Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-19 / 29. szám
IM' ■K). L ad rögtön megsejtette, hogy a pongyola alatt aligha van egyéb ruhadarab, amiből arra következtetett, hogy az asszonyka gondosan felkészült a találkára: ne kelljen sokat bajlódni a vétkezéssel, ha netán sor kerül rá. — Tetszel nekem, te bitang, nagyon tetszeti — mondta a tiatalasz- szony macskaszerű dorombolással —, bármennyire hadakozom ellene, tetszel, tetszel és tetszel... Nem tehetek róla, teljesen elveszítettem a fejem ... Hogy mi lesz ennek a vége, nem tudom ... — Tényleg nem tudod? — kérdezte Laci olyanformán, mint akinek óriási ötlete támadt. — Hát akkor én megmondom. Jó? Két percen belül az ágyadban kötünk ki — mondta még, azzal fölállt, karján a flatalasz- szonnyal, és tanácstalanul körülnézett. — Nos, merre találom az ágyadat? Ildikó mosolyogva fogta két tenyere közé Laci fejét, és egy nagy szárnyas ajtó felé fordította. Az ajtóhoz érve ö maga nyomta le a kilincset a talpával. A hófehérbe öltöztetett ágy, mintha rosszallóan nézett volna velük farkasszemet, Lacit azonban egyáltalán nem zavarta. Később aztán az ágy ringva nylkorgott alattuk, hol lassúbb, hol meg gyorsabb ütemben. Mintha egy lázban égő ember panaszosan nyögdécselt volna. Hirtelen besötétedett, pedig messzi volt még az alkonyat. A felkerekedő szél meg-megrázta az ablakrámákat, s az ablaküvegre csapkodta az esőszemeket, ami riasztó dobpergésnek tűnt.Később a szél elkergette a felhőket, és világosodni kezdett. A szobában is elcsendesedett a világ: a fel- ajzott szenvedélyek megszelídültek, s a klelégült vágyak helyére könnyű fáradtság költözött... Egymást karolva « tarkójuk alatt bámulták a mennyezetet, az óriásivá nőtt hómezőt, amelyen kereshették, s talán meg is találták azt a két utat, amely valahonnan elindult, és .valahová elérve egymásba torkolt.-- Kellemesen csalódtam benned, Laci — mondta Ildikó sokára. — Komolyan azt hittem, hogy tapasztalatlan, anyámasszony katonája vágyj Ezzel szemben > j. í— Folytasd, ha elkezdtedi Dörzsölt pasas vagy . j s és kitűnő partner ..-: Nem fogod elhinni, amit most mondok, de nem számit; ami eddig történt velem ezen a téren, együttvéve nem ért annyit, mint most veled .. s — Olyan meggyőző őszinteséggel mondta, hogy el kellett hinni. Ráadásul még a könnye is eleredt, ami még Inkább megerősítette szavainak a hitelét. H asonló érzések és gondolatok bujkáltak Laciban Is, 6 azonban nem tárulkozott ki olyan nyíltan és őszintén. Azt tartotta, hogy a férfiember soha ne mutassa ki teljes egészében az érzelmeit, ne mutatkozzék gyengének,'mert akkor kikezdhető és kihasználható. A férfiember legyen kemény. Kemény, de ne durva, simogasson, de sosem sírjon, abban mutatkozzék meg a gyöngédsége. — Ugratsz? — kérdezte Laci. — Úgy nézek ki, mint aki ugrat valakit? — hajolt Laci fölé Ildikó a könnyes szemével. — Azt hiszed, hogy viccből engedtelek az ágyamba? ... — Visszahanyatlott a párnára, és várta szavainak a hatását. Elégedett volt önmagával. Ogy érezte, elég hatásos alakítást nyújtott, mivel azonban Laci késett a válasszal, megsürgette. — Nincs egy szavad sem? — Azt hiszem... — kezdte Laci tétovázva. — Mit hiszel? — ... én Is szeretlek téged — telelte Laci kissé elhamarkodottan. Meg Is bánta. Kár volt ilyen gyorsan elkötelezni magát. Hirtelen felült az ágyban. — Maradj mégI — kapott utána Ildikó, és visszahúzta. — Mikor Jönnek haza a szüleid? — Késő este. de az is lehet, hogy csak holnap. A gyerekszobából sírás szűrődött át hozzájuk. — Alighanem a csajod bömböl. — Hadd bömböljön, legalább erősödik a tüdeje. — Tisztába kellene rakni... Az Is lehet, hogy éhes. Nem nézed meg? — fontoskodott Laci. — Hagyd a fenébel Ne félj, nem hal bele —' mondta Ildikó minden különösebb együttérzés vagy aggodalom