Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-03-20 / 12. szám
ÚJ ifjúság 8 L assan húsz évé, hogy hagy érdeklődéssel figyelem,Ko- pócs Tibor művészetét. Természetesen nemcsak én, hanem mi mindnyájan. A húsz év alatt sok minden történt. Dolgozott az Oj Ifjúság, majd a Madách Könyv- és Lapkiadó Vállalat grafikusaként, utána pedig a Területi Színház díszlettervezője lett. Fegyelmezett, pontos munkát végzett és végez mindenütt. A fegyelmet igénylő foglalkozás mellett a művészete is egyre inkább fejlődött és fejlődik; állandóan Óda kell figyelni a munkájára; nyugtalansága, indulata, eredményei újra és újra felkeltik az ember kíváncsiságát. Vajon most mit csinál, hogyan él, milyen gondolatok foglalkoztatják? A Magyar Területi Színház műhelyeiből' indultunk a lakására. Megérkezve a műtermébe, az asztalon levő néhány különös, színes, nagy pannóra kívánkozó rajzát nézepi. Az egyiknek ez a címe: A kentaur festő. A másiké: A kentaur ífestő és a modellje. A harmadik nagy rajzlap mellett további közepes és kisebb rajzlap. Izgató rajzok, derűs vázlatok, mesébe'illő figurák. A nagy rajzok közül mintha néhányat még nem fejezett volna be — gondolom, és meg is kérdem tőle, amikor lejön a lépcsőn. s- Ezek készek, befejezettek — mondja, majd hozzáteszi — a rajzok, amiket itt látsz, azok lényegében nem is egy, hanem két ciklusnak a részei, két egymással összefüggő, egymást kiegészítő ciklus darabjai.. Néhányuk a Dunamenti Múzeumban levő két ceruzarajznak: a Falumbeliek gyűjtőcímet viselő, régtől formálódó ciklusnak a darabjai, a másik pedig az előbbivel rokon, Mese és valóság című, saját életem forrásaiból táplálkozó sorozat. Nemcsak az első, de ez a második is a valóságból táplálkozik. Ezek a darabok is viselhetnék alcímben a Falumbeliek megnevezést. A Mese és valóság sorozatban azt formáltam meg, ami bennem él, munkál, de ami másokban is ugyanígy élhet és munkálhat, s amiről így, mint ahogy most veled beszélek, még senkinek sem beszéltem, s lehet, azért nem fogalmazok egészen pontosan, de tény, hogy nemcsak a valóság, de a mese is nagyon mélyen bennem él, borzasztó erővel hat rám, kifinomult szimbóliumai- ból, ismeretanyagából merítek. Ügy is mondhatnám, hogy ezek a képek egy elképzelt szöveg elképzelt képei. Bennem élnek bizonyos események, történetek, amelyeket még soha senkinek sem mondtam el, amelyeket nemcsak én, de mások is magukban hordanak, s amelyeket eddig nem írt meg senki, de ha mesélni kezdenénk őket, eze: két a rajzokat, festményeket kellene megrajzolni, megfesteni hozzájuk. Mindezt még valamikor gyermekkoromban raktároztam el magamban, állandóan bennem élnek, munkálnak és ezért újra és újra visszatérek - hozzájuk, és is időről időre visszatértem hozzá,. s mostanában, amikor már múltja, mélysége van ennek a kapcsolatnak, egyre inkább követeli a maga formáját, kifejezését. — Csallóköznek ilyen ereje van? — Mindnyájunkban él egy édenkert. Bennem ez az édenkert Csallóközzel azonos, legalábbis azzal a résszel, ahol születtem, nevelkedtem, ahol a gyermekkoromat éltem. Ez egy zárt egység, tele mítoszokkal, mesékkel, megrázó és felemelő eseményekkel. akár észak-európaiak is, hiszen egy adott mese, történet szereplői, győztesei vagy szenvedő alanyai. Egyfajta ihletet keresek és találok abban a