Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-10-30 / 44. szám
I A világ nem bánatra termelt A Szovjet-Örményország fővárosában álló palotát fiatalok építették, s most a környékét rendezik, szépítik. Az épületben különböző szakkörök működnek, s itt fogadják a köztársaság más városaiból, az ország egyéb részeiből tapasztalatcserére érkező vendégeket, és azokat a külföldi fiatalokat is, akik turistaként vagy hivatalosan megfordulnak a köztársaságban. Tágas, de barátságos kávézó is van az épületben. Itt mintegy százötven fiatal részvételével szerveztek beszélgetést. A találkozón sok mindenről szó esett, de ha mégis röviden össze akarnánk foglalni, hogy mi volt a téma, ezt mondhatnánk: az ifjúság napjaink világában. Adjuk át a szót a beszélgetés néhány résztvevőjének. LALAJAN GRACSUI könyvtáros: — Idéznék néhány szót az UNESCO-Gour- r>er című folyóiratból: „A világon ma százhúszmillió elemi Iskolás korú gyermek él, aki nem járhat iskolába.“ Továbbá: „1980- ban Afrikában a felnőtt lakosság 60,3 százaléka, Ázsiában 37,4 százaléka, Latin-Ame- rikában pedig 20,2 százaléka írástudatlan volt.“ Ez az egyik legnagyobb gond ma. Tudjuk, hogy a Szovjetunió tevékeny részt vállal e probléma megoldásából. Sok ezer külföldi diák tanul a szovjet felső- és középfokú tanintézetekben. Itt, Jerevánban is találkozhatunk velük. Főként a fejlődő országokból jöttek. Ha majd visszatérnek hazájukba, átadják az itt szerzett tudást népüknek, amelynek oly nagy szüksége van rá. RICSARD BERBERJAN az Ifjúsági Palota vezetőségi tagja: — Hozzánk, Jerevánba igen sok külföldi delegáció érkezik, köztük ifjúsági küldöttségek is. Amikor az Ifjúsági Palota nemzetközi klubjában összejövünk velük, a legkülönbözőbb kérdésekre kell választ adnunk. Vannak nagyon komoly, de meglehetősen naiv kérdések is. Egyes nyugati országok tömegtájékoztató eszközei torz megvilágításban igyekeznek bemutatni bennünket. Afféle robotokként, akiket komor egyenruhás emberek irányítanak. Alig telik el azonban néhány nap, és a vendégeink a szemünk láttára ébrednek rá, milyen képtelen előítéleteik voltak. Mire hazautaznak, sok mindent másként látnak. Minél gyakrabban fognak találkozni a különböző országok fiataljai minél aktívabb viták bontakoznak ki közöttük, annál jobbá válnak kapcsolalaik. SAVARS KARAPETjAN edző, a sport érdemes mestere: — A kapcsolatokra nagy szükség van, különösen a mai nehéz időkben. De nem virágrengető problémákról akarok itt beszélni, hanem az időről, a szó eredeti értelmében. Magamról tudom, hogy mennyit mulasztottam, ml mindenre nem jutott időm. Sportoltam, és azt hittem, hogy az az élet fő értelme. Nem panaszkodni akarok: a sport fizikailag megerősített, megtanított arra, hogyan győzhetem le önmagamat. De a polcon ottmaradtak az el nem olvasott könyvek, a színházban pedig lefutottak a darabok, amelyeket nem láttam. Most valahogy önmagamat kellene utolérnem, és ez érettebb korban már sokkal nehezebb, mint fiatalon. De ha az ember igazán akarja, mindent be tud hozni. Már csak azért is, hogy ne kelljen szégyenkeznie a gyerekei előtt. PARUJR VARTANJAN munkás: — Amíg Savarsot hallgattam, az járt a fejemben: valamennyiünknek szüksége van a másikra. Bármikor előadódhat, hogy valaki éppen a mi segítségünkre, támogatásunkra szorul. Mindenki ismeri az előttem felszólaló Karapetjan hőstettét. Valamennyi szovjet lap, de még a külföldi sajtó is megemlékezett róla. Húsz embert mentett ki egy tóba zuhant trolibusz betört ablakán keresztül. Igen, ez rendkívüli eset volt. De mindannyiunknak készen kell állnunk a sors kihívására. Egy régi keleti bölcs mondás szerint „ha mindenki csak egy szomszédján segít, nem lesz boldogtalan ember a földön“. A velünk egykorúak közül sokan úgy vélik, hogy lejárt a nagy hőstettek ideje. Nem értek egyet velük. JURIJ GOLDBERG a jereváni Fiatal Pedagógusok Szövetségének elnöke: — Kevés nép él a földön, amelynek o- lyan keserű sors jutott osztályrészül, mint az örményeknek. Különböző országokban sokszor emlékeztetett a helyzet a mi múltunkra. Ha nem lettek volna megbízható, erős szövetségeseink, nagyon nehéz idők következtek volna. Ma sincs mindenütt nyugalom a földön. Az atomkorszakban a veszedelem mindenkit egyformán fenyeget. Ezért ma sokkal inkább, mint bármikor, a palotában megünnepeltük a Ciprusi Köztársaság függetlenségének évfordulóját. Diákok a békéért néven klubot alapítottunk. Béke, költészet, ifjúság címmel vitaestet rendeztünk. Rendezvényeinkre külföldi vendégek is eljöttek, látták az arcunkat, hallották a hangunkat, érezhették őszinteségünket, amire ők is őszinteséggel válaszoltak. VAZGEN GRIGORIAN a Számítógépkutató Intézet tervezőmérnöke: — Egyszer összeszámoltam: egy évben több hónapnyi szabadságunk van. Szabadság, hétvégi pihenőnapok, ünnepek. De mivel töltjük el ezt az időt, amely pedig a társadalom gazdaságának is része? Vajon mindig úgy, hogy ez haeznot hozzon magunknak és embertársainknak? Gyerekkorában mindenki ezernyi kérdéssel ostromolja a felnőtteket, mindent szeretne tudni. Mi lehet az oka annak, hogy idővel eltűnik ez az egészséges kíváncsiság? Értem én, hogy ezt a kérdést inkább filozófusoknak kellene feladnom. De miért ne tehetnénk fel önmagunknak is? Eleinte úgy tetszik, mindenre bőven van még idő, előttünk az élet, de aztán jön a megszokás, a lagymatagság, ami később második természetünkké válik. LOLITA DARBINJAN a Garun konfekcióüzem mérnöke: — Nem tudom, hogy a többiek hogy vannak vele, de nekem olykor az az érzésem, hogy sok fiatal szeretne idősebbnek és meg- állapodottabbnak látszani. Aztán az évek múlásával jön a fordítottja: az emberek é- rettebb korba lépve szeretnék megmutatni, hogy van még bennük ifjonti hév. Ezért e- zennel felszőlíték mindenki: maradjunk fiatalok, ameddig csak lehet. Akkor majd az élet is vidámabb lesz. Mennyi érdekes dolgot lehet csinálni ennek a palotának a falai közötti Én például szívesen megszerveznék egy rögtönzőestet, ahol a versfaragók, amatőr szakácsok, kézimunkázók mutatnák be a tudományukat. Lássuk, ki mit tudl LEVON IVANIAN az Ifjúsági Palota pantomimegyüttesének vezetője: —■ Van egy kedvenc pantomímjátékom. A címe: A sas és az ember. Felszállt a sas magasra, egészen a felhők közelébe. Vagy zsákmányt pillantott meg, vagy egyszerűen csak örült az életnek, a napnak, a föld és a hegyek látványának. Alant egy ember ballagott, aki mindezt egykedvűen fogadta. Meglátta a sast a levegőben, lekapta a puskáját, és lőtt. Csak úgy, gonosz szeszélyből. Majd vállára vetette a fegyvert, és tovább- állt. A halálra sebzett sas egy sziklára e- reszkedett. Szemében, egész magatartásában értetlenség volt. Miért bántak vele 1- lyen kegyetlenül,? Ebben a kis jelenetben van egy fontos gondolat. A világ jóra termett, és nem bánatra. Ezért dalolnak a madarak, nyílnak a virágok, kacagnak a kisgyermekek. S nekünk meg kell védenünk ezt a, világot a kegyetlen és közönyös emberektől. A Granma című kubai lap francia nyelvű heti kiadása két cikket is közöl az immáron egy éve megszállt Grenadáról. Egy esztendővel ezelőtt, október 25-én kezdődött meg az amerikai és néhány kelet-karibi kis ország közös katonai agressziója Grenada ellen. Grenadán jelen, leg 350 amerikai katona tartózkodik. Velük együtt jamaicai és barbadosi egyenruhások szolgálják Paul Scoon kormányzót. Az amerikaiak mindenütt jelen vannak: beférkőztek a gre- nadai politikai élet minden szférájába, az egyházba, a szakszervezeti mozgalomba, és felügyelik a politikai pártokat is. Hasonlóképpen nagy buzgósággal dolgozik a washingtoni irányítású propagandagépezet is. Évi 50 ezer dolláros költségvetésből tartja fenn és működteti hetilapját, illetve a Radio Grenada adóállomást. E zeken az orgánumokon ke resztül támadja az Egyesült Államok a kis sziget haladó erőit, és próbálja elfe- ledtetni a grenadaiakkal az egy évvel ezelőtti szomorú eseményeket. Az Egyesült Államok minden lépése arra irányul bogy ne kelljen elhagynia a szigetet, amelynek Washing, ton számára komoly stratégiai jelentősége van. Ezért is álltak elő most új programmal az Egyesült Államokban: megfelelő módsze rckkel válogatni ki grena dai fiatalokat, akik komoly „átképzés“ után majd felváltják az amerikai és jamaicai rendfenntartókat. xxx A lengyel kormányzat elengedhetetlennek tartja, hogy olyan új motivációs rendszert dolgozzanak ki, amely arra ösztönözné a mérnöktársadalmat, hogy nagyobb részt vállaljon az ország előtt álló problémák megoldásából — mondotta Wojciech Jaruzelski, a mérnökszövetség országos tanácsának lódzi ülésén. A kormány a legtehetségesebb fiatal mérnökök és technikusok számára külön ösztön- díjalapot létesít, hogy így is új erőket mozgósítson a műszaki haladás elősegítésére. Ezzel ugyanis nem kis problémái vannak az országnak. A lengyel vezető elmondotta, hogy az iparban összesen 360 robot és manipulátor működik, ezzel a szocialista országok között is az utolsók egyike Lengyelország. Az ipar munkaerőhiányra panaszkodik, s közben a Lengyelországban eddig előállított 600 robot és manipulátor is a- lig talált vevőre. A nyersanyagkészletek 1986—89-ben csak 5 százalékkal növekednek, s u- gyanennyivel nő az ország népessége is. A szükséges 20 százalékos növekedést csak a termelékenység növelésével, műszaki fejlesztéssel lehet elérni. Ez csak a tartaiékok feltárásával valósítható meg. A lengyel műszaki értelmiség nagy többsége tisztában van feladataival — mondotta Jaruzelski tábornok. — Joggal érezhetik tehát úgy, hogy okosan és becsületesen szolgálják a nemzetet, a munkásosztályt, a népi álla. mot. xxx A Libanoni Kommunista Párt megalakulásának 60. évfordulója alkalmából a párt központi bizottsága kibővített ülést tartott, amelyen elhangzott a politikai bizottság beszámolója. Ez egyebek közölt hangoztatja, hogy a libanoni párt egyik fő feladatának tekinti az izraeli agresszió visszaverését, az amerikai ihletésű közel-keleti rendezési tervek meghiúsítását. A dokumentum méltatja a közel-keleti problémával foglalkozó nemzetközi értekezlet összehívására tett szovjet javaslatot.
