Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-08 / 2. szám
új ifjúság 8 A SZÍNEK BESZÉDE Szerény, csendes ember Nagy József grafikus. Kiállításait leggyakrabban helyi vagy városi tömegszervezetek, művelődési otthonok rendezik, mert ők azok, amelyek meg. keresik csendes magányában, és visszajel- zik az akaratukat, igényüket. E szervezetekkel ért leginkább szót, ezek becsülik művészetét. Ez így van most is, amikor Szene (Senec) után ismét Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda), a Városi Művelődési Otthon emeleti előcsarnokában és kistermében állítja ki munkáit. Az alkalmat a művészi pálya negyedszázada szolgáltatja, és főleg az a belső igény, hogy felmutatva az eredményeket, az a láz, amellyel dolgozik. A kiállítás ugyanis nagyrészt eddig nem látott alkotásaiból áll, és még azok számára is meglepetés, akik olykor nála ts megfordulnak, és ismerik a munkáit, mint ahogy ezt a tárlat katalógusának előszavában Kubiö- kó—Kucsera Klára műtörténész is jelzi. És ami még nagyon lényeges: nem csupán szerény grafikai lapokról, egy két metszetről van sző, hanem több önálló és teljes ciklusról, igénnyel készült sorozatokról, ciklusokról. A művész csendes magányában visszanyúlt például Arany János Toldijához és Petőfi Sándor Az apostol című alkotásához. Az első műhöz plasztikus, kemény, tiszta tollrajzokat készített, a másodikhoz színes metszeteket, és a technikától függetlenül sikerült maivá, korszerűvé avatni a majdnem másfél évszázados műveket, különösen Petőfi alkotását. Az ember érzí-érti rajzai alapján a kort, de a mondanivaló időszerűségét is. Sőt — hogy úgy mondjam — sajátunkká avatja. A másik két ciklus, az Atomerőmű és a Hónapok sorozata korszerű témájával vonja magára a figyelmet. Bámulatos, ahogy Nagy József meglátta és megalkotta az első ciklusban rejlő lehetőséget, mondanivalót. Majdnem eszköztelen technikával, a linómetszettel lát a munkához. Csupán két színt használ egy-egy lapon, mégis minden nagyon tág, a tér és idő mai foglalata az uniAz elmúlt esztendő végén láthattuk a színházi idény második MATESZ-bemutató- ját. Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című közismert regényének színpadi adaptációja most zenés változatban került a közönség elé. Az átdolgozást Benedek András, Karinthy Ferenc és Siklós Olga végezték, zenéjét Rónai Pál szerezte. Mikszáthnak ezt a regényét színpadra vinni hálás, sikert ígérő tett. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a regény megjelenése óta eltelt csaknem nyolc évtized alatt hat különböző színpadi változata látott napvilágot, és háromszor került filmszalagra. Ha van ugyanis közismert és közkedvelt műve a magyar klasszikus irodalomnak, akkor a Különös házasság mellett éppen A Noszty fiú esete Tóth Marival az, amelyet nemcsak a rendszeres, hanem az alkalmi olvasó is kezébe veszi. így már maga a cím nagyszámú közönséggel kecsegteti a társulatot. Ám van ennek a közismertségnek fonákja is. A közönség nagy része, éppen mert ismeri a darab tartalmát, mondanivalóját, határozott elvárással ül be a nézőtérre. Vajon ezek után tud-e a színház többet, újat vagy mást adni a nézőnek, mint az olvasáskor kapott nagyon is szubjektív élményt? Tartalomban, mondanivalóban semmi esetre sem. Hiszen a mű váza, a „sztori“ olyan következetesen van felépítve, hogy mindennemű dramaturgiai beavatkozást, amely változtatna az események vonalvezetésén, a néző hamisnak érezne. Tehát csak a forma marad a színház számára, ahol a rendező és a színészek megvalósíthatják elképzelésüket. Nyilván ezért is választotta a MATESZ dramaturgiája a zenés változatot. Ezzel kívántak többletet adni, „megtoldani“ a közismert darabot vagy mondjuk újítani. Vajon milyen sikerrel járt ez az igyekezet? Szögezzük le azonnal: a MATESZ prózai színház, ezért adottságai, lehetőségei zenés darabok bemutatására erősen korlátozva vannak. Gondolok itt a hanganyagra, a színészek zenés-táncos képzettségére, a dramaturgia és rendezés tapasztalatlanságára, a zenekar hiányára. Csak mindezt figyelembe véve, ezen az „optikán“ keresztül szemlélve lehet objektiven ítélkezni a társulat produkciójáról. Persze azonnal felmerülhet a kérdés: Ha Ilyenek a körülmények, miért tűz műsorra a MATESZ zenés darabot? (A jelzett mű azonban nem az egyetlen zenés kísérlete volt az elmúlt idényekben.) A válasz kézenfekvő:1 a színház nemcsak a színi társulatból tevődik össze, hanem elválasztverzumba tágítja a mai ember tevékenységét. A felsorolt négy ciklusban mentes minden leíró, írodalmias mondanivalótól. Csak a képzőművészeti formák, a vonalak, színek beszélnek és különösen az utóbbi, a Hónapok tizenkét lapján érezni a tiszta, áttetsző, belső villogást, a pikkelyek fényjátékát kifejezni tudó művész erejét. Nagy József nyilván nagyon sokat tud a színekről, azok erejéről, mondanivalójáról, egymással folytatott párbeszédéről, társalkodá- sáről, és ezért aztán bámulatos és tiszta beszédet hallunk ki a Hónapok egyes lapjairól. Ilyesmit csak ritka alkalmakkor és egészen kivételes emberek tudnak megérezni. Sőt, azok is csak ritka pillanatokban, rendkívüli csendek és hallgatások perceiben, és olyan légies és megfoghatatlan jelenségekről, mint amit olykor a napok, hónapok jelentenek a számunkra. hatatlan tartozéka, ha ügy tetszik, értelme a közönség. Márpedig elvitathatatlan, hogy a közönség berkeiben (főleg a televízió hatása nyomán) hovatovább, egyre nagyobb közkedveltségnek örvend a zenés színház. Ez pedig tény, függetlenül attól, hogy valakinek tetszik-e vagy serp. Ha tehát a színház közönséget kíván szerezni, márpedig ez létkérdése, kénytelen (természetesen a művelés és nevelés mellett) a közönség igényeit kielégíteni, s teszi ezt, természetesen, lehetőségeihez mérten. Bizonyos előrelépés tapasztalható a mostani bemutató zenei megoldásánál. Az előbbi zenés daraboknál különböző kísérleteknek lehettünk tanúi: gépzene, „egy szál“ zongora és hasonlók. Az eredmény elég zavarosra sikerült. Most egy kvartettet állított be a rendező. Bár egy négytagú csoport távolból sem pótolhatja a színházi zenekart, ez a megoldás azonban már több lehetőséget nyújt a hangszerelés módozatainak kihasználására, a dinamikai árnyékolt- ságra, s élő zeneként állandó kontaktust tud tartani az énekessel. Mindez pozitívan hatott az előadásra. Nyilván ez lehet az egyik járható út a jövőben. A zene azonban csak a dolgok egyik oldala, a másik — a színész. Itt még ami az éneklést illeti, hellyel-közzel lesz még mit pótolni, behozni. A zenés színház elválaszthatatlan része a tánc, a MATESZ zenés bemutatóinak másik sarkalatos kérdése. Nem vitás, hogy a társulat színészei nem vetekedhetnek egy zenés színház gárdájával. Ha azonban a koreográgus ezt figyelembe veszi, akkor még ha visszafogottabb is, de elfogadható táncprodukciót tud a színpadra állítani. Sajnos, a mostani bemutatónál ez kevésbé sikerült. Kvoéák József vendégkoreográíus nem állt feladata magaslatán. Elsősorban nem találta meg a megfelelő hangnemet. Azokon a helyeken, ahol a zene népies (ma- gyarnótás) hangzású volt, elkalandozott a „majdhogynem“ a folklór területére civil szakmájának vonzódása lehet ez, és helyenként szinte népi együttesbe illő ensemble- számokat kreált. Ott viszont, ahol a zene a müdal vonalát követte, átcsapott a kimondottan operettes stílusba. Nem beszélve arról, hogy táncai gyakran meghaladták a színészek képességeit, nem voltak testre szabottak. S ha még azt is hozzátesszük, hogy a darabban viszonylag sok a táncos betét (ez nem lenne hiba), érthetővé válik: a táncbetétek zavaró elemként hatottak, stílusban megbontották az előadás koncepcióját. A rendező viszont tehetetlen volt ezzel Nagy József: Az atom és az ember Ezek a lapok szinte semmi fogódzót, gondolatokkal elmondható mondanivalót nem tartalmaznak, mégis érteni, de főleg érezni véljük azt a gyönyört, amelyet a május, azt a hőséget és bőséget, amelyet augusztus, vagy azt a szigorúságot, amelyet október jelent számunkra. Tiszta csillámlás, gyöngyöző zsivaj és melegség „hallható“ ezekről a lapokról. Soha nem látott színnel, formákkal fejezi ki mindezt, és ezért akár az egész ciklust bárki feltehetné lakása falára. A művész a folyosón bemutatta a régebbi és az újabb szőnyegterveit is. Ezek is, akárcsak az utóbbi ciklus, főleg a színek és vonalak kusza rajzolatával beszélnek, s csak sajnálni lehet, hogy eddig kevés készült el belőlük, hiszen gyapjúba „öltöztetve“ biztosan még beszédesebb lenne a mondanivalójuk. NÉMETH ISTVÁN A szerző felvétele a jelenséggel szemben. Ha valaki azt állítja, hogy az előadásnak nem volt egységes stílusbeli koncepciója, elemezni kellene, mennyivel járult ehhez hozzá éppen a tánc. A bemutató után néhány kérdést tettünk fel Konrád József érdemes művésznek, a darab rendezőjének: — Mi volt a színház indítéka, hogy ezt a darabot és ilyen változatban tűzte műsorra? — Színházunk megalakulása óta hagyománnyá vált, hogy minden évadban bemutatunk egy darabot a magyar irodalom klasszikusaitól. Ezek nem mindig kimondottan drámai művek, hanem többször dramatizált regényt vagy novellát tűzünk műsorunkra. Most is ezt a hagyományt követtük. Persze az ilyen bemutatók kérdőjeleket is hoznak magukkal. A fő kérdés az, vajon a színpadon vissza tudjuk-e adni mindazt, ami az eredeti műben volt. Meggyőződésem szerint nem, vagy legalábbis nem teljes egészében. A regény, novella részletes leírást ad a cselekményről, a színmű a színpad törvényszerűségeinek következtében éppen ezeket a részleteket kénytelen elhagyni. Ezért nem kérhetik tőlünk számon a regényt teljes egészében, inkább a mondaniAz újabb bemutatók elé Az 1985-ös év első negyede sok figyelemreméltót kínál a szlnházkedvelők- nek. A Thálla Színpad nézőterén még üresek ugyan a zsöllyesorok, de a színpadon már készen áll Platzner Tibor díszlete, hogy Horváth Lajos rendezésében láthassuk majd Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok című nagysikerű darabját. A próbák javában folynak, A darabot kettős szereposztásban tűzték műsorra. A „lány“ Danyi Irén, a „fiú“ Pólós Árpád ebben a kétrészes játékban, amelynek cselekménye 1944— 45 telén játszódik Budapesten egy elhagyott gellérthegyi villában. A másik kettőst, Pesti Ildikó és Bajcsi Lajos, a Thália Színpad két fiatal színészjelöltje alakítja. A hangeffektusokat és a zenés részleteket Érsek György munkája fémjelzi. Érdekesnek ígérkezik Osvald Záhrad- nlk: Prelúdium mollban című drámája is, amelyet február 22-én láthatunk majd a komáromi (Komárno) együttes előadásában. A rendező: Takáts Ernőd. Márciusban Lubomír Feldek ismert komédiája, az Ennivaló nagynéni kerül színre a Thália Színpadon, majd április 19-én Kőszeghy Finta László: Lusta királyság című, felnőtteknek-diákok- nak egyaránt kedveskedő mesejátékát láthatjuk a komáromi gárda előadásában. Az 1984—85-ös évadot a Thália Színpadon zárják Karel Capek: Az anya című megrázó drámájával. Reméljük, hogy az eddig bemutatott darabok, az E- nergikus emberek, a Csapodár madárka és A Noszty fiú esete Tóth Marival után a további színdarabok is kedvező visszhangra találnak, és több kitűnő színészi alakításnak is tanúi lehetünk majd. (szuchy) valóját és szellemét. Ez persze nem a mi specialitásunk, hanem minden színházé. És miért egy zenés változatot? Nálunk ’ igen nagy népszerűségnek örvendenek a zenés darabok, a zenés vígjátékok. Van egy ilyen igénye a közönségnek, s ezt kívántuk kielégíteni. — A vígjáték Komáromban (Komárno), legyen az zenés vagy zene nélküli, Konrád József rendezői munkásságához fűződnek leginkább. Szinte már Konrád-iskolának emlegették a vígjátékoknak az ízlés határán, borotvaélen táncoló rendezői stílusát. Most azonban valami mást láttunk. Egy jóval simább, visszafogottabb rendezést. Ez új irányzat, vagy C9ak egy vargabetű? — Igen, arról az „iskoláról“ mondtak már mindenfélét, rosszat is (főleg a kritikusok), no meg jót is (leginkább a közönség). Mindig az elképzeléseimet akarom megvalósítani becsületes munkával, hozzáállással. Ha valahol, itt érvényes a közmondás: ízlések és pofonok.., Nem kívánok ettől a jövőben sem eltérni. Most azonban maga a darab olyan jellegű volt, hogy úgy gondoltam, a visszafogottabb rendezés helyénvalóbb. Adódó alkalommal visszatérek a régi stílusomhoz. HORVÁTH RÉZSŰ Noszty Pál (Boráros Imre), Noszty VilmafMák Ildikó), Kopereczky (Dráfi Mátyás) és Noszty Feri (Holocsy István) E3 MÍKSZATK-MO megzenésítve