nélkül. — Inkább velem törődj... Szeress még ... úgy kívánlak — suttogta. Szeretkeztek, a kislány pedig kisebb szüneteket tartva tovább bömbölt, ami nem tetszett Lacinak. Szeretkezés helyett inkább a kislányával törődne, gondolta magában, de a percek múlásával és forrósodásá- val 6 Is megfeledkezett mindenről. Estefelé — mielőtt elbúcsúztak volna — Ildikó megemlítette Lacinak, hogy holnap, azaz vasárnap délután meglátogatja a nagynénjét a kórházban, s ha van ideje meg kedve, elkísérhetné. — Teri néninek nincs senkije — fűzte hozzá Ildikó magyarázatképpen. — Az egész rokonságból engem szeret a legjobban. A múlt vasárnap Is mondta, azelőtt Is többször említette, ha netán történne vele valami, rám hagyja a kétszobás szövetkezeti lakását... Már beszéltem neki rólad, biztosan örülne, ha eljönnél, kíváncsi rád. Eljössz? Előbb úgy gondolta Laci, hogy semmi értelme a látogatásnak, de Ildikó addlg-addlg könyörgött, hogy hogy végül is beleegyezett. Teri néni nagyon megörült a két fiatalnak, a virágnak Is, amelyet Laci nyújtott át neki. Hálálkodva köszönte, s még a könnye Is kicsordult.-Lehet, hogy tévedek, de semmi Jót nem nézek ki ebből a nőszemélyből. — Te már csak tudodi — jegyezte meg Laci félig viccelődve, félig komolyan. — Rengeteg hamisságot látok a szemében. — Tényleg? ... Hát még mit nézel ki belőle? — Megmondhatom — emelte fel a fejét Kelemen. — Amolyan férfífaló, férfipusztító típusnak vélem ... Egyébként igen szeretetre méltó, tartása Is van, határozott a fellépése, nem lehet megijeszteni, sem zavarba hoz- lom a férjét. — Miért? — Mit tudom én ... Egyszerűen sajnálom ... Laci valahol a lelke mélyén nagyon halványan és elmosódottan érezte, hogy Igaza van az apjának, de egy sokkal erősebben jelentkező érzés elfojtotta és kiseperte belőle. — Csak az osztálytársam, semmi egyéb — próbálta megnyugtatni magát Laci, meg az apját Is, csak hát Hiába, az Idős emberek hamar elér- zékenyülnek. Neki pedig minden oka megvolt rá, hiszen tudta, hogy a hetvenkilenc évével és a gyógyíthatatlan betegségévé nem húzhatja^-sokáig, csupán napokig, esetleg hetekig, de tovább semmiképpen. Visszafelé jövet felugrottak Ladákhoz. Kelemenné ugyancsak meglepődött, amikor az ajtóban megpillantotta a gyerekkocsit, mögötte meg a fiatalasszonyt és Lacit. Ildikó, az osztálytársami —- mutatta be Laci a fiatalasszonyt a szüleinek. — A matlkapéldáért ugrott fel... Kelemenné a kocsi fölé hajolva-' gyönyörködött az alvó kislányban, dicsérte, milyen szép, majd kávéfő- zéshez látott. Kelemen pedig Italt készített az asztalra, töltött Is. Beszélgettek. Ildikó olyan magabiztosan viselkedett, olyan otthonosan érezte magát, mintha már régen a családba tartozott volna. Amint később kiderült, a humorhoz Is volt érzéke. Csengő nevetése betöltötte az egész lakást. Szeretetre méltó teremtés benyomását keltette Kelemenékben. , — Valakire nagyon emlékeztet, de hogy kire, nem és nem tudok rájönni — mondta Kelemenné eltűnődve, az emlékei között kutatva. — Segítsek? — szólt közbe Kelemen mosolyogva. — Mondjad márl — Andreára ... — Valóban — csapta össze a tenyerét Kelemenné —, hogy én erre nem jöttem rál... Tudja, kedves — fordult Ildikóhoz —, Andrea szintén a Laci osztálytársa volt. Ahogy így jobban megnézem, a megszólalásig hasonlít rá. — Mik derülnek kil — nevetett fel Ildikó, és megfenyegette Lacit. — Andreát egy szóval sem említettedé — Karambolozott és meghalt... — Meg bizony, szegény — mondta Kelemenné sóhajtva. — Tehetséges, szolid kislány volt. j. a előszobában mocorogni és sírni kezdett a kislány. A két asszony nyomban hozzá- . látott, hogy tisztába rakja és megetesse, Kelemen pedig elgondolkozva szívta a cigarettáját, miközben Laci arcát figyelte fürkészőn. — Lányanya? — kérdezte. — Dehogy, a térje katona, Elég