Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-12 / 46. szám
új ifjúság 8 EGYÜTT VOLTAK Á komáromi (Komárno)' Ifjúsági klub kiállítótermében láthattuk a járás amatőr és hivatásos képzőművészeinek azokat a munkáit, amelyek nyáron a csicsói (Ciőov) képzőművészeti alkotótáborban születtek. Csendes, szerény, hírverés nélküli volt ez a tábor, s mint ahogy a tárlat tanúsítja, örülhetünk annak, hogy a nyá- rasdi (Topofníky) és a kelet szlovákiai nyári képzőművészeti tábor után létrejött a harmadik találkozóhely is. Ez utóbbi a maga módján ráadásul el is üt az előzőktől. Amazok inkább a tájra fektették a hangsúlyt, ez viszont az emberre és a környezetre. Az ok, lehet, nagyon egyszerű. Míg amazok inkább kinn, messze az emberektől vertek tanyát, ez a faluban, az egykori kastélyban, és még ha akarták -volna, sem tudják kivonni magukat az emberek, a falu, a Csallóköz összetett, gazdag emberi és természeti közösségéből. Ráadásul ezt maguk az alkotók sem akarták. Megfestették a kastélyt, ahol laktak, a parkot, amely körülveszi, a jellegzetes csallóközi házakat, utcákat; felkeresték a kovácsműhelyt; megakadt a szemük egy-egy szakajtón, tárva felejtett ablakon, ajtón; elidőztek az iskola kiürült tornatermében, és szemlét tartottak az aratás utáni földeken, megálltak a Lion partján, hogy múlt és jelen együtt legyen a képeiken. Az első napokban még kicsit idegenül mozogtak a festők, grafikusok, fényképészek a faluban, de néhány nap múlva már észrevették a fal alatt üldögélő idős embereket, beszélgettek velük, kérdezgették, ismerkedtek a község múltjával, jelenével, az emberek sorsával, és egyszer csak szimDobis Márta: Aratás után Bounleva Vongpangna: A tó bőlummá, tiszta jelképpé vált viharverte csontos ágvégeivel a fa, mint ahogy azt Lőrincz Zsuzsanna festőművésznő második rézkarcán is láthatjuk. A falu, de maguk a képzőművészek és természetesen mi is nagyon örülhetünk ennek a találkozásnak. A község néhány évvel ezelőtt végre megkapta az új iskolát, így megköny- nyebbülve otthagyhatták a régi „szűk“, „dohos“, „sötét“ kastélyszobákat. A viháncoló gyerekseregnek egészségesebb lett az arca, de a község, a szövetkezet, sőt talán a járás vezetőinek egy alig észrevehető ránc szaladt az arcára, barázda a homlokára: Mi legyen, mi lesz most már ezzel a különben szép és viszonylag jó állapotban lévő épülettel? A választ Nagy Géza amatőr festőművész, a helyi kulturális élet központi, örökké kereső egyéniségével és a képzőművészeti tábor lakóinak a segítségével találták meg. Nagy Géza előbb csak saját magának rendezett be a kastély egyik sarkában egy kis műtermet. De ő közösségi ember, és olykor nagyon is egyedül érezte magát a kastélyban, ezért aztán hol a dunaszerdahelyieket (Dunajská Stre- da), hol pedig a komáromiakat hívta, csalogatta ki, s íme, végül együtt van minden. A kastély már nem fölösleges, a hazai képzőművészek otthonra leltek, a falu pedig — és ez talán a legtöbb — önmagát becsülve, rendkívül gazdag művelődési forrásra lelt, hiszen akik idejönnek, főleg fiatalok, nemcsak megszállnak itt és magukkal visznek valamit innen, hanem hátra is hagynak. Képeket, jó szót, értelmet, példát és még sokáig sorolhatnám, hiszen az első tábor alatt született alkotások is bizonyítják, látnak és láttatni tanítanak. Emellett számomra sokat jelent, hogy a gazdag komáromi képzőművészeti életre támaszkodó tábor már most, első alkalommal is többre törekedett, mint a korábbi táborok. Nemcsak a festéket, ceruzát, a fényképezőgépet használták, hanem a grafikai technikához elengedhetetlen présgépet és egyéb eszközöket is. Ez arra utal, hogy a jövőben mások is szívesen jönnek majd a táborba. Az alkotások, amelyeket nagy szigorral végül is bemutattak, arról tanúskodnak, hogy a fiatal képzőművészek rendkívül következetesek voltak egymáshoz, s hogy azon a néhány napon keresztül az önfeledt alkotói légkörhöz jótékonyan társult a szaktudás, ihlet is, amit nem lehet megrendelni, de nélküle nincs igazi alkotás, igazi