Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-12-23 / 52. szám
Oj forma - várjuk a folytatást A komáromi (Komárno) képzőművészeti kör legújabb, sokat ígéijő tárlatáról próbálok elmondani néhány gondolatot. A kör az eddigitől eltérő kiállítással Jelentkezett. Ügy is mondhatnám, hogy komp. lex, összetett formával próbálkozik, így akar hatni a közönségre. Négy ember: két képzőművész, Szilva József és Lipcsei György, egy fényképész és Boráros Imre színművész mutatkozott be egyszerre. Az utóbbi természetesen nem képekkel, rajzokkal, fényképekkel, hanem rövid, de gondolatgazdag műsorral. Lehetőségnek vette ugyanis a kiállítás alkalmát, keretet adott neki, kihasználta azt, hogy találkozhasson az értő és odafigyelő közönséggel, barátaival. Szilva József a komáromi művészeti iskola tanára grafikákkal. Lipcsei György pedig szobraival lépett a közönség elé, s mindezt többé-kevésbé összefogta a fényképész, Nagy Tivadar. Szilva Józsefről, a tanárról és a grafikusról, festőről, Lipcsei György* ről, a szobrászról és Boráros Imréről, a művészről készült fotói jő betekintést adnak alkotó műhelyükbe, de míg az elsőként és utolsóként megnevezett művészről jó, minden bírálatot kiálló sorozatot készített, érezve a helyzetek, az ember, az egyéniség lehetőségeit, a szobrászról készült sorozata nincs teljesen, minden részletében kidolgozva. De ez semmit sem von le az alkalom, a kiállítás nagyszerűségéből. Vagyis abból a nagy lehetőségből, hogy a művészek ne csak magányos és elmagányosodott emberekként lépjenek a közönség elé, hanem társas lényekként. A fényképész emberi lényüket, munkájukat, akaratukat is tudta ábrázolni. Boráros Imre például képes volt a lencse előtt kimerevíteni nemcsak a gyötrelmeit, kétségeit, de a kiegyensúlyozottságának a pillanatait is. Megmutatta mi is a színész lényege: látjuk a felkészülés, az önkeresés fáradalmait, mélységeit és magaslatait, mindazt, ami a csillogáson túl van, ami közelebb viszi a közönséghez, s elhisszük neki, hogy igaz az, amit mond. Ugyanezt elmondhatjuk Szilva Józsefről is. A fényképész, Nagy Tivadar jó érzékkel közelíti meg nemcsak a művészt, a tanárt is. Érzi az emberen keresztül műhellyé váló Iskola hangulatát, a tanár komoly, tapasztalatokkal rendelkező egyéniségének a varázsát. Jól meg tudta fogni és központba állítani tekintélyt adó belső erejét, lelki nyugalmát és szakmai gazdagságát. Lipcsei Györgyről készült sorozata, sajA bátorkeszi (Vojnice) modern művelődési házban rögzítette hangszalagra szilveszteri eszírádműsorát a Csehszlovák Rádió Magyar Adásának Föszerkesztősége, a közönség pedig megannyi vidám percet élhetett ót, jelenetnek, dalnak, és táncnak lehetett szem. és fültanúja a két nap sarán. Ezt bizonyítja az is, hogy mindkét nap telt ház várta a szereplőket. A két és fél órás előadás alatt a közönség együtt élt a műsorra!, a fellépő művészekkel. A siker titka nyilvánvaló: jól megszervezett közös munka — közismert és kitűnő művészek közreműködésével. A műsort a bratislavai Cj Színpad tánc- együttesének hattagú női tánckara vezette be. A modern zene után Miskovics Lászlónak, az Üj Színpad magánénekesének műsora ragadta magával a nézőket. Ezt követően a Magyar Területi Színház tolmácsolásában vidám kabaré jelenei eken nevethetett a közönség. A humoros jeleneteket ugyanis a színház komáromi (Komárno) társulatának színészei adták elő: Németh Ica, Ropog József, Varsányi Mária, Pőthe István és Cs. Tóth Erzsébet. Éva Jarosová nos, már nem ilyen telitalálat. Beletekinthetünk ugyan a műtermébe, felkelti kíváncsiságunkat a művész szobrai, munkája iránt, de maga az egyéniség nem kapta meg azt a veretet, amit megérdemelt volna, és amit képzőművészeti közéletünkben kapott. Mintha ehhez a sorozothoz már nem lett volna ideje, mintha elsiette volna azt a fényképész. Számomra legnagyobb élmény azonban maga a sző volt. Ritka pillanatoknak lehettünk tanúi. A színház, a Magyar Területi Színház, amelynek tagja Boráros Imre, nem mindig tűzi, tűzheti a legnagyobb műveket a műsorára, ezért aztán a színész megpróbálja pótolni a hiányt, kiegészíteni repertoárját olyan művekkel, amelyek próbára teszik a művészt. Egyszer, régebben már írtam Boráros Imre ilyen jellegű próbálkozásáról, és azóta is megelégedéssel figyelem az erőfeszítéseit, s ha olykor, találkozom vele, örülök, hogy makacsul halad a maga útján, s nem hajlik az olcsóságok felé csak azért, mert azok sikert hoznak. Jó volt tehát most látni, hogy nem állt meg, hanem keményen küzd, mint a- hogy azt is, hogy a komáromi képzőművészeti kör — de talán nevezhetném művelődési körnek, csoportnak is — ugyanezt teszi. Kíváncsian várjuk a folytatást. NÉMETH ISTVÁN Nagy Tivadar fotősorozataiből énekesnő szép hangjával nyerte meg a közönséget. Ezután egy noszialgikus dalkoktél következett, amelyet Sfeinhoffer Mária adott elő. A műsorban magyarországi vendégművészek is szerepeltek: Romár László táncdalénekes aranylemezeiről adott elő négy dalt, Pécsi Kiss Ágnes magyar nótákat énekelt. Nótákat hallgathatott a közönség Zdenek Sychra előadásában is, aki szintén szép hangjával tűnt ki. Ismét kabaréjelenetek következtek — ezúttal a MATESZ Thália Színpada művészeinek tolmácsolásában: fellépett Lengyel Ferenc, Gyurkovics Mihály, Váradi Béla és Pólós Árpád. Az esztrádműsor befejező részében két neves magyarországi színművész, Szu- hay Balázs és Verebély Iván szereplésével „A két skót“ című jelenet következeit. Fellépett még az Ex Modifik együttes, Vont- szemű jános népi zenekarával és a Vokál együttes. Konferáltak Kövesd! Szabó Mária és Boráros Imre. A műsort szerkesztette és összeállította Jakál István, rendezte Bol- doghy Kató. Jó szilveszteri szórakozást december 31- én 14,00 órától! —tp— Veté'- dő November közepén kaptuk a hírt Budapestről, a Magyar Rádióból: vetélkedjünk! A Bratislavai Magyár Tanítási Nyelvű Gimnázium és az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium versenyre kel egymással! Egy pillanatra megdöbbenten néztünk egymásra az osztályban. Magyarország egyik legjobb gimnáziuma! Merjünk, ne merjünk? De hát nem lehetünk klshitűek! Megpróbáljuk. így Indult, s utána már jöttek az elszánt önkéntesek, több mint húszán. Tóth Bea, Kulcsár Zsuzsa és Szkladányi Endre tanárok pedig szerveztek: hordták az irodalmat, irányították az összejöveteleket, magyaráztak. Az elkövetkezendő napok nyüzsgésben teltek. Alig látszottunk ki a tanulmányok, lexikonok, útirajzok, verskötetek, prospektusok halmából. Könyvtárakba száguldoztunk, kerestünk, kutattunk, tanultunk. És persze szólt a zene, a Psalmus, a Concerto, a Mátrai képek, és minden fellelhető Kodály- és Bartők-zenemfl. A témák ugyanis sok mindent magukba foglaltak: történelmet, magyar Irodalmat, földrajzot, néprajzot, Kodályt, Bartókot, Lehárt, Jókait, E. B. Lukáíot, de még a modern zenét is. A vetélkedő két helyszínen folyt, Esztergomban és Bratlslavában. Rádión keresztül hallottuk egymást. A zsűri: elnöke Szappanos Balázs, az Európa Könyvkiadó főszerkesztője, író, továbbá Mayer Judit, a Ma„Panni“ — Így becézik Petrécs Annit, a Magyar Területi Színház Jókedvű, csinos és őszinte művészét, aki Móricz Zslgmond Kismadár című darabjának Mencijeként lépett a színpadra — 1964-ben. A bizonyítani akarás ösztönözte és segítette abban, hogy megpróbálkozzék a színművészettel. Próbálkozása sikerrel Járt, komédiában és drámában egyaránt helytáll. Petrécs Annival röviden fölelevenítettük pá- lyáját, s elbeszélgettünk a színészetről. — Mikor kezdte foglalkoztatni a színészet? Kik voltak önre a legnagyobb hatással abban, hogy színésznő legyen? — Nagyon korán, már három-négyéves koromban vonzódtam a színházhoz, sajnos, egészen ötödikes koromig raccsoltam, nem tudtam kiejteni az ért. Éppen ezért olyan színészeket hallgattam, akik szintén raccsoltak, bár igen kevés volt az Ilyenekből, hogy oldjam gátlásaimat. Hatodikos koromban viszont már sza- valőversenyeket nyertem. A raccsolásom miatt ért kellemetlenségek és a szavalóversenyeken aratott sikereim alapján döntöttem úgy, hogy mindenképpen színésznő leszek. Könyvelőnőként dolgoztam, de rájöttem, hogy elviselhetetlen számomra ez a munka. Jött az igazi alkalom, felvételi vizsgát hirdettek a MATESZ- ban. Nagyon keveset készültem, mégis elmentem, a Vizsga sikerült, felvettek. — Melyik szerepeire emlékszik vissza a legszívesebben? — Legkedvesebb szerepeim közé tartozik Tolsztoj Anna Karenina című darabjában Dolly, Mikszáth Szent Péter esernyőjében Madame Crlsbay, Dávid Teréz Időzített boldogság című művében Nlna, Sztanyiszlav Sztratyev Velűr- zakő című alkotásában egy liftbe szorult feleség alakja. — Mit Jelent önnek a színház, és mit tart sikernek? — Rettenetesen szükségem van a színházra, a játékra, és igénylem a sikert is. A színész csak a színpadon tud igazán élni. A színész pontosan tudja, hogy mikor sikerült egy szerepet megoldani, hogy azzal megnyerte a közönséget. Sikernek tartom azt, amikor egy ismerős, egy barát vagy egy ismeretlen néző őszintén gratulál. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a színház nekem a minden. Ennek oka rendkívül egyszerű: más emberi feladatokat is ellátok, például anya vagyok, családom van. Az előző kérdéshez visszatérve: pályafutásom legszebb és legkedvesebb szerepe, alakítása az anya szerepe volt. — Hogy érzi magát a Névnap című komédia Julijaként? /ben dách Lap- és Könyvkiadó szerkesztője és Katarina Králová, az SZTA tagja. Hát nem volt mindegy, amikor megláttuk a sok fülhallgatót, s meghallottuk Kőszegi Gábor riporter hangját Esztergomból, akit viszont a mi játékvezetőnk, Ungvári Ildikó üdvözölt Bratislaváből. De ott volt Esztergomban iskolánk tanára megfigyelőként, Szkladányi Endre, itt pedig a Dobő Katalin Gimnáziumból Lencsés tanár úr ügyelt a verseny tisztaságára. A Duna hossza, hőmérséklete, déli és északi mellékfolyói, a Dunakanyar, a Má- tyusföld és Szigetköz, Szenei Molnár Albert zsoltárai, a „Dunánál“, a „Duna vallomása“, Balassi, Babits és még sok-sok kérdés késztetett bennünket fejtörésre. A csapatmunka tökéletes volt. Talán még együtt is lélegeztünk a két és fél órában. Ügy a verseny közepe táján — amikor még mindig tartottuk az első kérdésnél szerzett előnyünket — ötlött fel bennünk, hogy akár nyerhetnénk Is. Az irodalmi kérdésnél 8 pontra növeltük az előnyünket, s ebből azután nem akartunk engedni a világért se. Végül 32:29 arányban megnyertük a vetélkedőt. Nagy volt az öröm! A verseny Izgalmait, ha nem Is annyira, mint a vetélkedő alatt, biztosan újraéljük majd, ha a budapesti rádió műsorára tűzi. A Bratislavai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium csapata — Nagyon Jól érzem magam ebben a szerepben. Kedvelem Julit, tetszik Józan, tiszta gondolkodása is. Ez a darabhős rendkívül ha. tott rám, hetekig depressziós állapotban voltam. Juli, aki bonyolult szerelmi kapcsolatok mélyére lát, úgy véli, hogy a helyesebb utat választotta barátnőjénél. S ugyanakkor rádöbben arra, hogy nem ez a legjobb megoldás. A helyzet az, hogy nemcsak a színész kelti életre a darab valamelyik hősét, hanem az is egy bizonyos mértékben formálja a színészt. Hiszen hónapokig együtt él vele, és sokáig az nagy hatással van rá. Pontosan így történt velem Is. — Van szerepálma? — Már nincs. Az Igazi szerepálmom már elment mellettem. Most már örülök minden szerepnek, amit megkapok. — Milyen érzés Boráros Imrével mint élettárssal játszani a színpadon? — Nagyon Jó, bár elég keveset Játszunk együtt színpadon. Legkedvesebb közös élményünket Eugen Labiche Szalmakalap című komédiájában leltük meg, amelyben vőlegénymenyasszony párost alakítottunk. Szép élményünk marad még a már említett Velűrzakő című szatírában való közös szereplősünk. Ebben a darabban szintén férj-feleség voltunk. Az igazság az, hogy Imre szeret és tud Is meglepetést szerezni az életben és a színpadon egyaránt. — Több színlapon olvashattuk nevét mint segédrendezőét. — Nálunk valójában a segédrendezés nem alkotó munka, őszinte leszek, foglalkoztat a rendezés gondolata, a távoli Jövőben talán- talán sor is kerül rá. — Mi az, ami leginkább bosszantja? — Ha Igazságtalansággal találkozom. Ne menjünk messzire, vegyük csak a színházat. Bosszant például az, hogy a 'színházi kritikusok többsége — tisztelet a kivételnek — hagyja magát befolyásolni a darab hőseitől: ha ez vagy az az alak, rokonszenves, akkor véleményük szerint az alakítás is Jó, ellenkező esetben a színész teljesítménye is kívánnivalót hagy maga után, pedig ezeken az apróságokon már az „átlagnéző“ is túljutott. Bosz- szant többek között, hogy a kritikusok munkájában a reális és objektív értékelés helyett a személyes szimpátia kerül előtérbe. — Mik a tervei? — Mindenekelőtt szeretnék kiszabadulni ebből az ún. skatulyából, amelybe belekerültem, mert a beskatulyázás megöli a színészt. Tarics Péter SZILVESZTER A RÁDIÓBAN Fő szempont: az őszinteség
