Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-11-19 / 47. szám

Minden idők egyik legkiválóbb szovjet sportolója, a többszörös olimpiai és Enrópa-bajnok vágtázó, Valeri] Borzov ma a fiatalok nevelésével foglalkozik.

Szovjetunió sportnagyhatalom

A tömegben az erő

Amióta a Szovjetunió sportolói színre léptek a világ sportpályáin, sikert sikerre halmoznak. Úgyszólván minden sportágban a világ élvonalába tartoznak. A siker titka — nem vitás — a tömegességben rejlik. Az óriási országban hatalmas tömegek sportolnak rendszeresen, s közülük kerülnek ki a világ és Európa-bojnok, kupagyőztesek, rangelsők. A sportolásra való jogot az alkotmány rögzíti, és a társadalom anyagilag és erkölcsileg is messzemenően támogatja a testnevelési mozgalmat.

A vállalatokban, kolhozokban, szovhozokban, intézményekben és hivatalokban 245 ezer sportegyletet tartanak nyilván. Ezeknek több mint a fele a falvakon ténykedik. A DOSZAAF-nak, amely a mi Honvédelmi Szövetségünk megfelelője, összesen 84,6 millió tagja van, gyakorlatilag minden harmadik szovjet állampolgár szervezett sportoló. Köztük 40 millió nő sportol aktívan.

Nagyon sokan, 201300 vállalatban mintegy 34,5 millióan űzik a munkahelyi tornát. Alapozó testneveléssel 14,3 millió személy foglalkozik, turisztikával 11 millió. Az óvodákban 17 millió gyermeket tanítanak mozgás- kultúrára. ötvenmillió embernek van valamilyen minősítése, közülük nyolcvanezer birtokolja a sportmesteri vagy a nemzetközi sportmesteri címet.

A Szovjetunióban több mint 70 sportágat űznek versenyszerűen. Közöttük van valamennyi olimpiai sportág, de sokan hódolnak a jellegzetesen nemzeti sportoknak is. Legnépszerűbb az atlétika, amelyet 7 millió 209 ezer. sportoló űz, a második helyen a labdarúgás áll 4 millió 826 ezer játékossal, 4 millió 112 ezer a kosárlabdázók száma. Őket követik a sakkozók, a sportlövők, az asztaliteniszezők, a kézilabdázók és az úszók. Több mint egymillió ember hódol a kimondottan nemzeti jellegű sportoknak.

Imponáló számok ezek, és a tömeges sportolás az alapja a szovjet sportolók nemzetközi sikereinek. 1949—1984 között a szovjet sportolók 2500 győzelmet arattak a világ- és 3400 győzelmet az Európa-bajnokságokon. 1952- ben szerepeltek először az olimpiai játékokon, s eddig több mint háromezer szovjet sportoló rajtolt a világ legnagyobb sportjátékain, és 1040 érmet, ebből 426 aranyérmet nyertek hazájuknak.

A testnevelési mozgalomban 340 ezren dolgoznak hivatásszerűen, s 60 százalékuknak egyetemi vagy főiskolai képzettsége van. További 16,5 millió edző, oktató és bíró társadalmi munkában látja el a feladatát. A testnevelő szakemberek képzésével 225 középiskola és felsőoktatási intézmény foglalkozik. A szovjet főiskolákról évente tlzenhétezer olyan fiatal kerül ki, akik a testnevelési mozgalomban dolgoznak.

A Szovjetunióban már zsenge gyermek koruktól igyekeznek módszeresen nevelni a sportolókat. A különféle sportiskolákban vagy azokban, amelyeknek sportosztálya van, legalább három és félmillió fiú és leány jár. Tízezer jól képzett edző és oktató foglalkozik velük. Atlétikában, labdarúgásban, jégkorongozásban és a többi sportágakban évente több mint harmincmillió fiatal versenyez a Komszomol különböző sportversenyein.

Egyedülálló a szovjet sportmozgalom műszaki bázisa. Több mint nyolcszázezer stadion, pálya és sportcsarnok áll a sportolók és tömegek rendelkezésére; ebből százezer a labdarúgópálya, ötezer a fedett atlétikai pálya. A hatalmas országban egy év alatt nyolcvanezer nagy sportversenyt rendeznek, ebből ezer nemzetközi, kétezer pedig országos jellegű.

Évről évre bővülnek az ország sportkapcsolatai. A Szovjetunió a világ 90 országával tart fenn rendszeres sportkapcsolatot. A szovjet szakemberek a nagy nemzetközi sportszövetségekben is képviselve vannak, több mint 170-en dolgoznak ezekben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak két szovjet tagja van. hárman állnak egy- egy nemzetközi sportszövetség élén. harmincán elnök- helyettesként dolgoznak. Az elmondottakból ítélve nem is olyan meglepő, hogy a Szovjetunió ma, mindössze néhány évtizeddel színre lépése után, sportnagyhatalomnak számít. (mész)

A LITVÁN ÓRIÁS

Arvidas Sabonis 1964. december 19-én született. Tizenhárom éves korában kezdett kosárlabdázni, s két évvel később a Litván SZSZK ifjúsági válogatottjának tagja lett. Ekkor két méter magas volt. Alekszandr Gomelszkij, a szovjet válogatott vezető edzője már 1982-ben magával vitte a kolumbiai VB-re, hogy megismerkedjék a nagy tornák légkörével.

Akkor még nem játszott, de novemberben, amikor a válogatott az Egyesült Államokban vendégszerepeit, már szóhoz jutott. Az együttes 12 mérkőzés közül kilencet megnyert. Itt figyeltek fel rá a szakemberek, s az amerikai menedzserek azonnal szép pénzt Ígértek neki egy esetleges átigazolásért. A következő esztendőben — 18 évesen — magassága már 205 cm volt.

Az Európa-bajnokságon a Szovjetunió — Lengyelország mérkőzésen mutatkozott be. A találkozó 7. percében állt bé, amikor a lengyelek 20:13-ra vezettek. Pályára lépése után 14 másodpercnél már kosarat dobott, és fordult a kocka. Az ellenfél nem boldogult vele. Az olasz La Gazetta dello Sport összeállította az EB legjobb csapatát: Corbalan, San Epifanio (mindkettő spanyol), Villalta, Meneghin (mindkettő olasz), Sabonis.

Szintén az olasz lap 1984-es szavazásán Európa legjobb játékosa lett 64 ponttal, megelőzve a 47 pontos spanyol San Epifaniót. Ma 220 cm magas, 130 kiló, s alighanem nemcsak Európa, hanem a világ legjobb kosárlabdázója. Erről a közelmúltban az Inter Bratislava — Zalgiris Kaunas BEK-találkozón mi is meggyőződhettünk.

Amikor az Inter Bratislava — Zalgiris Kaunas BEK-találkozó e- lőtt megjelent a játékoskijáróban, a közönség szűnni nem akaró tapssal fogadta. A taps Európa és alighanem a világ legjobb kosárlabdázójának szólt. A tapsot egykedvűen fogadta, jóformán ü- gyet sem vetett rá: fogta a labdát, és gyakorolni, melegíteni kezdett. S mindjárt kiderült, hogy miért tartják a világ legjobb játékosának. Ogy bánt a labdával, ahogy akart. Akár tetszés szerinti távolságból Is a kosárba talált anélkül, hogy a labda „csontot ért“ volna. Az is világossá vált, hogy miért választották alig húszéves korában Európa legjobb játékosának, mert különben a kosárlabdázókkal az a helyzet, ami a borral: minél öregebb, annál jobb.

A bratislaval közönség tehát szemtől szembe láthatta a világ egyik legjobb kosárlabdázóját, aki tavaly decemberben, a szovjet válogatott spanyolországi tornáján teljesen kikapcsolta a játékból az amerikai Archibaldot, akit viszont már nem egyszer kiáltottak ki a világ legjobb játékosának.

A magánéletben inkább hallgatag, zárkózott, nem szereti a népszerűséget, kerüli a nyilvánosságot, az újságírókat is, nehéz a közelébe férkőzni. Az említett spanyolországi esetről is csapattársa, Valdas Homicius számolt be:

Az említett tornán a New Yer- sey amerikai profiklub ellen játszottunk, amelyben Archibald a legnagyobb sztár. A mérkőzés eSabonis magasan kiemelkedik a mezőnyből az Inter — Zalgiris találkozón.

lőtt arról beszéltünk, hogy jégko- rongozóinknak sikerült szétoszlatniuk a tengerentúli profik verhe- tetlenségéről kialakított hiedelmet. Idegesen kezdtünk, ám amikor láttuk, hogy Sabonis labdához sem engedi jutni Archibaldot, megnyugodtunk. A % amerikai nagyon csodálkozott azon, hogy Sabonis milyen bátran és pontosan szórja a kosarakat távolról. Ez volt az első győzelmünk az amerikai profi kosárlabdázók ellen.

És ebben a nevezetes győzelemben nagy érdeme volt éppen Sa- bonisnak, aki nélkül a szovjet válogatott vagy akár a Zargiris teljesítménye feleannyit ér. De honnan került elő ez a termetre és tudásra nézve is óriás?

