Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-02-26 / 9. szám

új ifjúság 6 A hiba nem a spartakiádban van Levelet kaptunk az egyik Iskola diákjaitól az alábbi szöveggel: „Nagyon örültünk, mikor megtudtuk, hogy útra részt vehetünk a spartakiádon. Volt, aki csak most szerepel először. Nagy terveket szőttünk, hogy si­kerüljön minden, és eljuthassunk Prágába is. De lassan elment a kedvünk tőle, mert nem ma­radi egy kis szabadidőnk sem, mert most, harma dikban, főleg a vizsgák előtt sokat kell tanulnunk, hogy sikeresen végezzünk. Elmehettünk volna Bra- tislavába színházba, de ez sem sikerült, mert»spar- takiádázni kellI« Ez az első. Persze hogy nem volt kedvünk az­tán tornászni. Meg azt sem értjük, hogy egy tanár felpofozzon egy lányt azért, mert nem akar tor­nászni. Ügy hisszük, hogy mindenki szívesebben tornászna, ha megértenének minket is, mert nem minden a tanulás és a torna, ki is kell kapcsolód­nunk egy ktcsit. Hiába szólunk bárkinek, mtnden- kt azt mondja: Ez nem érdekel engemi" A levélírók arra kértek bennünket, hogy a nevű két ne közöljük. A helységnéven kívül iskolájuk nevét sem tüntették fel, így nem járhatunk a do­log végére. Lehetséges, volt rá okuk, hogy ne fed­jék fel kilétüket. A spartakiád kétségkívül egész társadalmunkat foglalkoztatja. Olyan színpompás eseménye ez test- nevelési mozgalmunknak, amelyet már eddig is megcsodált az egész világ. Kétségtelen, hogy so kát, nagyon sokat kell gyakorolni, amíg összehan­golódik egy csapat, összeáll a kép, amely a lelá­tóról szemlélve úgy tűnik, mintha számítógéppel vagy legalábbis zsinóron mozgatnák a bemutató összes résztvevőjét. Nem feltételezzük azonban, hogy ez valóban olyan elviselhetetlen, megterhelő foglalkozás lenne. Jómagam az utóbbi időben több iskolában jártam, érdeklődtem, hogyan haladnak a gyakorlással. Ál­talában azt tapasztaltam, mindenütt szívesen csi­nálják, és heti két órán át tanulják a spartakiád- gyakorlatokat. Heti két óra mozgás az ugyancsak heti két óra kötelező testnevelésen kívül nem nagy megterhelés. Sőt, véleményem szerint ennyi vagy még ennél is több mozgásra a fiatal, egészséges szervezetnek feltétlenül szüksége van. És a spar­takiád az mozgás. Módszeresen és sokféle szem­pontból megválasztott mozgásgyakorlatok láncola­ta. amely végső soron még esztétikai élményt is nyújt. Ha tehát valaki nyűgösnek tartja, akkor a hibát nem a spartakiádban kell keresnL Ami pedig azt a megjegyzést illeti, hogy nem minden a tanulás és a torna, csupán annyit, hogy egy középiskolás legfontosabb feladata elsősorban a tanulás, amelynek a torna is a része, mint ahogy az orvos feladata, hogy gyógyítson, a kéménysep­rőé, hogy kiseperje a kéményt. A többi csak az­után következik. PALÁGYI LAJOS AZ ÉV „PORTÁSA“ DASZAJEV Amikor az elmúlt év utolsó napjaiban az angol World Soccer labdarúgószaklap nyilvánosságra hozta az öreg kontinens legjobbjainak tartott labdarúgóiból összeállí­tott tizenegyet, sokan meglepetéssel kapták föl fejüket a névsor olvastán, hiszen a csapat, amelyben csak úgy hemzsegnek a sztárok, RINAT DASZAJEV nevével kezdő­dött. Ez a „meglepetés“ tulajdonképpen nem is olyan nagy szenzáció, hiszen a