tett. Németh István Ha azt mondom: Nagy Band# András... te azt mondod: Humorfesztivál, Rádiókabaré, Telepódium. Ha azt mondom: Kocka utca 13., valamenny- nyien ugyanarra a házra gondolunk. Ez a szám a fiatal humorista talán legkedvesebb száma. — Tizenkét éve már — mondja Nagy Bandó András —, hogy Szegeden egy négyemeletes házba költöztünk. Azt tapasztaltam, hogy nem egy ilyen kockaház van, de szerte az országban vannak, sok helyen. Megírtam a témát, nem sejtve, hogy méhkasba nyúltam, önálló estet is készítettem belőle, ahol egy díszletajtót használtam. Nyolcvanegyben a Humorfesztiválon is bemutattam a számot. Később többször visszatértem ehhez a házhoz. Többek között a Beázásunk történetében vagy a Téli naplóban. — Mi a véleményed a kritikáról? — Nem merik leírni, ha valami jó. Hiába írják le majd húsz év múlva, hogy jól játszottam, hogy jó kritikát is kaptam. — A közönség hogyan fogadott? — Nekem televíziós és rádiós fellépéseim előtt is számottevő közönségem volt. A Humorfesztiválon elért Siker is ezt bizonyítja. — Hogyan telnek a napjaid? — Éjjel két óra: lefekszem, alszom. Reggel nyolc óra: megszólalnak az első telefonok. Tíz óráig el senj hallgatnak. Később már üzenet- rögzítő veszi a hívásokat. Az ebéd rendszertelen. Lányom kora délután hazajön az iskolából, főzünk valamit, mert főzni nagyon szeretek. Délután fellépésekre indulok. Jórészt vidéken lépek fel. Semmi sem tudja pótolni a vidéki közönség szeretetét. Igyekszem mindig egyórás műsort összeállítani. Egyszer Pesten hét helyen adtam egyórás műsort. Évente kb. ötszázszor lépek fel. — Hogyan választod ki a témáidat? — A véletlen hozza őket. Jő példa erre a Téli napló esete. Az elmúlt télen horgászparódiát készültem írni. Közben láttam, hogy a Hírháttér műsorában a kemény télről beszélnek. Rögtön felhívtam a szerkesztőt, és lekötöttem a témát. Legutóbb Za- latnay Sarolta könyvéről írtam paródiát, illetve a brüsszeli tragédia nyomán egy új fociszámot. — A családod magánügy? — Nem, dehogy! Két lányom van, a tizenöt éves Natália és a tizennyolc éves Mónika. Feleségem a tanácsnál tisztviselő. Egyszerűen élünk. Szinte minden időnket otthon töltjük. — Van valamilyen hobbid? — Faágakból figurákat, szobrokat faragok. Nyaranta erre több időt szeretnék fordítani. A főzésen kívül szívesen hallgatok zenét. Ezerötszáz lemezt gyűjtöttem össze. A könnyü- és komolyzenét egyaránt kedvelem. — Terveid? — A Mikroszkóp Színpadon lesz nemsokára a bemutatója új önálló estémnek, melynek címe: Bandó Quijote. Már készen áll második nagylemezem anyaga. (Első nagylemeze nemrég jelent meg Nyílt kártyákkal címmel — B. J.) Könyvet írok, a Hume- moárt, de még gondolkodom, ne legyen-e Sírva és nevetve a címe. Száz oldal már készen van belőle. Kritikák, műsor-, interjú- és levélrészletek kaptak benne helyet. Üj műsort is tervezek Robinson címmel, amelyben az EGYEDÜL levő embert vizsgálom Ebben a műsorban is, mint az eddigiekben, lesznek komolyabb és nagyon vidám pillanatok. A beszélgetést köszöni: Bárány János Rock a Szovjetunióban Az utóbbi időben a szovjet könnyűzenei életben is változások történtek. Korszerűsödött a hangszertechnika és ezáltal a hangzás is, a dalok szövege tartalmasabb lett. Ilyen pozitív fejlődés figyelhető meg az Avtograf együttesnél is. A csapatot hat évvel ezelőtt alapította Alekszandr Szitkoveckij. Az öttagú zenekar elsősorban a dallamra összpontosítja a figyelmét, mert véleményük szerint azzal lehet a legjobban a közönségre hatni. A melódia és a harmónia talán a legfontosabb tényező szerzeményeikben. Példaképük a Yes és a Genesis együttes, őket követik a zenei anyag igényességében és a kidolgozás aprólékosságában. Stílusuk egyértelműen a kemény rock és a klasszikus zene elemeinek ötvözete. Szitkoveckijen kívül a tagok: Artur Mihejev (ének), Leonyid Gut- kin (basszusgitár), Viktor Mihalín (dob) és Leonyid Makarevics (billentyűsök). A távközlési műholdak jóvoltából nemrég a Wembley stadion közönsége is láthatta őket