Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-06-25 / 26. szám

A Jőkai-napok sokrétű műsorában gaz- dagon képviseltette magát a képző­művészet is. A Dunamenti Múzeum­ban a kelet-szlovákiai Ticce csoport, a CSE- MADOK komáromi (Komárno) helyi szer­vezete Kisgalériájában pedig a Komárom! Képzőművészeti Kör csoportos tárlatát lát­hattuk, és gondolkozhattunk el azon, hogy milyen szerepe is van ennek a művészeti ágnak az életünkben. A két csoport egy időben sorakozott föl, de minthogy mindegyik az ország más-más szegletéből való, az arcéle is más. A Ticce inkább a helyi, a népi Indíttatást hangsú­lyozza, a komáromi viszont az intellektuá­lis, városias mozzanatokkal áll a közönsége elé. Van persze sok közös is a két csoporto­sulás között. így többek között az, hogy mind a ket­tőben gazdagon képviseltetik magukat a ták vászonra vinni tagy lencsevégre kapni. A kör egyébként — mint ahogy ezt a kata. lógus bevezetőjében Írja Németh Gyula — másfél évvel ezelőtt alakult, és ez az első önálló bemutatkozás, viszont a komáro- miak részére lényegében valami olyasmi, ami akár tíz vagy tizenöt éve Is létezhetne és talán létezik is, hiszen Bencsicsné G. Ka­talin, Bíró Béla, Kocsis Ernő, Platzner Ti­bor, Kopócs Tibor, Szűcs Jenő éveken ke­resztül ott él és alkot közöttük, és ami­kor most csoportba tömörültek, lényegében egy meglevő állapotot rögzítettek, fogtak csak szorosabbra. Ticce viszont, mint ahogy azt Farkas Ve­ronika, a Dunamenti Múzeum művészettör­ténésze írja, hetvenkilenctől tart össze. A csoport azon kívül, hogy együtt van, állan­dó kiállítással képviselteti magát Királyhel- mecoa (Kral. Chlmec), képzőművészeti tá­borokat szervez és tagjai között nemcsak pedagógusok, hanem munkások, techniku­sok is alkotnak, dolgoznak. A festők mel­Kiss E. Károly: Portré Két csoportos kiállítás pedagógusok, főleg a rajztanárok. A Ticce az egész B \drogköz, sőt Bodrogon innen és tú­li részéből való tagokból áll, a Komáromi Képzőművészeti Kör pedig inkább a helyi­ekből verbuválódott. Vagyis: elég sokan vannak, akfk így vagy úgy a képzőművé­szetből élnek, szabadidejükben festegetnek, rajzolnak, fényképeznek. Számomra természetesen mind a két cso­port egyformán rokonszenves, és szívem szerint arra ösztönözném az ország egyéb járási és kerületi központjaiban és a kö­rülötte élő, hasonló beállítottságú embere­ket. hogy ők is dolgozzanak együtt, állít­sák ki munkáikat. Meggyőződésem ugyan­is, hogy a mennyiség mindenképpen a mi­nőségbe csap át. Ha ugyanis a komáromiakhoz hasonlóan együtt dolgozik a festő, grafikus, díszlet- tervező a fényképésszel vagy a reklámgra- fíkussal, általa minden egyes tag külön-kü- lön is gazdagodhat. Mert vegyük csak a fényképész és a festő kölcsönös gazdago­dásának a lehetőségét. Amit a gép pillan­tása megörökít, azt akár a festő Is meg­festheti, és nagyon sokszor meg ts festi. De még ha ugyanazt a pillanatot festi ts meg, az ecsetje nyomán egészen más lehet az élményünk és természetesen más Is. hi­szen az emberi szem, az emberi lélek töb- bet és mást is képes meglátni, mint amit a gép. A gép viszont rétegeket, az idő'zaj- lásának a folyamát, az egymásra rakódó pillanatokat Is képes megörökíteni. Mindez pedig Jelen volt a Komáromi Kép­zőművészeti Kör tagjainak az első kiállítá­sán. A múló Id'őre összpontosítottak. A vén- hedt hajók sugallta kétségbeesést próbál­lett főleg szobrászok dolgoznak a csoport­ban. Ami pedig az egyéniségeket illeti, a ko­máromiak közül Platzner Tibort és Kopócs Tibort lehetne igazán kiemelni, én azonban leginkább Bíró Béla és Platzner László fény­képeit vettem most észre. Ugyanez elmondható a Ticce csoportról, közülük is csak Csótó László munkái emel­kednek ki. Az ő lapjait már ismerjük, és inkább a beszűküléstől szerettük volna óvni. Ebből az alkalomból nincs rá szükség. A kiállí­táson láttuk az Örökség című kis sorozatát, amely mutatja, hogy Csótó László képes új­ra és újra mássá és jobbá lenni. Az örök­ség ugyanis egy régi kalap. A fiatal rajz­tanár ezen keresztül érzékelteti velünk taindazt, amit emberi mivoltunkban kap­tunk őseinktől, a földhöz kötött, földhöz ragaszkodó őseink világa jelképpé vált a kalap által. Emberi magatartás, emberi esz- mélés árad a kalap sziluettjéből, tartásá­ból. Csótó László izgalmas egyszerűségét testálja ránk, szűkszavúsága bámulatos. Is­meri a formák, a vonalak szavát, beszéd- készségét, és tud is általuk szólni. Mindent egybevetve: e két csoportos ki­állítás legnagyobb érdeme, hogy így együtt jelentkezett, s hogy remélhetőleg másutt is ösztönzőleg hat majd a létük, s a Duna­menti Múzeum a Ticce után a lévaiak (Le. vice) a dunaszerdahelyiek (Dun. Streda), az érsekújváriak (Nővé Zámky) bemutatá­sára is vállalkozik, utánuk pedig a többie­ket is arra ösztönzi, hogy igenis együtt dolgozzanak és mutatkozzanak be. Németh István Ferencz György: Lázadók Tiszai Nagy Menyhért: Ruszin asszonyok kihasználatlanul a már lassacskán veterán­nak számító sztárok sem, így a Pontier Sis­ters, Chaka Khan, Pat Benatar és Kim Wil. de is készített a közelmúltban a toplistákon is jegyzett albumot. A tavalyi év nagy meg­lepetését mégis Tina Turner kirobbanó si­kerű albuma hozta. Tina karrierhez vezető útját a hatvanas évek elején férje, Ike Turner kezdte egyen­getni. Első igazi slágerét 1966-ban készí­tette, amelynek címe Ifiver Deep, Mountían High (Folyómély, hegymagas). A továbbiak­ban más híres előadók régebbi dalait új feldolgozásban vitték a közönség elé. De a Beatles, a Rolling Stones és a Creedens Clearwater Revival számainak újraköltése mellett, néhány eredeti dallal is feliratkoztak a listákra, Ilyen volt például a Nutbush City Limits. Tina Turner 1976-ban elvált férjétől, ami egyben azt jelentette, zenekar, producer és menedzser nélkül maradt. A rákövetkező néhány év lázas koncertezéssel telt, .saját szervezésű zenekarával, amelynek többek között egyik fia is tagja volt, valamint két szemrevaló táncoslánnyal járták a világot. A slágerlis­tákról viszont teljesen eltűnt a neve, míg­nem 1983-ban a Lets Stay Together (Ma­radjunk együtt) című kislemeze teljesen vá­ratlanul az angliai httparádé csúcsára ke­rült. Ez a dal már előlegezte Tina égy év­vel későbbi sikerét, amelyet a Privat Dan­cer (Magántáncosnő) című albumával ér­demelt ki. Az említett album mind előadói, szerzőt, mindpedig produceri szempontból kiváló, nem véletlen, hogy Tinának három Grammy­-’dfjat eredményezett. Az időközben platina lemezzel jutalmazott LP minden dala átla­gon felüli, s olyan elismert muzsikusok mű­ködtek közre a felvételeknél, mint Jeff Beck és Mark Knopler gitáros-szerzők. Tina ezúttal is ragaszkodott régi, jól bevált mód­szeréhez, így került fel a lemezre a Beatles egykori híres filmdala, a Help (Segítség), valamint egy régebbi David Bowie-nóta. Ér­ről az albumról, valamint a, koncertezésről vall Tina Turner. „A legfontosabb momentumnak azt tar­tom, hogy különváltam férjemtől, s végre olyasmibe kezdhettem, amit már régen sze­rettem volna csinálni. Minden tekintetben korszerű lemezt akartam készíteni, ezért menedzseremmel először Amerikában keres­tünk megfelelő producert, szerzőket, ám azt-kellett tapasztalnunk, hogy mindenütt a régi arculatú Tina Turnert akarták lemez, re vinni. így azután Angliába utaztunk, ahol végre sikerült megfelelő csoportot össze, verbuválnunk. Az utóbbi években szinte egyfolytában pó­diumon voltam. Felléptem közös műsorban a Rolling Stonesszal, és szerepeltem Rod Steward tv-showjában. Koncerteztem az .‘USA-ban, Ausztráliában, de a legtöbbet Eu­rópában. Itt már a hatvanas években Is for­ró hangulatú koncerteket adtunk, de a han­gulat a mai fellépéseimen se más, bár né­ha azt szeretném, ha a közönségem inkább csendben hallgatná n dalaimat. Megértem viszont, hogv bennem a zabolátlan nőiesség megtestesítőjét látják... A Privat Dancert nem tartom valamiféle visszatérésnek, hiszen tulajdonképpen ré­gebbi sikereimre épül. annak ellenére, hogy egy új korszakom nyitánya.“ Tina Turner négy gyermek anyaként, negyvenhét évesen még mindig vonzó je­lenség. s úgy tűnik, még sokáig a rockszín­padok fénypontja marad. Akinek alkalma volt valamelyik koncertjét végignézni, biz­tosan egyetért velem. Somorjai S. Sándor A rockvilágban tapasztalható nőuralom­nak köszönhetően tucatnyi új névvel bővült a rockkedvelők szókincse. A legfényesebb csillagok, mint Syndt Lauper, Madonna, Nena mellett még egy seregnyi hölgy verseng a babérokért. A második vo­nalban leginkább Vanity,'Sade, Appolonia Kotero és Moyet arai számottevő sikereket, de a rockkirálynő jelöltek száma egyre nő. A kedvező széljárást persze nem hagyják új ifjúság 9 Ess, eső, ess! Várj, nezo, várj! De meddig? Színhely a bratislavai hatezer sze­mélyt befogadó amfiteátrum. Ezen a délutánon mindannyian, akik itt ösz- szegyűltünk, az OLYMPIC és Peter Nagy koncertjét vártuk. Bizonyára sokan sejtik, hogy a nagyszabású rendezvény nem más, mint a Bratislavai Líra keretében megrendezett fiatalok koncertje. Ez alkalomból, ki tudja, miért, a ma­gyar Omega együttes technikusait hívták el, természetesen egy egész kamionnyi erősítővel, hangfallal, fény- és füstberendezéssel, hogy meg­teremtsék a kellő hangzást és a haru gulatot a szabadtéri rockkoncerthez. Lehetséges, hogy hazai csapataink­nak még ez Is nehézséget okoz? Pontosan ötkor már a helyemen ültem, vártam, s közben csak néhány rendező és technikus esztelen ro­hangálásán szórakoztam a jelenle­vők nem kis hányadával együtt. Jó­kedvünk nem tartott sokáig, sőt már a türelmetlenség jelet mutatkoztak, amikor háromnegyed hatkor még az együttes tagjai valahol az öltözőben készülődtek. Hat óra előtt azután végre kijött a műsorvezető, megkö­szönte türelmünket (volt is mit), s az első előzenekar, a prágai Tango együtles lépett színre. Show-műsor- ral tarkított koncertet adtak negy­ven percen keresztül. Ismét szünet következett, mert ugye a tpásik együttesnek is szüksége van előkészületre, a közönségnek pedig' egy kis ünatkozásra. A hangulat va­lamivel szabadabbá vált, amikor egy fiatal új hullámos csapatunk, a Ban­ket lépett színre. És ekkor jött az a fordulat, amellyel minden szabatí- téri előadás szervezőgárdájának szá­mítania kellene. Zuhogni kezdett az eső, így természetesen félbeszakadt a műsor, de a közönség nem adta fel egykönnyen a reményt. Ernyők­kel felszerelkezve várták, hogy majd csak elmúlik a zápor. A haragos sö­tét viharfelhők egyre jobban tornyo­sultak fölöttünk, s az eső is ömlött. Csodák csodája, a szervezők ta­nácstalanul néztek egymásra, s ml ötezren ott várakoztunk, vártuk, hogy bejelentsék, egyáltalán érdemes e to­vább áznunk. De hiába vártunk, mert az illetékesek valahogy nem jutottak egyöntetű elhatározásra, csak ami­kor a technikusok kezdték csomagol, ni, sejtettük, hogy a koncert elma­rad. Vagy mégsem? Tanácstalanul töprengtünk, s ahogy, elnéztük, a szervezők sem voltak o- kosabbak. Végül is húsz perc múl­va, amikorra már bőrig áztunk, a rendfenntartók elkeveredtek a sok ember közt, hogy tudassák velünk: a koncert elmarad. Kissé elkeseredve vettem tudómé- sül, hogy egy ilyen nagyszabású ren­dezvény, mint a Bratislavai Líra ke­retében épp olyanok szervezték a fiatalok koncertjét, akik nem sokat értettek ehhez. Mert hogy egy sza­badtéri előadás rendezőit eSy kís zá>- por nem érheti váratlanul, s ezért már a koncert elején illik tudatni a közönséggel, hogy rossz idő esetén elnapolják a rendezvényt, s a jegyek hol, illetve mikor válthatók vissza. Ha ezt megteszik, nincs galiba, fütty­koncert, félreértés, elégedetlenség. Ennyi amatőrizmust, tapasztalatlan­ságot és talán nemtörődömséget ma már egy valamit magára adó kezdő együttes sem engedhet meg magá­nak, egy nagyközönséget vonzó ren­dezvény néhány szervezője annál ke­vésbé. Koller Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents