Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-11-05 / 45. szám

új ifjúság 5 REPÜLŐGÉPPEL ÉS TENGERJÁRÓ HAI VAL B rattslavában a szovjet Aeroflot égitársaság egyik gépébe száll­tunk be, hogy elinduljunk az is­meretlen nagy élmények felé. Az uta­zás aránylag jól telt el. A csaknem 1800 km távolságot Bratislava és 0- gyessza között 1 6ra 45 perc alatt tettük meg. Viharos volt az érkezé­sünk az egyik legnagyobb szovjet ki­kötőbe, a csaknem milliós Ogyesszá- ba. Vihar tombolt a város felett, a- mely a mi repülőgépünket is próbára tette. De látva pilótánk barátságos mosolyát, tudtuk, hogy nincs baj. Ez csak egyike annak a sok útnak, a- melyeket gyakran nehéz körülmények között tesznek meg ezek a repülőgé­pek. A formalitások elintézése után autóbuszunk a szakadó esőben elin­dult a hős város utcáin. Gyors egy­másutánban hagytuk el a Lenin, a Bé­ke, a Puskin utcát és más hires o- gyesszai utcákat. Megcsodáltuk a sok szép zöldsávét, virágot, a fehér aká­cos bulvárokat. A part mentén egy széles utcán értünk el a Patyomkin- -lépcsőkig, s már fel is tűnt előttünk a tenger számtalan óriáshajóival. Itt van a szovjet teherszállítás második legnagyobb kikötője. Nem volt sok időnk megismerked­ni e nagy kikötő nevezetességeivel, mert már várt ránk az egyik legna­gyobb szovjet utasszállító hajó, amely több napon keresztül az otthonunk­ká vált. A beszállás után az indulás­ra várva bábeli nyelvzavar uralko­dott mindenütt, hallottunk itt orosz, magyar, román, lengyel, német szót és több más európai ország nyelvén beszélni. Mi, szárazföldiek nagy tisz­telettel figyeltük a hajó matrózait, akik az indulással voltak elfoglalva. Simán elhagytuk Ogyesszát, és el­kezdődött a csodálatos utazás a Fe­kete-tengerre. Megtettünk több mint ezer kilométert. A hajóval ismerke­désünk első megnyilvánulása a szov­jet konyha inyencfalatai révén történt. Mindenütt ragyogó tisztásé')», mosoly, kedvesség fogadott bennünket. Kíván­csian vártuk az esti találkozást a ha­jó tisztikarával, hiszen minél többet akartunk tudni erről az „óriásról“, a- mely csaknem 1000 ember otthona volt a tengeren. Aztán eljött az este, és sor került erre a találkozásra. A „tengeri medvék“ vidáman integettek mindenkinek, s pillanatokon belül is­merősök lettünk. Másnap ragyogó napsütés, vidám harmonikaszó ébresztett bennünket. Az igazi ismerkedés a hajónkkal csak ezután kezdődött és tartott egészen az utazásunk végéig, hiszen jnég ak­kor is eltévedtünk, mikor az egyik végéről valahová igyekeztünk. De még nem indulhattunk felfedező körútra, mert két vontatóhajó már húzta a nagy hajótestet a Krím gyöngyszeme, a híres Jalta, a 80 000 lakosú üdülő felé. Turisták és a város lakóinak százai követték kíváncsian a hajóóri­ást a kikötőben, mi meg a város pa­norámájában gyönyörködtünk. Néztük a krími hegyvonulatot, a szép stran­dokat, a pálmákkal szegélyezett sé­tányokat a kikötőben. Szinte hihetet­lennek tűnik, hogy a nyüzsgő város helyén a múlt évszázad elején még csak néhány tucat ház állt. De a cár nyári üdülőhelye, a Livádia palota fel­építése után fokozatosan felfedezték Jaltát. Vonzotta az embereket a város szép fekvése, a gyönyörű természet, a kellemes klíma. Igazi fejlődésnek azonban csak a szovjethatalom alatt indult. Az egykori fényűző paloták és az elmúlt évek alatt épült szanató­riumok mind a dolgozókat szolgálják. A város nevezetességeit már számta­lanszor leírták, ezért csak az egyik nagy élményről, a Lovodir palotában tett látogatásunkról szólok. Ez a volt cári rezidencia ma gyógy- szanatórium és egyben a jaltai kon­ferencia emlékmúzeuma, a három nagyhatalom, a