Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-03-13 / 11. szám
it] IFJÚSÁG S Összefogással, közösen Ezekben a napokban, így tavaszelőn (s vehetjük ezt jelképnek is) a megszokottnál többször állapítjuk meg, hangsúlyozzuk a CSEMADOK „életkorát“, fennállásának, • működésének időtartamát. Ám úgy vélem, a szövetség esetében is inkább az elvégzett munkára, az eredményekre érdemes felfigyelni. Annak vagyunk tanúi, hogy a két szövetség, a SZISZ és a CSEMADOK között az utóbbi években gyümölcsöző kapcsolat és együttműködés alakult ki, s minden feltétele megvan annak, hogy ez a kapcsolat újabb (eredményekkel gazdagítsa összefogással, közösen végzett munkánkat. Ä fentebb jelképnek is említett „tavaszelő“ közvetlen következménye volt a „jégtörő februárnak“, Csehszlovákia dolgozó népe győzelmének a reakció felett. Mint ahogy „jégtörő február“ nélkül nincs „tavaszelő“, e győzelem nélkül nem kerülhetett volna sor — egy év leforgása alatt — annyi pozitív változásra hazánkban a magyar nemzetiségű lakosság életében, mint amennyit a munkásság élcsapata, Csehszlovákia Kommunista Pártja sugalmazására államunk megvalósított. Ezek közé az eredmények közé tartozott a CSEMADOK megala- kul'áisa is. Az akkori dokumentumokat lapozgatva, nyilatkozatokat, felszólalásokat olvasva rádöbbenek, hogy a-párt kipróbált, régi harcosai mellett — mint pl. Major István, Lőrincz Gyula. Fábry István, Kugler János, akik ifjú komszomolisfákként ismerkedtek az osztályharccal — ott volt számos „SZISZ-kórú“ fiatal is: ők is alapító tagjai voltak annak a nemzetiségi kulturális szövetségnek, amelynek alakuló közgyűlésén a CSKP küldötte, Major István a következőkben vázolta a szövetség küldetését: „Kedves hallgatóim, ezt az új, szocialista életmódot van hivatva megte- 1 remteni népi demokráciánk. Következésképpen kell, hogy ennek az új, szocialista gondolkodásmódnak legyünk az úttörői Csehszlovákia magyar nyelvű dolgozót között. De mindennek az az előfeltétele, hogy magúnk is megszabaduljunk a régi előítéletek béklyóitól. De kell rázni magunkról, a múlt szentimentális kötelékeit, a belénk idegződött hamis szemléletet, szóval mindazt, ami akadályozza tisztánlátásunkat, szűkíti látókörünket, s az embert ingadozóvá, kishitfivé teszi. Csak így lehetünk az új idők új igéinek magvetői, csak így tudjuk elhitetni másokkal is, hogy amit hirdetünk a kultúrpropaganda eszközeivel, abban magunk is hiszünk, ez vérünkké vált, lényünkkel összeforrott. Csak a pozitív, a népeket összefogó, a dolgozók nemzetközi szolidaritását hirdető kultúrter- mékek találhatnak meleg otthonra a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kul- túregyesületében.“ A tömegszervezetekkel, kulturális intézményekkel való együttműködést már a kezdet kezdetén feladatul tűzte ki az újonnan alakúit szövetség s ezek között első helyen a Forradalmi Szakszervezet és az Ifjúsági Szervezet szerepelt. Ennek az együttműködésnek értékelésére, további szilárdítására a Szövetség szervei mind központi, mind kerületi, járási és helyi irányítási szinten újra és újra visszatértek. Oj fejezet kezdődött a CSEMADOK és a SZISZ kapcsolatában, amikor a két szövetség vezető 'tisztségviselői megállapodásban rögzítették az együttműködés elveit és konkrét formáit. Erre az eseményre 1982. áprilisában került sor. Ám ezt a „legmagasabb szintű“ találkozót több mint egy éven át tartó felmérés, tapasztalatgyűjtés előzte meg, azt tartva szem előtt, hogy megállapodásunk minél tárgyszerűbb, konkrétabb és megalapozottabb lehessen. Ebben az esetben is igazolódott, hogy az élet, a gyakorlat sokszor megelőzi az „elméletet“, azaz az általánosított tapasztalatot. Felmérésünk, szerzett adataink arról tanúskodtak, hogy némely községben, járási székhelyen olyan példásan együttműködik a CSEMADOK és a SZISZ, hogy elegendő lenne egyszerűen elterjeszteni a jó tapasztalatot. Persze, a kor követelménye magasabb igényt szabott. Ismereteinket összegeztük, s megállapítottuk, milyenek is az igények az irányítás egyes szintjein s á működés szakaszain. Ilyen módszerrel dolgoztuk ki azt a megállapodást, amelynek bevezetője leszögezi, hogy a két szövetség e lépést a pionírok és az ifjúság egységes szocialista és internacionalista nevelésének és képességei kibontakoztatásának érdekében teszi. A központi szinten létrehozott megállapodás egyben kezdeményező lépés volt járási bizottságaink és helyi szervezeteink részére: konkretizálják az elvtársiasság és az együttműködés szellemében saját viszonyaik, igényeik, lehetőségeik szerint. Ha most tömören kívánnám kifejteni, milyen eredményt hozott ez az összefogás, azt mondanám: rendezvényeinken rendezőkként, szervezőkként, kísérőkként megjelentek a SZISZ-tagok és a pionírok. Magukkal hozták derűlátásukat, mosolyukat, jókedvüket. De szervezettségüket, fegyelmezettségüket és szívélyességüket is. A részvételük a legkülönfélébb. A Dunamenti Tavaszon segédkeznek a tábori élet szervezésében és a műsorok lebonyolításában, ügyesen kalauzolják távolabbról érkezett pionírtársaikat a városban. A Jókai-na- pokon SZISZ-tagok kínál iák a könyveket a könyvsátorban, ők szervezik meg a vásárlók és a jelenlevő szerző találkozóját, hogy a könyv a dedikálás révén szép emlék legyen. Színesebbé, gazdagabbá tették a. pionírok és SZISZ-tagok a Zselízí Népművészeti Fesztivált, a Kodály-napokat, a Csengő Énekszót, de iá Pasi dal- és táncünnepélyeinket is. Nemcsak az amatőr művészet, de a művelődés szakaszán is gyümölcsözően hat ki tevékenységünkre ez a „házasság“. A CSEMADOK művelődést klubjaiban, amelyek száma meghaladja az ötvenet, túlnyomó többségében fiatalok tevékenykednek. Már az‘ eddigi tapasztalatok is bizonyítják, hogy ily módon számos műszaki, szervezési kérdés, számos felmerülő akadály leküzdhető. Ezen a területen további tartalékok vannak, és a baráti összefogás révén újabb fejezetekkel gazdagíthatják a klubvezetők a község, a város ifjúságának és lakosságának életét. A SZISZ-szel való együttműködés révén gazdagabb lett a Nyári Művelődési Tábor műsora is. Tavaly immár másodszor került sor arr-a, hogy a tábor résztvevőinek egy csoportja részt vett a nemzetközi Rysy-túrán, kifejezve ezzel tiszteletét a proletariátus lángeszű vezére, Lenin iránt. Mindkét esetben sor került a művelődési táborban a SZISZ KB képviselői és a tábor részvevői közötti találkozóra. Nem merev beszélgetésről volt itt szó, hanem élénk, kötetlen véleménycseréről. Tavaly a rendező bizottság meghívta a SZISZ kiadója, a Smena révén — a táborba Ladislav Ballek írót, Ipolyság (Sahy) szülöttét, aki számos műve témáját merítette, ebből a környezetből. Elkísérte őt jozef Gerbóc, a Smena-kiadó fő- szerkesztője. Talán nem kell bizonyítani, hogy e két személy jelenléte mennyire gazdagította, bővítette a