Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-19 / 8. szám
új ifjúság 3 B evezetőnk utolsó mondatának második része akár kérdés is lehetne. Meg- _ válaszolása nem egyszerű, hiszen a- ííány ház, annyi szokás, annyi Igény, ízlés... Mégis. Talán megkockáztatható a következő kijelentés anélkül, hogy közfelháborodást váltanék ki: A hazai bútorok egy része elmarad a kor követelményei mögött, régimódiak, hiányzik belőlük az ötlet. -Ugyanis ma már elsősorban a variálható, /elemes bútoroknak van keletje, amelyeket sokféleképpen lehet összeállítani, elrendezni, újjávarázsolni belőlük a szobát, lakást, s nem kell kidobni a régi darabokat. Igen, van már ilyen is, csak éppen nem mindig megfelelő mennyiségben és minőségben. S hogy lesz-e több, jobb minőség, hogy milyenek lesznek a holnap bútorai, az egyebek mellett a bútorkészítő szakemberektől, a bútorasztalosoktól is függ. így aztán az első kérdés a Bratislavai Bútoripari Szaktanintézet tanulóihoz így hangzik: Tetszenek-e nekik az általuk (is) készített bútorok? A válaszok elég tarka képet adnak. Né- hányan azt bizonygatják, hogy nincs ezeknek a bútoroknak semmi hibájuk, mások határozottan állítják, hogy a legtöbbje fantáziátlan, hogy ma éppen olyan bútorok készülnek, amelyeket már szüleik húsz évvel ezelőtt is megvásárolhattak. Megint mások úgy fogalmazzák meg véleményüket, hogy nem mondanak semmit. Ezt a szótlanságot használja ki szakoktatójuk, Alojz Mravéák mester. A műhely zajmentes, ü- vegablakokkal körülhatárolt irodájában hosszas magyarázatba kezd: — Sajnos, a hallgatás mögött megannyi ok húzódik meg. A nálunk tanuló fiúk, lányok nagy része csupán azért jár ide, mert más Iskolába nem sikerült bejutnia. Nálam már sokévi gyakorlat, hogy az elsősöknek az első órán felteszem a kérdést: „Miért jelentkeztél ebbe az iskolába?“ Sokuktól azt a választ kapom: „Mert máshová nem vettek fel.“ Ezekkel a fiatalokkal aztán a három év során sokkal nehezebb a munka, ímmel-ámmal dolgoznak csak, jószerével állandóan fölöttük kell állnom, hogy valamicske eredményt is el tudjunk érni. űk azok, akik mellől, ha elmegyek, leállnak, nem dolgoznak. Csupán annyira jutnak' a három év során, hogy valahogy befejezik az iskolát, hogy a szalagmunkát megtanulják és el is végzik. Azt tőlük nehéz lenne elvárni, hogy egyedi darabok elkészítésére alkalmas, jó szakember, remek asztalos, kárpitos váljék belőlük. És aztán ne is csodálkozzunk, hogy nincsenek ötleteik, nem akarnak újat, jobbat, mást létrehozni, mint elődeik. A sok ok között ez csupán az egyik, bár nagyon lényeges ok. Űjra visszatérünk a „Szép, ízléses bútorokat akarok készíteni“ — mondja Vankó István. tanulókhoz, akik a kárpitozócsarnokban dolgoznak. Többségük lány. Találni közöttük szép számban olyanokat, akik a csallóközi falvakból ingáznak naponta. Horváth Erzsébet például Olgyáról. Oktatója azt mondja, hog$ Erzsiké a legügyesebbek közé tartozik. A hosszú hajú, szőke lány elmeséli, hogy számára a napi tanulás, munka nem ér véget itt az iskolában vagy a műhelycsarnokban. Otthon, kedvtelésből még folytatja a munkát. Támla nélküli, párnázott ülőalkalmatosságokat, puffokat készít az egyik barátja, amelyeket ő von be huzattal. Ellátta ezzel az ülőbútorral már a családot, a rokonságot, a barátokat. Szereti a munkáját. Ebbe az iskolába készült, mert alapiskolás korában Idősebb barátnőitől sokat hallott róla, így számára egyszerű volt a pályaválasztás, ö is tudja, hogy nem mindenki ragaszkodik így szakmájához, ami meg is látszik a tanuláshoz