Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-03-06 / 10. szám
A világ haladó asszonyai internacionalista összefogásának ünnepe alkalom arra, hogy a csehszlovák nőknek őszinte köszönetét mondjunk önfeláldozó, becsületes munkájukért, amellyel kiveszik részüket szocialista hazánk építéséből és felvirágoztatásából; hogy megköszönjük aktív és jelentős részvállalásukat államunk politikai közéletéből; hogy a családjukat, az új nemzedéket gonddal, szeretettel nevelik. Nagyra becsüljük asszonyaink munkáját az iparban, a mezőgazdaságban, az üzletekben, a szolgáltatásoknál, az iskolákban, az egészségügyben, a kultúrában, a tudományban és művészetekben, mindenhol, ahol ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy sikerrel teljesíthessük napjaink igényes feladatait. GUSTAV HUSÄK Csak egy van nytt, hagyd egy kicsit a vasalást, és ülj mellém. Tudom, lehetetlent kérek, de az én ked. vemért tedd meg, hogy öt percig nem dolgozol. Milyen szép vagy, illik neked ez a kötény. Neked minden illik. Ritkáji veszel új ruhát, nem pénZ- szűkében, csak mert szereted kombinálni a már meglévőket. Nem fested a szád, a szemed, nem azért, mert félsz a rossz nyelvektől, csak mert mindig is a természeteset kedvelted. Nekem csak így tetszel igazán. Pár nap múlva a Ti ünnepetek lesz. Nemzetközi nőnap. Hivatalosan csak egy ilyen van a világon, de a valóság mást mutat. Hiszen a nők milliói indulnak reggelenként munkahelyükre, ahonnan teljesítve az az napi tervet, rohannak az üzletbe, hogy friss élelmiszert kapjanak. Hazaérve vacsorát készítenek, s mialatt a család többi tagja az esti televízióműsort nézi, ők a konyhában mosogatnak. Anya, emlékszel milyen nagyokat nevettünk mosogatás közben? Olyan ügyesen szőtted a történetek szálait, hogy észre sem vettem, és ugyanazt az edényt kétszer is eltöröltem. Most, hogy fogod a kezem, eszembe jut egy régi éjszaka, házason feküdtem már két napja. Egyik éjjel valamiért felriadtam. Az első, amit megláttam, a Te kezed volt, amint az ágyam szélén ülve homlokom jelé nyúltál. Aztán ahogy tisztult előttem a szoba képe, láttam könnyektől kipirult arcodat, aggódó szemedet is. Reggelig mellettem maradtál. Másnap enyhült a láz, egy hét ‘múlva ismét talpon voltam. Ha az iskolában dolgozatot kellett írni édesanyánkról, az enyém hosz- szabb volt a többiekénél: Másképp nem lehetett, hiszen Rólad írtam. Annyi szépet, annyi jót kaptam tőled, hogy egy emberöltő nem elég meghálálni. Jó .tanulással, szép eredmények elérésével talán valamit tör- leszthetünk. Igen, többes számot használtam, hiszen bizonyára minden fiú így érzi ezt. Lehajtod fejed, csak nem neheztelsz rám? Elismerem, néha. rosszalkodtam, s ha jogos volt a büntetés, Te végre is hajtottad, de sohasem fájt a verés. Tudtam, igazságosan kapom, tényleg csak a legvégső esetben. Mindig a meggyőzés mellett álltái. Ha rossz jegyet hoztam haza, megmagyaráztad: Ha ez így folytatódik, nem lesz, belőled semmi, az életnek tanulsz — hallom szavaidat. Hidd el, tanultam leckéidből. Most, néhány nappal az ünnep előtt szeretnék valami nagyon szépet kívánni Neked és minden kislánynak, nagylánynak, nagyanyának férfitársaim nevében. Az 1984-es nőnap alkalmából kívánok sok virágot, több figyelmességet részetekre, kevesebb gondot, békét, hogy gyermekeiteket gondtalan, felhőtlen légkörben nevelhessétek. Anyukám, ígérem Neked, valóra váltom belém vetett hitedet, reményeidet, mert édesanyja mindenkinek csak egy van a világon ... Szerető fiad, János Életet mentő másodpercek „A Banská Bystrica-i járás Vajsková községében a hét végén életét vesztette egy ötéves kisfiú. Váratlanul egy személygépkocsi alá futott, súlyosan megsérült és a szerencsétlenség színhelyén meghalt.“ Újsághír a Prácából Megdöbbenve lapozunk tovább.-Szomorúság és borzalom árad az ilyen hírekből. Tudat alatt érezzük, milyen jó, fckogy a szerencsétlenség nem a mi családunkat, nem közvetlen szeretteinket sújtotta. A motorizmus rohamos fejlődésének sok az előnye, de akárcsak a világon minden másnak, árnyoldalai is vannak. Előnyeit felesleges felsorolni, mindenki jól ismeri. Kellemetlenebb az érem másik oldala. A motorizmus egyik lehangoló negativ következménye az, amiről a baleseti krónikák számolnak be és azoknak is a legmegrázóbb sorai a gyermekáldozatokról. A gyerekekről, akik természetes virgonc viselkedésük miatt végzik gyakran alig megkezdett életüket a kerekek alatt. A tavalyi baleseti statisztika szerint Szlovákiában 21 952 baleset történt, 452 ember életét vesztette, és 7334 volt a sebesültek száma. 1699 balesettel volt több, mint az előző évben. Megdöbbentő adat, hogy a szerencsétlenséget 616 alkalommal az 5—10 éves korú gyerekek okozták. A motorizmus történetének legszomorúbb lapjai a halálos kimenetelű gyermekbalesetek. Bizony a volán mellett sokszor elfelejtjük, hogy mi is voltunk gyerekek, játékos, naiv, kiváncsi, megfontolatlan és főleg védtelen emberpalánták. Nem tudjuk már magunkat beleélni a gyerekek gondolatvilágába, s ez néha tragikus következményekkel járhat, örökre kialhat a gyermekszemek ragyogása, elnémulhat csengő kacagásuk. Pedig csak kíváncsiak, meg akarják nézni, hogyan vágtat az a négykerekű színes fcsodamasina, vagy az útra kiguruló labdát akarják elfogni, esetleg pajtásuknak szeretnének valami halaszthatatlan csacskaságot mondani az út másik oldalán. Gyermeki naivitásuk még képtelen felfogni a következményeket. Még nem ismerik az élet kérlelhetetlen törvényeit, ezért nem gondolnak semmi rosszra. Csak játszanak, bolondoznak, de a játékot, sajnos, sokszor már nem fejezhetik be ... Mindig felvetődik bennünk a kérdés: Miért történt? Nem lehetett volna elkerülni? Érdemes idézni a statisztika egyetlen mondatát: „Szlovákiában minden negyedik közlekedési balesetet a gyorshajtás, a megengedett sebesség túllépése okozza.“ Vagyis túlságosan sietünk, rohanunk. Közben elfeledkezünk arról, hogy a gyerek reakciója nem olyan gyors, mint a felnőtteké. Sőt. Kétszer lassabban reagál a közlekedési változásokra. Hiszen kritikus helyzetekben még mi felnőttek is hányszor tanácstalanok vagyunk! Hányszor cselekszünk meggondolatlanul! Mit várhatunk akkor a gyerekektől? Az úttestre lépő gyereket többnyire 'érzelmi motívumok irányítják. Meglátja a barátját, valami eszébe jut, és meggondolatlanul átfut a másik oldalra. Még megfelelő tapasztalata sincs a közlekedésről. Nem véletlen, hogy a világ számos országában már tudatosították: a sűrűn lakott területen a megengedett 50 kilométeres sebesség is veszélyes. Érdekes megállapításokra jutott az NSZK-ban egy ezzel a problematikával foglalkozó különbizottság. Kutatásokkal rájött arra, hogy ha 50 kilométerről 30-ra korlátoznák a sebességet, a balesetek száma épp a felére csökkenne. Erre természetesen csak a sűrűn lakott, veszélyes területen lenne szükség. Ez a vezető számára lehetővé tenné, hogy felmérje a helyzetet és lefékezzen. Gyorshajtásnál ilyesmire nincs idő. .Gyakran egyetlen másodperc alatt kell dönteni. A gyorshajtó néha még közvetlenül a baleset után sem képes felfogni a történteket. Pedig lehetséges, hogy a lassítással nyert egyetlen másodperc elegendő lett volna egy emberélet megmentésére. Maradjunk még egy pillanatra az említett kísérletnél. A bábukkal folytatott próbák bebizonyították, ha a gyerek parkoló autó mögül ugrik az úttestre, a vezető még 30 kilométeres sebesség esetén elkerülheti a gázolást. Ez a lassítás elegendő lenne azokon a rövid útszakaszo- ' kon, ahol a legtöbb gyerek jár, vagy ahol áttekinthetetlen a terep, ami nem is járna különösebb időveszteséggel. Azt is kiszámították, hogy az a sofőr, aki 30 helyett 50 kilométeres sebességgel hajt, 200 méteres útszakaszon mindössze kilenc másodpercet nyert. Kilenc másodpercet, amely igazán nem időveszteség. Ha azonban a kocsi 30 helyett 50 kilométeres sebességgel halad, kétszer súlyosabb balesetet okolhat. Érdekes volt a kísérlet tanulsága. Különféle okok miatt lakott területeken egyelőre nem lehet bevezetni a 30 kilométeres sebességkorlátozást. Egyik ilyen ok például a közlekedés folyamatossága. De ha nincs is rá rendelet, ez nem jelenti azt, hogy a volánnál ülők saját lelkiismeretük szavára hallgatva a gyermekekre veszélyes területeken nem mérsékelhetik a sebességet. Igen, több önfegyélem, humanitás kell az utakon! Néha elegendő tiszteletben tartani a rendelkezéseket, azonban sokszor jó lenne, ha nemcsak a közlekedési szabályok, hanem az emberi érzések is vezérelnének bennünket. Gondoljunk a gyerekekre, akik még életük kezdetén állnak, és rajtunk is múlik, hogy felnőttekké cseperedjenek. Egyelőre még gyengék, számítanak a mi védelmünkre. Természetükhöz hozzátartozik a gondtalanság, jókedv, rakoncát- lanság. S így van ez jól. De talán abban, hogy az utakon kevesebb legyen a gyermekbaleset, az első lépést mi, nők tehetnénk meg. Gyönyörű dolog életet adni a gyereknek, de ezt az életet védelmezni ugyan- olyaű szép és humánus tett. Érdemes elgondolkodni felette. JANA IVÁKOVA
