Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-01-10 / 2. szám
A z elfekvő járni, mozogni tüdő bete gei kibotorkáltak az udvarra, letele ■ pedtek a fák alá hurcolt padokra székekre. Nem leselkedtek a bejárat fejlé nem vártak látogatókat, csak gubbasztottak szótlanul tarka pizsamákba, kopott köntö sökl?e burkolózva, mint akik tudják: ró luk megfeledkezett a világ, a szőkébb csa Iád is. Erre gondolt Korompai Erik is, a legfiá talabb elfekvő, hiszen alig múlt hatvanö' esztendős; lapozgatott a verseskötetben, el elolvasott egy-egy sort. de szüntelenül azon kapta magát, hogy gondolatai messze ka landoznak. Fél esztendővel ezelőtt került kórházba alkohol emésztette gyomorral, zetésed negyven százalékát elperelte nekem meg Pétéinek, még a mellékkereseted miatt is pereskedett veled. Engem humanistának akartál nevelni, és materialista lettem vagyis érettségi után autószerelő, s hidd el, kezdetben engem is megcsapott a pénz sza ga. De amikor a magam ura lettem, amikor kész lett a ház, amelyet sohasem láttál, meg a műhely, meg kicseréltem az öreg traga csőt, azt mondtam: elégi Se börtönbe, so diliházba nem akarok kerülni. Ha a felesé gém durcáskodott, csak ennyit mondtam se börtön, se diliházi Nincs is baj közöt tünk. No, azért ne félts, megvan mindé nünk, egy kevés még a szűk esztendőkre is félre van téve. Ja, igen, majd elfelejtem: Néhány percig szótlanul cigarettáztak. Az öreg szomorkásán bágyadtan meredt maga elé. Mintha nem értett volna meg semmit abból a szóáradatból, amelyet a fia a nyakába zúdított. Egy kis idő múltán felemelte fejét, fiára nézett, bólintott, mintha csak azt mondta volna:' folytasd! A fia engedelmesnek, szófogadónak látszott: folytatta. — A feleségemmel úgy beszéltük meg, hogy mi azt az összeget annyi idő alatt, amennyi ideig te fizetted értem, havi rész-, letekben visszafizetjük. , Jó lesz a kevés nyugdíjadhoz. — Nem, fiam, nein, ez, ez szörnyű lenne, hiszen én akkor jó szívvel adtam, ha néha bába mibaly ELSZÁMOLÁS májjal, szinte csontig soványodva. Esztendőkig a maga kotyvasztotta ételeket ette, elszokott a rendes ebédektől, vacsoráktól. Amíg dolgozott legalább volt meleg ebédje, de alig töltötte be a hatvanadik évét, nyugdíjba küldték a szórakozott, á pincéket gyakran látogató osztályvezetőt. Tétlenségre ítélték, albérleti szobájában napokig gubbasztott, csak borért, sörért meg egy kis elemózsiáért rándult ki egy rövid időre, amiért az idős házinéni zsémbeskedett. Valaki megérintette a vállát. Felkapta tekintetét. A kisebbik fia állt előtte. — Szia, fater! — Szervusz, Sanyikám — tápászkodott fel. — Maradj csak, szerzek egy ülőkét. Rozoga székre zökkent le apja mellé. Korompai sokáig fürkészte fiát. — Jó színben vagy — mondta. — örülök, hogy így látlak. — Kösz’, a bókot. Én is örülök, hogy látlak. Ugye, ritkán vannak látogatóid? Jó, jő, tudom. Senki sem jött. Én se voltam két hónapig. Mondhatnám azt. hogy nagyon el voltam foglalva, de nem mondom. Egyszerűen nem volt kedvem bejönni. Nem akartalak látni, amíg egy-két homályos ügyedre fényt nem derítettem. — Nyomoztál utánam? — kérdezte gyanakodva Korompai és hevesen beletúrt- ritkuló ősz üstökébe. — így is mondhatod. — És? Sanyi sandán apjára pislogott. Cigarettát vett elő, felé nyújtotta. Apja szó nélkül rágyújtott. — És? — kérdezte türelmetlenül az öreg. ‘ — És eljöttem, hogy elszámoljunk. — Nekem veled és Péterrel nincs el- számolnivalóm. Anyátokkal volt, de azt is befejeztem — csattant fel. — Apa, maradj nyugodtan, ne félj, nem akarom bolygatni a közietek történteket. Azt tudom, hogy anyának nem volt mindenben igaza, ahogy nekünk beadta annak idején. Előttem ez most lett világos. — Mindegy — legyintett Korompai. Eldobta a cigarettát,, dühösen eltaposta. — Mindegy, nincs miről beszélni. — De van — hajolt előre a fiú, és mereven nézte az apja arcát. — Ha meghallgatsz nyugodtan, te is rájössz, hogy van miről beszélgetnünk. Nézd, én őszintén megmondom neked, hogy kissé bohém életű, kissé elfuserált embernek véltelek, amíg csak ide nem kerültél. Arra gondoltam, hogy voltak álmaid, amelyeket nem tudtál megvalósíta ni, aztán a visszafojtott dühödet otthon anyára borítottad. Most már tudom, hogy nem így volt. Te egyszerűen akartál élni, csendben dolgozni egy jó helyen, és kész Anya piszkálődásait, hogy gürcölj többet, leráztad magadról. De azt rosszul tetted; hogy csak úgy elköltöztél, és mindent ott hagytál nekünk. És ez lett a veszted. Anya telhetetlensége kiforgatott mindenedből. Ft hamarosan még egy unokád lesz. Ideje lenne megismerned az elsőt. K orompai hátradőlt, néhányszor körbelesett, hogy hallgatóznak-e a szobatársai, aztán köhécselt, tüsszögött a zsebkendőjébe. Amikor végre ismét megnyugodott, halk. rekedtes hangon cigarettát kért a fiától. — Jó, jó — mondta az öreg, amikor kieregette a bodor füstöt —, jój majd elmegyek. ha kiengednek innen. Nem haragszom én, fiam. Most már anyátokra sem. * Igaz, hogy Petihez költözött? — Igaz. Nem volt egyszerű, hidd el. Amikor mi elköltöztünk, és egyedül maradt, hogy is mondjam csak, a barátai két év alatt mindenéből kiforgatták. Pumpolták, ő meg minket pumpolt. — De hiszen volt egfktrmorjrt;: * — ... szerelme. Erre gondolsz, ugye? Hát mondjuk, hogy volt, amikor elköltöztél, azután, néhány évig. Négyig vagy ötig. De az nem akarta feladni a szabadságát, és felszívódott. — Ne készletezd, nem érdekel — ugrott fel Korompai. Hirtelen vérvörös lett az arca. A fia megriadt. Megfogta apja vállát. — Ülj le, apa, nyugodj meg, többet ném beszélek erről. — Jobb is. De mit akarsz te velem elszámolni? — Látod, nem is tudom, hogy kezdjem, hogy mondjam el. — Szóból értek még én is. — Jó, hát akkor, hogy is volt? Igen, két hónappal ezelőtt beszéltem az orvosoddal. Azt mondta, hogy szépen gyógyulsz, hazamehetsz hamarosan, ha biztosítva van a nyugalmad meg minden, ,Nos, én akkor kezdtem el töprengeni azon, ami a családunkban történt. És egyre gyötrőbb lelkiismeret- furdalást éreztem. Rájöttem, hogy amíg én meg Peti minden jóban dúskáltunk, te éppen csak tengetted az életedet, mert anyánk mindent elperelt tőled, amit aztán ő megosztott velünk, és hadd tegyem hozzá, bármennyire fáj is most már, meg az alkalmi barátai között, akik egyre többe kerültek esztendők múltával. Volt olyan is, aki hónapokig nem dolgozott, csak élt a nyakunkon, részben a te pénzedből. Ekkor arra gondoltam, hogy én elszámolok veled. Tizennégy évig fizettél utánam gyermektartási díjat. Kiszámítottam: szép summa jött kil Most nem beszélek az ajándékokról, a korcsolyáról, a kabátokról, cipőkről, öltönyökről meg az ötvenesekről, százasokról, amelyeket névnapra, születésnapra, karácsonyra küldték Korompai összeszorította a száját. Ajka szinte eltűnt, mintha csak egy mély egyenes vágás sebhelye lenne. Belekaszált a'levegőbe. — Nincs jelentősége. — Van! De erről majd később, otthon beszélünk — mondta a fia, miközben zsebé ben turkált a cigarettáért. nehezemre esett is, amikor anyád perelt, és emellett még a perköltséget is fizetnem kellett. — Ne beszéljünk' erről, apai Van miből visszafizetnem, és neked meg most szükséged van 'rá. Különben, ha neked rosszul esik az én