Szpartak Moszkva és a szovjet vá­logatott 28 esztendős kapuvédője már évek óta a leg­megbízhatóbb szovjet „portás“, aki előtt nyugodtan játsz­hat a védelem, átgondoltan irányíthatnak a középpályá­sok. Ha pedig a csatársor összehoz egy-két gólt, akkor mát nem lehet nagy baj, mert Daszajev mindig a he­lyén van. Ez volt az oka, hogy a szavazás során a szov­jet kapus izgalommentesen került abba a csapatba, a- melynek minden egyes tagja beférne a maga posztján a világ bármely válogatottjába. Különösen úgy, hogy a szaklap minden olyan játékost figyelembe vett. aki Eu­rópában játszik — még ha dél-amerikai is. Nem árt fel­eleveníteni eme „álomcsapat“ névsorát: Daszajev (szovjet) — Giresse (francia), M. Olsen (dán), Bossis (francia, — Simonsen (dán), Socrates (brazil), Tigana, Platini (mindkettő francia) — K. H. Rummenigge (nyugatnémet), Maradona (argentin), Conti (olasz). Amikor Daszajev megtudta a szavazás eredményét, rö­viden nyilatkozott a TASZSZ szovjet hírügynökségnek. Szavaiból kiderült, hogy nemcsak jó kapus, hanem pél­dásan szerény sportember is: — Nagy meglepetés és megtiszteltetés, hogy engem választottak kapusnak. Ez az egész szovjet labdarúgás elismerése. Remélem, a világbajnoki selejtezőkön nyúj­tandó teljesítmény alapján több szovjet labdarúgó is he­lyet kap ebben a tizenegyben. Egyébként sokat tanul­tam Jasintfil és szeretnék hozzá hasonlóan negyvenéves koromig jól védeni. , . Nos, amíg a Jeles „portás“ Jastnt tekinti példaképé­nek, addig máris sokan akadnak olyanok, akik már a szovjet labdarúgás egykori legendás kapuséval hason­lítok össze Például Pelé is tett a közelmúltban Ilyen kijelentést. Neki pedig foclügyben egyet s mást el kell hinnünk... !• A motorsport a bátorság és ügyesség sportja. fiatalokat a környezetvédelembe. Ä SZISZ turisztikai tevékenységének ha­gyományos betetőzése a nemzetközi if­júsági Rysy-túra, amelyen hazánkból minden alkalommal több mint 5000 fia­tal vesz részt. Pozitívan értékeljük, hogy mind több SZISZ-tag és pionír kapcsolódik be a honvédelmi játékokba, elsősorban a pionírok „Mindig kész“ or­szágos játékába, továbbá a „Tábortüzek a hegyekben“ országos SZlSZ-verseny- be, a sokolovi és duklai honvédelmi rá­termettség!, a lövészeti versenyekbe és a honvédelmi többtusába. A SZISZ és PSZ testnevelési és hon­védelmi programja ma már egységes és átfogó jellegű. Azzal, hogy igyekszik a testnevelési, sport-, turisztikai szak­körök, tehát az önkéntes honvédelmi tevékenységet gazdagítani, felkelti a gyermekek érdeklődését, kezdeménye­zésre serkenti a fiatalokat, továbbá ed­zi egészségüket, erkölcsi tulajdonságai­kat. Nem minden SZISZ-alapszervezet- ben és pionírcsapatban sikerül azonban ezt teljes mértékben keresztülvinni. A fiatalság jelentős része közönyös a honvédelmi neveléssel és a sporttal szemben. A gyerekek és a fiatalok erőn­léte gyakran elmarad szellemi fejlett­ségük mögött. Ennek az állapotnak több oka van: elsősorban a rendszeres testnevelés mellőzése, anyagi-műszaki gondok és helyhiány, a testnevelési 1- rányzatú honvédelmi szakköröket nem megfelelő egyének vezetik, a testneve­lési mozgalommal való laza együttmű­ködés, a honvédelmi és