Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-19 / 47. szám
Évtizedek 6ta hallja-tudja az egész világ, hogy a dohányzással — nikotinélvezettel — egyértelműen összefügg a számos tüdőkárosodás jelentkezése vagy progresz- szíója (súlyosbodása): a dohányfüst felelős lehet hosszan tartó és végül halállal befejeződő kórképek kialakulásáért. Orvosi körökben már régen nem vita tárgya, hogy a dohányzás és a tüdőrák között okozati az összefüggés, és azt sem vonja kétségbe senki, hogy az idült hörghurutok (bronchi- tisek) nagy hányadának hátterében ott a cigaretta, a szivar, a pipa. És a tüdőrák, valamint a hörghurut csak kettő a leggyakoribb „füstös“ népbetegségek közül, hiszen a dohányzásnak számos egyéb, részletesen még nem tisztázott kártétele van. Ojabb adatok mind meggyőzőbben arra vallanak, hogy a dohányfüstöt akaratlanul szívók — a passzív dohányzók — körében szintén mind nagyobb arányokban észlelhetők mindazok az ártalmak, amelyek — ez ideig így hittük — csak a nikotinnak „elkötelezett“ emberek egészségét veszélyeztették. Kiderült, a közösségben, mások jelenlétében füstölgők élvezete már nem (sőt soha nem is volt) ezeknek az aktív dohányzóknak a magánügye, hanem az általuk szennyezett levegőt „fogyasztóké“ is. Ami a nikotin élettani-kőrtani hatásait illeti; ez a kemény méreg elsősorban az idegrendszert kezdi ki, mindenekelőtt a ganglionokat támadja meg, ezeket( a parányi „átcsatoló képleteket“, amelyeknek az a dolguk, hogy egyik idegről a másikra, illetve idegről végrehajtó szervre (például izomsejtre) továbbítsanak ingerületeket. A múlt században részletesen is megismert nikotinról a XIX. század végén Langley angol fiziológus mutatta ki azt a különös kettős hatását, amivel ez a vegyület a ganglionok működését befolyásolja: 1. legerősebben a vegetativ (akaratunktól független) idegrendszert „gyötri“, eleinte izgatva, később bénítva a vegetatív idegsejtek élet- folyamatait (így alakulhat ki először pul- zusszám-növekedés, szívdobogásérzés, vérnyomássüllyedés, majd -emelkedés, fokozott A másodlagos dohányfüst ártalmai elválasztás, majd szekréciócsökkenés a legkülönbözőbb mirigyekben, illetve izomizgalom és -bénulás)“; 2. közvetlenül, a vegetatív idegrendszerre gyakorolt hatásához hasonlóan beleszól a központi idegrendszer (az agy) jó néhány vezérlő központjának munkájába is, először izgatva, később gá- tolva-bénítva e centrumok tevékenységét. Roppant veszedelmes méreg a nikotin: már 20—60 milligramm is halálos adag belőle. Ennek az adatnak az ismeretében persze tüstént felvetődik a kérdés: miként lehetséges, hogy a szenvedélyes dohányosok, akik naponta a halálos adag sokszorosát szívják be, mégis életben maradnak? A dohány nikotintartalma 2—6 százalék. A füstben 30—60 százaléknyi nikotin van, aminek mintegy a fele szívódik fel a tüdőből a vérbe, attól függően, milyen a dohányzó ember „stílusa“ (mélyen vagy felületesen szívja-e le a füstöt). Az idült dohányzókat azért nem, érik heveny nikotinmérgezések, mert szervezetük ugyanúgy hozzászokik ehhez a toxinhoz, ahogyan más ajzó- vagy kábítószerekhez is hozzászokhat az ember. S azért sem, mert a nikotin — egy lebontó enzim közbejöttével — fö- lötébb gyorsan kiürül a szervezetből. Mi több: feltehető, hogy ez az enzim az idült nikotinisták szervezetében „tökéletesebben“ hat, mint a nemdohányzókéban. Nagy különbségeket lehet egyébként megfigyelni az egyes dohányzó emberek között az egyéni méregérzékenységet illetően is. Ezeknek az eltéréseknek egyelőre nincs magyarázatuk, egy tény viszont kétségtelen: a nikotin a vérkeringés útján bejut a születendő magzatba is, az anyatejbe is! Ma már bizonyos, hogy a nikotin egész sor életveszélyes betegségnek okozója, más betegségeknek pedig a súlyosbítója. Nem vitatott a szerepe az ajak-, gége-, és tüdőrák kialakulásában, s állandó kísérőié a dohányzásnak a krónikus légcső- és hörghurut. Számos kóros érelváltozás (koszorú-, végtag- és agyi erek más eredetű károsodásai) esetében szintén a nikotin miatt romlik a „szokásosnál“ gyorsabban a beteg állapota. Mindezeknek a kártételeknek a bizonyításához persze évtizedekre volt szükség. Így csak legújabban — a régi vádak és sejtések részletes igazolása után .— fordulhafott és fordult a kutatás figyelme a passzív dohányosokat érintő hatások felé. E kutatás keretében nagyon nehéz, bonyolult vizsgálatok sokaságát kellett és kell végezni, mert a passzív dohányost „fertőző“ cigaretta- vagy pipafüst változatos arányokban van jelen a közös helyiségek légterében: töménysége nemcsak a szoba, műhely, eszpresszó stb. nagyságától és szellőztetésétől, hanem egyéb tényezőktől is függ. D. P. Sandler és munkatársai az idén hozták nyilvánosságra adataikat arról, hogy a passzív dohányosok körében sokszorta gyakoribb a fehérvérűség (vérrák), a nyak! területek rosszindulatú daganatos megbetegedése és az emlőrák, mint a tiszta légtérben élő-dolgozó emberek populációiban. Nem ők az elsők természetesen, akik felhívják a figvelmet ilyen jelekre. Már 1981- ben egyidejűleg nvilvánosságra kerültek két, Japánban és Görögországban végzett vizsgálatsorozat eredményei. Ezeknek a kutatásoknak az adatai „kétféléi“ bizonyították egybehangzóan, hogy szoros az ösz- szefüggés a szenvedélyesen dohányzó férjek társaságában élő nemdohányzó nők tüdőrákja és életterük füstszennyezettsége között. Minél erősebb dohányosok voltak a férjek, annál szembeötlőbb volt a feleségek körében a tüdőrák előfordulásai 1983- ban mindkét szerző — újabb vizsgálatok lefolytatását követően — még meggyőzőbb adattömeggel igazolta korábbi megállapításait. Különösen azért vitathatatlanok a két vizsgált ország adatai, mert mind Japánban, mind Görögországban viszonylag kicsi a dohányzó nők száma. Hasonló eredményeket közölt az amerikai P. Correa, s időközben francia kutatók — gyermekek tekintélyes populációját vizsgálva — szintén kimutatták, hogy a sokat dohányzó szülők^ utódainak körében jellegzetesen, szembeötlően nagy a légúti megbetegedésekben szenvedők száma. A különböző nagyságrendű adattömegeken alapuló eredményeket azonban nem minden kutató fogadja el, illetve tartja hiánytalanul meggyőzőnek. Számos vegyész felhívta a figyelmet, hogy a nemdohányzók által belélegezett füst nikotintartalma elenyészően csekély. Mások azt kifogásolták, hogy a vizsgálatok leginkább nőkre és gyermekekre vonatkoznak. A talán legsúlyosabb „vád“ az volt a sorra közölt eredmények ellen, hogy a vizsgálatok nem elég nagy számú emberre terjedtek ki, s azt is hangsúlyozták egyes kritikusok, hogy gyakran lehetetlen az összegyűjtött adatok „lebontása“, kor, foglalkozás, lakástípus, stb. szerinti elemzése,- Szigorú statisztikai módszertant — eddig — valóban nem lehetett alkalmazni, így a végső következtetések csakugyan lehettek torzítottak is (nem vették például figyelembe az eddigi vizsgálatok során, hogy mennyi füst kerül házon kívül, és mennyi házon belül a pasz- szív dohányosok szervezetébe). Kétségtelen tehát, hogy a kutatás módszertanán lényegesen finomítani kell. Ami — ennek jegyében — a kvantitatív (mennyiségeket elemző) adatfeldolgozást illeti, N. Wald és C. Ritchie (Anglia) már 1984- ben kimutatta, hogy a dohányzókkal együtt élő nemdohányzók vizeletében háromszor (!) nagyobb az átlagosnál a ko- tinintöménység (kottnin a nikotínlebomlás származékainak egyike). Más kutatók az expozíció (kitettség) tényezőjével is dolgoztak (természetesen életkor, nem, társadalmi helyzet, foglalkozás szerint vizsgálta az »egyszeres és többszörös kitettség következményeit): a passzív dohányzók kitettségének fokát mérve külön expozíciónak (károsító hatásnak) vették az apa, az anya, a házastárs vagy más családtag dohányzását. Az aprólékos elemzésből kiderült, hogy valamennyi rosszindulatú daganat előfordulása az expozíciók számával a- rányosan, szignifikánsan (jellegzetesen) nő. Két-háromszoros a rákkockázat (!), ha a passzív dohányos életében legalább három expozíciónak a hatása érvényesül. Ez a kutatócsoport — D. P. Sandler és számos munkatársa — mutatta ki azt is, hogy ha az expozíciók gyerekkorban hatnak, akkor A passzív dohányos nők körében — mutatták ki kaliforniai kutatók — sokkal gyakoribb az emlőrák (de a leukémia és a nyaktáji- területeken kialakuló tumor is), mint azokban az ellenőrző csoportokban, amelyeknek életét nem szennyezi dohányfüsttel a férj, a munkahelyi kolléga stb. a rákrizikó megdöbbentően, 50 százalékkal (!) nagyobb, ami azt bizonyítja, hogy a fejlődő szervezet különösen fogékony, érzékeny a passzív dohányzás okozta ártalmakra. Bármennyire, szigorú elvek szerint végezték azonban vizsgálataikat a különféle kutatócsoportok, sok tekintélyes orvos még mindig nem minősíti maradéktalanul meggyőzőnek a felhalmozott adatokból levont következtetéseket. Valóban: a feldolgozott esetek száma még mindig nem eléggé nagy, s nehéz volt azonos feltételeket teremteni is a vizsgálatokban. Ezért sok intézetben kísérleti állatokkal modellezik a passzív dohányzás folyamatát, és szaporodnak is a beszédes eredmények. Japán kísérletek például egyértelműen igazolták, hogy azoknak a patkányoknak a kölykei, amelyek „befüstölt“ ketrecben töltötték vemhességük idejét, 20 százalékkal kisebb testsúllyal jönnek a világra, mint a tiszta levegőben tartott patkánynőstényeké. Az ehhez hasonlóan egzakt eredmények számának gyarapodása ellenére is igaz, hogy a jövőben minden eddiginél nagyob állat- és emberpopulációkon kell tanulmányozni a passzív dohányzás hatásait. Mindenesetre az eddigi adatok is arra vallanak, hogy a passzív dohányzás ártalmainak kitett személyek é- letében a rosszindulatú daganatos betegségek kialakulásának kockázata: valós veszély! Igaz, hogy a fenyegetettség mértéke (!) még nincs egyértelműen tisztázva, de ígv is erősen valószínű, hogy további vizsgálatok, amelyeket nagy populációkon (és a kutatásba több tudományág képviselőit bevonva) végeznek majd. azoknak a tudósoknak a feltevéseit igazolják hamarosan, akik konokul hirdetik, hogy a passzív dohányzás, ez a kollektív mérgeződés mindenképpen kárára van fiatalnak és öregnek, nőknek és férfiaknak egyaránt. (Delta) A Halley-üstökös z egyik leglátványosabb, legfényesebb és legrettegettebb üstökös kétségkívül a Halley-üstökös. Nap körüli keringésének periódusa 76,835 év. Ez az üstökös Edmund Halley (1656—1742) angol csillagászról kapta a nevét, aki Issac Newton tudóstársaként és barátjaként rendkívül érdekes törvényszerűséget figyelt meg: három, kb. 76 év eltérésével észlelt üstökös ugyanazon a pályán mozog. Ű gondolt először arra, hogy tulajdonképpen ugyanazon égi vándorról lehet szó. Edmund Halley — Newton általános tömegvonzási törvényéből kiindulva — kiszámította a később róla elnevezett üstökös pályáját. Rendkívül nagy érdeklődéssel várjuk a Halley-üstökös 1985—86. évi visszatérését. Az eredményes és összehangolt kutatás végett nemzetközi megfigyelési kampány, pontosabban szervezet alakult, amelynek neve International Halley Watch (IHW). Ezt a szervezetet nemzetközi összetételű tudományos munkacsoport Irányítja. Az IHW általános küldetése egyebek között az, hogy a Halley-üstökös 1985—86-os láthatósága alatt, amennyire csak lehetséges, a részt vevő állomásokon standardizált megfigyelési felszereltség legyen. Az IHW feladata fogadni. tárolni és megfelelően elosztani az adatokat és eredményeket, megőrizni a dokumentációit. Egyrészt tudományos kutatók közt, másrészt publikálni a nagyközönség számára. Külön figyelmet érdemel a Hallév megfigyelést kutatás űreszközök útján történő előtérbe kerülése. 