Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-03-06 / 10. szám

A világ haladó asszonyai internacionalista össze­fogásának ünnepe alkalom arra, hogy a csehszlo­vák nőknek őszinte köszönetét mondjunk önfelál­dozó, becsületes munkájukért, amellyel kiveszik részüket szocialista hazánk építéséből és felvirá­goztatásából; hogy megköszönjük aktív és jelentős részvállalásukat államunk politikai közéletéből; hogy a családjukat, az új nemzedéket gonddal, sze­retettel nevelik. Nagyra becsüljük asszonyaink mun­káját az iparban, a mezőgazdaságban, az üzletek­ben, a szolgáltatásoknál, az iskolákban, az egész­ségügyben, a kultúrában, a tudományban és művé­szetekben, mindenhol, ahol ők is hozzájárulnak ah­hoz, hogy sikerrel teljesíthessük napjaink igényes feladatait. GUSTAV HUSÄK Csak egy van nytt, hagyd egy kicsit a vasa­lást, és ülj mellém. Tudom, le­hetetlent kérek, de az én ked. vemért tedd meg, hogy öt percig nem dolgozol. Milyen szép vagy, illik ne­ked ez a kötény. Neked minden il­lik. Ritkáji veszel új ruhát, nem pénZ- szűkében, csak mert szereted kombi­nálni a már meglévőket. Nem fested a szád, a szemed, nem azért, mert félsz a rossz nyelvektől, csak mert mindig is a természeteset kedvelted. Nekem csak így tetszel igazán. Pár nap múlva a Ti ünnepetek lesz. Nemzetközi nőnap. Hivatalosan csak egy ilyen van a világon, de a valóság mást mutat. Hiszen a nők milliói in­dulnak reggelenként munkahelyükre, ahonnan teljesítve az az napi tervet, rohannak az üzletbe, hogy friss élel­miszert kapjanak. Hazaérve vacsorát készítenek, s mialatt a család többi tagja az esti televízióműsort nézi, ők a konyhában mosogatnak. Anya, emlékszel milyen nagyokat nevettünk mosogatás közben? Olyan ügyesen szőtted a történetek szálait, hogy észre sem vettem, és ugyanazt az edényt kétszer is eltöröltem. Most, hogy fogod a kezem, eszembe jut egy régi éjszaka, házason feküd­tem már két napja. Egyik éjjel vala­miért felriadtam. Az első, amit meg­láttam, a Te kezed volt, amint az ágyam szélén ülve homlokom jelé nyúltál. Aztán ahogy tisztult előttem a szoba képe, láttam könnyektől ki­pirult arcodat, aggódó szemedet is. Reggelig mellettem maradtál. Más­nap enyhült a láz, egy hét ‘múlva is­mét talpon voltam. Ha az iskolában dolgozatot kellett írni édesanyánkról, az enyém hosz- szabb volt a többiekénél: Másképp nem lehetett, hiszen Rólad írtam. Annyi szépet, annyi jót kaptam tő­led, hogy egy emberöltő nem elég meghálálni. Jó .tanulással, szép ered­mények elérésével talán valamit tör- leszthetünk. Igen, többes számot hasz­náltam, hiszen bizonyára minden fiú így érzi ezt. Lehajtod fejed, csak nem nehez­telsz rám? Elismerem, néha. rosszal­kodtam, s ha jogos volt a büntetés, Te végre is hajtottad, de sohasem fájt a verés. Tudtam, igazságosan kapom, tényleg csak a legvégső esetben. Min­dig a meggyőzés mellett álltái. Ha rossz jegyet hoztam haza, megmagya­ráztad: Ha ez így folytatódik, nem lesz, belőled semmi, az életnek ta­nulsz — hallom szavaidat. Hidd el, tanultam leckéidből. Most, néhány nappal az ünnep előtt szeretnék valami nagyon szépet kí­vánni Neked és minden kislánynak, nagylánynak, nagyanyának férfitár­saim nevében. Az 1984-es nőnap al­kalmából kívánok sok virágot, több figyelmességet részetekre, kevesebb gondot, békét, hogy gyermekeiteket gondtalan, felhőtlen légkörben nevel­hessétek. Anyukám, ígérem Neked, valóra váltom belém vetett hitedet, remé­nyeidet, mert édesanyja mindenkinek csak egy van a világon ... Szerető fiad, János Életet mentő másodpercek „A Banská Bystrica-i járás Vajsková községé­ben a hét végén életét vesztette egy ötéves kis­fiú. Váratlanul egy személygépkocsi alá futott, súlyosan megsérült és a szerencsétlenség szín­helyén meghalt.“ Újsághír a Prácából Megdöbbenve lapozunk tovább.-Szomorúság és borzalom árad az ilyen hírekből. Tudat alatt érezzük, milyen jó, fckogy a szerencsétlenség nem a mi családunkat, nem közvetlen szeretteinket sújtotta. A motorizmus rohamos fejlődésének sok az előnye, de akárcsak a világon minden másnak, árnyoldalai is vannak. Előnyeit felesleges fel­sorolni, mindenki jól ismeri. Kellemetlenebb az érem másik oldala. A motorizmus egyik lehan­goló negativ következménye az, amiről a bal­eseti krónikák számolnak be és azoknak is a legmegrázóbb sorai a gyermekáldozatokról. A gyerekekről, akik természetes virgonc viselke­désük miatt végzik gyakran alig megkezdett éle­tüket a kerekek alatt. A tavalyi baleseti statisztika szerint Szlovákiá­ban 21 952 baleset történt, 452 ember életét vesz­tette, és 7334 volt a sebesültek száma. 