— Kilencéves koromban vettem először labdát a kezembe — mondja magáról. — Azt hiszem, csak gumiból volt. Aztán egyre többet játszottam igazi kosárlabdával is az iskola udvarán. Itt szólított meg az ifjúsági csapat edzője, Jurij Fjodorov.

Az újonnan felfedezett fiú pedig hónapról hónapra, évről évre nőtt: tudásban és termetre egyaránt. Érdekes, hogy a szülei inkább kis termetűek. Állítólag a nagyapja volt 220 centi magas. A kosárlabdában pedig nem rossz dolog, ha valaki eléri a gyűrűt a- nélkül, hogy lábujjhegyre kellene állnia. Hamarosan ismertté vált és bekerült az európai, sőt világhírű Zalgiris felnőtt csapatába. Másik csapattársa, Szergej Jovaj- sa így idézi ezt vissza:

— Emlékszem arra a napra, a- mlkor négy évvel ezelőtt az edzésre eljött egy 17 esztendős nyurga fiú. Ezt megelőzően már láttam őt játszani az ifjúságiak között, de semmivel sem tűnt ki. Az edzésen, a próbajátékon azonban, ahogy kezelte a labdát, a- hogy passzolt, „üresben“ helyezkedett, majd kosarat dobott, már éreztem, jó játékos lesz. Nem tudom, hogy Sabonis két év alatt mit csinált, de biztos: tizenhét é- vesen már szinte mindent tudott. S ez nemcsak az én véleményem volt. Játék közben a többiek azonnal tömték labdával, mert érdemes volt. Arvidas most sokkal nehezebb helyzetbe került, mert a dicsőség fénye veszi körül. Tulajdonképpen még nagy szerencse, hogy nehezen köt barátságot, s kerüli a tolakodó embereket. A versenyidényben szinte megközelíthetetlen: csak játszik, edz és pihen. Valószínűleg a szervezete lassabban regenerálódik Egy-egy mérkőzésen átlagban négy kilót fogy.

Sabonis valóban közmondásosan kerüli a nyilvánosságot. Kerüli az

újságírókat, akik allg-alig tudnak kihúzni belőle egy szót.

— Gyűlölöm a sablonokat — mondja. — Mindig ugyanazok a sztorik szólnak rólam. A társaim már tréfát űznek belőlük. Visszatérő poén, hogy a kaunasi bútorgyár két normális ágyból készít egyet számomra. Félévenként változtatom a telefonszámomat. A postás naponta sok-sok levelet hoz, képtelenség mindegyikre válaszolni. Vannak állandó és kitartó levelezőim, már írásukról megismerem őket. Részben helyes, hogy egyesek megosztják az élsportolókkal a gondjaikat, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy néha nyugalomra is szükségem van. Sok házassági a- jánlatot is kapok, még szerencse, hogy a tévé útján kitudódott, menyasszonyom van...

A nyugalomra valóban szüksége van, mert ő — a többi hasonló óriáshoz képest — nem bízza magát csupán a termetére. Folyton gyakorol, Igyekszik mindent megtanulni: passzolni, távolról dobni, kezelni és vezetni a labdát.

Edzője, Vladas Gerastas is így látja a helyzetet:

— Arvidas sokat tanult azáltal, hogy minden poszton játszott. Ez a hozzá hasonló centereknél nem szokás. Pedig kár. Egy középjátékos is dobhat tökéletesen távolról, lehet jó befejező, sőt Irányító, s ez csak növeli az értékét. Sabonis mindezt megpróbálta, és ezért vált azzá, aki. Persze egy kicsit szertelen. Ügy gondolom, lehetne visszfogottabb, le kellene mondania a kockázatos, bár többnyire eredményes cirkuszi mutatványokról.

Mondjuk azt, hogy ő megengedheti magának ezt a. kis fényűzést? Mindenesetre idén ismét könnyű dolga lesz a La Gazetta dello Sportnak, mert Sabonis egy év a- latt hallatlanul sokat fejlődött. Ha egy évvel ezelőtt ő volt a legjobb, akkor most a leglslegjobb. A kaunasi mezőgazdasági főiskola harmadéves hallgatójának nagy érdeme volt abban, hogy a szovjet válogatott az idén is fölényesen* nyerte meg az NSZK-ban az En- rópa-bajnokságot. Ami pedig a különcködését Illeti, némely já- kostársának merőben más erről a véleménye. Rimas Kurtínaitis mondta:

— Sabonis csak az ismeretlenekkel mogorva és hallgatag. Barátai körében vidám, Igazi hangulatmester. Kedveli a diszkót, jól táncol, de a lányok nem mindig képesek lépést tartani vele.

Hja kérem, ha valaki ekkora cipőben jár ... M. J.