Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-07-03 / 27. szám
KOMMENTÁRUNK Hogyan gazdálkodtunk? Legfelsőbb törvényhozó szervünk, e Szövetségi Gyűlés jóváhagyta az 1983. évi állami zárszámadást. A képviselők az egyes fe. jezetek megvitatásakor a hatékonysági, minőségi és gazdaságossági szempontok érvényesítése során született eredményekkel, továbbá az irányító és szervező munka, valamint az ellenőrzés színvonala emelésének kérdésével foglalkoztak. A többi közt megállapították, hogy a tervezettnél gyorsabb fejlődési ütem a termelés csökkentett anyag- és energiaigényességének az eredménye. A dinamikusabb fejlődés következtében nőve kedett a lakosság személyi és társadalmi fogyasztása. A ■'épviselők a pozitívumok elismerése mellett rámutattak a fejlődést gátló jelenségekre is. Negatívumként említették, hogy a teljesítmények növekedésében kis szerepe volt a termelési szerkezetek megváltozásának, a tudományos-műszaki vívmányok ^alkalmazásának. Több nagyvállalat nem volt képes maradéktalanul teljesíteni a reá háruló feladatokat. Az építőiparban a tervezettnél lassúbb volt a beruházások befejezésének üteme, tgy elsősorban az élenjáró üzemek érdeme, hogy mégis sikerült megőrizni az 1983. évi állami költségvetés e- gyensályát, sőt nüvelni a tervezett bevételt. A műszaki fejlesztéssel kapcsolatban az * állami zárszámadást beterjesztő Leopold Lér pénzügyminiszter külön is hangsúlyozta, hogy a műszaki haladás vívmányainak gyakorlati felhasználása, a termelés és technológia korszerűsítése jelentős mértékben függ a beruházásoktól, főleg azoktól, amelyek rövid időn belül a leghatéknnyabbak. Tavaly a beruházások és kivitelezésük terjedelme 2,8 százalékkal nőtt. A korábbi években mutatkozó csökkenést növekedés követte, bár az 1983. évi terv még további csökkenést irányzott elő. Lér elvtárs szerint a beruházók gyakran túl sok energiát fordítanak arra. hogy kiharcolják maguknak a szükséges anyagiakat, pedig ugyanezzel az energiával inkább arra törekedhetnének, hogy az előző beruházásaik teljesítsék a tervezett műszaki és gazdasági mutatókat. Ebben a megállapításban, sajnos, rengeteg igazság van, mert az üzemek kevesebbet foglalkoznak a régi berendezések racionalizálásának lehetőségeivel, és általában újabb és újabb követelésekkel lépnek fel. gyakran nagyon költséges eszközök bevezetése révén. A gazdaságosság elvének minden területén érvényesülnie kell, ezért a kormány ebben az évben is nagy gondot fordít a készletek alakulására. Sok az elfekvő készlet, és már számos intézkedés született a készletek jobb hasznosítására. 1983-ban ezeknek az intézkedéseknek a hatása főként az iparban és az építőiparban kezdett megmutatkozni. A raktári készlet forgási ideje tavaly két nappal lerövidült, de ez még mindig nem elegendő. A Szövetségi Gyűlés igen fontos szociális kérdésekkel is foglalkozott. Megállapították, hogy a szociális ellátásra közel 81 mii. liárd koronát fordítottunk, többet, mint az előző évben. Országunkban 3 millió 922 ezer nyugdijat folyósítanak, és az öregségi nyugdíj átlagos összege 1 282 korona volt. Törvényhozó szervünk képviselői jóváhagyták a kormány törvényjavaslatait a szociális biztosítási, a betegbiztosítási és a gyermekgondozási törvény módosítására. Az új törvény eltörli pl. az ún. 780 koronás tanulói kereseti határt, amely fölött már a szülőnek nem volt igénye a gyermekpótlékra. Ez az intézkedés különösen az ipari tanulók szüleinek helyzetén javít. A szociá lis biztosítási joeszabályokat módosító törvények egész sor pozitív változást hoznak a dolgozók életébe, hozzájárulnak életszínvonaluk emeléséhez, létbiztonságuk szilárdításához. STRASSER GYÖRGY Bratislava - Prága ’84 A Szlovák Nemzeti Felkelés 40. és a Pionír- szervezet megalapításának 35. évfordulója jegyében augusztus 30-án Brattslavában a Kle ment Gottwald Központi Pionír- és Ifjúsági Ház ban megnyitják a Bratislava — Prága ’84 bé- lyegktállftást. Sorrendben ez már a prágai és bratlslaval bélyeggyűjtők harmadik közös ki állítása. Érdekessége az, hogy eszmei tartalmát tekintve ezúttal helyet kapnak a tárlaton más bélyeggvűjtők gyűjteményei Is, amelyek a szocializmus építésével, a békeharccal, az Itthoni és a szocialista országok gyermek- és Ifjúsági mozgalmával foglalkoznak. Augusztus 31-e és szeptember 2-a között a Pionírszervezet megalapításának 35. évfordulója alkalmából sor kerül az Ifjú bélyeggyűjtők országos találkozójára amelyen a két országrész gyűltől kicserélik tapasztalataikat, és elmélyítik kapcsolatukat. A kiállítás napjaiban úlést tart a két várost bizottság ff'tűsági albizottsága. és aktlvaértekezlet lesz az Ifjú bélyeggyűjtők köret vezetőinek számára. V. P. AZ IFJÚSÁG SUMAVAI TALÁLKOZÓJA Tettekkel harcolunk a kékéért Az ország minden részéből mintegy ötezer fiafal gyűlt össze az ifjúság XVIII. íunta- vai találkozóján Suáicében. A találkozón megjelent a CSKP, a Nemzeti Front Központi Bizottságának és a CSSZSZK kormányának a küldöttsége VRATISLAV VAjNAR szövetségi belügyminiszter vezetésével. A két nap „Csehszlovákia ifjúsága a háború ellen, a békéért és a szocializmusért“ jelszó jegyében az ifjúság nagyszabású békemanifesz- tációjává vált. Beszédében Vratislav Vajnar szövetségi miniszter Is ezt hangsúlyozta, hogy az ifjúság az ország építésével és a társadalom fejlesztésével, tettekkel harcol a békéért, mert napjainkban a társadalomépítés és a békéért folyó harc elválaszthatatlan egymástól. Minél szilárdabb alapokon áll hazánk, a szocialista társadalmi rendszer, annál erősebb gátat vethet az imperializmus háborús törekvéseinek, és a mai feszült nemzetközi helyzetben ez nem kevés. A feszültség legfőbb, forrása az agresszív imperializmus, élén az Egyesült Államiakkal, amely az utóbbi években letért a nemzetközi feszültség enyhítésének útjáról, és atomháborúval fenyegeti a világot. A béke erői, amelyek a Milyen évet zárt a Zselízi (Zeliezovce) Gimnázium SZISZ-alapszervezete? A most távozó SZiSZ-elnök, Torma Mária sokszor mérlegre tette már elvégzett munkájukat, sikereiket, eredményeiket, így tehát erre a kérdésre is ugyanolyan szabatosan és jól válaszolt, mint érettségizőként a zöld asztalnál: — Kétszáztizenkilenc tizenéves gimnazista számára igyekeztünk hasznossá és egyben emlékezetesebbé tenni az elmúlt tanévet. Szerencsénk volt, hogy mindenben számftbattunk Zábrenszky Imre igazgató és Nyusztin Ferencné igazgatóhelyettes támogatására. Kéthónaponként taggyűlést tartottunk, de néhányan gyakrabban is összeültünk tervezni, megbeszélni a teendőket. Arra törekedtünk, hogy végezzünk társadalmi munkát, de legyenek kulturális és szórakoztató rendezvények egyaránt. így sikerült elérni, hogy az elsősöktől a negyedikesekig mindenki megtalálta az érdeklődésének megfelelő rendezvényt. A helyi állami gazdaságban és az oroszkai (Pohronsky Rus- kov) szövetkezetben dolgoztunk és kölcsönösen megtaláltuk a számításunkat. Mi jól jártunk, mert szépen kerestünk, az állami gazdaság és a szövetkezet pedig elégedett volt munkánkkal. Meg kell említeni a gimnázium irodalmi színpadát, amely több összeállítással lépett már a közönség elé. Az énekkarral együtt gyakran részt vesznek a városi nemzeti bizottság polgári ügyek testületének rendezvényein. A politikai oktatás nem volt náANDREJ GROMIKO 75 ÉVES _ 1943-ban az .amerikai sajtó szenzációként tálalta a hírt, hogy a Szovjetunió nagyon fiatal embert, a 34 esztendős Andrej Gromi- kót nevezte kj washingtoni nagykövetévé. Valóban merész döntésnek tűnhetett a kívülállók számára, hogy a világháború körülményei között kétszeresen is kényes posztra tulajdonképpen alig Ismert diplomatát állítsanak. Azonban az új szovjet nagykövetet hamar megismerték kivételes képességeiről, és mindenki, akit Illetett, megértette, miért éppen őt szemelte ki a szovjet kormány erre a felelősségteljes feladatra. Ma már az egész világon mindenki, aki érdeklődik a nemzetközi kérdések iránt, megbecsülést és tiszteletet érez Gromiko iránt; nyugati ellenfelei is úgy beszélnek, írnak rőla, mint korunk egyik nagy egyéniségéről. Számon tartják következetességét, mélyreható történelmi és gazdasági ismereteit. páratlan emlékezőképességét és közismert munkaszeretetét. A legtapasztaltabb külügyminiszternek tekintik. Nemcsak azért, mert — mint a Newsweek írja — „a nagyhatalmakat tekintve ő a történelem leghosszabban szolgáló külügyminisztere“, hanem főképp azért, mert több mint négy évtizedes diplomáciai pályafutása alatt részt vett, fontos szerepet töltött be csaknem minden jelentős, a világ sorsát érintő nemzetközi egyezmény létrehozásában. Andrej Andrejevics Gromiko 1909-ben, a belorusszíai gomeli terület Sztarije Gromi- ki nevű falujában született. Az SZKP soraiba 22 éves korában lépett be. Volt földműves. még faűsztatO is, mielőtt felvették a minszk' agrárközgazdasági egyetemre, a- honnan 1936-ban frt nagyszerű diplomamunkája alapján azonnal aspirantűrára küldték Szovjetunió és a szocialista államok körül tömörülnek, képesek azonban feltartóztatni a reakciós erők alávaló törekvéseit — állapította meg beszédében Vratislav Vajnar. A találkozó résztvevői nyilatkozatot küldtek a Csehszlovák Béketanácshoz, s ebben többek között ez áll: „Kinyilvánítjuk szilárd elszántságunkat, hogy munkánkkal hozzájárulunk a világbéke megóvásához és szép szocialista hazánk továbbfejlesztéséhez. Oj és felejthetetlen élményekkel teli néhány napot töltöttünk itt el együtt. Üj barátokat szereztünk, megismertük az életüket, vágyaikat és óhajaikat. Minden évben újból és újból találkozni akarunk, terveinket tettekre váltjuk, jól akarunk talünk szokványos, egyhangú, mert Sipos Béla tanár minden előadását úgy állította ösz- sze, hogy azok tanulságosak legyenek. — Nagyon szoros kapcsolatot tartottunk fenn a SZISZ lévai (Levice) fb elnökével, Vladimír Slavkovsk^val, és az iskolai szervezetek járási titkárával, Kollárdi Olgával. Ok mindenről tájékoztattak bennünket, s mi is bármikor hozzájuk fordulhattunk tanácsért, segítségért. Sok hasznos ötletet hallottam Madarászon, a SZISZ-elnökök tanfolyamán. Bizonyára e tapasztalatokat hasznosítva volt olyannyira sokrétű a munkánk, hogy a járásban elsőként, a legjobbként emlegetik alapszervezetünket — mondta a SZISZ-elnök. Még télen kijelölték Torma Mária utódját, hiszen a szervezet munkája csak úgy lehet folyamatos és zökkenőmentes, ha az új SZISZ-elnök már megválasztása napján pontosan Ismeri feladatait, kötelességeit. Torma Máris mellett hónapok óta ott volt Hengerics Jutka, s figyelemmel követte az elnöki funkció minden teendőjét. Szeptemberben tehát őt választják meg a SZISZ- szervezet élére. Addig azonban még előttük a nyár, amely nemcsak pihenéssel telik, hanem munkával is. Több nyári megmozdulást pedig éppen a SZISZ iskolai szervezete rendez. Tavaly vándorserleget, kitüntetéseket, elismerő okleveleket és könyv- jutalmakat kaptak nyári aktivitásukért, és érthető, hogy idén sem akarnak lemaradni. (benyékj Moszkvába. Három évig a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Közgazdasági Intézetében tanult, dolgozott, és nagy reményre jogosító professzori karrier kezdetén volt, amikor váratlanul — életrajzírói szerint kiváló angol nyelvtudását és világgazdasági érdeklődését számításba véve — külpolitikai pályára irányították. A Külügyi Népbiztosségnak az Egyesült Államokkal foglalkozó osztálya élére került. Ekkor 27 esztendős volt. Három évvel később tanácsos lett, majd nagykövet Washingtonban. Ebben a minőségében részt vett az ENSZ megalapításában, és társszerzője a világszervezet alapokmányának. Szakértőként dolgozott a jaltai és a potsdami értekezleteken, ahol a háború utáni világ rendezését megalapozták. 1946 és 1948 között ő volt az ENSZ-ben a Szovjetunió állandó képviselője és egyben külügyminiszter-helyettes is. Ezt követően dolgozott Moszkvában, majd 1952 és 1953 között ismét nagykövet volt, ez alkalommal Londonban. Kinevezését Ernest Davies parlamenti képviselő [egykoron külügyi államtitkár) így üdvözölte a Daily Héráidban írt cikkében: „Jől ismerem Gromikőt, lenyűgöznek képes, ségei, és tisztelettel tölt el őszintesége.“ Londonból ismét a szovjet külügyminiszter első helyettesi posztjára tért vissza Moszkvába, és 1957 februárjában —- immár mint az SZKP Központi Bizottságának tagja — átvette a külügyminisztérium vezetését. Amit azóta elvégzett, lehetetlen lenne egy újságcikkben felsorolni. Ott volt mindenütt, ahol az enyhülés kibontakozásáért, majd megvédéséért küzdeni kellett a nemzetközi porondon. Közben hatalmas, széles skálát átfogó munkát végzett. 1973-ban beválasztották a párt legfontosabb vezető testünulni, dolgozni, boldogságban élni. Ehhez béke kell, éppen ezért készek vagyunk harcolni érte.“ Az ifjúság éumavai találkozója egyúttal az Emlékidéző hazafias és internacionalista tettek nemzetközi ifjúsági stafétájának része volt. Itt csúcsosodott ki az Emlékidéző nyugat-csehországi fesztiválja, amelyen a kerület járási bizottságainak képviselői Frantiáek Sá- dek altábornagynak, a staféta központi törzskara elnökének átnyújtották az ifjúság tetteiről szóló ünnepélyes jelentéseket. A stafétát a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója alkalmából a közép-szlovákiai kerület SZISZ-tagjaí veszik át. Az ifjúság XVIII. sumavai találkozójának résztvevői azzal búcsúztak el egymástól, hogy egy év múlva Vimperkben találkoznak. P. L I Sárkányrepülőknek A ruíomberoki Fatran gyár termékeit elsősorban a hegymászók ismerik. Többek között ez a gyár látta el öltözékkel az eddigi csehszlovák Himalá ja-expedíciókat. Ezenkívül nagyon keresettek a síöltönyeik, illetve a vadászoknak és a halászoknak készült ruháik. A fogyasztási cikkek legutóbbi brnói kiállításán mutatták be a gyár legújabb termékeit, a sárkányrepülők és a széllovasok száméra készült védőruhákat, amelyek hamarosan megjelennek a boltokban is. Turistáknak, irodalomkedvelőknek Alsósztregova (Dőlné Strehová) eleddig arról volt ismeretes, hogy itt született a nagy magyar költő és drámaíró, Madách Imre. Az utóbbi években azonban újabb nevezetességgel gazdagodott a nagykürtösi (Vefky Krtís) járás e kis határmenti községe. Termálfürdőjébe messzi vidékről is el- * járnak. Ezenkívül nyilván még inkább megszaporodik a számuk, mert a helyi nemzeti bizottság a járási szervek támogatásával az eddigi létesítmények mellé egy ötven méteres úszómedencét épít. Turistáknak és irdaiomkedvelőknek ezért egyaránt a figyel-, mébe ajánljuk Alsósztregovát, mert a kellemes lubickolás utáni szellemi felfrissülésként megtekinthetik a Madách-kúriában található emlékmúzeumot is. letébe, a politikai bizottságba is A kormányban több mint egy esztendeje első miniszterelnök-helyettes, dolgozik a Legfel, sőbb Tanácsban, valamint — lévén a köz- gazdasági tudományok doktora — az akadémiai életben is. Szinte hihetetlen, hogy mindemellett egy sor könyv és tanulmány megírására is jutott erejéből, köztük rendkívül munkaigényes művekre, malyek a diplomácia fogalmaival és történetével fog. lalkoznak. A diplomáciai hivatás sokszor tartózkodóvá vagy éppen zárkózottá tesz embere, két, Gromiko viszont gyakran azzal lepi meg tárgyaló partnereit, hogy irodalmi példákhoz, történelmi analógiákhoz, nemegyszer tréfákhoz folyamodva ad új fordulatot a megbeszéléseknek. Az egész világon nagy megbecsülésnek örvendő államférfi és diplomata július 6- án lesz 75 éves. Ebből az alkalomból kívánunk neki további jó egészséget és munkakedvet. Lenyűgöző ember Tanévzáró mérlegelés