való hozzáállásukon meg a munkájukon. — Ezt a munkát se kedvetlenül, se elhamarkodva nem lehet jól végezni. Ehhez kitartásra. nagyon sok türelemre van szükség. Nekem örömöm telik benne, mert munka közben percről percre látom az eredményt, az alkotás folyamatát, szépségét. Van benne nagyon sok fantázia és kísérletezési lehetőség. Csak az a baj, hogy ezeket a lehetőségeket nem használjuk ki mindig, így aztán otthon élem ki magamat benne, A szomszédos csarnok az asztalosoké. A gyalupadok mellett ki csapot vés, ki enyvez, ki gyalul vagy fűrészel. Oktatójuk, Alojz Budko kilenc éve tanítja a fiúkat, lányokat. Most egy harmadikos osztály van a gondjaira bízva. A harmadikosok már önállóan dolgoznak: asztalokat, szekrényeket, szekrénysorokat készítenek. Olyan darabokat, amelyek elkészítésére magánszemélyektől, illetve vállalatoktól kapott az üzem megbízást. A munka nem túl bonyolult, a harmadikos szakmunkástanulók legtöbbje megbirkózik vele. Sőt, a kitűnő előmenetelő tanulóktól már elvárják, hogy teljesen önállóan dolgozzanak. Csak hát a kilenc tanulót számláló csoportban mindössze ketten vannak ilyenek. így a többieknek még bizony gyakran kell segíteni, bár a íilinal bútoripari kiállításon az iskola diákjai így is az első helyen végeztek. Tavaly is, idén is. Kitűntek ötletes, pontos munkájukkal. Elsősorban a fiúk jeleskedtek, de nem nagyon maradtak le a lányok sem. Egyébként is általánosságban az a jellemző, hogy a felületek megmunkálását a lányok Jobban, ügyesebben végzik, a gépekhez, a gépi munkához viszont a fiúk értenek jobban, Vlgh Milka Felsőszeliből (Horné Saliby), Vankó István Peredről (Tesedíkovo) került az iskolába. Mindketten harmadikosok. Azt mondják, számukra sem a felületi megmunkálás, sem a gépi munka nem okoz problémát. Hogy lássam, nem puszta dicsekvésből mondják, azonnal be is mutatják tudományukat. Milka védőszemüveget tesz a fejére, és odaáll a gyalugép mellé. Egyik osztálytársa segítségével gyalul, miközben szerteszét röpköd a forgács. Van bőven por is, de hát itt finnyáskodni nem lehet, bár az asztalosmunkától nem lesz olajos a mester keze, mégis... Kicsit' arrébb, az egyik gyalupad mellett Pista a fiókok csapolását végzi. Önállóan dolgozik. Valahogy úgy, mint az a nagy könyvben írva vagyon: pontosan. szépen... Öröm nézni, ahogy keze a- latt a deszkából fiókrészek, majd fiók lesz. Pista nem titkolja, hogy szereti az asztalosmunkát, sőt azt sem, hogy jobban érzi magát itt a műhelyben, mint az iskolapadban. S az egy hét Iskolában töltött napok után már nagyon várja a műhelygyakorlatot, azt, hogy öt napon keresztül reggelente munkaruhát öltsön, fát, vésőt, fűrészt, kalapácsot vegyen a kezébe, hogy dolgozhasson, alkothasson — bútort. Arról már nem is beszélve, hogy alig várja már azt a napot, amikor végez, amikor már valóban önállóan dolgozhat. — Szép, ízléses bútorokat akarok készíteni, amelyeknek örülnek majd az emberek — mondja Pista búcsúzóul. Szurkolunk, Pista, neked Is, a többieknek is, hogy úgy legyen. ZOLCZER JÁNOS Fotó: a szerző Néhány kedves szó A kenyérboltban csigalassúsággal halad előre a sor, délutáni csúcsforgalom van, mindenki siet. A sor végén állok, de így is hallom, amint az elárusítónő vidáman köszönti az épp soron lévő idős vásárlót. — Jó napot! A szokásos rozskenyeret? — Igen, kedvesem, de ha csak friss — hangzik a válasz. — Nem is adnám, ha nem volna az — nyugtatja ót meg a fiatal elárusítónő. — Friss a mákos kalácsuk is? — Persze, még egészen illatos. Adhatom? — Talán nem