1699 bal­esettel volt több, mint az előző évben. Megdöb­bentő adat, hogy a szerencsétlenséget 616 al­kalommal az 5—10 éves korú gyerekek okozták. A motorizmus történetének legszomorúbb lap­jai a halálos kimenetelű gyermekbalesetek. Bi­zony a volán mellett sokszor elfelejtjük, hogy mi is voltunk gyerekek, játékos, naiv, kiváncsi, megfontolatlan és főleg védtelen emberpalán­ták. Nem tudjuk már magunkat beleélni a gye­rekek gondolatvilágába, s ez néha tragikus kö­vetkezményekkel járhat, örökre kialhat a gyer­mekszemek ragyogása, elnémulhat csengő ka­cagásuk. Pedig csak kíváncsiak, meg akarják nézni, hogyan vágtat az a négykerekű színes fcsodamasina, vagy az útra kiguruló labdát akar­ják elfogni, esetleg pajtásuknak szeretnének va­lami halaszthatatlan csacskaságot mondani az út másik oldalán. Gyermeki naivitásuk még kép­telen felfogni a következményeket. Még nem ismerik az élet kérlelhetetlen törvényeit, ezért nem gondolnak semmi rosszra. Csak játszanak, bolondoznak, de a játékot, sajnos, sokszor már nem fejezhetik be ... Mindig felvetődik bennünk a kérdés: Miért történt? Nem lehetett volna elkerülni? Érdemes idézni a statisztika egyetlen monda­tát: „Szlovákiában minden negyedik közlekedé­si balesetet a gyorshajtás, a megengedett sebes­ség túllépése okozza.“ Vagyis túlságosan sie­tünk, rohanunk. Közben elfeledkezünk arról, hogy a gyerek reakciója nem olyan gyors, mint a felnőtteké. Sőt. Kétszer lassabban reagál a közlekedési változásokra. Hiszen kritikus hely­zetekben még mi felnőttek is hányszor tanács­talanok vagyunk! Hányszor cselekszünk meg­gondolatlanul! Mit várhatunk akkor a gyerekek­től? Az úttestre lépő gyereket többnyire 'érzelmi motívumok irányítják. Meglátja a barátját, va­lami eszébe jut, és meggondolatlanul átfut a má­sik oldalra. Még megfelelő tapasztalata sincs a közlekedésről. Nem véletlen, hogy a világ számos országá­ban már tudatosították: a sűrűn lakott területen a megengedett 50 kilométeres sebesség is veszé­lyes. Érdekes megállapításokra jutott az NSZK-ban egy ezzel a problematikával foglalkozó külön­bizottság. Kutatásokkal rájött arra, hogy ha 50 kilométerről 30-ra korlátoznák a sebességet, a balesetek száma épp a felére csökkenne. Erre természetesen csak a sűrűn lakott, veszélyes te­rületen lenne szükség. Ez a vezető számára le­hetővé tenné, hogy felmérje a helyzetet és lefé­kezzen. Gyorshajtásnál ilyesmire nincs idő. .Gyakran egyetlen másodperc alatt kell dönteni. A gyorshajtó néha még közvetlenül a baleset után sem képes felfogni a történteket. Pedig le­hetséges, hogy a lassítással nyert egyetlen má­sodperc elegendő lett volna egy emberélet meg­mentésére. Maradjunk még egy pillanatra az említett kí­sérletnél. A bábukkal folytatott próbák bebizo­nyították, ha a gyerek parkoló autó mögül ug­rik az úttestre, a vezető még 30 kilométeres se­besség esetén elkerülheti a gázolást. Ez a lassí­tás elegendő lenne azokon a rövid útszakaszo- ' kon, ahol a legtöbb gyerek jár, vagy ahol átte­kinthetetlen a terep, ami nem is járna különö­sebb időveszteséggel. Azt is kiszámították, hogy az a sofőr, aki 30 helyett 50 kilométeres sebes­séggel hajt, 200 méteres útszakaszon mindössze kilenc másodpercet nyert. Kilenc másodpercet, amely igazán nem időveszteség. Ha azonban a kocsi 30 helyett 50 kilométeres sebességgel ha­lad, kétszer súlyosabb balesetet okolhat. Érdekes volt a kísérlet tanulsága. Különféle okok miatt lakott területeken egyelőre nem le­het bevezetni a 30 kilométeres sebességkorláto­zást. Egyik ilyen ok például a közlekedés fo­lyamatossága. De ha nincs is rá rendelet, ez nem jelenti azt, hogy a volánnál ülők saját lel­kiismeretük szavára hallgatva a gyermekekre veszélyes területeken nem mérsékelhetik a se­bességet. Igen, több önfegyélem, humanitás kell az uta­kon! Néha elegendő tiszteletben tartani a ren­delkezéseket, azonban sokszor jó lenne, ha nem­csak a közlekedési szabályok, hanem az embe­ri érzések is vezérelnének bennünket. Gondoljunk a gyerekekre, akik még életük kezdetén állnak, és rajtunk is múlik, hogy fel­nőttekké cseperedjenek. Egyelőre még gyengék, számítanak a mi védelmünkre. Természetükhöz hozzátartozik a gondtalanság, jókedv, rakoncát- lanság. S így van ez jól. De talán abban, hogy az utakon kevesebb le­gyen a gyermekbaleset, az első lépést mi, nők tehetnénk meg. Gyönyörű dolog életet adni a gyereknek, de ezt az életet védelmezni ugyan- olyaű szép és humánus tett. Érdemes elgondol­kodni felette. JANA IVÁKOVA

Next

/
Thumbnails
Contents