környezetben, amelyből vétettem. — Mindez elsősorban a képek tartalmára vonatkozik. Van bennük azonban valami formai egyediség is. A régi fekete-fehér grafikáidra, nagy fekete felületű tusrajzaidra gondolok. De ugyanakkor a színes grafikáidat vagy egyik-másik festményedet is említhetném. Ezeken dominál a rajz. Emlékszem, ez volt a legerősebb egyre inkább felerősödnek bennem. Ennek a mesekomplexumnak egyik rétege természetesen a mindennapi élet történeteiben gyökerezik, onnan táplálkozik. Viszont van egy másik rétege, amit talán Picasso élményeivel, vagy akár az újabbkori Marquez-féle Száz év magány komplexussal tudnám igazán jól megvilágítani. Valami, ami a szülőföldemet jelenti, ami a szülőföld történetével azonos, s amihez szoros szálakkal kapcsolódik az ember. A szülőföldben benne van az újjászületés minden ereje. Benne van az emberek egyszerű, tiszta élete, kapcsolata a természettel, állatvilággal. Picassót nem akarom természetesen piedesztálra emelni, nem szorul rá az én dicsőítésemre, de valahol mégiscsak az ő élete, művészete példázza a legjobban ezt a tényt. Én is, akárcsak ő, meg akarok mérkőzni a bennem élő valósággal, szimbólumokkal és teljes világként akarom felmutatni a saját világomat, illetve a mi világunkat, a csallóközi világ és emberek különös, mitikus létét*. A mesék természetesen nemcsak királyokról szólhatnak, de az egyszerű ember életéről is, minden egyes ember léte egy mitikus, szimbolikus me; sévé válhat és válik is valahol. Mindenki magában hordja ezt a mesevilágot, táplálkozik belőle, belerejti az álmait, reményeit. Én sohasem szakadtam el attól a világtól, amelybe beleszülettem, s amelyből elindulam. Amikor látszólag távol voltam tőle, akkor Visszatekintve erre az édenkert- re, van benne a számomra valami titok, valami felemelő, valami megszépítő. Ezért próbálok újra és újra azonosulni vele. Keresek, kutatok az emlékeimben, papírra vetem a figurákat, jelene teket. Ezek azonban nem úgy konkrétak, hogy mondjuk Nagy Pista bácsi vagy Kiss Ferenc bácsi pontos mását próbálnám megidézni, hanem egyfajta karaktereket, akik nagy általánosságban lehetnének dél-amerikaik vagy / oldalad, és mintha a tartalmon túl ez rokonítaná a mostani munkáidat a régiekkel. —' Ezt örömmel hallom, mert ezek a színes rajzok valamiféle átmenetet képeznek a régi és az új festményeim között. Nemcsak rajzok, de festmények is már tulajdonképpen. Színes rajzok, festmények, amelyek szoros kapcsolatban vannak nemcsak a régi grafikáimmal, de a meseillusztrációimmal és mindazzal, amit az utóbbi húsz évben csináltam. Ami új és más bennük, az talán a látszólagos befejezetlenségük. Ez tényleg csak látszólagos. Ezek a vázlatok, vázlatlétük ellenére készek, befejezettek. — Befejezett vázlatok? — Igen, ezek nagyobb festmények vázlatai. Kész, befejezett vázlatai, ami annyit jelent, hogy itt ezeken a lapokon próbáltam kikisérletezni azokat a nagy és végleges képeket, amelyeket az elkövetkező időszakban meg szeretnék festeni... Ezek a képek készek, befejezettek és nemcsak azért, mert így érzem, hanem mert ténylegesen is feltettem magamnak a kérdést: mikor befejezett egy kép? Vajon akkor kész-e egy kép, ha minden egyes négyzetcentiméter felületét megfestettük, megrajzoltuk, vagy akkor is, amikor egy bizonyos területet úgy hagyunk, mondjuk,, fehéren? Ez természetesen nemcsak formai kérdés, de tartalmi is, mint itt a Kentaur-festőnél ezek a fehér síkok. Ezek ugyanis az előzőkkel ellentétben arra hivatottak, hogy megfogalmazzák napjaink művészetének a feladatát, kérdőjeleit. Persze, az ember meg tudja festeni az egész kép felületét, de vajon szükséges-e, s ha igen, hol a határ. Vajon milyen legyen a kép tényleges tartalma? Nem érdemes úgy csinálni a dolgokat, ahogy az elődeink csinálták. Ma rengetegen úgy közelednek a feladataikhoz, hogy a közelmúlt vagy a tegnap művészeti megoldásait variálják. Nem, szerintem nekünk egyénileg, sajátosan kell megoldani az előttünk álló feladatokat. A tiszta felületnél ez a legnagyobb kérdés és annak, amit mi művelünk vele, nem szabad, hogy errh vagy arra hasonlítson, hanem csak ránk. Persze, mint mondtam, engem nemcsak ebben az értelemben izgat a kérdés, de abban is, hogy valóban hol is van egy képnek a befejezettsége. Nem alakítottam ki magamban a tiszta felületek filozófiáját. Nem, ez számomra festői kérdés, mint ahogy festői kérdés az is, hogy hogyan egyeztessem össze, építsem egymásra és egymásba a rajzot és a színt. Az általam elképzelt festményeken rendkívül nagy szerepe van a rajznak, fontos, hogy ott legyen a vonal, mint kifejező erő. A rajzot színnel szeretném telíteni, a színt pedig a vonallal hangsúlyozni. Adva van egy felület, és ha ezen a felületen meg tudom teremteni a rajz és a szín általam elképzelt harmóniáját, akkor talán sikerül megfestenem az elképzelt szövegek elképzelt festményeit. Húsz évvel ezelőtt elsősorban rajzzal indultam, és ma sem tudom, de nem is akarom megtagadni a húsz éve előtti énemet. A vonalat húsz év után is fontosnak tartom, és ha olykor a régebbi grafikáimat, rajzaimat nézegetem, úgy érzem, nem volt hiábavaló a vonalhoz való ragaszkodásom. Természetesen azóta bővült, színesebb lett a világom. Különösen amióta a színháznál vagyok, s amióta módomban van nemcsak síkban, de több dimenzióban is gondolkodnom és dolgoznom. Nemcsak díszleteket, de jelmezeket is tervezek, s látom azok megvalósulását, színpadi megjelenését, így egyre összetettebbé, egyre mélyebbé válik a világom. Az említett képekkel is ez a célom. Semmit sem szeretnék a véletlenre bízni, olyan festményeket képzelek el, amelyeknél még a befejezetlenségnek is meglesz a szerepe, feladata, mondanivalója ... NÉMETH ISTVÁN Aranykalász táncdalverseny A nagyfödémesi (Veiké Ülany) kul- túrházban sor került a tánqdal- énekesek Aranykalász járási versenyének XI. évfolyamára, amelyet a SZISZ Galantai Járási Bizottsága, a Járási Népművelési Központ, a Nagyfödé- mesi Hnb szervezetei közösen rendeztek. A táncdalversenyen 14 énekes mutatkozott be, közülük néhányan már „törzstagok“, de akadt sok újonc is. A versenyzők két dallal — egy szlovák és egy más szocialista országbeli szerzeménnyel mutatkoztak be. A versenyzőket a sellyei (Sala) kultúrház zenekara, a Spektrum kísérte. Az énekesek teljesítményét szakbizottság értékelte. Az Aranykalász ’84 első díját Hrobárek Katalin szerezte meg. A második díjat Tomcáni Martin (Sered1)', a harmadikat, Hoksa Imre (Sala) nyerte el. A közönség díját Virág Sándornak, a Galantai Magyar Tannyelvű .Gimnázium diákjának ítélték oda. rÁ műsor második részében felléptek Karol Duchoű, Dusán Grúií népszerű szlovák énekesek. Száraz Pál Stílusváltás „Csokonaiéknál“ Csokonai Kisszínpad tizenkét évvel ezelőtt kezdte tevékenységét. Első darabjuk, az „Öreg halász és a tenger“ után emlékműsorok, komoly hangvételű előadások következtek, az utóbbi években pedig görög drámákra emlékeztető darabokat, Hubai Miklós műveit vitték színre. Most úgy határoztak, esztrádműsort adnak a falu lakóinak. — Más rendezvényekhez viszonyítva rengetegen voltak a bemutatón — mondja Csintalan Zsuzsa, a CSEMADOK he- tényi fChotínj helyi szervezetének pénztárosa, s nem kis büszkeséggel hozzáteszi «—> ma közkívánatra megismételjük az előadást. A nézők nagy érdeklődése igazolja Zsuzsa szavait. A kabaré kezdésére megtelik a tágas, modern színházterem. Az előadás minden igényt kielégít, másodszor is vastapssal jutalmazza a közönség a szereplőket. Az előadás után elbeszélgettem a kisszínpad vezetőjével, Kis Péntek Józseffel: ■— Már 1979-ben bemutattunk egy paródiát, „Itteni színjáték és finálé“ címmel. Aztán megint komoly darabok jöttek. Most ismét váltani szeretnénk. Hel- tai Jenő „Primadonna“ című vígjátékát próbáljuk, amelynél nem akarunk aktualizálni, csak egy „képeskönyvet“ szeretnénk kinyitni. — Az eddigi sikerekhez bizonyára hozzájárult a folytonosság is. Mi ennek a titka? — A csoportnak van egy törzsgárdája. Szeretném megemlíteni Lucza Imre, Sárai Sarolta, Renczés Tiborné nevét. Az általuk kialakult folytonosság hozhatott olyan eredményeket, mint Vörös Lajos emlékezetes alakítása Szalai Miklós monodrámájában. A stafétabotot átvevő fiatalok közül kettőt említenék, Rancsó Dezsőt és Vörös Évát. —• Néhányan, akik már látták a most előadott darabotj, azt mondják: ezt vagy azt a tréfát hallották, olvasták valahol... ■— 'Az esztrád- és kabaréműfajnak nincsenek hazai szerzői. Ha mai problémákról akartunk szólni, kénytelenek voltunk a Rádiókabaréhoz fordulni. Én kezdettől számítottam a sikerre, megígérhetem, hogy lesz folytatás, az igényeket ki kell elégíteni. 'A Csokonai Kisszínpad egy sikeres társulat, de nem hiszem, hogy a siker és az érmek halmozása a végső céljuk. A siker ugyan jólesik, de nem ez eauüt- tesünk eíődleges vágya. Munkánk lényege az, hogy a próbákon élményekkel gazdagodjanak és végleg színházkedvelőkké váljanak tagjaink. Bárány János A februári győzelem évfordulója jegyében rendezték meg a stúrovói papírgyári fiatalok szellemi vetélkedőjét. A verseny hat kéttagú csoport részvételével zajlott. A legtöbb pontot a kereskedelmi részleg SZlSZ-alapszerve- zete képviselőinek sikerült összegyűj- teniük; a 6-os számú alapszervezet lányai kitettek magukért. Második helyen végezték a papírlemezkészítők, azaz a 3-as számú alapszervezet versenyzői, a harmadikra a 4-es számú alapszervezet fiataljai, az energetikusok kerültek. De a többi helyezésért is meg kellett küzdeni, hiszen a verseny kérdései az 1948. évi februári eseményektől az általános történelmi adatokon át egészen az idei téli olimpiáig sok mindenre kiterjedtek. A kvíz részvevőit a könyvajándékok még sokáig emlékeztetni fogják erre a kellemes és tartalmas eseményre, amelyet a SZISZ üzemi csúcsbizottsága, a HESZ üzemi bizottsága, valamint a szak- szervezet üzemi bizottságának ifjúsági csoportja rendezett. Babindai Alica Vetélkedő Elképzelt szövegek elképzelt képei
