Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-06-18 / 25. szám

új ifjúság 8 Ä nemrégiben jubiláló két élvo­nalbeli együttesünk a Szőttes és az Ifjú Szivek mellé besorakozott jubi­lánsként népművészetünk legrango­sabb rendezvénye Is: harmincadszor került sor az országos népművészeti fesztiválra Zselízen (Zeliezovce). Bár a város és a fesztivál ma már szinte elválaszthatatlan egymástól, a három évtized folyamán nem mindig Zselíz volt az országos népművészeti ren­dezvénynek a házigazdája. 1956 december végén, egy nappal Szilveszter előtt találkoztak először a Losonci (LuCenec) Művelődési Ház­ban az ország akkori legjobb nép- művészeti együttesei. Itt rakták le a ma harmincadik évfordulóját ün­neplő fesztivál alapjait, és itt sze­reztek országos hírnevet olyan cso­portok, amelyek az utána következő években népművészeti mozgalmunk hangadói lettek. Hogy csak néhányat említsünk meg közülük: Tardoskedd (Tvrdosovce), Rété (Reca), Somorja (Samorín), Püspöki (Podunajské Bis- kupice). Ha most mi, azon kevesek, akik ott voltunk az indulásnál, ösz- szehasonlítjuk a jubiláló fesztivál művészi, szervezési színvonalát, az akkori rendezvénnyel, láthatjuk azt a felfelé ívelő fejlődési vonalat, ame­lyet a mozgalom az elmúlt harminc év alatt maga mögött hagyott. Per­sze ez mit sem von le a „hőskor“ értékéből, de annál inkább bizonyít­ja a sok odaadó önkéntes fáradsá­gos munkájának eredményét. 1957-től 59-ig már Zselíz lett a fesztivál színhelye ugyan, de 1960- ban Érsekújváron fNové Zámky] rendezték meg, majd a következő évtől Gombaszögre került. 1969-ben azután ismét „visszahozták“ a zse- lízi Schubert-parkba, és ezután már csak itt került sor rá. Ennyit tehát röviden harmincéves történetéből. A fesztivál propozíciója szerint évente váltakoznak az országos ver­senyben a felnőtt- és gyermekcso­portok. Az idén a gyermekeké volt a szó. Május 31-én tizenegy gyermek- csoport lépett a lévai (Levice) Ba­rátság Művelődési Házban a zsűri elé. A jobbnál jobb produkciók ke­mény feladat elé állították a bíráló bizottságot, és nyilván csak hosszas A NÉPMŰVÉSZÉT ÜNNEPE A vendégszereplő GYMNIK latolgatás után született meg az íté­let. A harmadik díjat a CSEMADOK Somorjai (Samorín) Helyi Szervezete és a Városi Pionír- és Ifjúsági Ház CSALI gyermektánccsoportja nyerte el. Második lett az ekeli Magyar Ta­nítási Nyelvű Alapiskola TÁTIKA né­pi gyermektánccsoportja. Mindkét csoport már nem újonc az országos A győztes KISBOJTÄR népművészeti fesztiválon, és már több díj tulajdonosa. A pálmát, a fesztivál nagydíját viszont egy vi­szonylag fiatal, 1982-ben alakult cso­port vitte el: a Stúrovói Magyar Ta­nítási Nyelvű Alapiskola és a Városi Művelődési Otthon KISBOJTÄR gyer­mektánccsoportja. Persze ők sem egészen kezdők már, hiszen 1983-ban egy megosztott harmadik díjat nyertek. Most, két év után kivívták a legnagyobb elis­merést. Hároméves pályafutásuk alatt egyébként is több sikert arattak már. Bemutatkoztak Banská Bystricában, a Szlovák Nemzeti Felkelés • 40. év­fordulójára rendezett iskolai ünnep­ségen, felléptek Magyarországon Vá­cott és Esztergomban úttörő-találko­zón, az idén márciusban pedig Szlo­vákia fővárosában a Szakszerveze­tek Háza vendégeként a Bratislavai Tavasz című gyermekműsorban. Vajon mi a titka sikerüknek? Hég- li Marianna pdagógus, a csoport ve­zetője így nyilatkozott: „Véleményem szerint csoportunk legnagyobb eré­nye az őszinteség, a néprajzi hűség. Műsorunkban kéméndi (Kamenín) táncok szerepelnek: tapsikoló, ka- násztánc, sallai verbunk, seprűtánc, leánykarikázó és gyermekjátékok. Nem véletlen, hogy éppen ezek a táncok szerepelnek műsorunkon. Én ugyanis kéméndi vagyok, ott szület­tem, ott nőttem fel. Már kisgyerek koromban megtanultam ezeket a tán­cokat, leánykoromban is ezeket tán­coltam, s szinte életelememmé váltak. Talán azért tudtam kis táncosaimat is úgy megtanítani, hogy ma már ők is magukénak vallják őket. ök a színpadon tulajdonképpen nem fel­lépnek, hanem a maguk táncos anya­nyelvükön szórakoznak.“ A szombati nap nem kezdődött ha­gyományosan-. Még mielőtt maga a tulajdonképpeni fesztivál 'megkezdő­dött volna, a Csehszlovák Rádió Magyar Főszerkesztősége Hívogató címmel negyvenöt perces egyenes adást közvetített Zselízrői. A zenés riportműsorban az együttesek zené­szei és énekesei mellett szót kaptak a csoportok vezetői, a műsörok ren­dezői és a szervezők. A műsor az információnyújtás mellett valóban megfelelt a hívogató küldetésének, amolyan kedvcsináló lett a közönség számára, és kár lenne, ha csak egy­szeri kísérlet maradna. Különleges­sége még az volt, hogy a rádión kí- yül a műsort közvetítette a zselízi hangosbeszélő-hálózat is, s így a vá­ros lakosságát közvetlenül is érin­tette az adás. Üj volt a népviseletek hagyomá- ; nyos kiállításának helye is. A kul- turház termeiből ugyanjs kiköltözött ; a Schubert-park kastélyába, a kö­zönség közvetlen közelébe. E kö­zelség pedig meglátszott a szokott­nál sokkal nagyobb látogatottságon. Külön dicsérettel kell illetnünk a szervezőket a dokumentumfényképek kiállításáért. Magánszemélyektől és archívumokból szedték össze és ál­lították ki az elérhető felvételeket a fesztivál harmincéves történetéről. A már szintén hagyományos Csak tiszta forrásból című népművészeti bemutató az idén a nagykürtösi (Vef- k? Krtíá) járás népművészetének szí- ne-javát vonultatta fel, szépen és ha- tátosan. A fesztivál főmfisorai nem tértek el az előző években megszokott struktúrától. A három győztes gyer­mekcsoport mellett bemutatkoztak a felnőttek tavalyi fesztiváljának díj­nyertesei: a kassai (Koäice) Üj Nem­zedék együttes, az ekeli (Okoliőná na Ostrove) Summások és a somor­jai (Samorín) Csalló együttes, vala­mint az Ifjú Szívek és a Szőttes. Ä fesztivál vendégeként üdvözölhettük a kiváló bratislavai Gymniket, a tl- maüei gyermkcsoportot, a Kalocsai Népi Együttes gyermekcsoportját és Szvorák Kati népdalénekest. HORVÁTH REZSŐ Csikmák Imre felvételei íj lÉMKIfr l ..........im ...... ii A TÁTIKA Két fiatal első bemutatkozása Kiss Tibor Nehezen tudom kellőképpen vissza­fogni lelkesedésemet, amikor Kiss Ti­bor fiatal grafikusunk első tárlata kapcsán ideírom a nevét. Kiss Tibor ugyanis egészen szokatlan egyéniség­gel, különös művészi arcéllel jelent­kezett a mi tájainkon. Fiatal lévén, még nincs hosszadal­mas életrajza. Épp csak annyit jegyez­hetünk fel róla, hogy a szakmai be­vezetőt egy vidékre szorult képzőmű­vész házaspártól kapta, középiskolai tanulmányait a szlovák főváros ma­gyar tannyelvű gimnáziumában végez­te, utána Lipcsében, az ottani nyom­daipari képzőművészeti főiskolán ta­nult. Tanulmányait befejezve megvéd­te a szakdolgozatát, és különös ered­ményeire való tekintettel megkapta a Német Demokratikus Köztársaság Kul­turálisügyi Minisztériumának a kül­földi diákok részére alapított díját. Én a barátaitól tudom mindezt, s az egyik nyárasdi (Topofníky) alko­tótábor alkalmával személyesen is ta­lálkoztam vele. Akkor egy nagyszerű grafikai lapját közöltük, de figyelmet érdemelt néhány rajza, vázlata is. Most viszont határozottan állítha­tom, hogy nem túlzás a lelkesedésem. Kiss Tibor ugyanis Lipcsében mindent megtanult és ráadásul valami mást is elsajátított a világszínvonalú iskolá­ban: a modern, még kiismerhetetlen formák iránti vonzalmát, kísérletező kedvet és így most szülőhelyén, So- morján (Samorín) a város tájházá­ban, annak jellegétől eltérően, egé­szen szokatlan, a grafika évszázadai­ban gyökerező mai modern, a számí­tógép-korszak kifejezési eszközeivel jelentkezett. Plakátjai, a Metamorfózis című sorozata vagy az érett, sok színt, gazdag szaktudást, ismert és ismeret­len kifejezési eszközeit elegyítő Em­lékezés című sorozata mutatja, hogy senkihez sem hasonlítható, s olyan színvonalat teremthet a könyvművé­szetünkben, grafikánkban, amely nem­csak egyedi, hanem korszerű is, és mindezek ellenére, vagy éppen ezért érthető és nagyon is kifejező a kép­rendszere. A J. S. Bach, a Könyv és társada­lom és más plakátjai, színes rézkar­cai, szitanyomatai, fénykép-grafikái, a betű és a grafikai jel, valamint a figuratív kifejezési eszközök szerves kapcsolatával szól hozzánk. Rene­szánsz kori világosság, határozottság beszél a lapjairól. Valaki, aki innen indult, de mert a tehetsége, akarata és szerencséje messzebb sodorta, ott messzebb, tá­volabb is megállta a helyét, s ezért ma képes tisztán szólni, hírül adván, hogy a tehetség, az intellektus nagy­sága mindenütt és mindenkor érvé­nyes. Kiss Tibor grafikai lapjai, pla­kátjai ugyanis több, másabb, mint a helyi jelleg lenyomata... valami, ami nem vitatkozik, ami nem vitatható, ami önmagában létezik és csak önma­gával mérhető. Lőrincz Zsuzsanna Bár Lőrincz Zsuzsanna még csak most fejezi be a prágai Képzőművé­szeti Akadémia grafika szakát, illuszt­rál. a lapok közük rajzait, riportokat írunk róla, és talán épp ezért vállal­kozott arra a komáromi Ifjúsági klub, hogy megrendezi a fiatal képzőművész első önálló tárlatát. A klub lépése rendkívül szerencsés, hiszen Lőrincz Zsuzsanna személyében, Kiss Tibor­hoz hasonlóan, olyan egyéniség je­lentkezik első ízben a nyilvánosság előtt, aki mindenképpen gazdag élet­pálya és életmű elé néz. Valaki, aki szintén világgá viheti a hírünket. A fővárosban született nevelkedett, itt végezte középiskolai tanulmányait, de ugyanakkor szinte hihetetlenül ma­gába szívta a Csallóköz vízi-, növé­nyi- és emberi világának a színeit, hangulatát, a nép jellemének képi formáját, s Prágában éppen ez keltet­te fel iránta az érdeklődést. Népiessé­ge, humanizmusa erőteljes kifejező eszközei egyre gazdagodnak. Lőrincz Zsuzsanna ugyanis azok közül a markáns egyéniségek közül való, akik nagyon mélyen és sajáto­san látnak. Grafikai lapjai duzzadnak az erőtől, férfiasak, kötődnek a föld­höz és a néphez, amelyből vétetett.- Persze, nem úgy, hogy körbe-körbe járna, népművészeti motívumokat raj- zolgatna. Nem, a lényeget markolja meg. A földhöz kötődést, az élet nagy­ságát vagy kegyetlenségét. Formái i- gazak, színei idegesítően felkavarők, mondanivalója őszinte. Ami továbbá feltűnő, hogy mennyi- re egyöntetű, azonos nyelvezetű mind­az, amit művel. Rajzai, grafikai lap­jai, a Csallóközi mesék című soroza­ta és a kladnói vasműben készült cik­lusa éppolyan erőteljes, mint a prá­gai kertek hangulatképei. Egy-egy fa, tarló vagy szántás tusrajzában is visz- sza tudja adni az élet misztikumá­nak a teljességét, nagyságát, a min- denség lenyomatát. Életpályáján nem lesznek meglepetések, maga a külön­legesség, amit tesz, amit mond, az mindig igaz és mindig megismételhe­tetlen lesz, és ezért mindig és min­denkor oda fog kelleni figyelni a munkájára, gondolataira, képi vilá­gára. NÉMETH ISTVÁN 1 Ez a csúcs? (Ü. I. 23. SZÁM) Tisztelt Zolczer János! Érdeklődéssel olvastuk az ÜJ IFJÚSÁG. 23. számában megjelent tudósítását a J6- kai-napokről (Ez a csúcs?). Meggyőződésünk, hogy az i- lyen jellegű, színes, átfogó és főleg állást foglaló írás hasznosabb, mint egy szak­mai megállapításokra szorít­kozó sablonkritika. Örültünk annak is (hiszen amatőr együtteseink előadá­sainak fotóival valóban rit­kán találkozhatunk a sajtó, ban), hogy épp a mi előadá­sunkról készített felvételét választotta ki a riportjához (Heltai: Amerikai párbaj). Az viszont már boszantó, hogy alatta ez áll: „Jelenet a nagymegyeri együttes elő­adásából.“ Barátsággal üdvözli a MA­TESZ SZISZ-alapszervezete és a komáromi Ifjúsági Klub színjátszói nevében: Kiss Péntek József A sajnálatos tévedésért el­nézést kérünk. A képaláírás helyesen így hangzik: Jelenet a MATESZ >)ZISZ-alapszerve- zete és a komáromi Ifjúsági Klub színjátszóinak előadá­sából.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents