Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-01-17 / 3. szám
V 7 4 % Ml aj mm KULCSAI RBOI XOVAM GYÖTRELMES VAGY i Születtem a végtelen idő emberi időszámításának 1964. évében, március hónap 26-án, csütörtöki napon Tornaiján (Safárikovo). Itt éltem le életem tizennyolc esztendejét, itt jártam alapiskolába, gimnáziumba. A szüleim munkások, távolabbi őseimről nagyon keveset tudok, talán csak annyit, hogy földhözragadt kisparasz- tok voltak. Harmadik fiúként szölettem, ez afféle mesebeli utalás is számomra. Lassan két éve lesz, hogy elvégeztem a gimnáziumot, s most két sikertelen felvételivel a hátam mögött Kassán (KoSice) a Magyar Területi Színház Thália Színpadánál szinpadépítő vagyok. Verseim. jobban mondva próbálkozásaim először e rovat hasábjain láttak napvilágot közel három évvel ezelőtt. A Nő diákalkotói pályázatán harmadik helyezdtt voltam, második pályázatán dicséretben részesültem. SZÁSZI ZOLTÁN VERSEI: Nosztalgia Ablak (ad tornaijai kiskocsma) Nándi bácsi tegye le azt a stradivardtt mer a fejin töröm szét. /és Nándi bácsi elteszi a stradivárit már lassan Húsz éve sportkázik de az istennek se nyer még issza langyos kis sörét elmegy más kocsmát keresni konstatálva az emberek már a zenét se szeretik) akácos út hukk (nem kell dz olvadékony napnyugta se a sör se a beszéd kifacsart minket a reménytelen arcú csönd) mer én kérem huszárörmester vótam oszt ha ászt monttamhogy kusss akkor kusss is vöt (emlegeti Leszek úr ezerszer hallott történeteit fonetikusan írtam át beszédjét hangusúlyalval és lejtéseivel együtt mert csak úgy az igazi) ezek a fejek csontig hatoló szeműek ezek a kezek nikotinosak és reszelöszerüek ezek a sorok itt nem hallhatatlanok — ugyanis nagyon meghallhatók ezek az utcák itt mindig felszáradnak az ünnepek i előtt. az ablak ásít szeme rég kitörő* emlékeiből kitörölve hideg s meleg szilánkjain kevéske fény remeg Ne vond meg tőlem magad ha megtagadnád amit adni akarsz a lehetetlen lehetőségét ne vond meg tőlem magad nézd e tört gerinc s csodálkozó embertest-atomjaim még rád kiáltanak pillanatonként megmegrezzen j szememben egy bogár s te szöksz mint sóhajból a szél Születésnapja volt, amelyet a barátaival együtt ülték meg. Felfaltak egy tortát és két tepsi süteményt. Rengeteget játszottak és rengeteget nevettek. A lány boldognak hitte magát. Egész lényét betöltötte az elégedettség érzése, áthatotta az öröm. örült, mert barátaival ünnepelhetne a tizenhatodikat, mert olyanokat látott maga körül, akikhez nagyon ragaszkodott, akiket szeretett. Ügy érezte, most a világ minden emberéhez vonzódik, mindenktt kedvel. Nagyon gazdag volt, örült kedvenceitől kapott lelki gazdagságának. Este diszkóba mentek. Vidám, derűs volt minden apróság hatására. Mindenki szíves volt hozzá, ezért ö is jó volt mindenkihez. Egy-egy mosolyt mosollyal köszönt meg, egy-egy aranyos szót kedvességgel jutalmazott. Élvezte, hogy együtt lehetnek. Mulattak mindenen: a ruhatáros kunkori bajszán éppúgy, mint a farmer egyenetlen kopottságán. A gúnyos csipkelődésekre nevetve válaszolt, nem haragudott semmiért. Könnyű és boldog volt, s nem tudta, mitől érzi ilyen felszabadultan magát. Ez erőt adott neki mindenhez. Egész este tüzelt. Ahogy nevetésre hajlott a szája, ahogy elővillant tökéletes fogsora, ahogyan csillogott a szeme, olyan elragadó volt, olyannyira újl Most különösképp jól táncolt, minden tehertől mentesen, felszabadultan, önfeledten, Lágy mozdulataival mindenktt megnyert, mindenkit elkápráztatott. Barátai szokatlan hévvel rajongták körül, s 0 örömmel látta ezt. Bár sejtette, hogy ami most történik vele, csak egy gyönyörű álom, amely után ha felébredünk, a valóság annyira pusztának tűnik, hogy keserűséget okoz, mert már belekóstoltunk az álom rendkívüli élvezetébe. De ez csak amolyan megérzés volt, még nem fogalmazódott meg benne világosan. Egyszerűen örült, mert úgy érezte, hogy az emberek jók, vagy legalábbis jók ts tudnak lenni. Gyönyörű volt. Mindenki megcsodálta, barátai is csak most döbbentek rá, valójában mennyire szép. Pedig nem ő volt szép, boldogsága volt elbűvölő, melyet a mosolyoktól és a kedves szavaktól kapott. Véletlenül egy fiú mellé keveredett. Üde volt és vidám, a fiúhoz is kedves és őszinte. Elmesélte az iskolai hecceket, tréfákat, együtt ittak valamit. A lány jól érezte magát ezzel a fiúval. Aztán a fiú csak úgy, könnyed fölényességgel mondta két korty között: gyötrelmes vagy. A lány arcára ráfagyott a mosoly. Erre nem tudott sziporkázó ékesszólással felelni. — Lehet — szólt, de már nem látta sehol a fiút. — Nem lehet, ez nem lehet igazi — mondogatta magának. Szeretett volna tovább 'álmodni. Miért kellett felébrednie? Igazságtalannak érezte ezt az tdö előtti ébresztést. Tudtán kívül beült a terem legsötétebb zugába. Pergett vele minden, ö tovább ámította magát. De hiszen a többiek kere- sikl Oda kell csak mennie közéjük! Ha újra álmodni akar, csak vidámnak és kedvesnek, boldognak és könnyűnek kell lennie. Csak fel kellene állnia, tovább kellene táncolniai Valamilyen megnevezhetetlen teher azonban a székre nyomta. Hirtelenében szerzett gazdagsága nyomot sem hagyva elpárolgott; felszippantotta az irigység és a rosszakarat. Szegénynek érezte magát, mint mikor a LÉKÖ ISTVÁN: Csillagsors Este volt már, nagyon késő, amikor fölnéztem a csillagokra. A távoli fények megható varázsa, részegítő érzése fog meg ilyenkor. Csípett a hideg, az arcomat reszelték a hókristályok. Behajtottam az ablakot. A fejemet a kezemre támasztva a hajzsíros üvegen át néztem a télbe. Lenn a téren már senki sem járt. Csak a lámpa állt magányosan, sorsára hagyatva a szelek nyergében vágtató hóplhehad kavargásában.' A tetejére tenyérnyi vastagságú hősapka rakódott le. Körülötte hideg és sötét volt, mégis lankadatlanul sugározta a meleg fényt. Másnapra kiégett benne a lámpa, sötét lett a tér. koldusnak egy pillanatra megmutatják a királyi pompát, s a szerencsétlen egész életében már csak arról álmodozik. A lányt a homályban senkt sem vette észre. Először még keresték a többiek, őket is felvidította a lány odaadó vidámsága, hiányzott nekik. A diszkó azoknak, akik látták és hallották öt, üresnek tűnt. Nem hallatszott már csengő kacagása, nem rémiéit fel a lüktető fényben kedves alakja. A lány maga elá nézve lyukat vésett a sötétbe. Szeme alatt ráncok jelenlek meg, pillantásából ktfakult a csillogás. Az előbb még bájosnak ható kócossága most csúnyl- totta, szépsége furcsa módon eltűnt. Nem volt többé gyönyörű és kedves lány, csak egy jelentéktelen semmiség. Egy világ dőlt benne össze, s apró darabokra hullt. Irtózatosan elkezdett félni, sejtelmet támadtak. Attól félt, hogy ez a világ annyira összetört, hogy többé nem tudja összeragasztgatnt. Vágyat érzett küzdeni mtnden ellen, ami a kiest darabkákat esetleg eltünteti. Mert egy összedőlt, majd újraépített ábrándkép is jobb a semminél. — Visszahuppantál a földre, kicsikém — mondta magában gúnyosan és elmosolyodott. Pedig annyira bízott az emberekben, hitte becsületességüket, jóságukat, őszinteségüket. A szivét vizsgálgatta. Vajon mi lehet ott a hiba? S ott van-e a hiba egyáltalán? Még nagyon friss volt a csalódás, marta és bénította őt. Es teljesen egyedül érezte magát. Elviselhetetlenül nehéz volt a magány. — Rosszak lennének az emberek? — vetődött fel benne a kérdés, de rögtön elhessegette. Ugyani Attól, hogy egy fiú gonosz volt hozzá, még nem kell általánosítania. De felvillant benne egy-egy irigy pillantás, melyet az est folyamán tapasztalt, de csak nézte és nem látta. Most hirtelen megértette, ám mindjárt elfelejtette ezeket a pillantásokat, mert el akarta felejteni. Lassan kiürült a terem. A lány nem tűnt Jel senkinek. Elmentek a kéktrikós szőke alak mellett. A zene már nem szólt, ktgyúl- tak a fények, rakodni kezdett a lemezlovas. — Záróra, kislány! — szólt a bárpult mellől a pincér. — Menj hazai S csak most vette észre, hogy ez a lány az a kis bájos tündér, akt ma bearanyozta jelenlétével az egész estét. A pincér volt az egyetlen, akt észrevette a sarokban ülő lányt, ahogy szomorúan maga elé meredi... A lány magábaszállva, kereste magában a rosszal. Majd lassan, gépiesen felállt, a kijárat felé indult, ahol a pincér állt. Ráhajtotta fejét a pincér vállára. Csendesen sírnt kezdett, majd egyre erősödő zokogásba tört ki. Fojtogatta a fájdalom, zihálva kapkodta a levegőt. Már nem érezte magát egyedül, ez kissé nyugtatta, de nem nyugtatta meg. Aztán hirtelen kiegyenesedett, letörölte könnyeit. Rideg arccal ment ki a teremből. Tekintete fagyos volt, arcizmai merevek. A ruhatáros biztató mosolyát hideg pillantással viszonozta. A lány kihűlt és kemény lett. Dacosan indult el az éjszakába, hogy visszaszerezze a régi meleget, az eszményeit, az emberekbe vetett hitét. A szertehullott sok apró törmeléket akarta mind összeszedni, amelyekből felépítheti magának azt a régi, százszor megálmodott világot. Talán így temetkeznek a csillagok Is, gondoltam. Még öntudatlan kis csillag korukban, amikor megérintette őket a fény, nem tudták, hogy magukra maradnak mindörökre. Igaz, mindhalálig forognak, száguldoznak a világegyetemben, és közben összekoccannak a bolygókkal, vagy talán egy másik csillaggal is. Lemorzsolódva, behorpadozva, késve érkeznek meg küzdésük céljához. Már csak kis térben éltetnek, a végén pedig elnyelnek mindent csillag-önzésük kapzsiságában. Habzsolják magukba a fényt, miközben körülöttük ezer meg ezer földnyi bolygó fázik. Ilyenek a csillagok? Eltemetkeznek az univerzum fekete lyukaiban a feltámadásig. Várják, hogy újra megsimogassa őket a fény, hogy robbanjanak egy szupernóva képében. Nem tudják, mi vár rájuk foglalkozásuk, hivatásuk, sorsuk sodrában. Elkopnak, ahogy a rög kopik el, amikor legörög a forrás vizében. Közben ujjong, hogy végtére is én vagyok a világosság. Én, én, én.,, és most már ti ts tudjátok Este a mese hallgat görcs anyó ágy szélén ül lepereg apa szájáról az utolsó mondat reggel a m.eséskönyv ott feküdt mellettem együtt öleltük a párnát Mementó Sz. I.: Két beküldött verse bizonyos formaérzékről tanúskodik, de nem éri el a közölhetőség szintjét. Tökéletesítse verstani Ismereteit, s Idővel újra Jelentkezzen. Van hozzá elég Ideje, hiszen még csak tizenöt éves. K. I.j Az asszony, a férfi meg a csábító című Írása csak a meglepő poénra épít , maga a cselekmény vázlatos, kidolgozatlan. Küldjön újabb Írásokat. L. J.: Beküldött verse tetszett, egy költemény viszont kevés ahhoz, hogy képet alkossunk szerzőjéről. Várjuk újabb Írásait, s kérjük, önmagáról Is írjon egy-két életrajzi vonatkozású adatot. Sz. Z.: ,,Sok versem közül, ha megfelel, ezt a verset küldeném“ — írja másik tizenöt éves olvasőnk. Már több alkalommal üzentük, hogy ne csupán egy verset küldjenek a kezdő, első alkalommal próbálkozó tollforgatők. Annak pedig külön Is örülünk, ha a beküldött írásokat előbb megtisztítják a helyesírási hibáktól. „Én Is kedvet kaptam arra, hogy Irodalmunk mezején szántogassak — vallja egyik ű] levélírónk. — Próbálkozásaim kezdetlegesek.“ A szóvirággal ékes kísérőlevélből Is kitűnik, hogy valóban azok. Foglalkozás című humoreszkje tetszett a legjobban, de ez Is kidolgozatlan, egyes részletei elnagyoltak. Próbálkozzon, s Idővel Jelentkezzen. Palócföld: Legújabb „meséje“ korábbi Írásainál kevésbé tetszett. A történet hősnőjének példájával nem tartjuk célszerűnek lapunkban az általa választott életpálya népszerűsítését. Buksi: Rendelkezik azokkal az adottságokkal, hogy „az első“ ne legyen egyben „az utolsó“, Pillanatkép az égen gép szánt nem vagyok boldog felcsillannak a templomtornyok fodrozza szirmát egy virág és kés helyett Legyen szigorúbb önmagához, Jobban válogassa meg élményanyagát. Vérző szív: Versel olyanok, mint sok más tizenhat éves lányé. Sok bennük az utánérzés, pl. a Vidám Játék első versszaka kísértetiesen hasonlít Petőfi Egy estém otthon c. versének kezdő strófájára: „Minden feledtető Játék mellett / Vígan éltem életem, / Minden feledtető Játék mellett / Szerelem, hatalmad nevettem /. Próbálkozásai közül kissé érzelgős hangvétele ellenére a Feltételek című tetszett. V. G.: Legújabb elbeszélése gyengébb a korábbiaknál, azok alaposabbak, kidolgozottabbak voltak. Küldjön újabbakat. F. F.: Majdnem négyéves hallgatás után beküldött három verse nem éri el a közölhetőség szintjét, főleg formai hiányosságaik szembetű- nőek. K. B.: Verseiből mindaz nem derül ki, amit a klsérőszövegben megfogalmazott. Túl elvontak, homályosak, zavarosak (pl. milyen lehet a „sflvltő-csöndes orkán“?). Csodagyerek: Évzáró a víz alatt című karco- lata — a Jó/tak mutatkozó alapötlet ellenére kevésbé sikerült. Kár, mert Jó parabola lehetőségét hagyta kihasználatlanul. Másik írása sem tetszett: témájában, környezetrajzában tőJ lünk Idegen világot ábrázol'. Balaton 73: A baleset c. írása kldolgozotla- nabb az előzőeknél, főleg a baleset előzményei (az Italozás stb.) eléggé sablonosak. Kár, mert a főhős lelkiállapotának ábrázolása Jól sikerült. Novemberben küldött elbeszélése Jobb, alkalomadtán közöljük. hullámzás örökében szép versformák dübörögtek Európa összedobált térképén félholt költők kiabáltak két vízszintes vonallal lezárt szögesdrót kerítés a harmadik maga a test kiáltozása vonatok testéről lógva nem jöttek haza hősök csak félkezü nyomorultak és árvák Megokolás egyszer megokolást kérek tőled az életemről biztosan megölsz akkor vagy elhallgatod valódi értelmét különben mindegy remélem következő életemben spanyolgitár leszek és pengetni fogod a derekam és kés helyett és villa helyett a kezemmel kapom el amit lehet és száraz homlokomra és aszott kezemre hó hullik ne nézz szemembe és ttt ármány és itt hatalom már nem segít elektrokardiográf hallgatja a szív verését és itt fagyok kékre és itt megdermedek már nem szólok már nem tüntetek
