Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-16 / 16. szám

„Szerelmes vagyok egy fiúba, csak na­gyon ritkán találkozom vele. Már arra is gondoltam, hogy egy közös ismerősünket kérem meg a közvetitésre. Vagy versben ír­jak neki ismerkedőlevelet? Szerinted me­lyik a jobb megoldás?“ Részletesen leírod, hogy a fiúval hol szoktál találkozni, tehát az ismerkedésre lehetőségetek, módotok lenne, csak a fiú nem használja ki. Ezért fölösleges közve­títőt bevonnod ebbe az „akcióba“, vagy le­velet Írni. Bizakodj, hogy a mostani szim­pátiából esetleg több is lehet. Igyekezz mi­nél gyakrabban találkozni vele, szeme e- lőtt lenni, hátha így „jobb belátásra“ jut. „Tizennégy éves lány vagyok és szere­tek egy tizenhét éves fiút, szüleim azon­ban tiltanak tőle. Nagyon rossz, hogy foly­ton bujdosnunk kell az ismerősök elől. Ta­nácsolj, mit tegyek!“ Egyetértek szüléiddel, mert tizennégy é- vesen még nem olyan fontos fiúval járni. Még akkor sem, ha a fiú belebetegedne a szakításba. Sőt, szakítani sem kellene, elég, ha barátkoztok, és ekkor nyíltan, bátran mindenki szemébe nézhetsz, hiszen nincs titkolnivalód, és nem kell bujkálnotok. A te korodban szüléidre nagyobb szükséged van, mint a fiúra, ezért nincs értelme el- mérgesitenl az otthoni viszonyt csupán a makacsságoddal. „Tizenhat éves lány vagyok. Olyan fiúba vagyok most szerelmes, akivel már jártam egyszer. Akkor megszakadt a kapcsola­tunk, és most szeretném felújftani. Hogyan tehetném?“ A levélben leírod a szakítás okát is. Vé­leményem szerint az ok még mindig fenn­áll, és nem is fog elvénülni. Ezért nincs értelme újrakezdeni. A szégyenérzetet nem leszel képes ezután sem leküzdeni. Hogy a fiúnak sem mindegy a történtek után, ezt igazolja a hangoskodása (ha közömbös len­ne számára a múlt, nem emlegetné). A sza­kítás okozója a fiú, így a felelősség na­gyobb hányada is az övé. Ha csak ő nem kezdeményezne — aminek kis lehetőségét látom —, más megoldás nem mutatkozik. „Tizennyolc éves komoly lány vagyok. Először szerelmes, és félek, hogy elveszí­tem a fiút, amikor még nem is az enyém.“ Mivel először vagy szerelmes, tapasztalat­lan vagy és nagyon félszeg. Olyanból is problémát csinálsz, amit nem is kéne észre- venned. Ne adj azok véleményére, akik jó vagy rossz szándékkal vezérelve pusmognak neked, hiszen ismered a fiút, többször be­szélgettetek, találkoztatok. Vonzódsz hoz­zá és egyelőre úgy érzed, ő is hozzád. Gát­lásaidat próbáld legyőzni. Barátnőidre a- zért féltékenykedsz, mert kicsi az önbizal­mad. Nem kell megijedned ettől az érzés­től, de ne is hagyd elhatalmasodni maga­don. Sőt, a te esetedben még hasznos is le­het, ha megosztod aggályaidat a fiúval. Várd ki a kellő alkalmat, a találkozást. „Tizenöt éves fiú vagyok. Megismerked­tem egy nálam három évvel idősebb lány­nyal. A lány osztálytársai azonban tacskó­nak tartanak. Mit tegyek?“ Kérdezd meg a lánytól, hogyan véleke­dik ő, mert ez a vélemény a mérvadó. Ha a lány büszkén, nyíltan mutatkozik veled a neked szánt jelzők ellenére, nincs okod aggodalomra. Ámbár a meglévő korkülönb­ség elgondolkodtató... „Tizenhét éves lány vagyok. Járok egy nálam egy évvel fiatalabb fiúval. Mostaná­ban nagyon elhanyagol, és gyakran emle­geti a korkülönbséget. Mit csináljak?“ Az elhanyagolás okát nem a korkülönb­ségben kell keresni, hiszen ezt a fiú már a megismerkedéskor jól tudta. Inkább ér­zelmi elhidegülés állt be nála. Azt hiszem, rátapintottál a lényegre, mikor azt írtad, hogy szívesebben szórakozik mással, mint veled. Most már a tűrőképességedtől függ, hogy meddig bírod ezt a kellemetlen hely­zetet. VERONIKA POSTÁJA „Tizennyolc éves fiú vagyok, harmadikos szakiskolás. Sportolok, szeretem a zenét. Vidám természetű vagyok. Szeretnék meg­ismerkedni hasonló korú lánnyal.