Szovjetunió, Amerika és Nagy-Britannia vezető képviselői találkozójának színhelye. Az idén volt e nagy jelentőségű konferencia 40. évfordulója. Itt dőlt el a II. világ­háború befejező szakaszának iránya, valamint Európa elrendezésének kér­dése a háború után. Nézve a modern audiovizuális technikával felszerelt múzeumot, a találkozó dokumentumait, talán mindenki arra gondol, hogy a mai hányatott világban is jó lenne, ha a nyugati nagyhatalmak odafigyel­nének a szovjet bék'tekezdeményezé- sekre. Utazásunk további állomása Novo- rosszijszk kikötőváros volt, a Krasz- nodari kerületben. Jelentős a város tengeri kikötője, és itt találni a Szov­jetunió legnagyobb cementgyárait. Mi mégis egészen másra voltunk kíván­csiak. Tudtuk, hogy a második világ­háború alatt 1943-ban a város és az úgynevezett Kis földön elhelyezett egy­ségek 225 napon keresztül ellenáll­tak a többszörös német túlerőnek. E- zért utunk a város egyik lakója, Ga­lina Lukinova kíséretében és virág­csokorral a kezünkben a Kis földre irányult. Csaknem a város végén te­rül el a ma is kopár sziklás terület, még semmit sem változott, itt minden ügy maradt, mint a háború után. A lövészárkokban szinte látom a hősie­sen harcoló katonákat. Kísérőnk lel­kesen magyarázott: a front hossza itt 6, a szélessége 4 és fél kilométer volt. A katonák tudták, hogy hősies­ségük nem hiábavaló, itt a szovjet föld szabadságáért harcolnak. Me- mentóként óriási hajó alakú emlék­mű mered ki a part felé, arra emlé­kezteti az élőket: a békét és a sza­badságot ma is óvni kell. Vlagyimir Cigal és alkotóközössége nagyszerű munkáját 1983 ban avatták fel. Belép­ve a „hajó emlékmű“ belsejébe, né­mán, meghatódva haladtunk fölfelé, közben a falakon olvastuk az itt har­coló katonák és az elesett hősök ne­vét. Mire az emlékmű csúcsára értünk, ahol az élőkért állandóan dobog a szimbolikus acélszív, szemünkbe könny tódult. A hajón vidáman teltek napjaink, hiszen minden megvolt, ami kell ah­hoz, hogy az emberek jól érezzék ma­gukat. Sokat fürödtünk a két me­dencében, a szalonokban naponta szólt a zene, számos filmet láttunk, ösz- szemértük tudásunkat és leleményes­ségünket a hajó legénységével vidám szórakozásban, és vívtunk röplabda­csatákat. Hogy ki volt a jobb, nem firtattuk, számunkra az volt a fontos, hogy mindenki megfiatalodott, jól é- rezte magát. Utunk további felejthetetlen állo­másai Abházia fővárosa, Szuhumi, va­lamint az Adzsar Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságban Batumi. Mindkettő gyönyörű üdülő- és kikö­tőváros. Az itt látottakról külön-kü- lön írásban is beszámolhatnék, ezért a sok érdekes szokás, élmény közül csak néhányat említek. A nők itt nem járhatnak az utcán rövidnadrágban. Sok törökös jellegű kávézót és teá- zőt láttunk, s a kávét forró homok­ban főzik. Mindkét város környékén óriási teaültetvények terülnek el, mi is meglátogattunk egyet. ízlett a fi­nom grúz tea, amelyet verejtékes munkával termelnek, szednek és szá­rítanak az ügyes kezű lányok, asszo­nyok. A szuhumi botanikus kertben több száz különleges fát, növényt lát­tunk. A gyönyörű tengeri szanatóriu­mok pedig mind sok szép élménnyel gazdagítottak bennünket. Hosszú út állt még előttünk az e- gyik legjelentősebb szovjet tengeri kli­matikus üdülőközpont, Szocsi felé. Mi­után szerencsésen kikötött a hajónk, a szubtrópikus parkon keresztül elin­dultam, hogy megismerkedjem a vá­rossal, az emberekkel. Pálmák, cip­rusok, oleanderek és még számos fa- és növénykülönlegesség között halad­va jutottam el a széles és modern strandra. A szocsi tengerparti üdülők 160 kilométer hosszúságú partszaka­szon, egészen a grúz