azon a nagyszabású rendezvényen, amelyen neves popsztárok léptek fel az etiőpiai és más afrikai éhezők megsegítésére. Az Avtograf járt már és sikerrel szerepelt az NDK-ban és Bulgáriában. Élmény lenne velük hazai pódiumon is megismerkedni. A másik említésre méltó csapat a belorusz Pesznyári együttes, amelynek valamennyi tagja elvégezte már a zeneművészeti főiskolát, így minden feltétel megvan ahhoz, hogy a legnépszerűbb együttesek sorába lépjen. Stílusuk a hagyományos tánczene és a rock keveréke, ezáltal saját hangzást sikerült kialakítaniuk. A rock a Szovjetunióban is betört a színpadi művekbe, mint ismeretes, legutóbbi sikeres vállalkozásuk a Juno és Avosz című rockopera volt. A mű történetét Andrej Voznyeszenszkij írta, s vallomása szerint a darab Rómeó és Júlia története áthelyezve a XIX. századba. Egy orosz tengerész- kapitány és egy ifjú kaliforniai lány szerelmi tragédiájáról szól, megható élethűséggel. így tehát a rockopera joggal számíthatott nemzetközi elismerésre is. Zenéjét a kitűnő Rock Atelier együttes játssza. A filmművészetben a legutóbbi sikeres vállalkozás a Sztasa Namin e- gyüttes közreműködése a Fantázia című alkotásban, s már bemutatták a Lélek című filmmusicalt is, melyben a zenét a Masina Vremenyi szolgáltatja. A szólisták közül Roza Rimbajev a példája annak, hogy ha valaki sokat küzd életcéljáért, ez esetben fejleszti ének- és zenei tudását, akkor hamar élvonalba kerülhet. Róza családjában nem kellett az éneklést erőltetni, hiszen szülei nagyon sok népdalt ismertek, s mindketten ügyesen játszottak a hagyományos kazah népi hangszereken. Gyakran rendeztek kisebb baráti összejöveteleket, melyek hangulata sokszor egy jó koncertéhez hasonlított. Az alapiskolában Róza az Orfeus énekkar tagja lett, mely lehetőséget nyújtott neki arra, hogy továbbra is sokat énekelhessen. Vallomása szerint azért is dalolt az iskolában szívesen, mert ez visszaidézte a szülői ti Anne Veski, az év énekesnője a Szovjetunióban. ház hangulatát; a kislány ugyanis távol a falujától, diákotthonban lakott. Igyekezetének köszönhetően részt vett egy köztársasági versenyben, majd szerepelt a televízióban is. Ekkor már Alma-Atában a zeneművészeti főiskolán tanult, s szólóénekesként a Virágok nevű helybeli Ifjúsági együttesben szerepelt. Rövid időn belül szinte az egész országot elbűvölte énektudásával, temperamentumával. Külföldön is jelentős sikereket mondhat magáénak, hiszen az Arany Orfeusz fesztiválon első helyezést ért el, jól szerepelt a sopoti fesztiválon is, s később Törökországban, Kubában, Magyarországon, az NDK-ban és Romániában is fellépett. Nálunk is már többször járt, legutóbb Karlovy Varyban láthatta őt közönségünk. Jelenleg Európában turnézik az Araj együttessel. Bizonyára nem ismeretlen Anne Veski neve sem, hiszen az utóbbi időben egyre többet hallunk róla. Tavaly az év legjobb énekesnője volt a Szovjetunióban, s az idén is joggal számíthat erre a megtisztelő elismerésre. Az énekesnő tavaly óta saját együttesével, a Nemóval lép fel, így lehetősége van bővíteni a repertoárját. Dalaiból kedves naivitás árad, az életvidámságot gyakran mély lírai gondolatok szövik át. Ami emberi, az számára nem idegen. Anne filmszerepeket is vállal; legutóbb az Ősz aranya című filmben játszott. Első nagylemeze már megvásárolható a szovjet hanglemezboltokban. Érdekes témájú dalokat ad elő a moszkvai Utolsó Esély nevet viselő háromtagú együttes. Eredeti orosz népzenei hagyományok és humor — ez jellemzi zenéjüket, és ez a titka népszerűségüknek. Az Utolsó Esély Krilov-állatmeséket, Puskin- és Jesze- nyin-verseket is feldolgoz. Ez a rövid felsorolás csak részben ismertethette meg olvasóinkkal az egyre gazdagodó és népszerűsödő szovjet popzenét. Nem írtunk a világhírű Álla Pugacsováről, a Veszjolie Rebjata együttesről, Gelina Velinko- nováról, Natalia Rozskoról, akik a szovjet könnyűzenéi élet élvonalába tartoznak, és olvasóink előtt sem ismeretlenek. Rr Az Utolsó Esély együttes zenélés közben.
