Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-05-28 / 22. szám
aaiiag mar a ven diaic... A NAGYBETŰS dőlni az érettségi előtt, azt hiszem, nem fogok. Utána a vakáció alatt erre is lesz idő... Nem leszek otthon egyedül, az édesanyám otthon van, az egy hét alatt majd bizonyára mindenben a kedvemben jár. 5 Hulicska Dana azok közül való, akit három testvérével az édesanyja egyedül nevelt. Már az érettségi előtt kérvénnyel fordult a város egyes üzemeihez, hivatalaihoz, sőt a stúrovói papírgyár igazgatóságához is, nem vennék-e fel munkába. Egyelőre, sajnos, nemleges választ kapott. — A járási nemzeti bizottság munkaügyi osztályán még nem voltam, és a járáson kívül sem próbálkoztam. A bátyám huszonkét éves, ő már dolgozik, de van még két fiatalabb testvérem, s nem szívesen mennék messzebbre, hiszen olykor jó lenne segíteni az édesanyámnak is és a testvéreimnek is. Így, ha módom lesz rá, mindenképpen itt a városban vagy valahol a környéken szeretnék munkába lépni. Tudom, ez elég nehéz, hiszen tavaly, tavalyelőtt is é- rettségiztek már az iskola tanulói, de azért bízom a szerencsémben. Nem voltam rossz tanuló, szerettem a szaktan- tárgyakat, biztos nem vallanék szégyent ÉLET KÜSZÖBÉN 1 Ballag már a vén diák... zeng az Érsekújvárt [Nővé Zámky) Közgazdasági Szakközépiskola falai között az ismert ének, és én a IV. B osztály ünneplőbe öltözött, izgatott csinos diákjaitól azt kérdem, hogy ki volt az osztály legjobb tanulója. Skuta Erika — hangzik az egyöntetű válasz. Erika, az osztály elnöke azonban szerényen meghúzódik a pad- ban, s később is hiába faggatom. Nem tartozik azok közé, akik szívesen beszélnek magukról. t— És ki volt a legrosszabb tanuló? f— kérdem a diákok derültségére és tiltakozása közepette. Az osztályfőnök, Karadi Szilvia mérnöknő is tiltakozó- an mondja, hogy olyan nem volt. Sőt! — Kiváló osztály volt — vallja. —i A harminckilenc tanuló közül tizenket- ten kitüntetéssel fejezték be a négy é- vet, és így járulhatnak a zöld asztal elé. Jóban, rosszban együtt voltak, azaz inkább a jóban — emlékezik, s egy kicsit bepárásodik a szeme, mert hiszen immár nemcsak a tanítványai, hanem az ő életében is lezárul egy szép, emlékezetes szakasz. — Gazdag szép négy év van mögöttünk — mondja, s én ezután az osztály tanulóit faggatom erről a négy évről. 2 A fölvételin szólni is alig mertünk egymáshoz — mondja Retkes János, a két szem fiú egyike. — Amikor bejött hozzánk Sidó Zoltán, az iskola akkori 1- gazgatóhelyettese, látta rajtunk az elfogódottságot. Bátorított, Jó hangulatot teremtett az osztályban, és utána már minden valahogy könnyebben ment. Számomra még külön élmény volt, hogy Hulicska Dana amerre fordultam, mindenütt lányokat láttam. Én addig még ennyi lányt sohasem láttam együtt! Mi lesz itt? — kérdeztem. Ennyi lányi Még az is megfordult a fejemben, hogy talán jobb is lenne, ha föl sem vennének. Aztán vártam a választ. Nem mertem volna megesküdni rá, hogy fölvesznek. De mégis... A négy év alatt megszoktam, hogy ennyi lány van körülöttem... 3 Vígh Adrianna öntudatos, csinos lány. A jelzőtósközül az általánosabbakat kedveli inlabb, ezért aztán a visz- szaemlékezéseit is természetszerűleg így kezdi: — Az első pillanattól nagyon jő volt az osztályban lenni. Szívesen jöttem az iskolába. Rögtön odaültettek mellém egy lányt, és vele ültem két évig, a- míg ismét át nem ültettek bennünket. Gyorsan összebarátkoztunk nemcsak a padtársammal, hanem a többiekkel is. Rengeteg mondanivalónk volt... Mindig vidámak voltunk, sokat énekeltünk, jól működött az osztály ifjúsági szervezete, /mindent meg tudtunk szervezni, sokat kirándultunk és a kirándulásokon mindig jól éreztük magunkat. Egyre csak gyűltek az élmények, és akárcsak a négy év alatt, tegnap is, amikor otthonukban énekszóval köszöntöttük a tanárainkat, nagyon jó volt együtt lenni. Megint énekeltünk és emlékeztünk a négy évre, arra, hogyan izgultunk a könyvelési órák előtt. Tartottunk ezektől az óráktól, ezért aztán mindig mindent nagyon jól megtanultunk. Farkas tanárnő óráira senki sem mert készületlenül beállítani. Nem szigorú, de mi mégis tartottunk tőle, mert semmit sem engedett el.,. 