Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-08 / 19. szám
ű7 ifjúság 7 1 judttóber tizedik« volt, 'délelőtt. Oerült [jég, napsütés, langymeleg. Az utcát szegélyező vadgesztenyefasor lombfal már színesedlek. Éppen özvegy Jámbor Lász- lőné háza előtt állt a leglombosabb fa. Rengeteg madár tanyázott rajta, olykor hatalmas ricsajt csaptak. Az özvegyasszony, azaz Mária néni. évek óta nem mozdult ki a lakásból. Csupán arra futotta az erejéből, hogy bottal kicsoszogott a konyhába meg az illemhelyre. Egyébként az étvágya jó. csak a lába nem bírta már hurcolni az elhájasodott testét. Az örökké mosolygó, mindenkivel viccelő- 'dő postás bácsi minden hónap tizedikén pontosan hozta Mária néni nyugdíját, ha csak nem szabadszombatra vagy vasárnapra esett a dátum. Most is szapora léptekkel ment végig a betonozott járdán, megállt a bejárati ajtó előtt, szokása szerint három rövidet csengetett, s türelmesen várakozott. Tudta, hogy időbe telik, amíg az asszonyság kikecmereg az ágyából, és elcsoszog az ajtóig. A türelmes várakozásért mindig leesett egy-egy húszas, s az sem kutya. Ezúttal azonban túl hosszúra ■ nyúlt a várakozási idő. Hállgatózott. Semmi nesz. Oj- ra megnyomta a csengő gombját, s tovább várakozott, de csak nem akart kinyílni az ajtó. Nem hát, hiszen nyitvá volt. Döbbenten meredt a fél tenyérnyi résre. Rosszal sejtett: beadta volna a kulcsot az öreg- lány? . > . De ha egyszer beadta, miért áll nyitva az ajtói? . . i Óvatosan nyúlt az ajtóhoz, mintha tüzes vas lett volna. Belépett az előszobába, s hangosan köszönt. Semmi válasz. Bekukkantott a konyhába, üres volt, Benyitott a szobába s megdermedt: az ágyon szétvetett karokkal, mozdulatlanul feküdi Mária néni, a kedves özvegyasszony, •— Halott. > • — buggyant ki a postásból félhangosan a szó. Mintha szélvihar seperte volna ki az utcára, majd az egyik szomszédba, hogy telefonáljon a rendőrségre, P erceken belül megérkeztek a rendőrök egy civilruhás főhadnagy vezetésével. A középtermetű nyomozótiszt szelíd tekintetű s aránylag fiatal volt. Megnyerő külsejű. Inkább nőgyógyásznak tűnt, mint nyomozónak. Legszembetűnőbb volt a látszólagos nyugalma. Miután mindent szemrevételezett,-a helyettesére pillantott. ■— Megfojtották .., azzal... — mutatott az ágy mellett heverő kötéldarabkárcr, — Azaz gyilkosság történt... — bólintott rá a helyettes, A helyszínelők megkezdhették a munkájukat. Előbb a fotós villogtatta a masináját, utána aztán a többiek sem tétlenkedtek. Mikor mindennel végeztek, a főhadnagy intett a mentőknek, hogy elvihetik a hullát. ■— Várom a boncolás eredményét, főleg a halál beálltának az időpontja érdekel — mondta, majd a postást számoltatta be, aki még mindig halálsápadt volt az ijedségtől. A hulla elszállítása után lassan szétszéledt az utcán összecsődült bámész tömeg is, a főhadnagy és a helyettese pedig átment a szomszédba, ahol egy Idősödő ‘asszony fogadta őket méltatlankodva, s többszőr ismételgetve. * — Hogy mik nem történnek manapság! — Jól ismerte az áldozatot? — kérdezte a főhadnagy. — Gyakran átjártam hozzá egy kis tere- ferére,,, — Vannak hozzátartozói? '— Nincs senkije, azaz van egy lánya, 'de hatvannyolcban disszidált. Valahol Ausztráliában él... — Más nem járt hozzá? — Tudtommal nem ... csak egy lányocs- ka... évek óta rendszeresen ... Bevásárolt, takarított, néha még meg is főzött. Aranyos teremtés, Mária nem győzte dicsérni. — Megbízott benne? — Jobban, mint a sajátjában... Mária azt fontolgatta, hogy örökbe fogadja. Tetszik tudni, Mária szerint a lángocska elég nehéz körülmények között nevelkedik, hat testvér, iszákos apa... „Tehetséges, ügyes lány, jobb sorsra érdemes“, így szokta mondogatni szegény Mária. — Miféle lány, dolgozik valahol? — kérdezte a főhadnagy elgondolkozva. — Állítólag gimnazista... Azt is szokta mondogatni Mária, hogy jeles tanuló. — Mt a neve? Ágnes .. .A vezetéknevét nem tudom... Megkínálhatom kávéval az urakat? — kérdezte az asszony szolgálatkészen. — Köszönjük, nem kérünk — mondta a főhadnagy. — Mit gondol, asszonyom, miért ölhették meg? — Ha csak a pénzéfrt nem... — húzta fel a vállát tanácstalanul az asszony. — Pénze lehetett, nem is kevés. Tetszik tudni, a férje főügyész volt, hat éve halt meg, váratlanul. Nagyon jól álltak anyagilag, az egyszer biztos. — Vajon hol tarthatta a pénzét: idehaza vagy takarékpénztárban? — Nem tudom, pénzügyekről soha nem beszélgettünk. Én csak azt tudom, hogy a nyugdíja jóval háromezren felül volt. Nem is szükösködött, evett-ivott, s a legfinomabb italokat fogyasztotta. Engem fs gyakran megkínált. Nagyon kedves asszony volt, nagyon szerettem ... A nyomozók megköszönték a felvilágosítást s elmentek. Az utcán egymásra néztek. — Most mt a következő lépés, hadnagy elvtárs? irány a qimnáziumf _ Milyen Igazad van, magamtól aligha találtam volno ki — mondta a főhadnagy elmosolyodva, s elrobogtak. Az igazgató nagyon készséges volt. — Hogyne, kérem, a IV. B-be jár egy Ágnes, szolid kislány, és kitűnő tanuló. — Beszélhetnénk vele? — Természetesen — jelelte az igazgató, majd kissé meghökkenve még megkérdezte. — Talán elkövetett valamit? — Nem, dehogy — felelte a főhadnagy megnyugtató hangsúllyal csupán néhány dolgot szeretnénk megérdeklődni. Bodor Ágnes valóban nagyon szolidnak látszott. Az arca hamvas, dús, gesztenyebarna haja ápolt, s annak ellenére, hogy az öltözéke kissé szürke és kopottas, megnyerő volt a megjelenése, ttjfkor o nyomozók bemutatkoztak, Ág- Swmmp.es láthatóan megijedt, majd hogy "9"nem kétségbe esett. — Ne Ijedjen meg, kislány — próbálta megnyugtatni a főhadnagy szelíd hangon —, csupán néhány kérdésünkre szeretnénk gást, de később már nem. Olyan természetesnek tartottam ... — Annyira megbízott magában Mária néni? — Ezek szerint... — No, jó... Kivette a pénzt és hazavitte ... Mi történt azután? — Átadtam Mária néninek. A könyvet visszatette a fiókba, a pénzt pedig a markomba nyomta, és azt mondta, közeleg a tél, vegyek magamnak néhány meleg holmit, csizmát, kabátot miegymást... Máskor is szokott adni pár száz koronát, de ekkora összeget még soha. Meglepődtem, meg is ijedtem kissé, s nem mertem elfogadni, de Ő kivette a táskát a kezemből és beledugta a pénzt. Használd egészséggel, mondta, s még mosolygott is hozzá ... — Ennyi volt az egész? — Ennyi... — Hány órakor ment el Mária nénitől? KeseRÜ lovicself bel a eSQbÓDHS őszinte választ kapni... — S hogy feloldja a hirtelen támadt feszültséget, megkérdezte. — Cigizik? — Safnos .. -. i— Tessék, gyújtson rá! — Köszönöml — nyúlt Ágnes remegő kézzel a cigarettáért. — Nos, mikor látta utoljára özvegy jámbor Lászlőnét? — Mária nénit? — Tegnap este-.,, i— Milyen volt a hangulatg? — Semmi különös ... mint máskor.. A kacsasültet jóízűen elfogyasztotta, megkávézott ... ennyi volt az egész. — Azért ment hozzá tegnap, hogy vacsorái készítsen? — Dehogy azért.. Délután az ágya melletti szekrényke fiókjából elővette a betétkönyvét, a kezembe nyomta és azt mondta, vegyek ki háromezer koronát. — Milyen betétkönyve volt? —• Nyeremény. -.. i— Máskor is megbízta Ilyesmivel? Ogy másfél év óta rendszeresen, de leginkább be szoktam tenni a pénzt, nem kivenni. —i Milyen összeg volt a könyvön? i— Szálnyolcvanöt ezer,.. — Szép kis summa — mondta a főhadnagy nem kis meglepetéssel. — Nem félt olyan nagy összeget érő könyvvel sétafikál- ni a városban? — Eleinte ugyan éreztem némi szoron— Nyolckor. Éppen akkor fejeződött be a tévéhíradó. , ' A főhadnagy újabb cigarettával kínálta meg a lányt. — A takarékpénztárba menet és jövet semmi gyanúsat nem észlelt? Például: nem követte, nem figyelte senki? — Semmit nem vettem észre — jelelte a lány est dálkozással, s most már kiklvánko- zott belőle a kérdés. — Mi történt tulajdonképpen, miiéi gyanúsítanak? — Semmivel nem gyanúsítjuk — felelte a főhadnagy —, valami történt ...de arról ma/d később ... Nem is találkozott senkivel, ismerőssel, barátnővel...? — Dehogy nem- Kiss Ferivel találkoztam össze. — Igen? Menet vagy jövet?. — Menet.. • — Akkor is ott volt maga .mellett, amikor felvette a'pénzt? — Persze hogy olt.-,. Még meg Is jegyezte, hogy jól megtollasodott az öreglány, meg hogy én megbízható kis csaj vagyok... — mosolytntotta el magát Ágnes. — Ki az a Feri, rokona, ismerőse? t—• Tavasszal ismerkedtünk meg, azóta együtt járunk. — Szerelem? ■— Megértjük egymást — felelte a lány k'issé elpirulva. — fogásznak készül, most harmadéves. Apukája vegyészmérnök a Slov- naftban. i— És milyen fiú az a Feri? Dolán György: .Varjak I. — Hát-.-.-, olyan jópofa, belevaló srác.,, — Sióval jópofa... Járt már ő is Márta néninél? r— Néha el szokott jönni velem megjavítani ezt-azt, vízcsapot meg amit kell. Sok mindenhez ért. A két nyomozó jelentőségteljesen összenézett. — Hol lakik? — Nem tudom. Még nem jártam náluk, ő sem mondta. — Hogy néz ki? — Barna, atlétatermetű, szakállt és bajuszt visel. A szeme szürkészöld, és gyerekesei? ábrándos tekintetű — felelte a lány távolba révedő, tűnődő tekintettel. Hirtelen visszaszökkent a valóságba. — Mégis mi történt? — Választékoson öltözik? — Ellenkezőleg, nagyon is hanyagul... Van szép galambszürke öltönye, de ritkán veszi fel, azt mondja, nem érzi jól magát benne, pedig illik neki, úgy jest benne, mint egy filmszínész. — köszönjük, Ágnes, sokat segített nekünk — mondta a főhadnagy felállva. Kimenőben még megjegyezte. — Az a helyzet, Ágnes, hogy Mária néni halott. Valaki vagy valakik megfojtották az éjjel... f odor Ágnes megszédült döbbenetében. Meg kellett jogódznia, hogy el ne vágódjék. Feri tette volna? Nem, nem, az lehetetlen, Feri nem tehette, tiltakozott a gondolat ellen. Később arra hivatkozva, hogy rosszul érzi magát, hazakéredzkedett az osztályfőnökétől. Órákig bolyongott az utcákon abban reménykedve, hogy összetalálkozik Ferivel, s hogy a fiú kiűz belőle minden kétkedést, szorongást és félelmet. Nem találkozott vele össze. Közben a főhadnagy megkapta az orvosi jelentést, miszerint éjféltájban állt be a halál. A helyettesére nézett. — Most hogyan tovább, colléga (úr! •— A jogászjelölt urat kell felhajtanunk — jött a kézenfekvő válasz. Munkához láttak. Csakhamar • kiderült, hogy Kiss Ferenc soha nem-volt hallgatója az egyetemnek, ami azt igazolta, hogy helyes nyomon jártak. A nyilvántartóból megkapták a lakcímét. Csak az édesanyját találták otthon, aki magába roskadva. gubbasztott a sivár, szegényes konyhában. ■ ' — Hol a fia; asszonyom? ■— Nem tudom — felelte egykedvűen. — Hajnalban jött haza .,. később átöltözött a szürke öltönyébe, és szó nélkül elment. Fogalmam sincs, hová ... Soha nem szokta az orromra kötni, soha, kérem szépen..-. — Dolgozik valahol? — Leginkább sehol. Nagy trőger az én fiam, kérem szépen, csavargó... Sajnos, hogy ezt kell mondani egy anyának, de ez az igazság.. Elég bánatom ez nekem ... A nyomozók elköszönlek és. gyorsan elmentek. . . . ■ ' : í — Irány a takarékpénztár! Szőke lány, szorgoskodott a pult és at üveg mögött. Kissé megszeppenve bámult a két nyomozóra. — A mai nap folyamán valaki felvett nagyobb összeget? — Igen felelte a lány minden habozás nélkül. ' v ' — Menniyt? ■— Száznyolcvanezret -... — Férfi vagy nő volt az Illető? >- Férfi. — Pontosan emlékszik rá? — Hogyne emlékeznék — húzta el a szálát a lány -r-, nem mindennap vesznek fel ekkora összeget egyszerre. >— Az illető külsejére? • : ■ r ■ — Természetesen.'.. Magas, szakdilas, bajszos fiatalember volt, szürke öltönyben... amolyan jűpoja fiú, még viccelődött 'is velem. — Köszönjük! — mondta- a főhadnagy, s kissé savanyú arcot vágva fordult el a pulttól. Haragosan cseüiniett az ujjával, s a központba hajtott. Nyomban ,kiadták az országos körözést Eltelt egy hét, két hét, és sehol semmi Végre a harmadik hét közepén horogra ke rült a „jópofa“ fiatalember Kassa ieörnyé kén. Körömszakadtáig tagadott. Váltig ál lította, hogy nem ismer semmiféle Jámboráét, sem Fodor Ágnest. Végül szembesítésre került sor. Fodor Ágnes se élő se holt, remegett minden ízében. Egyelőre annyi ereje sem volt, hogy megszólaljon ■ . — Felismeri, Ágnes? — kérdezte a fö- k.'idmu y. A lány csak bólintott, hogy igen. — Kiss Ferenc áll maga előtt? — Igen... jelelte Ágnes remegő hangon, halkan. A fiatalember most emelte rá először a tekintetét. — Megöllek, ha kiszabadulok — sziszegte a foga közt. — En szerettelek, Feri, őszintén szeret-' telek.. -. A fiatalembert elvezették, s Ágnes is elment. Kinn, az utcán, hideg őszi esőcseppeket csapkodott arcába a szél. Gépiesen szedte a lábát, mint akiben minden megfagyott. Azt sem-vette észre, hogy a postás ráköszön... mmmm mmm