is kérem, mert a szomI szédasszonyom áthívott estére egy kis teára. Mi, a sorbanállók tanúi vagyunk a párbeszédnek, a kíváncsiabbak nyújtogatják a nyakukat, hogy megnézzék a szomszédasszonyához hivatalos bácsit. A nyugtalanabbak méltatlankodnak, ml van ott elöl, gyerünk már, hadd rohanhassunk tovább a dolgaink után. Míg rám kerül a sor, gondolkodom. A bácsi bizonyára nyugdíjas, egyedül él, a nyugdíjasok szigorú rendje szerint, ahogyan csak ők tudnak élni, mindent feláldozva azért, hogy ne érezzék a napok unalmát, az egyedüllétet. Reggel takarítás — mert mi másnak is lehet nevezni a szellőztetést és a paplan beágyazását? —, délelőtt tévézés vagy egy kis séta, délután szundikálás, de a nap legnagyobb eseménye mindenképpen a bevásárlás, vagyis a napi fél kiló kenyér és liter tej megvásárlása, amelyet mi futtában, legszívesebben másodpercek alatt szeretünk elintézni. Számunkra a pult mögött álló fiatal elárusítónö csupán a közvetítő szerepét tölti be, és azt sem tudjuk, szőke-e vagy fekete. Rohanunk. Az előttem álló, két kisgyerek kezét fogó fiatalasszony azon méltatlankodik, miért nem délelőtt vásárolnak az Idősek, amikor nincs ekkora forgalom. Rábólintok, de nem vagyok benne biztos, hogy egyetértek a véleményével. Lehet, hogy aznap délután az a fiatal elárusítónö volt az első, akivel a beszélgető kedvű idős ember szót váltott. Lehet, hogy tudják? Elnézést ■— mondja a fiatalember, miután megtörtént a baj, hogy égő cigarettájának hamujával megjelölte a kabátomat. A trolimegállóban történt, miközben én leszálltam, ő pedig felszállni igyekezett. Fiammal megyek a zsúfolt utcán, szemközt egyre-másra jönnek a leeresztett kezükben égő cigarettát lóbáló járókelők. Figyelmeztetem a gyereket, vigyázzon az utcán cigarettázó felnőttekre, mert azok nem tudják, hogy égő cigarettájukat épp egy alacsonyabb termetű gyermek arcmagasságában tartják. Csak remélhetem, hogy erről minden kisgyerek tud, és messziről elkerüli az utcán gátlás nélkül cigarettázó felnőtteket. Mint ahogy azt is remélem, hogy idővel kialakul valamiféle szabály, hogy tömegben, ahol egymás ruházatát veszélyeztetjük, sőt égési sebet is okozhatunk a cigarettával, nem illik rágyújtaniI És hol a baj? Tatarozzák az iskola épületét, kívül- -belül egyaránt; ha az időjárás engedi, kívül, ha nem, akkor benn is akad tennivaló. Közben, ha szűkösen, összezsúfolva is, folyik a tanítás. A gyerekek az ablakok előtti állványokra tekingetnek, lopva figyelik, ami ott zajlik: egy i kis eszem-iszom, játszva dolgozás, a tegnapi tévéműsor meg a holnap délutánt egyéni tervek megbeszélése. Az iskola igazgatója szól az építésvezetőnek, azzal érvelve, hogy az iskolában fontds szempont a munkára nevelés. ■— Garantáltuk, hogy a kitűzött időre készen leszünk a munkával, igazán nem értem, hol a baj — válaszolta az építés- vezető. Lehet, hogy épp akkor választott mesterséget, amikor annak idején az ö iskolájukat tatarozták. ZÄCSEK ERZSÉBET IteMn-. -■ :&&«****. TI n-fiTy>~ -:. MESTERSÉG A bútor azok közé a tárgyak közé tartozik, amelyekkel naponta találkozik az ember a lakásában, a munkahelyén, a hivatalokban ... Épp az állandó kapcsolat miatt népi mindegy, hogy milyenek ezek a tárgyak, ezek a bennünket körülvevő, értünk, nekünk készülő, minket szolgáló bútorok. Praktikusak, szépek, ízlésesek-e, vagy alkalmatlanok a mindennapi használatra, formátlanok, ízléstelenek. KÍSÉRLETEZÉSI LEHETŐSÉGGEL Ottjártunkkor irodai asztalokat készítettek a harmadikosok A harmadikosok már önállóan dolgoznak. I