sportlétesítmé­nyek nincsenek eléggé kihasználva és nem utolsósorban a SZISZ-alapszerve- zetek és a pionírcsapatok vezetőségé­ben hiba van a politikai-szervező és az irányító munkában. A komplex honvédelmi nevelés céljai közé tartozik a polgárok lélektani el­lenállóképességének fokozása, amely szükséges lenne ahhoz, hogy egy eset­leges atomháború szinte elképzelhetet­len borzalmai között leküzdjék félelmü­ket és a pánikot. E feladatnak tesznek eleget a honvédelmi nevelés erkölcsi- -politikai, honvédelmi-testnevelési és honvédelmi-műszaki ágazatai azzal, HONVÉDELEM ÉS HAZAFISÁG (A CIKK ELSŐ RÉSZÉT LAPUNK ELŐ­ZŐ SZÁMÁBAN KÖZÖLTÜK). Az ifjúság és a gyermekek honvédel­mi nevelésének szakmai-műszaki vonat­kozáséban főként az önvédelem lehető­ségeinek a megismertetésére, az egy­másnak nyújtandó segítségre irányítjuk a figyelmet legintenzívebben, különösen pedig a katonaköteles kor előtt. A töb bi időszakban a SZISZ és Pionírszerve­zete szervei és szervezetei komplex mó­don valósítják meg a feladatokat, a tu­dományos-műszaki eredmények iránti érdeklődés felkeltéséről, a fegyverek megismertetésén, a természetben való tartózkodáson, turisztikán át a model­lezésig, motorossportig, a tömegpusztító fegyverek elleni védekezéstől, az e- gészségügyi és tűzvédelmi ismeretekig sok mindent. A SZISZ-alapszervezetek- ben és a pionírcsapatokban behatóbban foglalkoznak a biológiai és nukleáris fegyverek elleni védekezéssel. A gyer­mekek és a fiatalok nem ismerik elég­gé a civilvédelem szignáljait, nem tud- ák, mi is a teendőjük, ha már elhang­zottak, nem tudják felvenni a maszkot, nincsenek tisztában a vegyszerek elleni védekezés és a radioaktív fertőzés rész­leges elhárításának szabályaival. A CSKP KB 8. ülése után előtérbe ke­rülhet a honvédelmi-műszaki körök iránti érdeklődés felkeltése, azonban i- gen lassan és csak nehezen sikerül gya­rapítani e körök tagjainak a számát, különösen az elektronikával, a robotok­kal és a biotechnológiával foglalkozó körök várják a pionírok és SZISZ-esek elentkezését. A hiányosságok okát, de a tartalékokat is különösen abban lát- uk, hogy a legszükségesebb honvédel­mi ismeretek főleg elméleti és nem gya­korlati jellegűek. Ez pedig a nem kielégítő anyagi-mű­szaki feltételek eredménye. Korlátozott mértékben ugyan, de tartalékok van­nak az anyagi-műszaki bázis forrásai­ban, továbbá a villamos építőjátékok és elemek gyártásában, s ezek bolti kíná­latának gazdagabbá tételében. A honvédelmi nevelés honvédelmí- -testnevelési ágazatában a SZISZ és Pio­nírszervezetének szervei és szervezetei arra törekednek, hogy megszilárdítsák a gyermekek és fiatalok pozitív hozzá­állását a honvédelmi testneveléshez. Programjukban előtérbe helyezik a sport-, turisztikai és honvédelmi szak­köri munkának azokat a formáit, ame­lyek területi, anyagi és műszaki felté­telei elenyészőek, és amelyek a legtöbb fiatal száméra hozzáférhetők. A sza­badidősportban és a többi sportágakban elsősorban lépcsőzetes versenyek és sportjátékok rendezése, valamint a SZISZ-alapszervezetek speciális szakkö­reinek rendszeres munkája kerül elő­térbe. A pionírok és SZISZ-tagok köré­ben legelterjedtebbek, legnépszerűbbek a pionírsportliga versenyei, a Mladá fronta és a Smena futóversenye, a te­remfoci, az asztalitenisz, a lábtenisz, a tanulóifjúság nyári és téli olimpiája, a pionírok sportversenyei, a főiskolások ligaversenyei, a tájékozódási futás stb. A SZISZ III. és a SZISZ SZKB kong­resszusának határozataival összhangban a SZISZ és Pionírszervezete fokozott fi­gyelmet szentel annak, hogy Szlová­kiában minél több fiatal és pionír kap­csolódjék be a rátermettségi verseny feltételeinek teljesítésébe. Ennek egyik módja a SZISZ KB által meghirdetett „Rátermett ifjúság“ címért folyó ver­seny, amelynek célja, hogy az alsóbb évfolyamokból minél több középiskolai tanuló teljesítse a rátermettségi ver­seny és a fesztiváli sportjelvény felté­teleit a Moszkvában sorra kerülő XII. VIT tiszteletére. A SZISZ és Pionírszervezete gazdag turisztikai műsort szervez: séták és ki­rándulások a természetbe, ismert hegy­csúcsok megmászása, vándortáborok, hegyitűrák, távmenetelések, vízi túrák, kerékpáros- és hajókirándulások. A tu­risztikát, a természetben tartózkodást összekapcsolhatjuk nemzeteink, a CSKP és a munkásosztály forradalmi és harci hagyományainak megismerésével. Az Életfa-mozgalom keretében bevonjuk a hogy megismertetik a tömegpusztító fegyverek elleni védekezés lehetőségeit, amelyek révén az emberekről való e- gészségügyi gondoskodást ilyen körül­mények között is biztosítják. A SZISZ és PSZ honvédelmi nevelésében azonban ez csak részben realizálható, mert még nincsenek kidolgozva e védekezés egyes formái és módjai, de még a honvédel­mi nevelés eme ágazatának a gyerme­kekhez és fiatalokhoz alkalmazkodó komplex programja sem. A honvédelmi lélektani felkészülést úgy vagyunk kötelesek irányítani, hogy a fiatal nemzedék eddig nem ismert fel­tételek között, egy termonukleáris há­borúban se veszítse el lélekjelenlétét, ami egyik döntő tényezője az egyéni védelmi ismeretek aktív és céltudatos alkalmazásának: a kézügyességnek, az önvédelemben, a félelem leküzdésének és a pánik elkerülésének. Ide tartozik az antikommunista gócok részéről vi­selt pszichológiai háború alapjainak és céljainak megvilágítása, hatása elsősor­ban a fiatal nemzedékre, amely nem is­meri sem a kizsákmányolást, sem a II. világháború borzalmait. Alapvető irány­elvnek tekintjük itt is céltudatosan erő­síteni a fiatalokban a szocialista haza- fiságot, a nemzeti büszkeséget és a pro­letár internacionalizmust, s fel kell ő- ket készíteni arra, hogy teljesítsék a honvédelmi nevelés feladatait szocialis­ta hazájuk védelmében, érezzenek fele­lősséget a béke védelméért, a szocializ­musért, a kommunizmusért. A SZISZ SZKB és Központi Pionírta­nácsa az utóbbi időben több jelentős do­kumentumot hagyott jóvá, amelyek tar­talmazzák a SZISZ IV. kongresszusáig a honvédelmi nevelés további fejleszté­sének feladatait. Elvárjuk, hogy a SZISZ és PSZ tisztségviselői céltudatosan és felelősségteljesen lássanak munkához. Hozzájárulnak ezzel a CSKP XVI. és a SZISZ III. kongresszusa határozataiban foglalt feladatok rájuk háruló részének teljesítéséhez. JOZEF KOKOSKA, a SZISZ SZKB testneve­lési és honvédelmi osztályának vezetője.

Next

/
Thumbnails
Contents