1980. július 8-án és 9-én az Európai Űrkutatási Szervezet (ESA) programbizottsága konferenciát rendezett, s ekkor döntöttek végleg a nyugat-európai közös űrkísérlet részleteiről. A program Gíotto-terv néven szerepel. (Giotto di Bondone olasz festő és építész (1276—1337) ugyanis 1301-ben megfigyelte a Halley-üstököst, és rendkívül pontos festményt készített róla.) A Giotta-firla- boratórium 1985. július 10-én indult, és 1986. március 13-án lesz legközelebb a Halleyhez. Az elméletileg lehetséges pályák közül a találkozás megvalósításához ez igényli a legkevesebb energiát, ezért választották éppen ezt. Tekintettel arra, hogy a Halley keringésiránya retrográd, vagyis ellentétes a Földével, a Giotta és a üstökö^ közötti relatív sebesség igen nagy lesz: 68 km/s. Az űrszonda körülbelül másfél óra alatt halad el az üstökös kómája mellett, amelynek pedig nagyobb az átmérője a Föld — Hold távolságnál. Következésképpen meglehetősen rövid idő alatt kell elvégeznie az űrszondának a méréseket. Japán eddig első űrszondáját, a „Planet A“-t 1985 augusztusában indította el. Tömege csupán 120 kg. 1986. március 9-én közelíti meg legjobban a Halley-üstököst, s 70 km/s (az égitesthez viszonyítva) sebességgel száguld el mellette. Hasznos terhelése csupán 10 kilogrammnyi. A Giottőhoz hasonlóan — többek között — máneses méréseket is végez majd. A japán tervben szerepel az üstökös fényképezése is, mégpedig az ultraibolya tartományban. Már amerikai üstökös-vadászeszköz is van az űrben, amely 1986. március 26-án halad el a Halley-üstökös mellett. A relatív sebesség itt is óriási: 60 km/s. A Szovjetunió, Franciaország és Magyar- ország Vega néven közös űrklsérletet tervezett, amelyhez — műszerek elkészítése és az adatok értékelése révén — több más ország is kapcsolódott, így Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Ausztria és • az NSZK. A VEGA elnevezés az orosz Vénusz = Venyera és az oroszul Galejnek ejtett Halley első betűinek összeolvadásával keletkezett. Ugyanis a kísérlet részben a Vénusz kutatását is célozza. A körülbelül 1000 kilogramm tömegű Vega-szondákat Proton típusú rakéta indította el: 1984. december 15-én a Vega — 1-et, 1984, december 21-én pedig a Vega — 2-t. A Halleyhez viszonyított sebességük a legnagyobb megközelítés esetén 78 km/s. A tudományos műszerkomplexum tömege 130 kilogramm. A kísérlet első szakaszában leszálló egységek műszereket juttattak a Vénusz légkörébe és felszínére. 440 napos út után, 1986. március 8-án, illetve 14-én pedig elhaladnak a Halley- üstökös mellett. A kísérlet fő céljai a következők: az üstökös magja fizikai és kémiai jellemzőinek felderítése; a különféle molekulák azonosítása; a szemcsék méret és kémiai összetétel szerinti osztályozása — mégpedig az üstökösmagtől különböző távolságokban —, a kóma vegyi felépítésének, a napszél és a kóma kölcsönhatásának, valamint az üstökös ionoszférájának a kutatása. A műszerek működéséhez az energiát négy nagy napelemtábla szolgáltatja, akárcsak a korábbi Vénusz-szondáknál. A szondák orientációs berendezése lehetővé teszi önállóan megkeresni és betájolni az üstököst. A képfelvevő és -követő rendszert a találkozás előtt mintegy két nappal állítják működésbe. Az üstököstől számított távolság ekkor 14 kilométer, a maghoz viszonyított legkisebb távolság pedig kb. 10 000 kilométer lesz. A találkozás várható idején a rádióadó három órán át fog működni. Az optikai úton készült fényképeket számítógépes feldolgozásra alkalmas formában rögzíti, majd sugározza a Földre az antenna. A földi megfigyelőpontban a kép már monitoron jelenik meg, s egyidejűleg mágnesszalag is rögzíti, ahonnan bármikor újra megkapható. Egy kép továbbítása 20 másodpercet vesz igénybe, s legkedvezőbb esetben, ha az adattovábbításra 11 órányi idő áll majd rendelkezésre, összesen 2000 felvételre számítanak. A képeket színesben is elő lehet majd állíjtani. Ami a Halley-üstökös megfigyelését illeti, az északi 'félgömbön már 1985. november l-jétől látni lehet, és decemberben lesznek a legkedvezőbb megfigyelési viszonyok. D e vajon, miért kíváncsi a ritka „vendégre“ az a kilencszáz tudós, aki már most világszerte üstökösügyletet tart? Miért kutatja azt a jéghalmazt, amely fagyott gáz-, víz- és porszemcsékkel társulva rohan az égi mezőkön? Nem ok nélkül. Az üstököskutatásnak ma, az űr- korszak harmadik évtizedében óriási jelentősége van. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy jelentős mértékben megváltoztatja a bolygórendszerünkről, a Naprendszerről -és a világegyetemről alkotott képet. Tarics Péter
