsnövelésre, külpolitikai térnye­résre, saját érdek- és övezetrendszer létrehozására. Egy ésszerű határon túl azonban bekövetkezhet a családi, a társadalmi, az egyéni kimerülés, a hagyományok felmorzsolódása után felerősödhet a bizonytalanság társa­dalmi érzete, s akkor, négvszázmil- liárd dollár többlet árnyékában fel­merül a kérdés: mindezt miért? De talán a japánok nem is í.gy gon­dolkodnak. Lehet, hogy világuk any- nylra más, hogy a teljesítmény vak tisztelete, a belévetett hit és meg­szállottság éppúgy természetes lét­elemük, mint az európaiaknak a hu­manista műveltség. Az 0| Ifjúság számára írta: GUBCSI LAJOS Szófiában közzétették a BKp KB 1985 februári ülé­se határozataiból eredő fő irányokról és feladatokról szóló dokumentumokat, a- melyeket a BKP KB ez év január 24-i és 28-i ülésein tárgyaltak meg és hagytak jóvá. Ug3’anakkor közzé'et- ték annak a megnyitó be­szédnek a szövegét, amelyet Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára a BKP KB Politi­kai Bizottságának január 7-i ülésén mondott, valamint a BKP KB ez év január 24-i ülésén mondott beszédét. A BKP KB januári ülése nagyra értékelte és egyhan­gúlag jóváhagyta a doku­mentumokat, mint a párt-, állami gazdasági és társa­dalmi szervek és szerveze­tek tevékenységének komp­lex, tudományosan megala­pozott programját. A doku­mentumokkal foglalkozik majd a párt áprilisban ese­dékes kongresszusa. A do­kumentumuk értelmében szé­les ktirnen és következete­sen érvényesíteni kell a tu­dományos-műszaki haladást, továbbfejlesztik a sokoldalú együttműködést a Szovjet­unióval és a többi testvéri szocialista országgal, meg­gyorsítják a fejlett szocia­lista társadalom építését Bulgáriában. • • • Az USA nagykövetségének Moszkvában tiltakozó jegy­zéket adtak át azzal össze­függésben. hogy március 13- án a Fekete-tengeren, a Krím-félsziget déli partvidé­kénél amerikai hadihajók megsértették a szovjet ál­lamhatárt. A nagykövetséget figyel­meztették arra, hogy az ak­ció demonstratív, kihívó jel­legű volt és egyértelműen provokatív célokat követett. A jegyzék megállapítja, nem ez volt az első eset, amikor az USA haditengerészetének hajói tudatosan nem tartják meg a szovjet felségvizekre vonatkozó törvények és elő­írások követelményeit. Az amerikai felet már nemegy­szer figyelmeztették az ilyen lépések megengedhetetlen- ségére. A hasonló határsér­tések — hangsúlyozza a jagyzék — súlyos következ­ményeket vonhatnak maguk után, melyekért a teljes fe­lelősség az Egyesült Álla­mokat fogja terhelni. A Szovjetunió külügymi­nisztériuma kérte, hogy az amerikai fél legye meg a szükséges intézkedéseket a hasonló provokatív akciók kizárására. • • • Az amerikai katonai ható­ságok önkénye elleni töme­ges kampányt szervezett az USA támaszpontjain dolgozó Fülöp-szígetekiek szakszer­vezeti szövetsége. A kam­pány kereteben a 7 ameri­kai katonai létesítményben dolgozó mintegy 30 ezer em­ber felvonulásokon, sztráj­kokon és más akciókban vett részt. Az eddigi példa nélkül álló megmozdulást az váltotta ki, hogy a szak- szervezeti szövetség több követelését az amerikai ka­tonai parancsnokság nem volt hajlandó a kollektív szerződésekbe foglalni. E- gyebek között béremelések­ről, a munkakörülmények javításáról lett volna szó. • • • Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke meg­beszélést folytatott Martin Bangemannal, az NSZK gaz­dasági miniszterével, az FDP elnökével. Mindkét po­litikus sfkraszállt a két né­met állam kapcsolatainak a meglévő szerződések alap­ján történő fejlesztése mel­lett. A kereskedelmi együtt­működést a kölcsönös kap­csolatok fontos stabilizáló tényezőjének nevezték.

Next

/
Thumbnails
Contents