határig húzód­nak. Miután én is élvezni kezdtem a tenger gyógyító hatású hűsítő vizét, figyeltem az itt üdülők ezreit, akik többnyire szovjet emberek, s pihenő­jüket töltik megérdemelten. A kiadós fürdés után elindultam a város köz­pontja felé. Amint az egyik kioszk­nál jóízűen elfogyasztottam ,egy po­hár kvaszt (üdítő ital), megszólított egy mosolygós képű fiatalember. — Ugye, ön először jár itt? — és látva jelvényemet, hogy Csehszlová­kiából érkeztem, örömmel mutatkozott be. Grigorij Petrovics Petkovnak hív­ják, főiskolai hallgató, szintén itthon üdül, s már többször járt hazánkban. Miután megtudta, hogy hajónk már estefelé továbbindul, mellém szegődött kalauznak, hogy minél többet lássak a szép tengeri üdülövárosból. Tőle tudtam meg. hogy 1896-ban katonai erődítmény helyén épültek fel a cári udvar nemeseinek luxusvillái. Igazi fejlődésnek Szocsi csak a második vi­lágháború után indult, számos gyógy- szanatórium és szálloda épült. Május­tól október végéig lehet élvezni a ten­ger vizét, legjobb az időjárás szep­temberben és októberben, ilyenkor legszárazabb a levegő és legtöbb a napsütés. Sétálva a város központján (Kurortnij proszpekt) új ismerősöm­mel megcsodáltuk a pálmákkal körül­vett Metalurg, Avantgárd, Csajka, La- zurnij Bereg és más gyógyszanatóriu- mok impozáns épületeit. A sok idegen nyelv között gyakran hallottam cseh, szlovák és magyar szót is. Megpihen­ve a város egyik csodálatos szökő- kútjánál, új ismerősömmel megtekin­tettük a nagy orosz író, NyikolaJ Osztrovszkij múzeumát. Majd a város központjától tizenegy kilométerre fek­vő leghíresebb üdülőkomplexum, a Macesta felé robogott velünk a taxi. Ligetek és ápolt parkok, sétányok között is szanatóriumok sorakoztak, megtekintettük a macestai gyógyfor­rásokat (cserkasz nyelven a „meces- ta“ „forró vizet“ jelent). Szinte min­den betegségre lelnek itt gyógyírt a betegek, de főleg a reumát, a szív-, ér-, bőr- és idegbetegségeket gyógyít­ják ismert orvosok jelentős sikerrel. Grigorij barátommal a macestai ü- dülőhelyekről felmentünk még a vá­ros mellett levő Nagy Achun, a 663 méteres hegy csúcsára, ahol a 30 mé­teres kilátótoronyból sokáig gyönyör­ködtünk a Fekete-tenger, a hajók, az üdülőközpontok és a kaukázusi hegy- • vonulatok látványában. Ennyire futot­ta a számomra megszabott időből, de visszafelé jövet, elhagyva a szép szál­lodákat, a különböző kulturális intéz­ményeket, a 318 ezer lakosú várost, amely mint egy óriási parkban, úgy búvik meg sok zöld között, azzal bú­csúztam el Grigorij barátomtól, hogy ide még visszajövök, meg kell igazán ismerni azt a földi paradicsomot. Ügy gondoltam, ezután már simán eltelik utunk hazafelé, de nem így történt. Másnap, két órával azután, hogy elhagytuk Jaltát, a nyílt tenge­ren megszólalt a hajó veszélyt jelen­tő dudája. Nem tudva, hogy mi tör­tént, kabinjaink felé igyekeztünk, és ott a falon levő utasítás szerint me­legen felöltöztünk, magunkra öltöttük a mentőövet, és siettünk fel a kije­lölt, 18-as számú mentőcsónak felé. Útközben sípoló és lámpákkal villo- gató emberekkel találkoztunk, tudniil­lik a mentőöv tartozéka egy síp és egy lámpa is, hogy veszély esetére a baj­ba jutott utasra felfigyeljenek. Nem telt el 15 perc, a hajó csaknem min­den utasa a kijelölt mentőcsónak mel­lett sorakozott katonás rendben. Igye­kezetünket megdicsérték a szovjet tengerészek, a csónakok parancsnokai, s bejelentették, hogy az egész csak próbariadő volt. Nagyot lélegzett min­denki, s most már vidám zeneszó kíséretében indultunk vissza hajónk meghitt kabinjai felé. Másnap, utazásunk nyolcadik nap­ján ismét kikötöttünk Ogyesszában. Kissé szomorúan búcsúztunk hajónk­tól és a számos Ismerősünktől. Véget ért egy nem mindennapi utazás, tele szép élménnyel, tanulságokkal és ö- römökkel, s várt bennünket az út hazáig. Dr. BENDE ISTVÁN Fotó: a szerző Daniel Ortega nicaraguai államfő a Barricada című managuai lapnak adott nyi­latkozatában bírálta az ame­rikai kormányt amiatt, hogy nem válaszolt az ENSZ-ben előterjesztett békejavaslatra. Ortega kijelentette: tekintet­tel az USA agresszív politi­kájának folytatására, Nica­ragua tovább fokozza védel­mi képességét. Emlékezetes, a nicaraguai államfő javasol­ta Reagan elnöknek, talál­kozzanak New Yorkban, s azt is felajánlotta, ha az USA megszünteti az ellen­forradalmárok támogatását, Nicaraguában visszavonják a rendkívüli állapotot. Ortega Reagan ENSZ-ben elhangzott beszédére is rea­gált. Ismeretes, az amerikai elnök indítványozta a genfi szovjet-amerikai csúcstalál­kozón, vitassák meg a regio­nális konfliktusok kérdéskö­rét is. Ezzel kapcsolatban Ortega megállapította, hasz­nos ugyan a különböző té­mák megvitatása a csúcsta­lálkozón, de hogy ez a világ valamiféle felosztásához ve­zethet, azt csak Ronald Rea­gan gondolhatja. XXX Az egyik szudétanémet „honfitársi csoport“, az ún. Witikobund nyíltan revansisz- ta követeléseket hangozta­tott újból Csehszlovákiával, a Német Demokratikus Köz­társasággal, Lengyelország­gal és a Szovjetunióval szem­ben. Nemrégen megtartott ülésükön e legmegrögzöttebb revansiszta szövetség tagjai nyilatkozatot hagytak jóvá az ún. német kérdésről, a- mely azt állítja: „A nyitott német kérdés nemcsak Kö- zép-Németországot foglalja magában, hanem a német bi­rodalomnak lengyel és szov­jet fennhatóság alatt levő keleti területeit, valamint a Szudéta vidéket is.“ A Witikobundnak ez a leg­hidegebb háborús hangnem­ben megfogalmazott nyilat­kozata gyakorlatilag azt je­lenti: a szudétanémet revan- siszták nemcsak a csehszlo­vák határvidéket akarják megszerezni, hanem támo­gatják a Német Demokrati­kus Köztársaság, a lengyel nyugati területek és a volt Kelet-Poroszország uralására irányuló terveket is. XXX Alan Garcia perui elnök az uruguayi rádiónak adott nyilatkozatában szorgalmaz­ta Latin-Amerika államainak egységét a nagymértékű kül­földi eladósodás közös meg­oldása érdekében. Garcia hangsúlyozta, a földrész e- -gyes országainak elszigetelt erőfeszítései a válsághelyzet megoldásának keresésére nem találtak kedvező fogad­tatásra a hitelező államok­nál. A latin-amerikai országok külföldi adósságai jelenleg elérik a 360 milliárd dollárt. XXX Jerry Rawlings, a ghanai ideiglenes katonai tanács el nöke Accrában sajtóértekez­letet tartott, s ezen a társa­dalom előtt álló feladatokat részletezte. Többek között rámutatott, Ghana legfőbb feladata a kizsákmányolás­tól mentes társadalom fel­építése, az ország gazdasági függetlenségének biztosítása és az élelmiszergyártás terü­letén az önellátás elérése. A legfelsőbb ghanai veze­tő hangsúlyozta, e feladatok teljesítésében fontos szere­pet fognak játszani a forra­dalmi védelmi bizottságok, amelyek az egész országban megalakulnak. Ezeknek a szerveknek kell biztosíta­niuk a dolgozók aktív rész­vételét a termelési folya­matban, hozzá kell járulniuk a néptömegek öntudatának fokozásához. Ghánának a külföldtől való függőség megszüntetése érdekében ön­magának kell kihasználnia és ellenőriznie természeti kincseit — hangsúlyozta Rawlings. Csoportunk egyik része a Kis földön, az emlékműnél , A macestai gyógyszanatóriumok egyike «iSSSsSJR ... .. ...v:-':->::.v V ' . . : ... Hajónk pihen a jaltai kikötőben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents