Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-08 / 41. szám
új ifjúság 9 A KOR CSODÁJA A Titanic építésekor a világ legnagyobb hajójának, a kor hajózási csodájának számított. Súlya 46 238, vízkiszorítása 68 000 tonna, hossza 270 méter. A három hajócsavar 4500 lóerővel hajtja a hatalmas testet; a hajógépek napi fogyasztása 1000 tonna szén. A hajóra hét fedélzetet építettek. fedélzetenként három-három liftet. Az első osztályú részlegen a viteldíj 800 dollár volt. Nem véletlen ez az akkor is horribilisnek számító összeg, hiszen az első osztály mór, reneszánsz, flamand stílusú bútorokkal volt berendezve, és uszodák, szalonok, társalgók, hangversenytermek tartoztak'hozzá. Az utasok kényelméről 461 pincér, kabinos, liftes, bárfiú és londiner gondoskodott. A Titanic 2209 személlyel a fedélzetén indult el Southamptonból első és egyben utolsó útjára A lassan háromnegyed évszázada elsüllyedt luxusgőzösön becslések szerint dollár százmilliókat érő ékszereknek és egyéb kincseknek kell lennie. A túlélők vallomásai alapján a hajó utolsó óráinak minden perce pontosan ismert. így nyilvánvalóvá vált, hogy a kor legmodernebb és legbiztonságosabb hajójának, a Tltanicnak az elsüllyedését hibák, hanyagságok halmaza okozta. A hajó rendkívül veszélyes, jéghegyekkel, összefüggő jégtáblákkal borított vizeken rohant a Kék Szalag elnyeréséért. A hajón a hangulat nagyon jó volt: szólt a zene, pezsgők százait bontották a pincérek, ügy tűnt, minden a megszokott rendben zajlik. Pontosabban, a hajózás akkori gyakorlatai. szerint sok minden egyáltalán nem zajlott a megszokott rendben. Lehet, azért sem, mert a Titanicot úgy könyvelte el a világ, a hajó személyzete és utasai, hogy az elsüllyedhetetlen. Olyan kamrákkal van kiképezve, hogy egy esetleges összeütközés, megrongálódás, lék sem lehet végzetes a hajóra. így tehát senki sem tartotta fontosnak, hogy tiszteletben tartsák az alapvető hajózási előírásokat. Mert hogyan Is hajózott a Titanic?... A figyelőmatrózoknak, akik hagyományosan a hajótest fölött levő árbockosarakban Hullámsírban marad a Titanic? A hibák katasztrófája 1912. április 15., hétfő hajnali 2 óra 20 perc. Az Atlanti-óceánon, Üj-Fundlandtól délkeletre, az északi szélesség 41° 46’ és a nyugati hosszúság 50° 14’ koordinátáival határolt területen elsüllyedt a Titanic. őrködtek, nem adtak látcsövet. Hasonló, megbocsáthatatlan hanyagsággal vették és rögzítették a közelben tartózkodó hajókról érkező különféle jelzéseket, amelyek rendre figyelmeztettek a Titanic előtt tornyosuló jéghegyek, jégmezők pozíciójáról. Ma már nyugodtan leszögezhetjük: elég lett volna az őrködő matrózok kezébe távcső, elolvasni az üzeneteket, és elkerülik a katasztrófát. Mert kitűnt, hogy a közelben levő Baltic nevű hajó táviratát, amely a Titanic útvonalán elhelyezkedő „nagy kiterjedésű“ jégmezőkre figyelmeztetett, Smith kapitány átadta a White Star Line hajózási társaság igazgatójának (ennek a tulajdonában volt a Titanic), de az olva- satlanul zakója zsebébe tette. A rádiós sem fordított különösebb gondot a sorra érkező jelzésekre, ugyanis az utasok üdvözlő táviratainak továbbításával volt elfoglalva, illetve a Wall Atreet-i tőzsdeárfolyamok vételével. A baleset színhelyétől gyakorlatilag látó- távolságon belül állt egy hajó. Ez a Californian, amelynek kapitánya az éjszaka beköszöntével leállította a gépeket, mivel félt nekimenni a Jégmezőknek. A Califor- níanon mindenki pihenni tér, az egyetlen rádiós is szögre akasztja fülhallgatóját, pedig ez a hajó képes lett volna a Titanic összes utasát és teljes személyzetét fedélzetére venni, ha ... ... ha a hibák, hanyagságok nem követik sorban egyniást. 23 óra 40 perckor a figyelő matróz, már szabad szemmel is jól látja a veszélyt, a fekete tömeget, s ezt jelenti is. A párbeszéd Fleetb matróz és Moody hatodik tiszt) közt így. zajlott le: Moody: Mit lát? Fleeth: Közvetlen előttünk jéghegy, Sir. Moody: Köszönöm ... De még mindig nem történik semmi. A hatodik tiszt komótosan lépdel az első tiszt kabinjához, felébreszti William Murdochot, aki végzetesen rosszul dönt. Erősen balra kormányoztatja a hajót, miközben a gépeket teljes gőzzel hátra indíttatja. Külön- -külön mindkét utasítás szerencsésebb lett volna, tgy a Titanic oldalával csúszott rá egy nem is túl nagy jéghegyre, amely a hajót mintegy kilencven méter hosszan feltépte. A hajó személyzetét teljesen felkészületlenül érte a katasztrófa. Arról nem is beszélve, hogy menekülési tervek nem készültek, és a csónakok közül is mindössze kettőt engedtek korábban vízre, kipróbálva a csigaszerkezetet. Smith kapitány hirtelenében nem mérte fel a tragédia nagyságát. Még akkor sem volt képes tudatosítani a veszélyt, amikor a hajón tartózkodó tervezőmérnökök — megszemlélve a léket — tájékoztatták őt: A Titanic még maximum másfél' órát maradhat ezzel a sérüléssel a felszínen. Amikor ezt közölték vele, még mindig nem rendelt el riadót, sőt a saját tisztjeit sem tájékoztatta a katasztrófa mértékéről. Smith kapitány csupán az ütközés után 35 perccel adott utasítást a rádiósnak: kezdje meg az S. O. S.-jelek sugárzását. S újabb tizenöt percnek kellett eltelnie, amíg eszébe jutott, hogy a mentőcsónakokat vízre kell bocsátani. A Titanicon mindössze 16 mentőcsónak és négy tutaj volt. Ezekben összesen 1178 ember fért el, ami azt jelenti, hogy 1031-en eleve halálra voltak ítélve! Hogy még ez az 1178 személy sem menekült meg, annak az az oka, hogy a csónakok egy részét tudatlanságból csak félig terhelve engedték vízre. így aztán az áldozatok száma 1504-re emelkedett. MEGTALÄLTÄK a roncsot 1985. szeptember 4-én röpítették világgá a szenzációszámba menő hírt, hogy egy francia és amerikai tudósokból álló csoport víz alatti kamerákkal lefényképezte a 3900 méter mélységben nyugvó Titanic roncsait. A hatalmas mélységben készült felvételeken ugyanis jól kivehetően bőröndök, ágyak, borosfiaskók látszottak, ami elég volt ahhoz, hogy bizonyosak legyenek — a Tita- jjicról van szó. désével azonnal megindultak a találgatások: mi lesz a hetvenhárom éve hullámsírban fekvő luxusgőzös sorsa. Felszínre hozzák-e' vagy továbbra is a tenger mélyén marad? „A hajó örökre hullámsírban maradi“ — igyekezett lehűteni a kedélyeket a kutatást vezető intézet szóvivője. Szerinte a roncsokat csak darabokban, távirányítású tengeralattjárókkal lehetne a felszínre hozni, ha... ... ha a kiemeléshez szükséges technikai nehézségek tömkelegé megoldódik; ha lesz elegendő pénz a munkálatok elvégzéséhez. Bár valószínű, hogy pénz, vállalkozó előbb akad, mint kellő technológia. Sőt, nincs tisztázva, kié a hajó, kit illetnek a kincsek, mert a hajó egykori tulajdonosa, a White Star Line 1934-ben csődbe jutott. A Titanicot a világ legnagyobb hajózási biztosító társasága, a Lloyds és a Commercial Union biztosította. Az intézmény illetékesei elmondták, hogy közösen kifizették az akkor hatalmasnak számító 1 (egy) millió fontos kártérítést, de ez az összeg természetesen csak a hajótestre vonatkozott. Gordon Glass, a Woods Hole-i Oceanográfiai Intézet igazgatója elmondta, hogy a kamerák a katasztrófa áldozatai közül egyet sem találtak meg. A Robert Ballard vezette kutatócsoport egy, az amerikai haditengerészet részére épült hajóról küldte a víz alatti expedícióra a speciális, 35 milliméteres filmet használó Argó típusú kamerát. Ezt az első felvételek sikerén felbuzdulva egy még érzékenyebb, Angus típusúra akarják felváltani. Ugyanis ilyen mélységekbe még tengeralattjáró sem képes lemenni, a kamerák „vakon“, távirányítással dolgoznak. FELSZÍNRE hozzak? ... A hajó megtalálásáról szóló hír elterjeTovább bonyolítja a dolgot az, hogy a Lloyds 1912-es aktái már nincsenek meg, Így az is kideríthetetlen, hogy a Titanic felszínre hozása után kinek lehet jogos kártérítési igénye a hajón szállított gyémánt- rakományért. A marakodás, a csatározás már megindult. Egyre magasabbra csapnak a Titanic körüli hullámok, bár a kiemelés még változatlanul kissé távoli és bizonytalan lehetőség, ám az illetékesek, érdekeltek első csatájukat már vívják. A következőre — s valószínűleg már hevesebbre — azonban csak ezután kerül sor. (Feld.: *1) E lérni a bűvös egymilliót-I Ezt a célt tűzték ki hét évvel ezelőtt a félvezető gyártás megszállottjai. Az egymillió ebben az esetben az egyetlen szilícium-morzsán elhelyezhető áramköri elemek számát jelentette. Jóllehet ezt a bizonyos egymilliót egyelőre még nem sikerült elérni, már megszülettek azok a „megabit-chlpek", amelyek több százezernyi e- lektronikus építőelemet hordozva kisujjkö- römnyi felületen, egymillió bitnyi információ tárolására alkalmasak. Az ilyen hihetetlen mértékű parányítés nemcsak a körömnyi területre tömörített elektronikus elemek szempontjából jelent óriási előrelépést az elektronikában. Az is meghökkentő eredmény, hogy a laboratóriumi körülmények között elért csúcsteljesítményt sikerült a tömeggyártásban megvalósítani. A áramköri elemek százezreit hordozó morzsák, chlpek gyártása csak technológiai részleteiben emlékeztet a 10—15 évvel ezelőtti integrált áramkörök előállításéra. A megabit chipeket készítő gyárak egészen egyediek, már ami a tisztaságukat, és a környezet különféle hatásaival szembeni védelmet illeti. A szakemberek már a közepes mértékben tömörített integrált áramkörök készítése sora n">á jöttek arra, hogy az ilyeD csepp nyl elektronikus áramköröket a szabad szemmel nem Is látható porszemcsék Is tönkretehetik. Így félvezetőgyártó üzemeiket a megszokott ipart környezetből jóval tisztább helyekre próbálták telepíteni. Az integrált áramkörök méreteinek további csökkenése tovább szigorította a tisztasági követelményeket. Olyannyira, hogy néhány évvel ezelőtt a világ legpormentesebb vidéke, az Antarktisz is túlságosan szennyezett lett volna ahhoz, hogy ott félKülönleges védőruhában dolgoznák napjaink legkorszerűbb félvezetőgyárainak. munkásai. A hihetetlenül érzékeny áramköri morzsákat nem érheti pori vezetögyárat építsenek. Egyetlen megoldás maradt: mesterségesen kellett megteremteni a chlpek gyártásához megfelelő körülményeket. Napjaink chipgyártó üzemei már ilyen hipertisztaságú munkahelyek. Ezt — a sző valóságos értelmében — patyolattisztaságú környezetet nem a hagyományos módon,- tehát a meglevő por eltávolításával érik el, hanem úgy. hogy a szennyezéseket eleve be sem engedik ezekbe a korszerű műhelyekbe. A különleges védőruhákba öltöztetett dolgozók csak portalanító zsilipeken át juthatnak a gyártósorokhoz, ahol állandóan finom légáramlás akadályozza meg azt. hogy a zsilipeken esetleg átjutott porszemcsék leülepedjenek. A nanométerek birodalmának félvezetőihez nemcsak hihetetlenül tiszta levegőre, hanem legalább ennyire steril vízre is van szükség. A víz nélkülözhetetlen a ~chipek gyártásához, ám a kis méretek miatt csakis minden nyomelemtől megtisztított, abszolút desztillált vizet használhatnak. A több százezer elektronikus elemet hordozó szilícium szeletkéket kímélni kell a rázkódástól is. Ha csupán egyetlen teherautó halad el a félvezető gyár előtt, vagy repülőgép szeli át felette a levegőt, esetleg becsapnak valahol egy ajtót, máris elmozdulhat a maszkot világító fénysugár, és selejt lesz az áramkörből. Hogy ezt elkerüljék, merev betonláhazatra, s tucatnyi gumiütközőre építik, és minden más üzemrésztől teljesen elszigetelik azokat a helyiségeket, ahol a chipeket előállítják. Ezek a különleges megoldások természetesen nagyon sokba kerülnek. A chlpek „szülőföldje“ alighanem a modern Ipar legdrágább gyártóhelyei A MEGABIT-CHIPEK