Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-07-24 / 30. szám

V t V KULCSÁR TIBOR ROVATA BODNÁR PÁL: Fekete és piros Forró nyári délután volt. A nyúl kedvet­lenül harapott néhányat az elöregedett szá­rú szürkészöld lóheréből, aztán lassan ug­rálva elindult az országúton túli répaföld felé. A lóheretábla melletti rögtönzött repülő­téren felberregett egy sárga egymotoros per­metezőgép, és nekiiramodott a poros kifu­tónak. Baka kitolta a garázsból a fekete motor- kerékpárt. Felcsatolta a fekete bukósisakot, begyújtott, és lassan kiporoszkált az ud. varból. A kisváros szinte lihegett a fullasztó hő­ségben. Baka körülnézett, majd hirtelen gázt adva megugrasztotta a'fekete monstrumot, s végigrobogott a főutca néhol lekvárrá ol­vadt aszfaltján. A rendőrség épülete után bekanyarodott az egyik mellékutcába. Las­sított. Egyik volt osztálytársa ballagott élőt. te a macskaköves utcácska közepén, zsebre dugott kézzel, jellegzetesen görnyedt járá­sával. — Szervusz, fickói — állt meg mellette. — Aha... — mondta a mindig borostás állú, fekete hajú fiú, s tekintetét fel sem emelve zavartalanul tovább ballagott. Baka alapgázon, lassan gurult "mellette. Feltolta sisakján a plexit, s megkérdezte: — Nem tudod, mi van Beával? — Ügy tudom, hogy nem tudom — mond­ta a másik, es sercegve megvakarta erős szőrszálakkal sűrűn benőtt állát. Észreve­hetően semmi kedve sem volt a társalgás­hoz. — Aranyos vagy. Na, mindegy, felnézek hozzá. •>" » — Nem terem neked ott fű, barátocskám- — mondta a fekete, és a nyomaték kedvé­ért hangosan megszívta az orrát. — Majd elválik .. .1 Te csak sétálgass, én elporoztam. — Robbanj le az első kanyarban! — Úgy legyen — mosolygott Baka, és az ötszáz köbcentit felbőgetve nekiiramodott. — Visszakanyarodott az aszfaltra, majd a pékség előtt balra térve behajtott az új la­kótelep házai közé. A B 3-as blokk előtt ál­lította le a gépét. A ház előtt egy kislány üldögélt sárga napozóban, és nagy barna szemét tágra nyit­va figyelte, amint Baka sisakját lecsatolva belépett a hűvös lépcsőházba. A lépcsőn felfelé lépkedve lassan kigombolta könnyű fekete bőrzekéjét, és azon gondolkozott, mi­lyen ürüggyel is állítson be a lányhoz. Vé­giggondolt néhány variációt, de nevetsé. gesen átlátszónak tűnt mindegyik. Végül megvonta a vállát és elmosolyodott. Egysze­rűen: jöttem, gondolta, és becsengetett a lakásba. Hátát a hideg falnak támasztotta, és várta, hogy valaki ajtót nyisson. Vala­hogy szerette ezeket a rövid várakozásokat, hallgatni az ajtóhoz közeledő léptek neszét, találgatni, ki jelenik meg az ajtónyílásban. — Szia, Baka, gyere be! Az ajtóban egy karcsú, szőke lány állt fekete rövidujjú blúzban, és izgatóan rövid, piros szoknyában. — Szia. Nem zavarok? — kérdezte kissé zavartan a fiú, és belépett a szűk előszo­bába. Keze egy pillanatra hozzáért a lány barnára sült meztelen combjához. Kellemes borzongás futott végig rajta. — Különben egyedül vagyok itthon, nyu­godtan bemehetsz a konyhába. Mindjárt jö­vök, csak előbb átöltözök. Addig helyezd magad kényelembe! — Már megtörtént — mondta Baka, és a zongorán álló régi, faragottdíszes órát né­zegette. A megfakult számlapon az egyet­len mutató a cikornyás ötösre mutatott. A fiú felállt és a mutatót a hetes számjegy­re igazította. A hetes szerencsés szám, gon­dolta és visszaült a helyére. — Hozzak valamit inni? — jött be a lány. Most farmernadrág feszült rajta. Baka nyelt egyet. — Egy kólát, ha van, és hideg. — Szemét összehúzva figyelte, amint a lány behozta a kólát és a hidegtől gyöngyö­ző üvegből töltött a poharakba. A fiú kortyolt néhányat az üdítő folya­dékból. A hideg buborékok kellemesen ka­parták a torkát. Bea kényelmesen elhelyezkedett az egyik karosszékben. — Mesélj, mit csinálsz az érettségi óta! — kérdezte, és fejét kissé oldalra döntve kedves félmosollyal nézett a fiúra. Baka pillantása a keskeny, de formás íve­lésű ajkakra tapadt. — Többnyire semmit, de főleg unatko­zom. Néha nyeregbe pattanok, és ide-oda száguldozok céltalanul. A szüleim nem ra­jonganak azért, hogy egyre gyakrabban lá­togatom a benzinkutat. De hát ez érthető. Veled mi van? Felvettek a fősulira? — Ühüm, sikerült. A jövő héten megyek építőtáborba. A hideg ráz, ha arra gondo­lok, hogy azokkal leszek három hétig össze­zárva, akiket a felvételin láttam. Néhányuk- ról lerí a száz alatti IQ. Az a tudat a leg. rosszabb, hogy idővel úgyis megszokom őket, és alkalmazkodom hozzájuk. Legalább­is részben. — Alkalmazkodni... Az fontos. De ne­kem nehezen megy. Ezért is voltam én min­dig fekete bárány. Elhúzódik a kollektívá­tól, bomlasztja az osztály egységét, meg ilyenek. Hiszen emlékszel. — Igen. De el kell ismerned, hogy bi­zonyos fokig te is alkalmazkodtál. * — Persze, ez tény — mondta Baka hal­kan, és szórakozottan követte mutatóujja körmével a pofiár aranyozott díszítésének vonalát. A lány megnedvesítette ajkát a kólával, és megkérdezte: — Te miért nem jelentkeztél valamilyen főiskolára? Hiszen kitüntetéssel érettségiz­tél, nem igaz? — Igaz. De ha fel is vettek volna, úgy sem lett volna türelmem végigcsinálni, hi­ányzik belőlem a becsvágy és a kötelesség­tudat. Van fogalmad róla, milyen jó vagy ebben a szerelésben? Bea kissé meglepődött. — Hogy jön ez ide? És miért kérded? Baka kihívóan a lány szemébe nézett. — Ez nem kérdés volt, hanem megálla­pítás. Bea elnevette magát. — Ügy látszik, te semmit sem változtál. De azt hiszem, én sem — mondta kissé ko­molyabban. — Azért kösz. Az előszobában megszólalt az ajtócsen- gö. — -Megnézem, ki az — állt fel a lány, és kiment az előszobába. Baka érdeklődve várta, hogy kit hozott - az ördög. — Szevasz, gyere bel — hallatszott kint­ről. Az ajtón egy jóképű, vállas szőke fiú lé­pett be farmerben és fehér pólóingben. — Na, hogy ezt is pont most tudta ide­rángatni a jősors — gondolta Baka. A .szőke talán két évvel lehetett idősebb Bakánál. Már többször látta őt a lánnyal sétálni, és egyszer .egy koncerten. — Nem tudtam, hogy vendéged van — szólt a pólóinges, s a mondatban a vendé­ged szó észrevehető hangsúlyt kapott. — Ne butáskodj — mondta a lány. — Ülj le! Vagy sietsz? Tényleg, mikor indul a vo. natod? Bea itt hirtelen megakadt. Elsápadt, a fe­jéhez kapott, és lerogyott a székre. — jaj, a könyv ... Teljesen kiment az e- szemből! Ne haragudj! ... Kérlek! — Köny- nyes szemmel nézett a szőkére, az még job­ban elkomorodott, majd halkan csak ennyit mondott: — A négy negyvenessel indulok. Szevasz- tok. Sarkon fordult, és kiment a lakásból. A keményen becsukott ajtó dobbanása sötét felkiáltójelként lebegett még egy darabig a hátramaradt csendben. A lány magába roskadva, lehajtott fejjel ült a helyén. — Milyen könyvről van szó? — kérdezte kis idő múlva Baka. — Egy fizikáról. Két héttel ezelőtt kér­tem el tőle Katinak, mert szüksége volt rá a felvételihez. Jocó holnapután megy vizs­gázni éppen abból a témakörből. Már má­sodszor. A múltkor sem sikerült neki, és most nagyon kellett volna ez a könyv, hogy legalább holnap átnézhesse. Megígértem. hogy még idejében visszakérem, de valahogy elfeledkeztem róla. Hogy én milyen hülye vagyok,.. Baka egy ideig együttérzően hallgatott, aztán az eszébe jutott valami. — A vonat indulásáig még van negyven percünk, és ha minden jól megy, egy fél óra múlva itt vagyok a könyvvel. Finoman megfricskázta a poharat, felállt, és választ sem várva kifelé indult. — Baka! A fiú a küszöbről fordult vissza. Bea ha­lálosan komoly arccal nézett a szemébe: — Tudom, hogy nem vagyok közömbös neked, és nagyon hálás vagyok azért, amit értem teszel, de remélem, nem vársz tőlem semmi lehetetlent... A fiú elmosolyodott. — Mire visszajövök, vedd fel megint a piros szoknyádat, abban még észbontóbb vagy. Különben is a fekete a pirossal a ked­venc színkombinációm. , A lépcsőn lefelé menet fejére csatolta a piros bukósisakot. Forró nyári délután volt. A hosszú lábú, barnásfekete korcs kutya bekanyarodott a lóheretáblába. Kilógó nyel­vével végignyalt kiszáradt szája szélén, és fejét leszegve szimatolni kezdett. Vadászott. Az országút felől meglebbenö langy.os szellő érintésére felkapta a fejét. Orra, ez a végtelenül érzékeny műszer megmutatta a helyes irányt. Egy pillanatig még dermed- ten figyelt, majd ügetve nekilódult, egyene­sen az illatfoszlány forrása felé. Baka nyugodt tempóban érte el a város szélét és megállt pz országútra vezető ke­reszteződés STOP-táblája előtt. Néhány má­sodpercig állt, várta, hogy az országúton suhanó kék LADA elhaladjon. A kutya egy helyen megtorpant, leszegett fejjel körbeszaladt, majd vágtában megin­dult a nyúl friss nyomán. Baka összeszorította a fogát és maximá­lis gyorsulásra kényszerítette a hátsó kere­kére ágaskodó motorkerékpárt. A kutya előtt pár méterre felugrott a nyúl. A kutya őrült iramban faragta le a közte és a nyúl között lévő távolságot. A kék Lada állni látszott a merész ívben előző motorkerékpár mellett. A nyúl kétségbeesett erőfeszítéssel repült át az országút melletti árkon, centiméte­rekkel suhanva el az őrült iramban forgó első kerék előtt. Baka agyában még felszínre sem került a hirtelen felvillanó veszély tudata, amikor a kutya feje bevágódott az első kerék kül­lői közé. A kerék hirtelen szűnt meg fo­rogni, a motorkerékpár hátsó része a leve­gőbe emelkedett. Baka fejjel előre, nagy erő-vei vágódott az aszfaltra, és mintha visz- szapattant volna, a levegőben bukfencet vetve repült egy lefűrészelt koronájú diófa tövébe. A motorkerékpár ugyanezt a röppályát követve ütközött a diófa törzsének, és rá­zuhant az eszméletlenül fekvő fiúra. A vér bugybarékolva tört elő a fekete bőrgallér mögül, a kettérepedt tartályból a benzin a tűzforró hűtőbordákra folyva láng­ra lobbant. A kék Lada csikorogva fékezett, a fia­tal vezető kiugrott. Az eléje táruló látvány­tól megroggyant a lába, és kocsijának dől­ve öklendezni kezdett. Amikor jobban lett, szeme előtt még so­káig fekete és piros foltok táncoltak. Papp Katalin: Apa és fia TAKÁCS IZABELLA VERSEI: a ház átépítése kiverték vaksi szemeid fekete szemgödreidbe nagy üvegtáblákat ültettek büszkén néz közéjük atcsorog rajtuk .a fény bele egészen a lakók közérzetébe kikozmetikázott arcod kicsújolja az utcát újjászületésed irigyen lesik a szomszéd házak szeretlek szemedről kék szikrák pattognak bele a szívembe s már lobog a testem táncöl a vágy benned bennem ajkam sietve keresi a szád gyöngyszem a perc egymásra találunk összeborul' legbensőbb magányunk nász hálószobánkban a kék este lenyeli a pillanat valóságát szerelmi párbajunk közben meghal az óra szakadék perc-óriásokkal ezelőtt még a csodák asszonyaként éltem kedveidben most meg fekete ördögöd ■ gonosz kezei elbarikádozzák előlem a'telcinteted szakadék ordít szíveink között haragod ólomszárnyú madara köröz fölötte Margó: Két verse közül a Kivetetten a jobb, de közlésre nem érett. Küldjön újabbakat. E. M.: Beküldött írásain érezhető az aktív nyelvhasználat hiánya, ezt igyekezzék pótolni, írásai közül viszonylag a Reggeli monológ a legsikerültebb. Idővel jelentkezzék. Talán: Beküldött írása sikerült helyzetkép. Próbálkozzék a rövldebb prózai műfajokkal, s idővel újra jelentkezzék. jalila: Verseiben jól sikerült sorok váltakoz­nak a közhelyekkel. Verscímeit nem tartjuk szerencséseknek: Bensőséges megérzések, A szív spektruma stb. Kötött formában írt versel — elsősorban a sok ragrím miatt — gyengébbek. Kerülje a képzavarokat és az olcsó rímeket (pl-.: „Ott voltunk a látszat kebelén / Te meg én.“ /. ■ Krisztián: Dalszövegek bírálatára rovatunk­ban nem vállalkozhatunk. „Tovább él“ című dalszövegét azonban — a dallam ismerete nél­kül Is — túl prózainak tartjuk: „Vége a nap­nak, vége a discónak, / holnap megyünk su­liba. / A suliban a matektanár azt mondja, / kislányom, te megint nem tanultál, / talán a discóban voltál? / Nem tudok hazudni, / le- lappad a szemem a discózenétől, / a tanár kt- küld az óráról / és figyelmezteti a szüléimét. /“ Száz év magány: „Örökhü“ témájú verse na­gyon általános, szőlamszerű. Kár, hogy egyévi szünet után csak ezt az egy versét küldte el. A púpos: írása fői sikerült jellemrajz, idővel közöljük. Gyakrabban és rendszeresebben je­lentkezzék. K. J.: Próbálkozását nagyon kezdetlegesek, a legnagyobb jóakarattal sem nevezhetők ver­seknek. Nem biztatjuk! Korái: A kevesebb talán több lenne. Írásait nagyobb szigorral bírálja el. Kezdheti rögtön a durva helyesírási hibáknál. Tükör: Levelét és önvallomását érdeklődéssel olvastuk. „Szerencsétlennek érzem magam azért, mert nem tudom megítélni, írásaim kö­zül melyik a jó, melyik a rossz Ez borzasztói Bármit gondolok, bármit írok, minden felett ott uralkodik szinte kétségbeejtően a bizonyta­lanság és a káosz“ — írja levelében Sok Is­mert és elismert Író önvallomásában olvasha­tunk ehhez hasonló sorokat. Az örök kételke­dés, az elért eredményekkel valé elégedetlen­ség — nemcsak az írás, de minden emberi mun­ka, így természetesen az 'alkotó tevékenység — hajtóereje lehet. Összehasonlítási alapul pró­bálja nyomon követni a mai fiatal írónemzedék alkotásait. Három prózai írása közül A gyűlö­let hatalma eléggé széteső, laza szerkezetű Írás, bár a jellemzés elfogadható. Legsikerültebb a második, később alkalomadtán esetleg kö­zöljük. Tökéletesítse stilisztikai és szerkeszté­si Ismereteit! Verselt továbbra Is várjuk. \

Next

/
Thumbnails
Contents