Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1983-08-23 / 34. szám
wmmnmrmrm M 7 15. K ibontotta a kíafiút, hogy tisztába rakja. Elszörnyülködve nézte vézna testecskéjét és a vörösre kimart popsiját. — Nagyon kényes a bőröcskéje, nem tudok vele mit csinálni — men. tegetődzött Ildikó, bár jól tudta, hogy a tapasztalt szemű anyósa aligha veszi be azt a, maszlagot. — Az én lányom bőre is kényes volt, de soha nem nézett ki ilyen gyalázatosén, mint ez a szerencsétlen kisgyerek — jegyezte meg Kelemenné félreérthetetlen célzással. Tisztába rakta, megetette, megbö- fögtette, aztán letette a kiságyba. Lacika megnyugodott. Egy ideig még gögicsélt, s elaludt, mint a tej. — Te meg igyekezz felépülni, mert tönkremennek a gyerekeid! — mondta még Kelemenné a távozása előtt Ildikónak, amit szintén nem lehetett ■ félreérteni. Este felhívta Lacit, s csak annyit mondott a telefonba, hogy valamelyik nap úgy déltájban menjen haza és nézzen körül. Szívére kötötte, hogy Ildikónak ne szóljon, különben semmi értelme a váratlan hazatoppanásá- nak. Laci megfogadta anyja tanácsát, és váratlanul hazament: ugyanazt tapasztalta, mint néhány nappal előbb Kelemenné. Szót szó követett, összevesztek. Egy-két napig nem beszéltek. Hétvégén Lacit az anyja behívta a dolgozószobába. — A helyzeten csak úgy lehet változtatni, ha Ildikó munkát vállal, a gyerekeket pedig elhelyezitek a bölcsődében. Ott legalább- tisztán tartják, és pontosan megetetik, különben katasztrofális vége lesz a dolognak... Amíg nem sikerül elhelyezni a gyerekeket a bölcsődében — tudom, hogy nem könnyű —addig gondoskodom róluk... A két család összefogásával egy hónapon belül sikerült állást is találni meg a gyerekeket is elhelyezni. Laciék lassanként megszokták az új „életvitelt“. Lényegében csak az változott meg, hogy a gyerekeket valóban rendesen ellátták a bölcsődében. Ildikó viszont nagyon magas lóra ült. Egyre azt hangoztatta, hogy most már ő is dolgozó nő, következésképp a férjnek kutya kötelessége besegíteni a házimunkákba, intézni a bevásárlásokat és egyebeket. Ogy beszélt, mintha annak előtte nem Laci vállal, ta volna magára a munkákinagy részének az elvégzését. Kenderessyék örültek, hogy a lányuk olyan jó bolondra talált, aki mint egy megbízható igavonó barom» mindent elvégez... és lázadozás nél- ' küli — Ha így áll a helyzet — cukkolták Kenderessyék' Ildikót —, arra is rábeszélhetnéd Lacit, hogy havonta legalább kétszer vállalhatna alkalmi munkát a hétvégéken, hiszen sok a magánépítkező, akik jól fizetnek. Sokat pótolna a mellékkereset... Ildikó megfogadva a teuiácsot, pedzegetni kezdte otthon a gondolatot. Erre fel aztán Laci elbödült. — Elég legyenl... Mit képzelsz, ml leszek én, a cseléded, egy, egy utolsó kapcarongyl?... Úgyszólván már mindent én csinálok, a gyerekekkel is én törődöm, legtöbbször téged is én szolgállak ki, ráadásul most még azt is elkívánnád tőlem, hogy alkalmi munkát vállaljakl? ... Hát nem, kedvesem, mindennek van határa. Ezután majd szépen megosztozunk a munkán, nem fogod mellettem to. . vább játszani a nagyságos asszonyt! I ldikó megszeppent. Behúzta a nyakát. Maga is érezte, hogy kissé túllőtt a célon. Az összezördülés után egy-két hétig igyekezett rendesen viselkedni és Laci kedvében járni, aztán ismét a megszokott, régi medrébe zökkent vissza minden. Sőt annyiban még változott is, hogy amikor Laci délelőttös volt, és estefelé ő ment a gyerekekért a bölcsödébe, Ildikónak mindig közbejött valami a munkahelyén, hol ezért, hol azért kl-kimaradozott. Nyolckor, kilenckor, de az is előfordult, hogy éjfélkor keveredett haza. Ha Laci megkérdezte, mit csinált, hol járt, csak a vállát vonogatta: akciójuk volt... — Tudod, fiam, külföldi vendégek, miegymás... — Nem értem, milyen munkahely az, ahol örökké „akciózni“ kell egy kétgyermekes családanyának. — Ez van, bogaram, ezt kell szeretni 1 — Keress másik munkahelyetl •— Hogyisne!... Nekem nagyon meg- felel a mostani. — Nekem viszont nem felel meg, sem a gyerekeidnek, függetlenül attól, hogy te jól érzed magad ott. • — Hagyjuk ezt a témát, apuskám, egyelőire semmi kedvem változtatni. — Hát majd én utánanézek, hogy mi folyik ott — mondta Laci fenyegetőn. — Azt adja neked az isten! Le akarsz járatni!? — háborodott fel Ildikó. — Engem sem érdekel a te munkahelyed, téged sem érdekeljen az enyém. Laciban forrt a méreg, de nem szólt. Feleslegesnek tartotta a meddő feleselés folytatásét, azt azonban határozottan' érezte, hogy mielőbb változtatni kell a tarthatatlan helyzeten. Hogyan és miképpen, még maga sem tudta. Tény, hogy éjjel-nappal foglalkoztatta a kérdés. Közben eléggé lerongyolódott, egyre Idegesebbé vált, néha a gyomra is megfájdult, arait a rendszertelen étkezésnek tudott be. Észrevették az üzemben is, hogy valami nincs rendben, s egy alkalommal az üzemi bizottság elnöke rákérdezett. — A gyomrom vacakol néha, egyéb, ként nincs semmi baj. A szüleinek sem szólt, pedig mínálmos vagyok, hogy az nem közönséges .... — Mivel jöttél haza? — Taxival... — Szóval nemcsak italra, édesség, re szórod a pénzt, legújabban már taxizol is .. .1? — Szerinted gyalogolnom kellett volna? ... Különben sincs most kedvem társalogni, hagyjál, apus, lefekszem ... — Ásítást nyomott el a tenyerével, s csak támolygott, mint a szédült liba. E zt már nem bírta lenyelni Laci. Felpattant a helyéről, megragadta Ildikó gúnyáját, megráz, ta és úgy pofon vágta az asszonyt, hogy elterült a szőnyegen. Mikor fel- tápászkodott, szemében az. álmosságot haragos szikrázás váltotta fel. — Megütöttél, te állati? — visítot- ta magából kikelve. — Ki vagy te, mi vagy te, hogy kezet mersz rám emelni, te, te senkiházil — Lábáról lekapta a cipőt, és Lacira támadt. Akkor már Laci teljesen elveszítette a fejét, nem bírt magán uralkodni. Kegyetlenül összeverte Ildikót, den alkalommal megkérdezték, hogy minden rendben van-e odahaza. Ildikó, mint akibe véglegesen belebújt volna az ördög, egyre szélsőségesebben viselkedett, egyre gyakrabban kimaradozott, miközben a,gye- rekeket hol Kenderessyékre, hol meg Kelemenékre bízta. H árom-négy év múlt el azóta, hogy összeházasodtak. Közben Laci elkezdte főiskolai tanulmányait, de másfél év múlva abba is hagyta. Kuszáit családi viszonyai miatt képtelen volt tovább folytatni. Laci éppen délelőttös volt akkor, és szokás szerint a munkahelyéről