Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-06-11 / 24. szám

ekkoriban alapították az első koreai csillagvizsgálót. Hajnalnak tűnt 1945 szeptembere, mégsem lett belőle napfelkelte. A két részre szakadt ország 1950-től 53-ig ismét lángokban állt. Elpusz­tult a városok legnagyobb része (Phenjanban három teljesen ép ház maradt), a mezőgazdaság, az ipari termelés szinte a semmiből kezdte újra 1954-ben. Sötét éjszakának tűnt ez a korszak, amelyből csak nagyon távoli hajnal látszott. Mégis... Az ízléses koreai kiadványok az összes világnyelven elmondják — és szép színes felvételekkel illusztrál­ják — az utóbbi negyedszázad törté­netét, eredményeit. A keleti emberek­re jellemző mosollyal nyújtják át és őszintén örülnek, ha tetszik. A sze­mélyes élmény varázsát azonban sem­mi sem pótolhatja. Egyik kora reggel maradt másfél óra kószálásra. Megmutatták már Phenjant (vagy ahogy a koreaiak mondják: Pjongjangot), a részben sík vidéken fekvő fehér várost ; innen származik a neve is), de más dolog a szervezett körutazás és más a lát­szólag céltalan csavargás a főútvona­lakon. Nehéz lenne útikalauzt írni a városról, hiszen — általános ázsiai szokás szerint — a legtöbb utcának ninos neve és a házszámok is hiá­nyoznak. (Csak a szájhagyomány no vezi a főútvanalat Kim ír Szén su­gárútnak.) A legpraktikusabb tájé­kozódási pontok a kiemelkedő vagy nevezetes épületek. Ilyen például az ősi pagodastílusban épült Okriugvan étterem a Tedong folyó partján, a szinte az egész városból látható Csol- líma-szobor, a Február 8 Kultúrpalo­ta, a szépen rekonstruált több száz esztendős Tedong- és Potong-kapu. Kószáltam a város főútvonalain. A laboratóriumi tisztaság, az apró lé­pésekkel szinte mindig siető embe­rek, a széles — fasorokkal övezett — sugárutak látványa szinte magá­ba sűrítette az egész országot. Ben­nem friss emlékeket ébresztett. A modernségében is hangulatos kikö­tőváros, Nampo képét rajzolta fel, a Vo szigeti panoráma szálló emléké vei. A ragyogó reggelben az előző napi kirándulás járt a fejemben az északi hegyvidék csodálatos szörny- istenekkel megrakott pagodáival, az útvonal falvaival, csodálatos és vad szépségű tájaival. Mintha maga a fő­város is jelképezné az országot. A keletről nyugatra hömpölygő Tedong partján Phenjan északi része dom­bokra épült, a déli asztallap sima- ságú alföld. A hajnal a legidőszerűbb jelkép ma a KNDK-ban. A szabadság, az év­századok után újra magára találó or­szág szimbóluma. Az élmény, amit a tizenegy napos utazás nyújtott, feled­hetetlen. Az érkezést pedig három­szavas koreai szókincsem egyetlen eddig le nem írt kifejezése adja-visz- sza: — Kamszahamnida! (Köszönöm!) A hazautazás reggelén — úgy hat óra tájban — még csendes utcán ro­hant a busz a repülőtér felé. Egy he­lyen álltunk meg öt percre: a Csol- lima-szobornál. A koreai népi mon­davilág szárnyas paripája a legenda szerint óránként ezer mérföldes se­bességgel ragadja magával utasát. Ha­talmas bronz alakját Phenjan jófor­mán valamennyi pontjáról jól látni. A KNDK-ban aktuális jelképnek tartják a Csollimát. Szeretnének hoz­zá hasonló sebességgel haladni. A szobor alatt egyik idegenvezetőnk, Kim 11 Riung halkan megszólalt: — Mi mindig csak arra kérjük a kedves idelátogató barátainkat, hogy vigyék magukkal táltos lovunk em­lékét. Ne felejtsék, hogy egyszer Csollimá vendégei voltak. HEGEDŐS MIHÄLY A szerző felv. Csollimá H ány óra? A máskor olyan egyszerű kérdés elhangzása pillanatában ugyancsak fogósnak tetszett. A lehet­séges válaszok: Prágában éjfél, Moszk­vában hajnali kettő. Phenjanban reg­gel nyolc. Hogy az alattunk húzódó óriási szibériai tajgában mennyit mu­tathat az óra, azt még a rendkívül kedves és készséges szovjet légikis­asszonyok sem tudták megmondani. Hatodik órája repültünk egy IL—■ 62-es óriásgép fedélzetén Moszkvából Korea felé. Bár a seremetyevói repü­lőtéren már besűtétedett, mikor fel­szálltunk, s tízezer méter magasra érve még egyszer láttuk lebukni a Napot, hogy alig négy óra múltán ismét felkeljen. Életünk talán legrö­videbb éjszakája bámulatos gyorsa­sággal illant el. Azután — befejezve a több mint nyolcórás légi utat — a gép eresz­kedni kezdett, s néhány perc eltelté­vel a fáradtságtól és az álmosságtól kicsit imbolyogva léptünk koreai föld­re. Nem Is olyan régi gyermekkorom­ban más jelzők kíséretében került a távol-keleti ország az újságok főcí­mébe: a hároméves háború borzasztó hírei hallatán sokan abban is ké­telkedtek, hogy a leírhatatlan pusz­tulás után egyáltalán lesz-e élet egy évszázadon belül Phenjanban. A ki­csit borús április végi délelőttön mo­dern lakótelepek és szépen gondo­zott rizsföldek mellett futott az Ika­rusz busz a Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság fővárosa felé. Mire a több mint harminc kilomé­terre fekvő repülőtérről begurult a busz a Baja Munszu-szálló elé, szin­te kersztmetszetet kaptunk az egy­milliós távol-keleti nagyváros életé­ből. Nem egészen olyat, mint amit sokan elképzeltek. Egységes építke­zés, széles, sok fasorral díszített su­gárutak, féltve őrzött és gondozott nagy kiterjedésű parkok váltogatták egymást. Nyoma sem volt az emlé­kezetünkben élő túlzott színességű forgatagnak, a házak összevisszasá­gának, az ázsiai piszoknak. Ehhez pedig egy pillanatra érde­mes visszatérni. Napokig nem akar­tunk hinni a szemünknek, hogy e- gyetlen eldobott cigarettavég vagy papír sincs az utcán, hogy a tiszta­ság szinte minden képzeletet felül­múl. Tizen-egynéhányezer kilométerre hazulról egy-egy pagodaszerü épület láttán azonnal a szeme elé kapja a fénvképezőgépet a turista. Elkészül a felvétel és elhangzik a kérdés: — Mikor épült? A válasz legtöbbször: — Nyolc éve... Vagy: — 1974—75-ben... A múzeum őrzi a megdöbbentő ké­-Ázslában azonban a legszebb, leg- felemelőbb napszakot jelenti. A reggel és a hajnal kiapadhatat­lan élményforrása a koreai ember­nek. Évszázadok óta zengik költemé­nyek a dicséretét, leírták, elemezték, magasztalták. Az egyik legszebb, har­móniájában és mozgáskultúrájában szinte utánozhatatlan tánc is a haj­nalt idézi. Még az elnevezés is. Va­lamennyi koreai szívesen nevezi ha­záját a hajnali harmat országénak. A sötétség után felpirosló égbolt és napfelkelte természetesen nemcsak a maga valóságában, hanem megszám­lálhatatlan — átvitt értelemben is — helyet kapott a koreai életben. Az egyik legsikeresebb opera, a Vérten­ger utolsó jelenete is hajnalban ját­szódik. Az ország fölött felkel a sza­badság napja. Ismét kevés a sző. El­mondva (leírva) banálisnak hangzik, ott a helyszínen, a phenjani Nagy­színházban felemelő és megható a pillanat: egy több száz évig elnyo­mott és szinte rabszolgasorban tar­tott nép végre kivívta szabadságét, és megkezdi a független életet. Néhány nappal a nagy utazás előtt kicsit hitetlenkedve olvastam rendkí­vül“ gonddal összeállított tájékozta­tót Koreáról. Amikor a hajnalról ke­rült szó, felhívták a figyelmet a haj­nalok jelentőségére a távol-keleti nép életében. A helyszínen jutott csak eszembe, hogy még többről van szó. Az önálló állami létnek szinte csak a hajnalán túljutott Koreai Népi De­mokratikus Köztársaságban szeretik a természeti hasonlatokat. A napfel­kelte, az ezeréves hagyomány őrzője pedig különösen alkalmas az aktuá­lis párhuzamra. Nem tagadják, hogy a csoszon (ez a hajnal koreai szava) a történelem során ritka vendég volt az állam életében. A mai koreaiak ősei már időszámításunk előtt ugyanazon a he­lyen éltek, ahol ma késői leszárma­zottaik dolgoznak. Az etnográfusok máig vitatkoznak eredetükről: japá­nokkal, mongolokkal, ujgurokkal vagy éppen a dél-ázsiai .malájokkal roko- nítják őket. Akad olyan álláspont is, amely egyszerűen egy kínai népcso­Csollimá vendégei Koreai hajnalok pékét. A Tedong és a Potong folyók között elterülő városban a háború befejezésekor, 1954-ben mindössze három teljes épségben megmaradt házat számláltak. Ami ma áll, az az­óta épült. A csodálatos műemléknek ható Nagyszínház, a Kultúrpalota, a Moranbong park étterme és a többi régi stílusú, látszólag öreg ház még nem érte el nagykorúságát, azaz nem múlt el tizennyolc esztendős. A mai élet modernséget követel. A hagyományos stílus alatt is legtöbb­ször a legújabb technika húzódik meg. A Nagyszínház technikai beren­dezései tíz-tizenöt másodperc alatt képesek a színpad teljes átrendezésé­re, pedig arrafelé még nem használ­ják a jelzett díszletet. A Vértenger című operában például — amelyet mi is láttunk — három óra alatt negyvenöt különböző helyszínt mu­tat a színpad. Phenjan épületeinek többsége azonban kívül-belül egy­aránt modern. Az 1973-ban épült, több mint húszezer nézőt befogadó sportcsarnok — ahol az asztalitenisz vb-t is rendezték — dísze lehetne bármelyik európai országnak. A Gyer­mek- és Ifjúsági Palota berendezései láttán sokat megértettünk a többször Idézett koreai mondásból: — Osztály nélküli társadalmunk­ban is van uralkodó réteg. A gyere­kek azok. Amihez csak annyit volt érdemes hozzátenni, hogy úgy tűnt, mintha Koreában már évtizedek óta tartana a nemzetközi gyermekév. Egy másik élmény a tíz év körü­liekről. Május 1-én valamennyi kül­földi vendéget meghívták a Moran­bong parkba: töltsenek együtt egy vidám majális délelőttöt a phenja- niakkal. A bejáratnál éneklő gyere­kek várták az érkezőket, beljebb tu­catnyi tisztáson folyt a műsor. A legjobb művészek léptek fel, a leg­nagyobb sikere mégis annak a pöt­töm kislánynak volt, aki alig ért fel a mikrofonig, és csupán a követke­ző számokat mondta be. — Agyöng csumuszömszumnikal A köszöntés az egyik legszebb ko­reai üdvözlés: jó reggelt! Ez így ön­magában európai embernek kicsit furcsán hangzik. Felénk sokszor csak udvariassági formula (vagy éppen az sem) az odavetett jó reggelt. Kelet­portnak tekinti a koreaiakat. Az igaz­ság viszont az, hogy jól elkülöníthe­tő nép él a félszigeten, megőrizve különbözőségét az elnyomás évszáza­dai alatt. Bizonyítja ezt Írásunk is, amely hasonult ugyan a kínaihoz és a japánhoz, de sosem olvadt össze velük. Eredete a középkorba nyúlik vissza, olyan időbe, amikor még Eu­rópában sem volt mindennapos az Írásbeliség. Európai fülnek egybefolyik a be­széd: nem érezzük a más szó Izét, ha kínai, japán vagy koreai embert hallgatunk. Ha viszont egymás után halljuk a különböző nyelveket, az el­térés rögtön érzékelhető. Az első igazi történelmi hajnal, vagy inkább déli verőfény az időszá­mításunk utáni évszázadokban köszön­tött Koreára. A három királyság ko­rában mindig vissza tudták verni a kínai császárok