Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-10-29 / 44. szám

■ új ifjúság 5

í

NQrngbergl favázas házak a vár tövében

Még a nap sem kelt fel a Vltava felett, amikor útnak Indultunk az „ezertornyú“, ezeréves Prágából.

Pár óra múlva már Rozvadovban kérték iratainkat a csehszlovák és a nyugatnémet határ őrei. A német oldalon sokat kellett várni. A bajor hatósági szervek nem Is annyira a poggyászokkal törődtek, hanem az útleveleket, s főleg a ki- és beutazók arcát nézték jól meg. Valószínűleg a vámhivatal teraszán kifüggesztett terroristák „tablójának“ körözött tagjai közül szerettek volna valakit lefülelni. A — többnyire politikai jellegű — gyilkosságokért keresett bűnözők arcképe alá Irt rövid életrajzok végén elolvastam a kitűzött kéz- rekerltési jutalmakat.

A Német Szövetségi Köztársaság valóban a nagy ellentétek országa. A haladó, modern életforma követőjének csakúgy bőven nyújt kellemes vagy kellemetlen élményt, mint a romantika, a múlt rajongójának.

A csehszlovák—nyugatnémet határt elhagyva nemsokára feltűntek von Redwitz egykori várkastélyának ro mos falai.

Marktredwltznek, ennek a tipikusan bajor városkának a főterét ékesítő, reneszánsz stílusban épült városházának az épületében megnéztem kedvelt költőmnek, Goethének a Karlovy Varyban levő kis múzeumához sokban hasonlító emlékszobáját, ahol az öreg, betegeskedő német költőfejedelem Karlovy. Varyba és Ma- rianské Lázneba utaztában rendszeresen megpihent. Ezen a téren rendezik meg a népviseletbe öltöző bajorok színes és vidám népfesztivál- jait.

A várost elhagyva fokozott érdeklődéssel figyeltem a bajor porcelán- gyártás fővárosába, Selbbé vezető úgynevezett Porzellanstrasse (Porce- lánút) mentén elterülő iparvidéket.

A Felső Frankföld tartományi székhelye Bayreuth, de a várost ma is — annak ellenére, hogy Hohenzollern- nek, az egykori porosz uralkodók családi birtoka volt — Wagner neve teszi világszerte ismertté. Bár a város fő utcái még mindig őrzik a reakciós uralkodócsalédnak [Hohen- zollernring) és a német militarizmus megtestesítőjének, a Hitlert hatalomra segítő Hindenburgnak fHinden- burgstrasse) a nevét. Igaz, az utóbbi útvonal folytatása a Richard Wagner Strasse, sőt ebbe torkollik a Cosima Wagner—Liszt Ferenc leányának, Wagner feleségének nevét megörökítő utca is. A Hofgarten parkban áll a Wagner család klasszicista stílusban épült villája, amelynek kertjében temették el a zeneszerzőt és a több mint fél évszázada elhunyt feleségét, Cosimát. Nem messze innen, a Lisztstrasse sarkán levő házon emléktábla hirdeti, hogy itt halt meg —1886-ban — a magyar rapszódiák és sok más örökbecsű zenemű alkotója, Liszt Ferenc. A csendesen foly- dogáló Roter Main melletti temetőben helyezték örök nyugalomra a magyar és az európai zene egyik legnagyobb alakját. Sírjára németül vésték fel a nevét, de 1976 óta már Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez írt Ódájának magyar verssorai Is olvashatók síremlékén.

Későn és fáradtan érkeztünk a Regnitz völgyében elterülő Bambergbe, ahonnan másnap — az autópályán délre fordulva — Nürnbergbe vitt az utunk. A viharos múltú város már a 11. században — a cseh és szlovák elnevezéshez közelebb álló — Norinberga néven létezett. Történelme rendkívül sokrétű. Habsburg Rudolf itt tartotta első birodalmi gyűlését, majd a cseh történelemben „haza atyja“ néven emlegetett IV. Károly német-római császár és cseh király már elrendelte, hogy a megválasztott német-római császárok mindig itt tartsák meg az első birodalmi gyűlésükét. Nürnberg a feudalizmus idején élte virágkorát.

A város központjába az úgynevezett Király-kapun jutottunk be. A középkorban éreztem magam. A helyi kísérőnk — a cseh nyelvet kissé mókásan beszélő hölgy — szerint a nürnbergi négyzet alakú óvárost már csaknem teljesen kijavított átlag 7—8 méter magas, pontosan száz bástyával megerősített, 5 kilométer hosszú várfal veszi körül. A városnézés során megállapítottam, hogy a háborúk folyamán sokszor megrongált, ma már modern ipari nagyváros mindmáig megőrizte középkori arculatát. Nürnberget a szövetségesek bombázógépei majdnem Karthágó sorsára juttatták. A felnagyított képek kísérőszövegéből — többek között — megtudtuk, hogy az utolsó bombázást követően csupán öt sértetlen épület maradt meg a félmilliónyi lakosú város házaiból.

Nürnbergben kétségtelenül nem terhelt mindenkit — főleg a gyermekeket — háborús bűn. Azt azonban tudjuk, hogy itt fogadták el — éppen fél évszázaddal ezelőtt — az úgynevezett árjatörvényeket, a fasizmus későbbi embertelen tetteinek kódexét, amely először a németországi zsidóság, majd a többi, nem „fajtatiszta“ nép módszeres kiirtását tervezte. Németország katonai veresége után nem ok nőikül tárgyalták tehát éppen ebben a városban a német fasiszták háborús bűneit. Most, november 20-án lesz negyven éve, hogy egy régi belvárosi temetővel szemben álló komor épületben a nemzetközi katonai törvényszék megkezdte a háborús bűnösök — 240 napon át tartó — perét. A halálra ítélteket Í946 októberében kivégezték. A fogságra ítélteket pedig — a négy nagyhatalom illetékes szervei által őrzött — spandaui börtönbe zárták, ahol ma már csak egyetlen náci fogoly, Rudolf Hess tölti életfogytiglani büntetését.

Nürnbergben ma is sokhelyütt láthatóak a fasiszta múlt „emlékei“. Azon kívül, hogy 1933—38 között itt tartottak a náci párt országos gyűléseit, ebben a városban kezdte építtetni- a gigantománlás Hitler azokat az épületkolosszusokat, amelyek előtt ma is látható az a tér, amely — az idegenvezetőnk szerint — félmilliónyi ember befogadására alkalmas. A hatalmas téren szinte elvesztek a kíváncsi látogatók, akik közül sokan csupán sznobizmusból is lefényké- peztették magukat a levett horogkereszt nyomait jól látható emelvényen, ahonnan — egykor — Hitler szokta megszemlélni az előtte defilírozó fegyveres egységeket.

A Nemzeti Szocialista Német Munkás Párt tagjainak kedvelt gyülekezési helyéül szolgáló nürnbergi sörházakban nemegy fasiszta beállítottságú, mámoros polgár még mindig Nagynémetország közeli letámadásáról ábrándozott, és a germán „harci“ dalokból is éppen eleget énekeltek.

Különösen este és éjjel — a helyenként nappali fényben viliódzó — Nürnberg utcáin a kapitalista országok mindennapos életét jellemző erőszakoskodások, betörések, merényletek és gyilkosságok sem mennek ritkaságszámba. Az ottani újságokból is kitűnik, hogy az erőszak, a durvaság, az ember lebecsülésének kultusza valóságos vészként terjed. Figyelmeztettek bennünket, hogy

egyed“l — főleg éjjel — ne nagyon kalandozzunk el, mert beláthatatlan bajba kerülhetünk. A közönséges bűnözőkön kívül azok a neofasiszta fiatalok jelentenek veszélyt a társadalomra, akik nem tudnak kellőképpen elhelyezkedni vagy biztató távlat hiányában dühüket erőszakos tevékenységben próbálják levezetni.

A hivalkodó kirakatú exkluzív üzletekben minden megvásárolható, csak legyen hozzá elegendő pénz. Ez vonatkozik az egyes sexshopok bizarr árukínálatára csakúgy, mint a sexshow t reklámozó elegáns szórakozóhelyek könnyű erkölcsű hölgyeire vagy akár a kapualjakban álldogáló, magukat kínáló prostituáltakra is. Az itteniek azt mondják és írják is, hogy — az erőszak és a kegyetlenség elhatalmasodásával ellentétben — a sexhullám alábbhagyott, ezért a pornográf jellegű irodalom, rajzok és fényképek iránti érdeklődés is megcsappant. Most fokozottabban a különféle tüntetések vagy a rendzavaró punk-rockosok és az erősödő szekták követői hozzák mozgásba olykor a burzsoá rend őreit.

A felületes szemlélő azt hiheti, hogy mindez átmeneti jelenség, és csupán a polgári tömegkultúra „di- vatszerűen“ változó terméke. Ez azonban a kapitalizmus törvényszerű velejárója. Éppen ezért a burzsoá társadalom vezetőinek valamilyen módon reagálniuk kell a fokozódó szociális bizonytalanságra, a bűnözésre és a kábítószerek növekvő használatára. Ilyenkor — általában —a szociális demagógia eszközéhez nyúlnak. így kerül sor — visszatérően olyan remények felkeltésére, hogy majd folyamatosan kielégítik a szociális követeléseket. Igen, hiszen ez valóban „örökzöld“ divat.

A Rajna—Majna—Duna, más nevén Európa-csatorna idáig megépült szakaszát érintve kanyarodtunk ki a Würzburg irányába vezető autópályára. A földrajzilag útbaeső nagyvárosokét csak közvetve érintik ezek a jó karban levő utak. A még most is szolgáló autópályák egy részét iHtler építette, és főleg a háborúra készülődő náci Németország hadászati céljait szolgálták.

Bajor népviseletbe öltözött felvonulók

Frankfurtról azt hallottam, hogy az NSZK legforgalmasabb közlekedési csomópontja, mert azon kívül, hogy az ország négy legfontosabb autópályájának a kereszteződésében fekszik, az Európa-csatorna is erősíti helyzetét, és a kontinens egyik legnagyobb légikikötője is itt épült fel. Az utóbbi évtizedek alatt egyetlen német város sem változtatta meg annyira jellegét, mint a ma már csaknem egymilliónyi lakost számláló Frankfurt. Az itteniek is a „leg- amerikaisabb“ küllemű, legnemesebben épülő nyugat németországi városnak mondják. Ehhez még azt is hozzátehetem, hogy az egész nyugat- -németországi utamon sehol sem láttam annyi amerikai katonát, mint ebben a lüktető életű, modern világvárosban.

A nyugati krimifilmekben is gyakran szerepel Majna-Frankfurt neve. Főleg a nemzetközi csempészek, kábítószeresek és más bűnözők ismert találkozóhelyén, a repülőtéren szoktak végbemenní a nagy tranzakciók. Magam is meggyőződtem róla, hogy a Főpályaudvartól az óváros irányába vezető Kaiserstrasse és környéke pedig leginkább a hírhedt londoni Sohóhoz hasonlítható alvilági gyülekezőhely, ahol „élőben“ talán annyit láttam, mint az összes hasonló tematikájú filmeken.

Autópálya az NSZK-ban