Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-10-16 / 42. szám
VIETNAM tegnap, ma, holnap Két dátumot arany betűkkel írtak Vietnam modern történelmébe. Harminc esztendeje, 1954 májusában Dien Bien Phunál megsemmisítő vereséget mértek a francia gyarmatosítókra. Kilenc éve, 1975-ben felszabadult Saigon; kudarccal végződött az USA agressziója. A Vietnami Demokratikus Szocialista Köztársaság, majd a Vietnami Szó. cialista Köztársaság megvédte függetlenségét, és a szocialista építés útjára lépett. Az az imperialista mítosz, hogy a gyarmati népek a burzsoázia „civilizációs missziója“ nélkül nem tudják leküzdeni elmaradottságukat, Vietnamban foszlott szerte leglátványosabban. „Ha tombol a folyó, elmossa a partot“ — ezt a mondást idézte Hoang Minh Chuc, a VSZK legnagyobb építőipari kombinátjának vezérigazgatója. Miként a folyók áradásakor a part menti falvak lakói a rizsföldeket védő gátak erősítésére özönlenek, úgy kelt az egész nép a haza függetlenségének és szabadságának védelmére. Vietnamban érthetjük meg igazán, mi a „felperzselt föld“. A hanoi Chan Pien negyed lakói még az óvóhelyre sem tudtak menekülni, a földdel tették egyenlővé az agresszorok. Láttam a romokat. Ötszézharmincnégy épület összedőlt, ezerkétszáz súlyosan megsérült. Az Egyesült Államok 352 milliárd dollárt költött erre a háborúra. Vietnamra 8 millió tonna bombát dobtak, földjét 25 millió bomba- tölcsér szabdalta. De nemcsak a háború pusztított: 1977-ben aszály, 1978-ban árvizek és tájfunok sújtották Vietnamot. A szocialista Vietnam begyógyitot- ta sebeit és magabiztosan halad előre. A hetvénés években még csak 0,6 százalékos volt az évi termelésnövekedés, az 1981—83-as időszakban már 11,7 százalék. Vietnamban ma a nép legnagyobb háború utáni győzelmeként említik, hogy hosszú évek óta először a kedvezőtlen időjárás ellenére, gabonaimport nélkül el tudta magát látni élelemmel az ország. Ázsia kenyeréből, a rizsből 17 millió tonnás rekordtermést takarítottak be. ...Vietnamban azt tartják, hogy: „a- milyen a tavasz, olyan az év is.“ Márpedig Nyuyen Thanh Van, Ha Kim Phuong és Le Minh Tam, egy képző- művészeti technikum hallgatói vidáman, bizakodva köszöntötték a tavaszt. „Akárcsak egész népünk — mondták. — Nálunk most béke van, s mindent elkövetünk, hogy ez min. dig így legyen. Hiszen annyi munka vár ránk. Miránk is meg önökre is.“ A közös békés munka eredményeit lépten-nyomon láthatjuk Vietnamban. Az új létesítményeket hivatalosan a „barátság építkezéseinek“ nevezik. A Szovjetunió egyedül ebben az ötéves tervben száznál több objektum tervezéséhez, rekonstrukciójához és építéséhez nyújt segítséget. Olyanokéhoz, mint a hatalmas Hoa Binh vízlépcső, a Pha Lai hőerőmű, a Bim- chon cementgyár, továbbá számos mezőgazdasági — köztük a He Vei kaucsuktermelő — létesítmény. Az ország déli részén, a Vung Tau foknál szovjet szakemberek most építik az első tengeri olajkutató fúrőbe. rendezést. Hanoi körzetében egyelőre az Eiffel tervei alapján nyolcvan évvel ezelőtt épült Long Bien-híd az egyetlen átkelési lehetőség a gyors és szeszélyes Vörös-folyón. Jól tudták ezt az amerikaiak is. Nguyen Hai Dao még emlékszik, hogy a bombázások idején naponta többször kellett javítani a hidat. Ma is toldozott-foldozott, tele régi sebekkel, ezért igen nehézkes rajta a közlekedés. Dao mérnök brigádja most a Thang Long-híd építésé, ben jeleskedik. A híd Délkelet-Ázsia legnagyobb ilyen objektuma lesz. Tervezésében és építésében szovjet vállalatok is közreműködtek, Illetve részt vesznek. 1959-ben még csak alakulóban volt a vietnami tudományos és műszaki gárda, de ma már az atommag és az űr titkait kutatják, új matematikai, biológiai, kémiai felfedezésekkel dicsekedhetnek a vietnami tudósok. A népi hatalom éveiben mintegy 300 ezer diplomást és több mint négyezer tudományos fokozattal bíró szakembert képeztek Vietnamban. A köztársaságban 82 kutató- és 21 tervezőin, tézet működik. A szovjet-vietnami kapcsolatokban minőségileg új fejezetet nyitott az 1978-as barátsági és együttműködési szerződés. Napjainkban 165 témában folyik a hosszú távra tervezett kooperáció, koordináció és kölcsönös konzultáció. A Vietnamból a Szovjetunióba irányuló export 1982-ben 1980- hoz képest 50 százalékkal nőtt, s továbbra is felfelé ível. A lengyel egyetemisták anyagi helyzete T avaly év elején, egy felmérés során 270 katowicei hallgatót kérdeztek meg anyagi helyzetükről. 56,7 százalékuk kapott ösztöndíjat, átlagban 1813 zlotyt, ami egész jövedelmük (átlagban 6582 zloty) 27,6 százaléka volt. Fő jövedelemforrásuk a családi támogatás (2,3-szer nagyobb az ösztöndíjnál], ami átlagban 4238 zlotyt tett ki, az egész jövedelem 64,4 százalékát. Ezen kívül a diákok 14,7 százaléka kapott kölcsönöket és e- gyéb járadékokat, átlagban 531 zlotyt (az egész jövedelem 8 százaléka). A megkérdezettek élelmiszerre és élvezeti cikkekre átlagban 2973 zlotyt fordítottak, összes kiadásuk 36,8 százalékát. Az előző évekhez képest viszonylag keveset költöttek a menzára — 705 zlotyt (az összes kiadás 8,8 százaléka és az élelemre fordított kiadás 24 százaléka). Ez a mutató egy általános tendenciát fejez ki: a diákok kezdenek felhagyni ezzel az étkezési formával a túl magas árak és gyenge minőség miatt. Ruházatra és cipőre átlagban 1510 zlotyt (az összes kiadás 18,9 százaléka), lakásra 1887 zlotyt (23,7 százalék) költöttek. Tisztálkodásra és e- gészségvédelemre 285 zlotyt fordítottak (a kiadások -3,5 százaléka), művelődésre, sportra, pihenésre 780 zlotyt (9,8 százalék), ebből különböző kiadványokra 425 zlotyt. Napilapokat csak a megkérdezettek 14 százaléka vásárolt, és ők is csak rendszertelenül. Az egy személyre jutó havi átlagkiadások 7951 zlotyt tettek ki. Ez is jelzi, hogy a hallgatók eladósodnak, és ezt különböző ellenőrizhetetlen jövedelmekkel igyekeznek kiegyenlíteni. Midezeket figyelembe véve, fel kell tenni tehát a kérdést: hogyan állíthatók össze azok a minimális szűk-- ségletek, amelyek kielégítése nélkül nem lehet valaki főiskolai vagy egyetemi hallgató? Más szóval — hogyan határozható meg a hallgató létminimuma? Ilyen célú költségvetés-vizsgálatokat már többször végeztek országunkban. Először 1957-ben, majd 1970-ben. Ez utóbbi vizsgálat során Andrzej Ty- mowski professzor, az 1970-es első negyedévi árak alapján, havi 1515 zlotyban határozta meg egy varsói 25 éves jogász fogyasztási minimumának értékét. Az 1983-ig történt áremelkedésekre tekintettel végzett vizsgálatot Jan Le- wandowski és Stanislaw Michalski. Ök már 6060 zlotyban állapították meg a minimumot. Ennél jóval szélesebb körű és hitelesebb kutatásokat végzett 1978 és 1983 között a Lengyel Diákszövetség Országos Tanácsának megbízásából Michal Zielinski, ö az egy évnél tovább használt tartós fogyasztási cikkeket (télikabát, belföld! gyártmányú farmer, táska, óra stb.). Is figyelembe vette. Számításai szerint a hallgató szociális minimumának értéke 1978 és 1983 között 2135 zlotyról 10 389 zlotyra nőtt. E- rősen emelkedtek a két fő szükséglet: a táplálkozás és a lakás kiadásai. Ezek 1978-ban a fogyasztási minimum értékének 48,7 százalékát tették ki, 1982-ben 56,2 százalékát, 1983 júniusában pedig már 76,3 százalékát. Amíg a létfenntartás átlagköltsége a vizsgált időszakban körülbelül az ötszörösére nőtt, addig például a diákszálló költsége 16,5-szeresére, az étkezés költsége 6,5-szeresére. Pedig az így kiszámolt szociális minimum az alapszükségletek viszonylag kis kosarát vette csak figyelembe. Az ösztöndíjkérdést 1982 szeptemberében rendezték. Eszerint a hallgatók létfenntartási költségeit megosztják a szülők, az állam és a hallgatók között. A hallgatók visszatérítendő ösztöndíjat, esetenként támogatást és víssia nem térítendő díjat kapnak. Ez utóbbiba beszámítják az étkeztetési hozzájárulást, a diákszálló teljes költségét, a legfontosabb tanulási segédeszközök árát és más lét- fenntartási költségeket — a társadalmi szektorban foglalkoztatott üzemi dolgozók legkisebb bérének- 40 százalékában. Mindezt az év tíz hónapján át kapja a hallgató. A vissza nem térítendő ösztöndíj összegét tehát az étkezés, a diákszálló és az egyéb lét- fenntartási költségek összege adja, amiből levonják a hallgató családjának egy főre jutó jövedelmét. Ez kétségkívül bizonyos újdonság a szociális támogatás rendszerében. Minél nagyobb az egy főre jutó családi jövedelem, annál kevesebbet kap a hallgató a főiskola kasszájából. így az ösztöndíj maximálisan 8660 zloty lehet, mert a diákszálló átlagban 2000 zlotyba kerül, a menza körülbelül 4500 zlotyba, a legkisebb bér 40 százaléka pedig 2160 zloty. Az anyagi támogatásként adott visszatérítendő ösztöndíjak szintén nem haladhatták meg az említett legalacsonyabb bérek 40 százalékát. Ezeket tíz éven belül kellett volna visszafizetni, a tanulmányok befejezése után. Az új rendszer bevezetésével meglepő és egyúttal negatív tünet volt észlelhető: a hallgatók egy része kezdte nem igénybe venni a menzát. Ugyanígy kezdtek leszokni a diákszállóról is. Ez többek között azt is lehetetlenné tette, hogy a tervezett teljes ösztöndíjrendszert bevezessék a gyakorlatba. A felsőoktatási minisztérium 1983 őszén az ösztöndíj kiszámítási alapját csökkentette azzal az 1000 zlotyval, amellyel a menzát dotálta. Ügy döntöttek, hogy az államkasszából fedezik a diákszállók és a menzák túl nagy személyzetének bérét és gazdaságtalan munkáját, azok a hallgatók pedig, akik nem kapnak ösztöndíjat, a saját zsebükből fedezik ezt. Az utóbbi hét év alatt csökkentek a szociális támogatásra fordított kiadások az oktatási kiadásokhoz viszonyítva. A hallgató eltartásában növekvő részt vállal a család, a reális állami támogatás pedig fogy. Ezt a legjobban a sokgyerekes és a legrosszabbul kereső családok érzik meg. fZycie Literackie, 1984.) Negyedik hetébe lépett az általános vita az ENSZ-ben. Éppúgy, mint sokan mások, az afrikai államok képviselői is bírálták azt a tényt, hogy a fő tőkés országok megkísérlik a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat politikai nyomásra kihasz- ni. Emlékeztettek arra, hogy az igazságtalan gazdasági világrend következtében a fejlődő országok igen súlyos helyzetben vannak, és már harmadik éve csökken termelésük. Ezért követelték, hogy vessenek véget a fegyverkezési versenynek, amely óriási pénzeszközöket emészt fel, pedig ezeket az egész emberiség gazdasági és szociális fejlődésére lehetne felhasználni. Az ENSZ-közgyűlés Jogi bizottságában, amely megkezdte a vitát az erő alkalmazásának kiiktatásáról a nemzetközi kapcsolatokban, Vlagyimir Petrovszkij szovjet képviselő hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió kötelezettséget vállalt, s elsőként nem alkalmaz atomfegyvert. Ha a többi atomnagyhatalom, amelyek ezt eddig még nem tették meg, végre válaszolnának az ENSZ-köz- gyűlés felhívására, és hasonló kötelezettséget vállalnának, ez azt jelentené, hogy teljesen lemondanak az atomfegyverek alkalmazásáról. xxx Daniel Ortega, a nicara- guai kormányzótanács koordinátora a Harvard Egyetem diákjai előtt mondott beszé. dében arra szólította fel az amerikai népet, akadályozza meg az Egyesült Államok nyílt katonai agresszióját Nicaragua ellen. Ortega elítélte a Reagan- -kormánynak a közép-amerikai népek felszabadító harca elfojtására irányuló törekvéseit. Tudják meg az amerikaiak — hangsúlyozta —, hogy Küzép-Amerikában forradalmi folyamat megy végbe, amely a jövőben is folytatódni fog, mégpedig Washington politikájától függetlenül. xxx Az európai bizalom és biztonság erősítéséről, valamint a leszerelési kérdésekről tárgyaló stockholmi konferencián felszólalt Günter Bühring, az NDK küldöttségvezetője. Hangsúlyozta: a konferencián az előrelépés érdekében párhuzamosan kell tárgyalni a politikai-jo. gi és katonai intézkedésekről, s mindkettőnek azonos nyomatékot kell adni. Ez megfelel a konferencia küldetésének, amiről egyébként a résztvevő államok megállapodtak. xxx A chilei ellenzéki politikai pártok és szakszervezetek, valamint diák-, újságíró és más szervezetek közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben kötelezettséget vállalnak a demokratikus jogok és szabadságjogok védelmére. A dokumentum elsősorban a szólás- és sajtó- szabadsággal foglalkozik, megállapítva, hogy a rezsim ezeket a szabadságjogokat szüntelenül megsérti. A nyilatkozat bírálja a sajtócenzúrát és a rezsim számára kényelmetlen újságírók önkényes üldöztetését. A dokumentumot aláíró pártok és szervezetek határozottan követelik az ilyen eljárás azonnali megszüntetését, illetve azoknak a személyeknek a megbüntetését, akik ezért felelősek.