beszélgetés témakörét. E vonatkozásban az együttműködésünk még számos le- . hetőséggel kecsegtet. Az idén emlékezünk meg a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulójáról. Ez a jelentős jubileum további alkalom arra, hogy a SZISZ-szel együtt tegyünk hitet a nagy történelmi esemény öröksége mellett, s kifejezésre juttassuk, hogy a Felkelés szellemében kívánunk részt venni szocialista hazánk építésében. A CSEMADOK történelmi és honismereti aktivistái, valamint a klubmozgalom vezetői a SZISZ luőatíni épületkomplexumában vesznek majd részt ez év szeptemberében az évforduló jegyében szervezett szemináriumon. A CSEMADOK megalakulásakor feladatként vállalta a CSKP kulturális politikájának megvalósításában való tevékeny részvételt. Ezt a feladatot a szövetség ma is vállalja és teljesíti. Úgy érzem, e feladat ellátásában jelentős szerepe van a tömegszervezetekkel, különösen a SZISZ-szel való együttműködésnek: színesebbé, gazdagabbá, tartalmasabbá tehetjük ezáltal a fejlett szocializmus sikeres építése érdekében kifejtett művelődési és nevelő munkánkat. PETRIK JÓZSEF, a CSEMADOK KB titkára SZABÓ SÁNDOR Stűrovóban Szabó Sándor, aki 1921-ben született Léván (Levice), a szlovák tájfestészetnek, de a monumentális alkotásoknak is egyik jelentős művészegyénisége. Az itt kiállított müvek jórészt az utóbbi, rendkívül termékeny időszakból származnak. Szabó művészetének fejlődése jól ismert előttünk. Tájfesztészetét feloszthatjuk az úgynevezett korai, realista-impresszionista korszakra, a későbbi alkotások pedig az úgynevezett kubista korszakban jöttek létre, amelyben a művész egyfajta egyéni értékeket alkotott. Noha ebben az időszakban már megteremtette sajátos, zárt képzőművészeti programját, mégis nagyot lépett előre, és megújította művészi, mindenekelőtt kezdeti realista időszakának eredményeit.. Ezt azzal a szándékkal tette, hogy ismét közelebb kerüljön a valós élethez konkrétan a természethez, amely az ő művészetében, mini ihlető forrás, mindig nagy szerepet játszott. Mint ahogy egyik vallomásában mondja, a műteremben már az volt az érzése, hogy elszakadt az élettől! „Ügy éreztem, mintha elfáradtam volna, mintha kiürült volna az elem. Az volt az érzésem, hogy egyfajta sematizmusba esem, és ezt nem akartam.“ Ezek a saját művészetét értékelő szavak szigorúak, de őszinték is, és nagy mértékben segítették a művészt saját új művészeti hitvallásának megfogalmazásában. De előző alkotásait sem vetette el Szabó, új értékeket teremtett, folytatva a képzőművészeti kultúra állandó pozitív megújhodása érdekében tett erőfeszítéseit. Szabó rajzaival, de ecsetjével is valami újat, valami lírait és mindenekelőtt egyfajta végtelent és örkkévalót fedez fel. Ö még képes álmodni a tájról és ez nagy előnye. Kilépve a műterméből magába szívja a természet minden gazdagságát és szépségét Erről tanúskodnak az 1—5 sorszámok alatt itt kiállított munkái. A konkrét valóságot új képzőművészeti eredménnyé változtatja a művész. Az ecset lazúros érintései, rendkívül bőséges színhasználata érzékeny simogatásra emlékeztetik az embert, s közben érezzük a képek vitathatatlan dinamizmusát is. Az embernek az az érzése, hogy a képei nemcsak a természet reális részletei, hanem olyan jelenségek, amik nem érnek véget a képrámával, tovább folytatódnak, és a rendkívül disz- tingvált kompozíció ellenére beláthatatlan messzeségeket és horizontokat rejtenek magukban, nemcsak a szakemberek, de a művészetet kedvelők számára is. Balról: Szabó Sándor, Simon Simiü és Gerstner István, aki megnyitotta a kiállítást Szabó művészetében tehát a költőíség és a fejlődési szakaszok nem véletlenszerűek, hanem tudatos munka eredményei, és a szocialista művész legőszintébb igyekezetéből ered- nek. A kiállítás megnyitóján részt vettek a helyi és járási szervek képviselői. A tárlatot a Februári Győzelem alkalmából rendezték. PhDr. Gerstner István, CSc. A nagyra becsült és lángeszű Moliére úr „botcsinálta doktorát“ úgy adjuk elő, hogy a mi hétköznapjainkat is bete- játszuk. Szerző-rendező egyaránt ilyen szöveggel vezethetné be a függöny előtt Péskándi Géza: Egy ember, aki megunta a bőrét cfmű kétrészes tragikomikus gro- teszkjét, amelyet 1984. március 15-től (tehát még az Úi BEHATÓ A MIAMI ünnepélyes bemutató előtt) láthatnak a Kosice-környéki érdeklődők, pontosabban az a közönség, amely szereti, támogatja és értékeli színházunk előadásait A függöny előtt meghajló „szerzői szóvivő“ azután a „szerepjátszók“ bemutatásával így folytathatná közölnivalóját: ez itt Sganarelle, valójában Louis Quantrius (alias Árokháti Rudolf), akinek ugyan több foglalkozása van, de jelenleg munka- nélküli. Öt. László Géza kelti életre. Nejét, a tisztelt hölgyet, aki nem más, mint Martine, eredeti nevén Clai- ra le Bonbon, aki egyben az üdvhadsereg patrónája, Péva Ibolya, a Miskolci Nemzeti Színház tagja személyesíti meg. Ugyanő alakítja a dajkát is, aki nem más. mint Abigalie Sanglotte, a vérbő Jacqueline (alias Taps:fatvi Izabella), aki a játék folyamán nem a melltartót hirdető reklámfotókon sokszor látott modell, nem is egy Lukács nevű szolga felesége már, hanem a ravasz Sganarelle szeretőiéként keveri a kevernivalót sok humorns helyzetet teremtve a cselekmény során. De nézzük csak Gerontinát (Gombos Hona) és leányát. Lucinde-t, aki nem más, mint a városi és a falusi szépségversenyek győztese, és mint Emilye Labris kisasszony, a helybeli posta alkalmazottja. E kitűnő szerepet Kádek Ritára osztotta a rendező. Lucinde kedvese, Leander úr (Sző- gyéni Tibor), aki gyorsírásban már versenyt is nyert Lyonban. És íme, Horác úr is itt van, akit polgári néven Pierre Libertinelle-nek hívnak: pipagyűjtő és temetkezési vállalkozó. Ű Lucinde hivatalos kérője. Személyét Polos Árpád formálja meg. És nézzük Valért (Molnár László), aki személyazonossági igazolványa szerint Blaise Capaine: tisztes fűszerüzlete van és szenvedélyes óragyűjtő. Ő Geron- tina szolgája. Akárcsak Lukács (Tekerő Mihálynak is csúfolhatnák), mert ő a másik szolga. Keresztlevele szerint Michel Meanderriere. Alapfoglalkozására nézve kórházi ápoló, de most a helyi Vöröskereszt elnöke, és amint már tudjuk, elvált (acqueline-től. mert békében szeretne élni. Daniela Kapitánová rendezésében nyilván kidomborodik Péskándi Géza nyelvi- logikai és drámatechnikai tudása, amely egyértelművé teheti találó párbeszédeit, miszerint „az embernek külső-belső korlátáit leküzdve kell felnőnie önnön eszményéhez“ Ezért bizonyos helyzetekben a játék központi alakjának szinte félelmetesen groteszknek kell lennie, hogy eszünkbe juttassa: mivé is válna az ember, ha az .ilyen“ helyzete állandósulna; „kisk'rá’ysága“ végleges maradna, és a néző nem, kapna elégtételt, kellő ösztönzést és tanulságot tájékozódásához. (szuchy)