4 Az osztály közben végigjárta az iskolát, elbúcsúzott az igazgatótól, a tanároktól, az iskolatársaktól és visszatérve a tantermükbe, még egy pillanatra, beülnek a régi padokba. A tanterem közben megtelt szülőkkel, testvérekkel, barátokkal, és a ballagok, mint annyiszor a négy év alatt, most is énekelnek. Énekelnek az édesapjuknak, édesanyjuknak és természetesen az osztályfőnöknek is. Mindenkinek könnyes a szeme, a lányoknak el-elcsuklik a hangja, és ezért elég nehéz tárgyilagos számvetésre bírnom Bachorecz Katalint. Öt egyébként nem véletlen választottam ki. Első a névsorban, s ha a négy év alatt a névsorolvasás közepette olykor át is siklottak fölötte, az érettségin elsőként járul a zöld asztalhoz. Nem lesz, akitől tanácsot kérjen, aki biztosítsa, hogy nem kell félnie... — Kétszáznegyven kérdésből kell készülni — mondja. — Az érettségi tételeket még jól át kell ismételnem. Eléggé szeretek aludni, a felkeléssel biztos lesznek gondjaim. Napozni, stransehol — mondja, és én búcsúzom az osztálytól. Az elkövetkező napokban, hetekben nemcsak arra gondolok majd, hogy le- érettségiztek-e, de arra is, hogy sike- rült-e megfelelő munkahelyet találniuk. A nagybetűs élet, mint ahogy azt az iskola ifjúsági szervezetének elnöke, Renáta Palacková mondta, előttük van, és ezért én is azt szeretném, ha a kegyeibe fogadná ezeket az értelmes, okos és csinos lányokat — és fiúkat. NÉMETH ISTVÁN A szerző felvételei Bachorecz Kati „Egyelőre csak ennyi“ Magas, szőke, kék szemű mosolygós lány ül fehér köpenyben egy sereg játszadozó kisgyerek között az osztályban. Ölében égy kisfiú. Játszik vele, rajzol neki, magyaráz, közben a többieket is irányítja, oktatja. Tavaly szeptembertől a tallósi (Tomá- Sikovo) óvoda kiscsoportjának óvó „nénije“. A neve: Lovas Éva. — Űvőnő szerettem volna lenni mindig. Hogy más hivatást, foglalkozást válasszak, meg se fordult soha a fejemben. Talán már akkor, amikor anyukám vezetett kézen fogva az Oviba Vízkeleten, mert odavaló vagyok, eldöntöttem, hogy én is óvónő leszek, méghozzá olyan, aki mindig kedves a gyerekekhez, megértő, sohase morcos. Különben az anyu is óvónő otthon a falunkban, részben ez is közrejátszott a pálya- választásban, hiszen ő nemcsak az édesanyám, hanem a példaképem is. — Pályakezdő vagy, kevés tapasztalattal. Tudod-e érvényesíteni az iskolában tanultakat? — A HurbanoVói Pedagógiai Szak- középiskolában érettségiztem. Ami az elméletet illeti, természetesen nagy szükség van rá, de az életben, a gyakorlatban lépten-nyomon bizonyítani kell, hogy mit tud az ember, hiszen a gyerekekkel nem éppen köny- nyű foglalkozni. Nevelni, tanítani kell őket, fejleszteni testi és szellemi képességeiket. Ogy kell megszervezni, betervezni az egyes foglalkozásokat, hogy azok lekössék a kicsik figyelmét, hogy élvezzék a napirend minden egyes pontját. És erre engem az iskola jól felkészített. — Jelenleg a legkisebbekkel dolgozol. Szerinted a gyerekek melyik korcsoportja ideális? — Minden csoportnak megvannak az egyedi problémái. Nekem a kicsik nagyon tetszenek, ők a leghelyesebbek az óvodában. Nagyon ragaszkodom hozzájuk, szeretem őket. Örülök, hogy velük foglalkozhatom. — Pedagógustársaid segítenek a pályakezdéssel járó gondjaid megoldásában? — Seszták Erzsébettel váltjuk egymást a csoportban. Többnyire ő- hozzá fordulok, ha segítségre, tanácsra van szükségem. — Mit csinálsz a szabadidődben? — Szívesen hallgatok zenét, és szeretek rajzolni. Ez utóbbira pedig egy kezdő óvónőnek nagy szüksége van, mert Segédeszközöket kell készítenem például a mesékhez, illusztrációt egy vershez. De én ezt is a kellemes időtöltésnek tekintem. A festés, rajzolás pihentet. Azonkívül szeretek a korombeli fiatalok társaságában szórakozni, táncolni. És természetesen szeretem a jó könyveket; a regényeket és a novellákat. — Mik a vágyaid? — Szeretnék jő pedagógus, a gyerekek kedvelt óvó „nénije“ lenni. Egyelőre csak ennyi. Takács Izabella Retkes jános