Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-14 / 20. szám

új ifjúság 4

Az egész neve nincs utcasort takaros családi házak, esetenként valóságos paloták övezik. Hódosban (Vydrany) azonban nem ez az egyetlen ilyen takaros utcasor csupa új házzal. Nem tudom, de nyilván olyan gyorsan épültek, hogy nem érkeztek nevet sem adni nekik.

Helyzetjelentés egy boldog családról

Vími Béla

önkéntelenül adódik a kérdés: miből telik ezeknek az embereknek ilyen módos családi házra? Vími Bélával, a Szlovák Állami Takarékpénztár dunaszerdahelyi (Du- najská Streda) járási kirendeltségének igazgatóhelyettesével a huszonegyes számú házba kopogunk be. A ház kivülről-belülről pompás megoldású családi hajlék. Talán csak a homlokzati résznek csipkézését vitték egy kicsit túlzásba, de ez is egyéni ízlés dolga. Mindenesetre az egész ingatlan testvérek között is megér egy szép kis vagyont.

Tulajdonosa Lábadi Benő és felesége, Klárika. A ház ura, a Bratislava! Építővállalat szobafestője, harmincas fiatalember. Neje a Dukla földművesszövetkezet könyvelője. A teljes családi képhez tartozik még a négyéves Klárika, a család szemefénye.

Nem kell hozzá különösebb emberismeret, hogy megállapítsam; ezt a házat boldog emberek lakják. A lakás belseje, berendezése választékos ízlésre vall. Vastag, süppedő szőnyegen járunk, a nappaliban kényelmes sötét stílbútor. A konyhából és általában az egész háztartásból nem hiányzik semmi, ami ma egy modern háztartáshoz kell, és ami megkönnyíti, kellemesebbé teszi az ember életét.

Az elmondottakból bárki azt hihetné, hogy egy átlagon jóval felül kereső, tehetős vagy legalább hosszabb ideje együtt élő házaspárról van szó, ha már ilyen szépen „összehozták“ mindazt, amit láttam. Mindkét feltevés téves, mert Lábadiék semmivel sem keresnek többet, mint bármelyik hasonló korú házaspár, és mindössze öt éve, hogy egybekeltek.

Megint csak természetszerűleg adódik a kérdés: hogy takaríthattak meg ennyi idő alatt annyi pénzt, hogy ilyen szép házat építettek? A választ maga a házigazda adja meg, irtiután elhelyezkedtünk a kényelmes fotelekben.

— Egy évig anyáméknál, egy évig az a- nyóséknál laktunk, de éreztük, hogy ez nem megoldás. Sokáig mérlegeltük, hogy építkezésbe fogunk. De miből? Az apai örökségből volt egy kis pénzem, Klárikának í- gértek a szövetkezettől harmincezer koronát, de ez még mind kevés lett volna ahhoz, hogy ilyen vállalkozásba kezdjünk. Ezután határoztuk el, hogy a takarékpénztártól kérünk kölcsön. Azt hittük, hogy lejárhatjuk a lábunkat, de szerencsére tévedtünk. Végtelenül előzékenyen és készségesen bántak velünk, mindenről felvilágosítottak, tájékoztattak, és ezt nem azért mondom, mert itt van köztünk a takarékpénztár Igazgatóhelyettese. Ötvenezer koronát vettünk fel, de sajnálom, hogy nem kértünk többet, és a megtakarított pénzünket

inkább másra fordítottuk volna. Rendkívül előnyös ugyanis a kamatláb.

Hát így vágtak neki Lábadiék 1981-ben a családi ház építésének, és 1982 őszén be is költöztek. Természetesen segítettek a szülők, rokonok, barátok, faluhelyen ez másként nem is mehet, de ők is nagyon sokat dolgoztak.

— Általában reggel ötkor kelek — veszi át ismét a szót a házigazda —, mert fél hatkor indul az autóbuszom Bratislavá- ba. Rendszerint délután ötre érek haza a munkából. Lehet, hogy ez kicsit fárasztó, de már megszoktam. Meg aztán munka után én nem térek be egy pohár italra, mint né- hányan. Hányszor hívtak már a munkatársak, hogy tartsak velük, egy korsó sör vagy bor nem árt meg senkinek. Valóban nem, de nekem haza kell mennem. Mondtam nekik, vár a buszom. Már nem is igen unszolnak, tulajdonképpen megértenek. Hát ilyen egyszerű az egész, de azért hangsúlyozom, hogy a takarékpénztár segítsége nélkül aligha vágtam volna neki.

Ezen a ponton kapóra jött, hogy éppen jelen volt a takarékpénztár igazgatóhelyettese, mert első kézből megudhattam, tulajdonképpen miből is áll a takarékpénztár segítsége, a családi házat építő polgároknak. Tájékoztatása bizonyára jól jön mindenkinek, aki hasonló vállalkozásba kezd, mint Lábadiék.

— Ha az ifjú házasok kölcsönét nem számítom, akkor ez a legelőnyösebb kölcsön, amit a polgároknak nyújthatunk. Az ügyfelek százezer koronáig mindössze 1, kétszázezer koronáig 2,7 százalékos kamatot fizetnek. A kölcsön visszatérítési határideje harminc év, mindamellett a törlesztés megkezdésére három évi haladékot kapnak az ügyfelek, mert tudjuk, hogy nem lehet egyszerre építkezni és kölcsönt törleszteni. Aztán van még bizonyos állami hozzájárulás, ha az illető kulcsfontosságú- munkahelyen dolgozik, vagy ha több személlyel szövetkezve helytakarékos sorházat épít, és még több más esetben is leírunk a kölcsön összegéből. Továbbá tíz évig i- lyen esetben nem kell házadót fizetni. Népszerű is ez a kölcsön. Évente mintegy 200 millió koronát nyújtunk e célra, és itt jegyzem meg, hogy a különböző leírás címén 7—8 millió koronát engedünk el az ügyfeleknek. Ez a kölcsön államunk nagyvonalú szociális politikájának egyik szép megnyilvánulása. Nincs még egy ország a világon, amely hasonló előnyös feltételek mellett nyújtana kölcsönt családi ház építésére. E- gyébként majdnem minden esetben teljesítjük az ügyfelek kérelmét. Elég ha bemutatják a tervrajzot, előzetes számvetést készítenek, és természetesen becsületes munLábadiék családi fészke

kával szavatolják a kölcsön visszafizetését.

Lábadiék esetében megvolt a garancia. A tervrajzot a járási építési vállalattól szerezték be 1500 koronáért. Tulajdonképpen a 2P — PS — 111 típuslakásról van szó. Aztán egy kis előkalkulációt végeztek, hogy mennyi anyagra lesz szükségük, milyenek a lehetőségeik.

— Még szerencse, hogy a feleségemnek, Klárikának különös érzéke van a könyvvitelhez, a költségvetéshez, a számokkal való munkához, így könnyen megbirkóztunk a feladattal. A feleségem azután is pontos nyilvántartást vezetett minden kiadásról, így egészen pontosan tudom, hogy majdnem kétszázötvenezer koronába került az egész építés. De ha valaki most kétszázötvenezret ígérne érte készpénzben, szóba se áll- nék vele.

Lassan kifejti, hogy miért is vágott neki ilyen nagy vállalkozásnak:

— Jó sokat dolgoztunk rajta, de megérte. Az utolsó simításokat a házon és a telken tulajdonképpen még csak most végeztem el. Eddig a telek amolyan felvonulási terület volt, mindig volf itt valamilyen é- pítőanyag. Csak most hozom rendbe a kertet is, füvet vetek, bokrokat, fákat, szőlőt telepítek. A lakást részben az újházasok kölcsönéből rendeztük be apránként. Néhány évig nem voltunk nyaralni, mindösz- sze egy hetet töltöttünk három éve Harkályfürdőn. De ezt sem sajnálom, mert nagyon tudok örülni a háznalT'és a teleknek. Ügy hiszem, a feleségem és a kis Klárika is. Elmondhatom, hogy ez az enyém, azonkívül kényelmes, nyugodt otthon, és pidom, hogy a két kezem munkája. A szánktól semmi esetre sem kellett megvonni az é- telt, mert a kölcsönt is mindössze 400 koronás havi részletben fizetjük, és ez nem sok. Az ember észre sem veszi. Tudom, hogy még van sok tennivaló, de ettől már nem fáj a fejem. Az idén talán már nyaralni is elmegyünk valahová külföldre. Ha még egyszer kezdeném az életem, akkor is egész biztosan építkezni kezdenék.

Azzal váltam el Lábadiéktól, hogy egy boldog családot ismerhettem meg. Alig túl és innen a harmincon máris elmondhatják, hogy révbe jutottak. És ez ilyen fiatal korban nem is kevés.

PALÄGYI LAJOS

A szerző felvételei

A VIT-tel élünk

Mint ahogy arról a nemrég megtartott évzáró taggyűléseken is meggyőződhettünk, a SZISZ- -alapszervezetek kötelezettségvállalásait két nagy esemény, illetve évforduló motiválta: hazánk felszabadulásának 40. évfordulója és a XII. világifjúsági találkozó. Hogy kicsit jobban belelássunk a mozgalmi élet aktuális eseményeibe, ellátogattam a SZISZ Kassa-vidéki (Kosice-vi- diekj járási Bizottságára. Itt Marian Ivánnál, a SZISZ jb titkárával, a fesztivál törzskarának elnökével beszélgettem.

■— Év elejétől a VIT-tel élünk, igyekezetünket, munkánkat a moszkvai találkozó anyagi és erkölcsi támogatására összpontosítjuk. Az alapszervezetek fokozott igyekezetről és munkaaktivitásról tesznek tanúbizonyságot. Januártól járási újságunk hasábjain folyik a Fesztiválvirágéft verseny. A fiatalok négy kérdésre válaszolnak, és a helyes megfejtések beküldői közül minden alkalommal ötöt kisorsolunk. A verseny végén pedig valamennyi megfejtőnk bekerül a májusi sorsolásba. Hárman közülük barátságvonattal a Szovjetunióba látogathatnak. A közelmúltban a Slo- van-szállő báltermében a járás ifjú újítóinak, brigádvezetőinek, az Emlékidéző mozgalom legjobbjainak részvételével bált rendeztünk. A bevételből másfélezer koronát utaltunk át a szolidaritási alap számlájára. Jelentős eseménynek tartom az Emlékidéző mozgalom és a VIT jegyében megvalósult baráti találkozót, amikor negyven komszomolis- tát üdvözölhettünk körünkben. A barátsági esten mindenekelőtt a kölcsönösen meghirdetett „Két kongresszus — közös cél“ szocialista verseny további részleteit és elért eredményeit vitattuk meg.

— Egyre közelebb kerülünk a moszkvai találkozó napjához. Mi vár még addig a járás fiataljaira? Milyen akciók zajlanak még le a VIT megnyitásáig?

— Három nemzet fiataljainak közös békenagygyűlését készítjük. Ezen az összejövetelen járásunkat mintegy kétszáz fiatal képviseli. Megrendezzük a hagyományos májusi Béke futóversenyt, ezúttal Rudníkban. Május kilencedikét a hagyományos Kosice — Dargov békemenettel ünnepeltük meg, kb. 400—500 fiatal részvételével. A kulturális rendezvények közül megemlítem a társas- és modern táncok versenyét, a politikai dalfesztivált vagy a több kategóriában is zajló Ki mit tud?-ot. Június elején Bidovceban szeretnénk megrendezni a járási ifjúsági találkozót, valamint a középiskolások és szakmunkástanulók nyári olimpiáját.

— Gondolom, a sport, szórakozás és pihenés mellett nem feledkeztetek meg a munkakezdeményezésről sem. Melyik alapszervezetek a példamutatók ezen a téren?

— A fiatalok a munkahelyükön segítenek a tél okozta lemaradások behozásában, és jelentősen gyarapítják a szolidaritási alapot. A munkakezdeményezésben járásunkban elsőként aszep- si [Moldava nad Bodvou) Tesla fiataljai járnak élen; önkéntes műszakban fénycsöveket csomagoltak. Három műszakot dolgoztak le, és az ebből származó pénzbevételt a szolidaritási alap számlájára juttatták el. A mezőgazda- sági üzemek közül a bidovcei szövetkezet fiataljai a legjobbak, ők elsősorban a sürgős tavaszi munkákban segítettek.

Polgári László

Ajándékok

Az esetet pedagógus ismerősöm mondta tollba. Március nyolcadika volt. Nőnapot ünnepelt az ország. A tanító nénik kozmetikusnál, fodrásznál jártak, legcsinosabb ruhájukat öltötték magukra. A gyerekek, a diákok zöme pedig virágcsokorral a kezében indult iskolába.

A másodikos kis lurkók nagy, szálkás betűkkel köszöntő szavakat írtak a táblára, s az aznapi első tanítási óra előtt szegfű-, tulipán- meg nárciszcsokorral köszöntötték a pedagógusokat, no meg apró, „anyuka-apuka-nagymama küldte“ figyelmességeket, zizegő selyempapírba bújtatott ajándékokat, kávét, pipereszappant, zsebkendőket, divatsálat, kölnivizet tettek a tanító néni asztalára.

Az ikrek, mielőtt aznap elindultak volna hazulról, még egyszer felmondták a nagyi szájukba rágott szövegét: „A virág a napközis oktatóé, a szalaggal átkötött csomagocska az egy szál vörös szegfűvel pedig a kedvenc tanító néninek dukál.“

Igen ám, csakhogy a csemeték a napközis tanító nénit jobban kedvelték, mint az osztályfőnöküket, és természetszerűleg neki adták nagy-nagy lelkesedéssel a csomagot, amely külföldi vállkendőt rejtett magában. Az osztályfőnöknek „csak“ virág jutott, de örült a tulipánnak is, Diána és Norbert nem várt figyelmessége meglepte őt.

Aztán véget ért a tanítás, a gyerekek szétszéledtek. Odahaza a nagymama beszámoltatta unokáit az iskolában történtekről. Aztán amikor a gyerekek elmesélték, kinek mit ajándékoztak, sápítoznt kezdett.

Dúlt-fúlt, majd magára öltve rókaprémes budáját, elviharzott. Egyenesen a napközis tanító néni lakására ment.

— faj, elnézést — kezdte szabadkozva —, az ikrek nagymamája vagyok. A szeleburdi kölykök elcserélték a nőnapi ajándékokat, pedig világosan elmagyaráztam nekik: A kis bugyor az osztályfőnöké, elvégre ezt maga is beláthatja, tőle függ az előmenetelük...

Az asszonyka elpirult, de szó nélkül visszaadta a nagymamának a szóban forgó holmit. Másnap pedig csupán annyit mondott a körötte sündörgő ikreknek:

— Köszönöm, hogy az ajándékozásnál először is rám gondoltatok.

Itt akár be is fejezhetném a történetet, de nem lehet, van folytatása is.

A nagyi a kendőt almáriumába süllyesztette, és a pedagógusnap előtt vásárolt hozzá egy másikat is, s most már a napközis tanítónőnek és az osztályfőnöknek egyaránt küldött egyet-egyet az ominózus portékából. Módfelett meglepődött azonban, sőt fel is háborodott, amikor unokái visszavitték neki mind a ketten az ajándékot.- Nem fogadták el a tanító nénik — panaszolták a gyerekek.

Az idős asszony nem értette, miért.

<-* Ezeken a pedagógusokon nem tud kiigazodni az ember •— dohogott soká.

Valóban?, S csak a pedagógusokon?,

ZOLCZER LÁSZLÖ