Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-07 / 19. szám

új ifjúság 3 Emlékeztünk. 1945 májusára és mindarra, ami aztmegelözte. Hőseinkre, jelszabadít óinkra, azokra, akiket az Emlékidéző nemzetközi ifjú­sági staféta feladatainak teljesítése közben megismertünk. Eddig ismeretlen emberi sorsokat tártak fel a fiatalok, és sok újabb mozzanatot megtudtak a már ismert hősök sorsáról. Az Emlékidéző kicsúcsosodásaként május harma- dikán a Szovjet Hadsereg elesett katonáinak emlékművénél, a Slavínon hazánk fiataljai elhelyezték azokat az urnákat, ^amelyek a legkeményebb harcok színhelyéről hozott földet tartalmazzák. Riportereink tudósításaikban az ünnepségeken részt vevő három szovjet hábo­rús veterán, N. Sz. Jegorov, I. F. Boriszov és P. ]. Brajko itt-tartózkodásáról, valamint néhány járási Emlékidéző-ünnepségről számolnak be. Békés, boldog életet Dunaradvány (Radváíí nad Dunajom) a komáromi (Komárno] járás alig ezer- háromszáz lakost számláló kisközsége. A falu határában keltek át a Dunán 1945. március 28-án a szovjet hadsereg dunai flottájának katonái. Ezen a he­lyen 1969 óta emlékmű áll, Bártfay Ti­bor szobrászművész alkotása. Itt, az em­lékműnél került sor arra az ünnepségre, amelyen a komáromi járás fiataljainak Emlékidéző mozgalma kicsúcsosodott. Az időjárás nem kedvezett, mégis so­kan ácsorogtak a zuhogó esőben, hogy tanúi legyenek annak az ünnepélyes je­lenetnek, amikor a Dusán Longauer, a SZISZ SZKB alelnöke tartotta staféta­botra rátűzik az Emlékidéző mozgalom­ban elért sikerek szimbólumaként a sza­lagot.Szórád György, a SZISZ járási bi­zottságának elnöke rövid beszédében hangsúlyozta, hogy a két év során a já­rásban több ezer fiatal kapcsolódott be a hazafias és internacionalista tettek nemzetközi mozgalmába. Közülük is legsikeresebbek voltak az Agrostav SZISZ-esel és a komáromi Komensk? utcai alapiskola pionírjai. Szót kért az ünnepségen jelen lévő három szovjet veterán, a Szovjetunió Hősei, továbbá Bártfay Tibor is, aki a Béke-világtanács tagja. A felszólalók hangsúlyozták a világbéke megőrzésé­nek fontosságát. A szovjet vendégek pedig erőt, egészséget, békés boldog életet kívántak a béketüntetés résztve­vőinek és hazánk valamennyi dolgozó­jának. Az ünnepség utolsó mozzanataként Szórád György, a SZISZ járási bizottsá­gának elnöke kis urnában átadta Du­gan Longauernek az emlékmű környé­kén felszedett földet, amelyet negyven évvel ezelőtt a partra szálló szovjet ka­tonák vére áztatott. Az átadásnál hang­súlyozta: „A hősök hagyatékát megőriz­zük és továbbvisszük.“ Fiatal barátok között Az Emlékidéző mozgalom ünnepségei keretén belül Losonc (Luőenec) város fiatalsága is vendégül látta a Szovjet­unió Hőseinek háromtagú küldöttségét. A járás határában kenyérrel, sóval és nagy szeretettel fogadták a népviselet­be öltözött diáklányok a negyven évvel ezelőtti felszabadító harcok legendás hírű egyéniségeit, P. J. Brajkot, I. F. Boriszovot és Ny. Sz. Jegorovot. A ven­dégeket Dusán Longauer, a SZISZ SZKB alelnöke kísérte, a vendéglátókat pedig Augustin Cisár, a SZISZ járási bizott­ságának elnöke képviselte. A járási pártbizottságon a vezető titkár, Milan Grnáő fogadta a szovjet vendégeket, akik azután ellátogattak a Pofana tex­tilgyárba, megszemlélték a gyár né­hány termelési részlegét, megismerked­tek múltjával és szocialista jelenével. A csípős szél ellenére a losonci fia­talság ötezres serege lepte el délután a magyar tanítási nyelvű alapiskola e- lőtti szovjet emlékmű környékét. Zász­lók, transzparensek hirdették a fiata­lok békeóhaját, a Szovjetunióval kötött megbonthatatlan barátságot. Az emlék­mű megkoszorúzása után a szovjet ven­dégek nevében Ny. Sz. Jegorov szólt a fiatalokhoz. Beszédében hitet tett a bé­ke és a nemzetek közötti barátság el­mélyítése mellett, hangsúlyozta a szo­cialista építőmunka szükségességét, vív­mányait, aminek itt. Losonc városában is lépten-nyomon szemtanúja lehet min­den idegen. Közben a vörös tulipánnal borított sírról jozef Hlavat? mérnök és Zuzana Minaroviechová, a járás két VlT-küldöt- te egy maréknyi földet helyezett abba az urnába, amelyet azután átnyújtottak Dusán Longauernak. A hazafias tettek nemzetközi stafétájára pedig feltűzték a járás fiataljainak emlékszalagját. A fiatalok nevében a SZISZ járási bi­zottságának elnöke Augustin Cisár be­szélt. A béke megőrzése érdekében to­vábbra is harcolni kell — hangsúlyoz­ta , s e harcban a mai fiatal generá­Á negyven évvel ezelőtti kemény harcok színhelyén a Dana partján. Felvételünkön Száráé György, a SZISZ komáromi járási bizottságának elnöke. Az Emlrkidéző legjobbjai Május 2., Nitra. A járási nemzeti bi­zottság épülete előtt a felszabadulási emlékmű körül a fiatalok százai gyüle­keznek. Zuhog az eső, ám türelmesen várnak arra a pillanatra, amikor a SZISZ járási bizottságának elnöke, Jozef Srank átadja Marian Párkányinak, a SZISZ SZKB titkárának az Emlékidéző mozga­lom eredményeinek szimbólumaként a stafétabotra tűzendő szalagot. A járás fiataljainak van mire büszkének len­niük, ugyanis a hazafias és internacio­nalista tettek nemzetközi mozgalmában, az Emlékidézőben országos elsők let­tek Jozef Srank lelkesen beszél annak a több ezer fiatalnak a munkájáról, a- kik hónapokon keresztül nagyon aktí­van tevékenykedtek a mozgalomban. Közülük is a legjobbakat említi. A SZISZ hostiei alapszervezetének fiataljait, aki­ket Miroslav Králik vezet, továbbá a vráblei Tesla vállalat SZISZ-eseit, Edita Varellová és Jarka Sandová gimnazis­tákat, de még hosszan folytathatnánk a neveket. Az ünnepséget az az aktus zárta, a- mikor a fiatalok átadták a 40 évvel eze­lőtti kemény harcok színhelyén, az Obice falu mellett szedett néhány rög földet tartalmazó urnát. Ezen a helyen harcolt a felső-nyitrai partizánbrigád a német betolakodók ellen a második vi­lágháború éveiben.' Felvételünk a nitrai fiatalok béketüntetésén készült, jobboldalt Marian Párkányi, a SZISZ SZKB titkára, baloldalt Miroslav Pinter, SZISZ járási bizottságá­nak titkára. « ciőnak fontos szerepe van. ök a békét hazafias törekvéseikkel, aktív munká­jukkal szolgálhatják leginkább. Késő délután három iskola, az építé­szeti és a mezőgazdasági szakközépis­kola, valamint a textilipari szakmunkás- képző diákjai személyesen is találkoz­hattak, elbeszélgethettek a háborús ve­teránokkal. Ez volt az Emlékidéző staféta orszá­gos kicsűcsosodását megelőző utolsó járási ünnepség. „Akkor huszonkét éves voltam44 Negyven évvel ezelőtt mindhárman már jártak hazánkban. Nem vendégek­ként, hanem a Vörös Hadsereg egyenru­hájában bajtársakként, a felszabadító harcokban felszabadítókként. Most itt állunk sok száz bratislavai fiatallal a Slavín emlékmű alatt, meghatódva és emlékezve. A Szovjetunió Hőse címet viselő há­rom háborús veterán néhány nappal ezelőtt érkezett hazánkba, hogy részt vegyen az Emlékidéző nemzetközi ifjú­sági staféta országos ünnepségein. Jár­tak a 40 évvel ezelőtti kemény harcok színhelyén, Losoncon (Lucenec), Zvoy lenben, Banská Bystricában, Érsekújvá­ron (Nővé Zámky) és másutt, ahol a fiatalok a felszabadulásunk napjaira emlékeztek és azokra, akik életüket ál­dozták mai nyugodt, békés életünkért. Sók ezer fiatallal találkoztak, alkalmuk volt megismerkedni diákokkal, ipari ta­nulókkal, fiatal- munkásokkal, s talál­kozásaikon, beszélgetéseiken nem győz­ték eléggé hangsúlyozni, hogy volt ér­telme 1945 májusának és mindannak, ami azt megelőzte. — Hős bajtársaink hagyatékát őrzi az ország fiatalsága, és mint az Emlék­idéző mozgalom résztvevőinek magas száma is mutatja, műveli és továbbviszi azt. Nyugodtan térünk haza, mert érez­zük, hogy minden fiatal, bár nem élte át a háborút, elszántan kiáll a béke mellett. A fiatal újságírókból sem sza­bad, hogy hiányozzék a meggyőződés, amikor olvasóiknak az akkori idők em­bereinek sorsáról írnak — mondta ked­vesen felém fordulva Ny. Sz. Jegorov repülős, a Slavín sírjai között sétálva. I. F. Boriszov harckocsiparancsnok­nak a sok száz fiatal saját ifjúságát Jut­tatja eszébe. — Negyven évvel ezelőtt huszonkét éves voltam, valamivel több, mint itt ezek a kékinges fiatalok. Az égvilágon semmitől sem féltem. Beszélgetésein­ken többször is elhangzott a kérdés: van-e ma is lehetőség, hogy a fiatalok bebizonyítsák bátorságukat, hősiessé­güket. Van, és szerencsére más jellegű ez a lehetőség, mint negyven évvel eze­lőtt. Ök munkájukkal, tanulmányi ered­ményeikkel bizonyíthatnak, de akár a magatartásukkal is. Szerintem az is hő­siesség, ha kiállunk egy olyan ember, mondjuk az osztálytárs, munkatárs mel­lett, aki igazságos ügyért száll síkra. De az is győzelem, ha sikerül legyőz­nünk mások könnyelműségét, a köz­ügyek iránti érdektelenségét. Mindez­zel bizonyíthatjuk, hogy szeretjük az embereket és hogy jó hazafiak vagyunk — mondta I. F. Boriszov. Az oldal anyagát írta és fényképezte: POLGÁRI LÁSZLÓ ZÁCSEK ERZSÉBET ZOLCZER JÁNOS Angii»«!) Elsír, a SZISZ jírSsi bizottságinak elnöké átnyújtja Dusán Longauernak, a SZISZ SZKB alelnökének a szalagot és az urnát. 1

Next

/
Thumbnails
Contents