egyenesen a gyerekekért ment a bölcsődébe. Mintha csak rá várt volna az igazgatónő-, megszólította. — Nem tudom, hol dolgozik a ked. vés felesége, de minden második héten, amikor ő a „soros“, késve érkezik a gyerekekért. Már csak az önök két ■ gyereke üldögél Itt, sokszor sír- dogálnak is. Tessék szólni a feleségének, úgy intézze a dolgát, hogy Időben elvíhesse a gyerekeket. Egyébként nagyon aranyosak... és ne tessék haragudni, hogy szóvá tettem. Laci jól felpaprikázódva ment haza. Útközben be is vásárolt. Hazaérve azonban nem tölthette ki a mérgét, mivel Ildikót nem találta otthon. Szokás szerint rendbehozta a lakást, megfürdette, megetette és lefektette a .gyerekeket, aztán bekap, csolta a tévét, hogy megnézze a híradót, s egyáltalán az esti műsort, közben majd csak megjön Ildikó, gondolta magában. De Ildikó nem jött, sem a műsor alatt, sem utána. Már éjfél is elmúlt, sőt már hajnali három óra is. Laci a fotelban virrasztóit, egyik cigarettát a másik után szívta. A gyomra csomóba rándult az idegességtől, rettenetes haragjában szédülés, hányinger meg hasmenés környékezte. Ez így nem mehet tovább. Megölöm, vagy nem tudom, mit csinálok vele,, de ez így tovább nem lehet, gondolta. Ildikó fél négy tájban érkezett meg. Már virradt. — Jé, te még mindig fenn vagy?, — kérdezte ártatlan ábrázattal. — Vagy már ki is aludtad magad? •— Hol voltál? — Hol lettem volna?.., Ä barátnőm hétvégi házában.., Kissé el- szórakoztunk... “ A barátnőddel kettesben!? — Dehogy kettesben; voltunk vagy négyen-öten ... Jaj, olyan fáradt és aki nyöszörögve, véres arccal hevert a szőnyegen. A nagy ricsajra felébredtek a gye. rekek. Rémülten, sírásra görbülő száj- laj álltak a küszöbön. Laci visszaterelte a szobájukba, és visszafektette a helyükre. — Korán van még, aludjatok szépen ... Az ágyuk szélére ereszkedett, s mindaddig ott ült, amíg újra elaludtak. Két nap múlva Kenderessy telefonált Lacinak. — Te, te, paraszt! — üvöltötte a kagylóba. — Az első pillanattól fogva sejtettük, hogy durva pokróc és faragatlan tuskó vagy, de hogy szadista hajlamaid is vannak, azt nem gondoltuk volna... — Azzal nem dicsekedett el a lányuk, hogy miért kapott? — kérdez, te Laci meglepő nyugalommal. — Minket az nem érdekel — üvöltötte Kenderessy. — Engem sem érdekei a maguk véleménye, de a leparasztozást kikérem magamnak! — mondta Laci még mindig higgadtan. — Arra kérem, ne beszéljenek bele az életünkbe, hagyjanak minket békén ... — Ahhoz csak van jogunk, hogy megvédjük a lányunkat. — Nincs arra semmi szükség, kedves uram, hogy megvédjék. Másként kellett volna nevelni... S ha már szóba hozta a parasztot meg a sza- dlzmust; ön sem dicsekedhet az úri modorával és a finomságával. Tudom, hogy sokszor megverte Ildikót a nadrágszíjával ... Igaz, árnyalatnyi különbség azért van a paraszt meg az úr között: a paraszt vizeskötéllel szokta rendre utasítani a gyerekét, ön finomabb eszközökhöz folyamodott, nadrágszíjhoz, és nem az udva. ron, a világ szeme előtt csépelte el, mint a paraszt, hanem finoman, diszkréten a négy fal között, hogy senki ne lássa, senki ne tudjon róla. Menjen a víz alá! — mondta Laci, azzal letette a kagylót. Kis idő múlva újra' csengett a telefon, de nem vette fel: pukkadj meg, gondolta magában, de a leparaszto- zás tüskéje még jó hosszú ideig sértette az önérzetét. A z ősz folyamán Laci rosszul lett, és. összeesett a munkahelyén. A mentők azonnal beszállították a kórházba. Kezdődő gyomorfekélyt állapítottak meg nála, ami bevérzett. Két hétig injekciózták és gyógyszerezték. Annyira azért nem volt súlyos az eset ~ egyelőre —, hogy meg kellett volna műteni. Egyszer Kenderessy is meglátogatta a kórházban. — A múltkoriban túlságosan elragadtattam magam. Tudod hogy van az, ha az embert elönti a méreg... Ne haragudj, bocsáss meg! Én a ma. gam részéről már elfelejtettem ... — Én is... — felelte Laci. Kelemenné viszont minden látogatási napon megjelent pontosan. Tudta, hogy minek a következménye a fia betegsége. — Ml nagyon jól tudjuk, kisfiam, hogy sok mindent elhallgatsz előttünk, pedig elmondhatnád, mi nyomja a lelked. — Nincs nekem semmi bajom, anya, kivéve ezt a rusnya fekélyszerűséget ... — Dehogy nincs, kisfiam... Tudjuk, hogy a büszkeséged fékez meg abban, hogy őszintén kitárulkozz előttünk, pedig nem kellene tartanod a szemrehányásunktól... Minden ember tévedhet... A házasságodban van a baj, kisfiam... ' — Melyik házasságban nincs? ... A kisebbmagyobb összezördülések elkerülhetetlenek ... — Azt .is mondtam már számtalan, szór, hogy akár mindennap is felugorhatsz hozzánk és ehetsz, tudod, hogy rendszeresen főzök, s ahol kettő eszik, a harmadiknak is jut. — Nem elég, hogy minden hétvégén nálatok lebzselünk — védekezett Laci. — !gy is elég a bajod velünk, anya. — Ne törődj te azzal! ... Ezután minden héten legalább háromszor el kell jönnöd haza, különben teljesen tönkremegy a gyomrod — mondta Kelemenné ellentmondást nem tűröen, s még hozzáfűzte csendesen. — Ildikó nern nagyon bánkódik miattad, amint látom... Ha sajnálna, másképpen viselkedne ... Mindegy — legyintett —, hagyjuk, egyszer majd csak beérik a helyzet, s akkor talán min. den megváltozik... — Nem tudom, mire célzol — sütötte le a szemét Laci. Nagy Zoltán illusztráctöja — Tudod te jól, kisfiam, negem ' nem lehet félrevezetni. Mikor Lacit kiengedték a kórházból, és hazaérve benyitott, a két gyerek úgy röpült felé, mint két apró felhő a tavaszi égen. Majd ledöntöt- ték lábáról, s ezeregy kérdéssel ostromolták. És Laci mesélt, mesélt nekik a kórházi életről, a jó doktor bácsikról meg nénikről, ők meg száj- tátva hallgatták. Olykor közbekérdeztek. Mesélés közben Laci egyikről a másikra nézett. Annyira hasonlítanak egymásra, mint az édestestvérek, gon. dolta magában. Szerette mind a kettőt. Tímeát is, pedig csak annyi köze volt hdzzá, hogy örökbe fogadta, és a kislány az ő nevét viseli, meg az, hogy csecsemőkora óta nevelte, fürdette, etette és játszott vele. A lelke legmélyén — bármennyire is tagadta —, el kellett Ismernie, hogy Lacika közelebb áll a szívéhez, de kifelé soha nem mutatta, nem is éreztette sem a kislánnyal, sem Ildikóval. Tímeához, ha lehet, talán még egy ár nyalatta! kedvesebb is volt, mint Lacikához. T ény, hogy a gyerekek sokkal jobban ragaszkodtak hozzá, mint az anyjukhoz. Ildikó a szemére is vetette, — Nem kell őket elcsábítani tőled' — mondta Laci. — Egyedül csak te tehetsz arról, hogy elidegenednek tő-^ led. Mikor édesedhetnének hozzád, hiszen csak néha találkozol velük, akkor is mindig Ideges vagy, csapkodsz, kiabálsz... — Nekem is vannak idegeim, nem' gondolod? — Jól nézne ki a társ.adálom, Sá az idegeire hivatkozva mindenki úgy viselkedne, mint te. • — Szemináriumot tartsz? — neve. tett fel Ildikó. — Szemináriumot neked!... Ugyan, ugyan!.,. Ildikó az emlékezetes verés után egy ideig egész normálisan viselkedett. Főzni ugyan továbbra sem főzött, de rendszeresen kitakarított, mosott, törődött a gyerekekkel, s néha be is vásárolt. Halvány reménysugár villant fel Laciban, és bizakodni kezdett: talán minden megváltozik... Közben szerencsés véletlen folytán sikerült kicserélniük a kétszobás szövetkezeti lakást háromszobás államira. Laci nagy nekibuzdulásában még színes tévét is bérelt, gon. dolta, hogy a tágas lakás és a szórakozási lehetőség még inkább összefogja a családot, s a sok hercehurca után végül kialakul az a régen várt és óhajtott harmonikus családi élet, ami minden becsületes szülőnek és gyereknek a természetes Igénye és vágya. A felvillant reménysugár azonban egy-két hónap elteltével kialudt, s vele együtt Laci bizakodása is kútba esett. Hiábavalónak bizonyult a jó szándékú erőlködése, minden kezdődött elölről, és folytatódott ott, ahol abbamaradt. Ildikóval nem ás nem lehetett bírni. Gátlástalan szemtelenséggel űzte tovább a maga bolyongó és csavargó életmódját. Otthon újra elhanyagolt mindent, nem törődött a gyerekekkel, a keresetét felelőtlenül elherdálta. Két hosszú év telt el abban az égető és pusztító lidércayomásos állapotban, amit semmiképpen sem lehet Családi életnek nevezni. Ez alatt az idő alatt Laci még háromszor verte meg Ildikót, de nagyon. Hiába, nem bírt már magán uralkodni, idegei teljesen kikészültek. Laci szülei sejtették, hogy végleg megromlott a házasságuk, a verésekről azonban nem tudtak. Annál inkább tudtak Kenderessyék, akik ugyanúgy, ftiint először, felháborodva hőbörög- tek és kígyót-békát kiabáltak Lacira. Laci már figyelembe sem vette őket. L egutóbb például — egyebek közt — az bőszítette fel Lacit, hogy Ildikó manekennek jelentkezett, és időnként eljárt a filmesekhez statisztálni, amiről csak utólag vett tudomást. Persze hogy rátámadt. — Mit ordlbálszl? — pattant fel Ildikó. — Talán féltékeny vagy? __ Attól félsz, hogy megcsallak?... Ne félj. Már régen megtehettem volna, ha olyan lennék. Engeiri a férfiak hidegen hagynak, ha nem tudnád... — Tudom, tudom — mondta -Laci gúnyosan. — Azért feküdtél le tizennégy éves korodban egy öreg póknak, mert téged soha nem érdekeltek a férfiak... Nem vagyok féltékeny, de néni tűröm tovább, hogy mindenféle hülyeségbe beleüsd az orrod, hogy állandóan csavarogj, rám hagyva a lakás minden gondját-baját, s a gyerekeket... Nem fogsz röhögni a markodba, s ne hidd, hogy továbbra is olyan hülye, máriás huncut leszek, aki mindent eltűr és Tenyel... Ezután semmivel sem törődöm, se a lakással, se a gyerekekkel. Ha te eh mész hazulról, én is elmegyek, aztán legyen, ami lesz! . (Folytatjuk) wimuMfmautmmmmmmMatmtm