sokszor milliós had­seregeinek támadását. Kogurjo, Pek- cse és Szilla (a három koreai állam) legnagyobb haditette a 612-es diadal volt. Szuj császár több mint három- milliós ragyogóan felszerelt seregét késztették futásra. A kultúra pedig követte a fejlett államok igényeit; Phenjan egyik sugárútja Paul Lusaka az ENSZ Na- míhia tanácsának elnöke a tanács Bécsben folyó rend­kívüli ülésén emlékeztetett rá, hogy a dél-afrikai fajül­döző rezsim Angola területi egységét is durván megsér­ti. Lusaka felhívta a figyel­met Namíbia természeti kin­cseinek féktelen szétrablá- sára és hangsúlyozta, a vi­lágszervezet tagállamainak közös erőfeszítéseket kell tenniük az ENSZ-határozatok megvalósítása érdekében. Ez elsósoihan a térségben ta lyó vércirtás megszünteté­sét, s az ENSZ égisze alat ti általán )s választások meg­tartását feltételezi — hang­súlyozta Lusaka. xsx Otto Wolff von Ameron- gen, a nyugatnémet ipari és kereskedelmi kamara elnö­ke Bonnban közzétett nyi­latkozatában állást foglalt az NSZK és a KGST-tagor- szágok közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok to­vábbfejlesztése mellett. Hoz­záfűzte, hogy ez az együtt­működés hozzájárulhatna a jelenlegi feszült nemzetkö­zi helyzet javításához. El­ismeréssel szólt a nyugat­német vállalatok és a szov­jet külkereskedelmi szerve­zetek együttműködéséről, a- mely előtt — szavai szerint — a fejlődés széles körű le­hetőségei és távlatai állnak, xxx Norman Fowler szociális­ügyi miniszter hétfőn a brit parlamentben előterjesztette a Thatcher-kabinet új prog­ramját, amely jelentős mér­tékben módosítja az állami nyugdíjak, járulékok és kü­lönböző segélyprogramok rendszerét. A tervezet jelen­tős mértékben megkurtítja azokat az állami hozzájáru­lásokat, amelyeket a va­gyontalan rétegnek nyújta­nak. Ez beillik a kormány évek óta folytatott irányvo­nalába, azaz a szociális ki­adások folyamatos csökke­nésébe. A miniszter szerint az állami hozzájárulások „veszélyeztetik a brit gaz­daság fejlesztését“. A prog­ram fokozatosan fel akarja számolni az állami nyugdíj- biztosítás rendszerét, az a- nyasági segélyeket, a halál­esetek alkalmával nyújtott támogatást, és korlátozza a munkanélkülieknek juttatott lakbérhozzájárulást és egyéb kedvezményeket. xxx A moszkvai Pravda közöl­te Szergej Ahromejev mar­sallnak, a honvédelmi mi­niszter első helyettesének, a fegyveres erők vezérkari fő­nökének írását. Ebben rá­mutat arra, hogy nem köny- nyü folyamat a genfi szov­jet-amerikai tárgyalásokon a kölcsönösen elfogadható megállapodások elérése. Ez­zel kapcsolatban emlékeztet a két fél közötti korábbi szerződések (SALT—1 és SALT—2 jelentőségére, s le­szögezi, hogy a nukleáris fegyverek korlátozása és csökkentése lehetetlen ak­kor, ha az USA militarizál- ni akarja a világűrt. Ahro­mejev marsall ennek kap­csán kitér az 1972-ben meg­kötött rakétavédelmi rend­szerekről szóló szovjet-ame­rikai szerződés megtartásá­nak fontosságára is. Nem kétséges, hogy Reagan csil­lagháborús programja szö­ges ellentétben van e szer­ződéssel — állapítja meg. xxx Rio de janeiroban ülést tartott a Brazil Kommunis­ta Párt vezetősége. A ta­nácskozásról kiadott záró- dokumentum hangsúlyozza: a kommunisták fő felada­tuknak az ország haladó és demokratikus erői egyesíté­sét tekintik. A párt tárna gatja a harcot az infláció ellen, a földreformért, á munkások sztrájkjogaiért, á magasabb bérekért és a be­ruházások növeléséért az ál­lami szektorban.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents