Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-07-31 / 31. szám
FORMABONTÓ MŰSOR Az ifjúsági kisszínpadok és művé- szeti-agitációs együttesek fesztiválján nem a bratislavai ŰSMEV együttesnek ítélték a nagydíjat, bár a versenyben szereplő 12 együttes közül hármat jutalmazták vele. Mások kapták a közönség díját is. Igaz, tavaly már nyertek díjat, és sikerrel szerepeltek a tavalyelőtti fesztiválon is; 1981-ben a Karlsruhéban (NSZK) rendezett nemzetközi versenyen pedik ők képviselték hazánk fiataljait. Talán hullámvölgybe jutottak? kifulladtak? Képtelenek a továbblépés, re, a fejlődésre? Ilyesmiről szó sincs! A látszólagos lemaradás oka az, hogy kísérletezik ez az együttes. A fesztiválon is meghökkentették a közönséget, sőt még talán a zsűrit is. Bemutatott műsoruk címe ez volt: A bogarak életéből. A Capek fivérek hasonló című művének szövegét merészen, sajátosan alkalmazták úgy, hogy csak a történet váza maradt meg. Az átdolgozás szükséges volt, mert 1939-ben, amikor e két heves cseh zeneszerző megírta a színművet, más volt a történelmi helyzet. Tetszett a közönségnek Peter Cón zenéje is, mert nem volt egységes stílusú. Akadt teljesen ritmustalan rész, amely furcsán keveredett nagybői ismert formákkal hangsúlyoztat- ta a szöveget. A kosztümöket Vlasta Hegerová tervezte. Ízléssel válogatta össze a színeket, furcsa „bogárjelmezeket“ alkotott. Szívvel-lélekkel játszottak a szereplők. Igazán játszottak, mert nem e- rőltették a színészi „szavalást“, sem a különleges „alakítást“. A bratislavai IV. városkerület művelődési házának hat éve alakult együttese pedig sok nyíltszíni tapsot kapott a műsor bemutatásakor. Hajdú András A szerző felvétele apáink korának melódiáival, itt-ott betört a kemény rock is. Mindig a szöveghez és az eszmei mondanivalóhoz igazodott a zene. Nem volt könnyen érthető, sem könnyen élvezhető. Nagyon egyszerű díszletet, pókhálóhoz hasonló hátteret készített Peter Kolenié, Zdenka Kováéová és Perei Dénes, az együttes műszaki munkatársai. Többre nem is volt szükség. Inkább a vetítés, a fényeffektusok megvalósítása okozott nekik gondot. A színész-rendező Michalides házaspár a győri balett mozgásművészeté\Az tlvé a vilég színpadra Eleinte csak saját örömére énekelt, meg amikor vendégek jöttek hozzájuk. Majd az uráli Bulans bányásztelepülés iskolájának gyermekhangversenyein lépett fel. Úgy dalolt, hogy nem lehetett nem felfigyelni rá. Eljöttek meghallgatni az országos hírű Uráli Állami Énekkarból. Ettől kezdve gyakran kikérték az iskolából: a kórussal járta az országot. Zenei szakiskolába iratkozott, majd felvették a sok kiváló elödóművészt nevelő Moszkvai Gnyeszin Intézetbe. Tatjana Petrovna most már Nyugat-Európában, Ázsiában és Afrikában is szerepel. Férje harmoni- kakíséretéfrel orosz dalokat énekel. PETRA JAlü Petra Janö (gazán nem panaszkodhat, hogy lemezkiadója, a Supraphon tétlenségre kárhoztatja. Ogy adódott, hogy majdnem egy időben három album elkészítésére kapott felhívást. Legelőször a Roőník 50 című album zenei anyagával készültek el, s amint a borító is napvilágot lát, min. den akadály elhárul az elől, hogy a zenekedvelők is élvezhessék a dalokat. A lemez dalait Óta Petfina szerezte, hangszerelte, és énekhangjával is segíti. Ráadásul az albumon megszólaló összes hangszert ő rögzítette play back technikával, ebben csak egyetlen dobgép volt a segítőtársa. A napjaink szellemében íródott és hangszerelt dalok a „nehezebb fajsúlyú" kategóriába tartoznak, hallgatójuktól nagyobb odafigyelést kívánnak’' de ez már megszokott velejárója Petra Janö lemezeinek. Egészen más stílusú a 12 Famous Awarded Mowie Songs (12 népszerű, díjazott filmdal) című album. Az angolul előadott híres filmdalok mindegyike a maga idejében megkapta a büszke Oscar-díjat. Ez a lemez eredetileg exportra készült, de a kiadó végül is úgy döntött, hogy a hazai piacon is forgalmazza majd. A dal- fűzér — ellentétben az előzővel — szélesebb hallgatói rétegnek készült. Már most megjósolható népszerűsége, s ez nemcsak a nemes veretű melódiáknak köszön-, hető majd, hanem mindenekelőtt az énekesnő előadói varázsának. A harmadik, készülőben lévő album is érdekes vállalkozásnak ígérkezik. A dalokat Peter Janda írta, a kíséretet valószínűleg az Olympic együttes szolgáltatja majd. Stúdiói kötelezettségei mellett Petra Janó továbbra is sűrűn koncertezik. Még 1981-ben létrehozták az NDK- -beli Express együttessel az úgynevezett Interrock-ak- ciót. Ennek értelmében közös műsorban lépnek fel, mégpedig úgy, hogy hazai környezetben a koncert kétharmadát Petra szolgáltatja, a fennmaradó idő pedig a zenekaré. Ha az NDK-ban játszanak, ott fordított az arány. Évente kb. 60—60 koncertet adnak, és készültek már közös lemezfelvételek, tévéfellépések is. —ec— BEACH BOYS Feltámadt egy legenda, írják a zenei szaklapok a kaliforniai Beach Boys együttest méltatva. Az apropót az szolgáltatja, hogy a zenekar ismét ereje teljében koncertezik, népes közönség e- lőtt, évi közel száz fellépést vállalva. A Beach Boys családi társulatként alakult 1961-ben. A Wilson testvérek, Brian Denis és Carl, valamint sógoruk, Mike Love volt az alapítótag. Hozzájuk csapódott iskolatársuk, A1 Jardi- ne és egy Bruce Johnston nevű basszusgitáros. A zenekar sajátos stílust alakított ki magának, megénekelték a hullámlovaglást, a napfürdözést, amely hazájukban, Kaliforniában nagy népszerűségnek örvend. Erre utal nevük is: Tengerparti Fiúk. Legfényesebb korszakuk 1963—67 között volt, ekkor sorra gyártották a sikeresnél sikeresebb, vo. kális énekkel bőven megtűzdelt dalaikat. A csúcsra a Good Vibrations (Kellemes borzongások) című számmal jutottak fel, ezzel a dallal még a legnagyobb népszerűségét élő Beatlest is leszorították a slágerlisták tetejéről. Bár a csoport folyamatosan dolgozott, és sorra jelentették meg albumaikat, a hetvenes évek elején a Beach Boys népszerűsége zuhant, a zenekar válságba került. A bajt még tetézte, hogy a három Wilson fiú nehezen viselte el a kudarcot; Brian és később Carl is mély lelki depresszióba került, Denis pedig az alkoholhoz menekült, Az ő tragédiája (ittas állapotban belefulladt úszómedencéjébe) adott végül is lökést ahhoz, hogy a sokáig csak papíron létező zenekar újra a közönség elé álljon. A tagság némileg módosult, ám a stílus a régi maradt. Carl Wilson nyilatkozta: „A közönség tőlünk már csak a régi slágereinket várja, arra kíváncsi. A- míg a hullámlovaglás népszerű lesz, addig a mi zenénknek is lesz hallgatósága.“ Strieienec Sándor Bolygó Hollandi Az egyik oldalon ott állnak az olaszok, Rossini, Bellini, Donizetti, Verdi, a másikon pedig szinte egymagában — de annál jelentőségteljesebben — a német Richard Wagner. Mindkét fél közös tulajdonsága, hogy életművük az operaszínpadok számára készült művekben koncentrálódott. Operáik tehát egyazon cél érdekében, születtek, megszólalási és megjelenítési formájuk azonban mégis az ellentétes pólusok felé tolődctt el. Az olasz operák szerkezete az odahaza kialakult hagyományos rendszert követi, s egyes számok, áriák, kettősök, együttesek és nagy finálék láncolatából áll ösz- sze. Wagner nem is ezt az operasémát vette át örökségül, de hamarosan szűknek érezte korlátáit, s kiérlelte saját stílusát. Az operairodalom fordulataként megszületett tehát a zenedráma. Ez a wagneri zenedráma egészen más szerkezetű, mint említett elődeinek az alkotásai, legjellegzetesebb vonása pedig, hogy az egyes számok helyébe az egész művet átfogó folyamatos elbeszélés lép. Jgy aztán az áriákat összekötő recitatívókból kialakul az énekbeszéd, a csillogó koloratúrák és áriák átadják helyüket a „végtelen dallamoknak“, szigorú szövetségben vannak már a szöveggel. De ehhez a szövetséghez, a dallam és a szöveg egységéhez fokozatosan felzárkózik a zenekar is, amely már nem „csak“ kísér, hanem a kettő szolgálatában állva szerves része a drámának. És ha az ének és a zenekar mellé odaállítjuk még a színpadi látvány élményét is, megszületik a hármas egység, a tipikusan wagneri „összművészet“. Ez a fejlődési és érési folyamat azonban máról holnapra zajlott le, mert a stafétabot átvételekor még olyan művek születnek Wagner tollából is, amelyek egyenes leszármazottai elődeinek. Ezeket a fiatalkori műveket azonban — összesen hármat — maga a szerző tagadta meg. Alkotásainak láncolata — szerinte — a Bolygó Hollandival kezdődik, amelynek szövegét is már, mint a jövőben kivétel nélkül, maga vetette papírra. A Hollandit a Tannhäuser, majd a Lohengrin követte. Ezek a művek a fejlődési folyamatnak egy-egy mérföldkövei, és műfaji megjelölésük még „opera“, avagy „romantikus opera 3 felvonásban“, a Trisztán és Izolda viszont már zenedráma a javából. A Bolygó Hollandi tehát olyan mű, amelyben ugyan még megtalálhatók a klasszikus operára emlékeztető momentumok — mint például Erik álomelbeszélése, a- vagy Daland kedélyes áriája —, de ugyanakkor az e- gész zenei szöveget át meg átszövi már a vezérmotívumok gazdag hálózata. A vezérmotívumok pedig azok a rövid dallamképződmények vagy ritmikai képletek, melyek egyes személyekhez, tárgyakhoz, sőt fogalmakhoz tartoznak, azok jellemzésére szolgálnak, s valahányszor felcsendülnek, hangsúlyozzák a színpadi cselekményt. Ilyen jellegzetes vezérmotívum a műben magának Hollandinak a motívuma, vagy a viharnak, a megváltásnak a motívuma, amelyek eredeti és megváltoztatott formában szinte állandóan felcsendülnek. És ez a három motívum teljesen elegendő Wagnernek ahhoz, hogy megalkossa belőlük a mű ragyogó nyitányát, amely a zene nyelvén előreveti a teljes drámai cselekményt. A mű meséjét egy északi monda képezi, amely arról regél, hogy a tengeren bolyongó elátkozott hollandi hajóst csak egy lány igaz, sírig hű szerelme válthatja meg a kárhozattól. Wagner a regét egy irodalmi műből már régóta ismerte, de csak amikor Rigából a tengeren át Párizsba utazott, az útközben átélt félelmetes vihar élménye sugallta neki ezt a témát. Daland norvég hajóst útban hazafelé a vihar a sziklás part felé veti, s ugyanott ér partot Hollandi fekete árbocos hajója is. Daland, megismerve a titokzatos idegent és a hajóján lévő kincseket, meghívja házába, azzal az ígérettel, hogy megkapja lánya, Senta kezét. Senta fantáziájába már úgyis régóta befészkelte magát Bolygó Hollandi históriája, és egyetlen vágy élteti, hogy ő lehessen Hollandi megváltója. Hiábavaló vőlegénye, Erik féltése, Senta örök hűséget fogad a „tenger sáptftlt hajósának“. Hollandi azonban, aki véletlenül fültanúja Erik könyörgésének, úgy érzi, hogy megcsalták, felfedi kilétét, és újra hajóra száll. Senta azonban, hűségét bizonyítva, a tengerbe veti magát, mire Hollandi hajója elsüllyed, annak jeléül, hogy senta szerelme megváltotta az átkos bolyongástól. Az évad utolsó bemutatójaként ezt a Wagner-művet iktatta műsorába a Szlovák Nemzeti Színház operatársulata. A kettős szereposztású előadást Július Gyermek rendezte ízlésesen, de teljesen a klasszikus tradíciók értelmében. Vladimír Suchánek színpadképe illúziót keltő, de kár, hogy nem ad lehetőséget Senta önfeláldozása markánsabb megelevenítésére. Helena Bezáková stilizált norvég női ruhái szemet gyönyörködtetőek. Az első szereposztás rutinos és gazdag tapasztalattal rendelkező négy főszereplőjének — Elena Kittnarová (Senta), Pavol Mauréry (Hollandi), Frantiáek Livora (Erik) és Jozef Spacek (Daland) — legjellemzőbb tulajdonsága a kiérlelt mesterségbeli tudás. -A másik bemutató gárdája viszont — Anna Starostová (Senta), Frantísek Caban (Hollandi), Jozef Ábel (Erik) és Peter Mikulás (Daland) — kompromisszumok árán ugyan, de lényegesen élőbb, magasabb hőfokú drámai atmoszférát tudott teremteni. A kormányos alakját az első este a még nagyon ifjú Jozef Kundiák próbálta felvázolni, a másik estén viszont Vojtech Schrenkel formált belőle jellegzetes figurát. Mary rövidke szólamát Alzbeta Michálková és Olga Haná- ková énekelte. A zenekar és az egész előadás élén Gerhard Auer állott. Nagystílűén „feldobva“ szólaltatta meg a partitúrát, s bár a zenekari hangzás a második estén lényegesen kedvezőbb volt, csak sajnálni lehet, hogy mellőzte Wagner gyönyörű zenéjének gondosabb megmunkálását. Varga József *