“ VERONIKA A csecsemő gondozásával és nevelésével foglalkozó könyvek mindenki száméra hoz­záférhetők. Ennek ellenére több szülői „mű­hibát“ tarthatunk számon. Az egészségesen született csecsemő egyen­letes fejlődése, ellenállóképessőge, egészsé­ge nagy mértékben függ a helyes táplálás­tól és a gondozástól. A gondozás egyúttal a nevelés legjobb eszköze, és a nevelést új­szülöttkorban kell elkezdeni. A környezet sokkal nagyobb szerepet ját­szik csecsemő- és kisgyermekkorban, mint felnőttkorban. A Személyiség fejlődése szempontjából döntő fontosságú a születés­től hatéves korig tartó életszakasz, és ezen belül is a hároméves korig terjedő idő. Csak akkor várhatjuk, hogy kiegyensúlyozott, tes- tileg-lelkíleg egészséges felnőtté válik gyer­mekünk, ha maximálisan gondoskodunk a fejlődés személyi, tárgyi és környezeti fel­tételeiről. Már a szülés előtt beszéljük meg a csa­ládtagokkal a környezetünkben, életünkben szükséges változtatásokat. Lehetőleg minél kisebb, ésszerű módosításokat válasszunk, hisz az új családtag egy megadott családi életbe kerül. A legtermészetesebb, hogy az első hetek­ben, hónapokban az anya táplálja, gondoz­za a csecsemőiét. A szoptatással folytatódik a terhesség aiatti szoros testi kapcsolat. A testközelség a bőrkontáktus, a beszéd és a simogatás a csecsemő lelki éhségét csilla­pítja, nagyon kedvezően hat az anya-gyer­mek kapcsolatra és a személyiség fejlődé­sére. A gondos anya néhány hét alatt meg­tanulja megérteni csecsemője sírását, meg­érti annak milyenségéből, az azt kísérő mozgásokból, hogy mi a probléma. Az apa az első időben segítőként kapcso­lódhat be a gondozási munkába, később mint á tennivalók végzője. így válhat Igazi apává. Nem elég akkor kezdeni, amikor már játszani vagy beszélgetni lehet a gyermek­kelt A csecsemő kiságyát csendes, világos szo­bába helyezzük el, ahol nappal 20—22, éj­jel 18—20 fok a hőmérséklet. Ha nincs le­hetőség külön szobára, akkor a közös szo­ba egy csendesebb részét rendezzük be „babasaroknak“. Gyakran szellőztessünk. Kora tavasztól késő őszig vagy túlfűtés ese­tén állandóan tartsuk nyitva az ablakot, de úgy, hogy a levegő ne áramoljon erő­sen a csecsemőre. A halk házi zaj nem zavarja a csecsemőt, de a televízió változó fény- és hangereje igen. Cgy helyezzük el a készüléket, hogy ne legyen a csecsemő látószögében. De leg­jobb, ha másik helyiségben nézzük. A helyes fejlődéshez legfontosabb a meg­felelő életritmus, a napirend kialakítása. Mindig ugyanabban az időben legyen az ét­kezés, az alvás, a fürdetés és a levegőzte­tés. A ritmust úgy megszokja a csecsemő, hogy azt már szinte „követeli“ magának, tehát mindig ugyanabban az időben lesz álmos és éhes. A csecsemő zavartalan testi és szellemi fejlődéséhez nagyon fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés, az alvás. Ehhez már az első naptól szüksége van ké­nyelmes külön fekhelyre. Legcélszerűbb a rácsos kiságy. (Ezt a mózeskosár csak az első hetekben tudja helyettesíteni.) A taka­ró könnyű és puha legyen; meleg időben flanell-, hidegben gyapjútakaró. Ezeket te­gyük könnyen mosható huzatba. Párnát nem szabad a csecsemő feje alá tennii­Az újszülött még az egész napot és éjjelt átalussza, leszámítva a szopás, a tisztába tevés és a fürdetés idejét. Ez körülbelül 20 óra alvást jelent. Az alvásigény fokozato­san csökken, az ébrenlét! idő fokozatosan nő, és a csecsemő négy-öt hónapos korában délelőtt és délután az egy-egy étkezés kö­zötti időt már ébren tölti. A 6—8 hónapos gyermek nappal csak egyszer vagy kétszer alszik, összesen három-négy órát. A testileg és szellemileg jól fejlődő cse­csemő éjjel 10—12 órát alszik. A nyugodt éjszakai alváshoz egyéves korig legalább 11 óra szükséges, de később is 10 óra kell. Ta­lán ezt a legnehezebb elérniük a családok­nak, főleg, ha egy 'szobájuk van. De gon­doljunk arra, hogy az alvásnak a pihenésen kívül a fejlődést is szolgálnia kell. Egy hí­res gyermekgyógyász mondta, hogy aki nem teremti meg a feltételeket gyermekének a megfelelő alváshoz, az olyan kárt okoz a fejlődő szervezetnek, mint ha éheztetné. Pe­dig ugye mennyire elítéljük azt, aki nem ad rendesen enni gyermekének?! TEJSZÍNES sajtleves Négy deka vajon, kevergetve megsütünk — de nem pirítunk — egy evőkanál lisztet, és felenged­jük egy liter vízzel. Egy húsleves- kockával meg egy gerezd széttört fokhagymával ízesítjük, majd egy deci száraz fehér borral gazdagít­juk. A tálban simára keverünk 10 deka reszelt sajtot egy deci tej­színnel, és erre öntjük — kever­getve — a forró levest. Tetejét fi­nomra vágott snidlinggel meg pet­rezselyemmel hintjük meg. TAVASZI RIZS 'Alaposan megmosunk 25 deka rizst, és leöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Hozzáadunk öt deka vajat, sót meg egy nagy csokor petrezselyemzöldet, és késhegynyi őrölt borssal ízesít­jük. Fedő alatt kis lángon puhá­ra pároljuk, ha a levét elfőné, egy kevés vízzel pótolhatjuk. A végén egész száraznak, „pergőnek“ kell lennie. Közben egy evőkanál ola­jat megforrősítunk, hozzáöntünk fél csomag mélyhűtött zöldborsót, és megsózzuk. Nagyon kis lángon, saját levében, fedő alatt puhára pároljuk, ami nem tart totvább öt percnél. Végül egy mokkáskanál- nyi cukorral meg egy csokor ösz- szevagdalt petrezselyemmel íze­sítjük, és a rizshez keverjük. A- dunk még hozzá 25 deka karikára vágott kolbászt meg négy, nagy kockákra vágott kemény tojást. Az egészet vízzel kiöblített formá­ba nyomkodjuk, majd tálra borít­juk, és öt deka reszelt sajttal meghintve, azon forrón tálaljuk. Adhatunk még hozzá külön tálká­ban jócskán reszelt sajtot, hogy ki-ki a tányérján meghinthesse vele a tavaszi rizst.. KÜLÖNLEGES PECSENYE Két evőkanál olajon 2—3 per­cig sütünk 35 deka laskára vá­gott sovány sertéscombot, majd meghintjük egy csapott kiskanál majoránnával. Felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje, és egy húsle­veskockával ízesítjük. Fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk, ha a levét közben elfőné, egy kevés víz­zel pótoljuk. Végül zsírjára sütjük, és késhegynyi pirospaprikával meghintjük. Közben bő olajban, élénk tűzön pirosra sütünk egy csomag mélyhűtött hasábburgo­nyát (még fagyottan öntsük a forró olajba!}, alaposan lecsepegtetjük és a húshoz keverjük. Nagyon ke­vés vizet öntünk alá, és lefedve, összekeverve, 2—3 percig párol­juk, hogy a burgonya megpirul­hasson. Savanyúsággal adjuk asz­talra. A Szocialista If|ft»ágl Szövetség Szlovákiai Kflzpontl Bizottságának lap|a. Kiadja a Smena Kiadóvállalat Szerkesztőság: Leäkova S, 812 84 Bratislava Telefon: 435 79, 468 19 Főszerkesztő: Főszerkesztő-hely altos: CSIKMAK IMRE N. ZACSKK ERZSEBST Nyomja a Západoslovenské Hadarna, 812 62 Bratislava, Odborárske nőm. 3. Előfizetési dl*: egy évre 52,— KCs, fél évre 26,— Kős. Terjeszti: s Posta Hlrlapszoigálata. Előfizethető minden postahivatalnál vagy kézbesítőnél. A lap kflltőldre a PNS, Ostrsdoá sipedlcla a dnvoz tinié, •13 SÍ Bratislava, Gottwaldovo nám. 0. 8 ítján rendelhető meg. Köziratokat Bem őrzflnk meg és nem kflldOnk vissza. Index: 49802 /. - ■ ' ' ' a M a m, ^ű#* wm ,d XU til "'«ss^ Äf \a Vikg&v '*&& tin »fisaa# *i-tssm U&r fl 86 « v-;

Next

/
Thumbnails
Contents