módszerem, ez az elszámolás, ez a havi visszafizetés, akkor egyszerűen felejtsük el. És tudod mit, életed végéig kapsz tőlem havi ezerötszáz nyugdíj kiegészítést, és majdnem elfelejtettem: vacsora után egy fél liter vörös ,bort. Az orvos azt mondta, ha rendesen táplálkozol, akkor vacsora után nyugodtan ihatsz egy-két pohár bort, maximum egy . fél litert, kutya bajod sem lesz tőle. Azt mondja, hogy te nem vagy alkoholista típus, hogy téged a körülményeid hajszoltak a, rendszeres ívászatba. "Szóval afnblyan' k'öcaálífmfölista vagy, mint amilyen kocadohányos — nevetett. K orompai zavartan pislogott a kezében szorongatott cigarettára, amelyből csak kétszer szippantott, s mégis lassan a körmére égett. Eldobta a cigarettát, és mosolygott. — Szóval ez a helyzet, fater — csippentett szemével huncutkásan, mint kisgyermek korában. — Értem én, de ... — Várj, várjj még nem fejeztem be. Szóval odaköltözöl hozzánk, a kis szobába. Ha akarod, vágatok rá egy másik bejárati ajtót, és kész. Akkor jössz át hozzánk, amikor kedved tartja. Persze, a feleségem azt szeretné, ha velünk étkeznél, ha nem kellene áthordani' neked a kaját, érted, fater. — Érteim Majd gondolkozom. — Van időd, mert csak egy hónap múlva engednék ki, amikor túlesel még egy kúrán. Innen már egyenesen hozzánk jössz. — Azt nem tehetem. — Dehogynem — veregette meg apja térdét Sanyi. — Csak így lehet. A markotá- nyos.néd felhívott, hogy négyhavi lakbérrel tartozol. Elmentem, kifizettem, és felmond- tam a lakást. Majd a kijelentést később intézzük el. összecsomagoltam mindent, két bőröndbe belefért az összes vagyonod. Már a szobádban van, majd te kicsomagolod. Esetleg segít az unokád. Nagy fiú már, négyéves. Biztosan összeba'rátkoztok. Az öreg szeme összeszűkült. A fehér foltot vörös erek hálózták be. Homlokán megjelent az első verítékcsöpp. Érezte, Elővette a zsebkendőjét, letörölte, úgy, hogy szeme szögletéből is be tudja szívni a tarka kendő a kibuggyanni akaró cseppet. Sanyi, a fia felpattant. Nem akarta meghallani apja elcsukló hangját. Villámgyorsan csak annyit mondott: — Akkor minden rendben — tette apja vállára kézét; — Most rohanok. Hamarosan jövök megint. Szevasz, fateri É eltűnt a fák között a • bejárat felé. Korompai lassan fordult utána, és nézte amíg el nem tűnik. Inteni akart Sanyinak, de a betyár kölyke nem fordult vissza. Tapintatos volt. Az öreg álla a visszafojtott csuklástól meg-megrándult. Fodor Katalin tusrajza JAROMÍR PELC: KÉT VILÁG EGYMAGÁBAN Jaj, madárka, amikor elröpülsz szárnyalva a fák mellkasa körül, Látod-e azt a világító ablakot? Ki pihen mögötte? Ki az, aki minden este megtér otthonába, ki az, aki megágyaz, aki szellőztet, aki takarít? A házat már rég lebontották, és az emlék sem éli túl. Te madárka, te nem is tudod, hogy most a konyhát, majd a hálószobát szeled át, falak kalitkája tart fogva, de mégsem véd meg semmi. Képzeletem játéka, fantáziám öngyilkossága. GABRIELA VEINEROVÁ: EZ MINDEN AMI VOLT fis ha számtalanszor ' nem jött volna el hát elég egy kis kacagás amely talán végül is zokogásba fúl ■ fis ha még az ablakból sem pillantott volna le hát a szél volt talán a gyönyörű nagy duhaj legény Ez minden ami volt ami körül menni akarok Nélkülözhetetlen mint a fa és teljes mint az eső FRANT1SEK UHER: MEGKÖZELÍTÉS fa-ügyben Távolodnak az erdőktől a fák , ...« A madarak megállapítják a fészkek hiányát Lovak patája cseng lassan a köveken keresi a hang az utat a ködben / Lenyesett törzsek fülébe füttyent a fejsze • Férfiak hallgatják a tüzek szavát Németh István fordításai Nagy Zoltán tusrajza