gyöngén megy neki a matlka, néha segítek neki. — Semmi egyéb? — kérdezte Kelemen gyanakodva. — Ugyan, apai Mondom, hogy az osztálytársam. — Andrea Is az osztálytársad volt — Az más volt, egészen más.. •. — Hát persze. Minden nő más, még az ágyban Is, ha úgy vesszük — mosolyintotta el magát Kelemen. — hazugsággal érvelni, esetleg jövőt tervezni aligha lehet Ezt Laci is nagyon Jól tudta, de pillanatnyilag mást nem tehetett mint . hogy rejtse és Ragadja 88 érzéseit; S egyáltalán: -hol van aa megírva, hogy Ildikó valóban olyan, mint amilyennek az apja gondolja? Minden' ember tévedhet, az apja Is. Különben azon kívül, hogy egyszer lefeküdt vele, meg hogy egyet s mást mondtak egymásnak, még semmi jóvátehetetlent nem követtek el. Az viszont tény, hogy nagyon jól érzi magát Ildikó közelében, aztán hogy mi lesz holnap vagy egy év múlva, ki tudhatja előre. I ldikó, iriiután tisztába rakta és megetette a kislányát, készülődött. Megköszönte a szíves vendéglátást, és elment. Laci terníé- szetesnek tartotta, hogy elkísérje. — Megvárjunk a vacsorával? — kiáltott utána anyja a lépcsőházban. — Ha igyekszel, megvárunk. — Várjatok, jövök nemsoká! — Helyes asszonyka — mondta Kelemenné a férjének. — Az, túlságosan is helyesi — Csak nem gondolod, hogy van köztük valami? — kérdezte ijedten Kelemenné. — Töltsél nekem isi Évek óta nem Ittál, anyja, ml ütött beléd? — Muszáj a nagy Ijedségre... — Egyetlen mozdulattal felhajtotta az Italt. — Tényleg komolyan gondolod, hogy ...? — Azt még nem tudom, hogy milyen komoly a kapcsolatuk, de hogy nem csupán osztálytársi, az biztos — jelentette ki Kelemen János határozottan. — Ámbár meglehet, hogy Laci csak a kínálkozó alkalmat használja ki, miVel a férje katona, de az Is lehet, hogy komolyan beleesett. Akkor pedig közbe kell lépnünk, míg nem késő, különben nagy baj lehet belőle.... — Ha Joli után Laci is elpuskázza az életét, nem élem túl, János — pityeredet! el Kelemenné. — KI kell várni a végét, anyja, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább — zárta le Kelemen a témát, és nagy hirtelen 6 Is megivott egy pohár Italt, Azt egyáltalán nem lehet állítani, hogy Ildikó látogatása után eseménytelenül teltek volna a napok és hetek. Ildikó egyre gyakrabban jelent meg Laciéknál. Bebújtak a szobába, és állítólag tanultak, készülődtek az érettségire. Állítólag. A valóságban azonban egész mást müveitek: nem győztek betelni egymással. Került, fordult, csengett a telefon, Ildikót keresték a szülei: miért csa^ varog örökké, a kislánya mellett volna a helye. Ildikó pedig rájuk támadva visszavágott: az volt a kívánságuk, hogy érettségizzen le, most arra készül, és hagyják öt békén. Leggyakrabban a késő éjszakai órákban távozott el Kelemenéktől. Egyedül. Laci csak eleinte kísérte haza, később már nem., Közben meghalt Teri néni. Ígéretéhez híven végrendeletében Ildikóra hagyta a lakását, a bútorokat, ékszereit, néhány festményt, lényegében mindent. Egy-két bútordarab kivételével szemétdombra való, értéktelen kacattal volt teli a lakás. Az igazi értéket a lakás jelentette. Ildikó Is annak örült legjobban, hiszen tervei megvalósítását az segíthette elő, az gyorsíthatta meg. A karácsony előtti hét közepén Kenderessy Ernő azzal a céllal kereste fel Kelemen Jánost a hivatalában, hogy megbeszélje vele a „gyerekek“ ügyét. — Félreértés ne essék — kezdte Kenderessy a helyzethez képest eléggé higgadtan —, nekem az ön fia ellen nincs semmi kifogásom, elvégre szabad ember, azt csinál, amit akar. A lányom viselkedése ellen háborgók. Férje, gyereke van, s 6 képes felrúgni mindent: házasságot, családi békességet... SzerelmesI Halálosan szerelmesi... Nem bírunk vele. KI tehetjük a lelkünket, könyöröghetünk, fenyegethetjük, semmi nem használ. Nem tagadom, kérem, én már meg Is vertem. Annyira elragadott az indulat, hogy nem bírtam magamon uralkodni... Nem törődik a gyerekével, nem törődik semmivel, csak megy, rohan, mint az eszeveszett. Már teljesen kikészített Idegileg, és teljesen tanácstalan vagyok... Ennek tragédia lesz a vége, kérem szépen, tragédia... Kelemen János megsajnálta a fájdalomtól eltorzult arcú, szerencsétlen férfit. Abban a pillanatban eszébe se ötlött, hogy 6 Is éppen olyan sajnálatra méltó, szerencsétlen figura, mint Kenderessy, hiszen egyforma cipőben Jártak. — Mit tehetek önért? — kérdezte Keleipen. — Az én fiam még nem szólt semmit. Kiegyensúlyozottan él, rendesen végzi a munkáját, lelkiismeretesen készül az érettségire, s a lányával kapcsolatban csak annyit mondott, hogy kötelességből segíti a tanulásban. — Szó sincs róla, ebben az értelemben a fia valóban jó hatással van a lányomra, de ezúttal nem ez a leglényegesebb kérdés — panaszkodott tovább Kenderessy. — Ildikó most már nyíltan kimondta, hogy elválik, és' féleségül megy Lacihoz. Állítólag ez már eldöntött tény. Azóta, hogy nagynénjétől megörökölte a lakást, nem lehet vele hlrnl. Azt mondja, elvégre felnőtt ember, önállósíthatja magát, senkinek nincs joga ahhoz, hogy beleszóljon az életébe. Tessék I... Viszont a szülőnek Is jogában áll, sőt kötelessége, hogy tanácsaival segítse, és egyengesse a gyereke útját, nem Igaz? — Szóval... össze akarnak házasodni? — kérdezte Kelemen elboruló arccal, szűkülő torokkal. Erre nem számított. Legalábbis arra nem, hogy ilyen gyorsan bekövetkezik az, amit eddig csak sejtett. — A lányom szerint, igen... Aztán hogy ml az Igazság, nem tudom...- Beszéljen a fiával, kérem, próbálja meggyőzni öt, hogy meggondolatlanul ne rúgjanak fel egy meglévő házasságot, s ne ugorjának bele egy olyanba, ami csak egy pillanatnyi fellángolás hatására jön létre. Elhamarkodott lépésük később nagyon, de nagyon megbosszulhatja magát. Kelemennek tetszett Kenderessy nyílt őszintesége, józan, megfontolt gondolkodásmódja és elfogulatlan tárgyilagossága. Megígérte, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy a két családban helyreálljon a rend és a nyugalom. Azon az estén a megszokottnál jóval később ért haza, mivel elhúzódott az évzáró pártgyülés. Jóformán be sem lépett, rögtön észrevette a feleségén, hogy valami történt. — Te sírtál, anyuci? Kelemenné szégyenkezve fordította félre a fejét. — Miért titkolódzói előttem? — Baj van a fiunkkal, János... — sóhajtott Kelemenné. — Talán kicsapták az iskolából.. j vagy felmondtak neki a munkahelyén? — Dehogy ... Benyitok Laci szobájába, hogy vacsorázni hívjam őket, hát anyaszűz meztelenre vetkőzve fajtalankodnak. Képemről majd lesült a bőr... B ármilyen keserű volt Is Kelemen hangulata, látva felesége Ijedt arcát, nem bírta megállni nevetés nélkül, mintha jó viccet hallott volna. — Neked ez nevetséges, János? I — emelte rá megbotránkozva Kelemenné a tekintetét. — Persze hogy az... Valamikor ml Is szerettük a meztelenkedést, vagy már elfelejtetted? Anyuci, anyuci! S még sírsz is miatta .,« ráadásul.; i enyjel Kelemenné nem akart hinni a fülének. — Látom, hogy nem érted, miről van szó — mondta döbbenten —, vagy csak nem akarod megérteni. — Értem én, anyja, nagyon Is értem —• mondta Kelemen elkomolyodva. Szelíden magához vonta a feleségét, megsimogatta a haját, és homlokon csókolta. — Értek én mindent, de előbb megvacsorázom, majd aztán Intézkedem, ha Itt vannak még. Itt vannak? — Hogy Itt-el? Hol van még az éjféli Vacsora után Kelemen János — mielőtt benyitott volna Ladákhoz — bekopogott, hogy meglepetés ne érje öt Is, mint a feleségét. Látszólag nagy igyekezettel tanultak a fiatalok. — Ildikó, maga most szépen összepakol, és azonnal hazamegy! — mondta Kelemen Igen határozott, kemény hangon. (Folytatjuk!
