Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1983-11-15 / 46. szám
«r „Csupán egyet kérek; Ti, akik tűléiitek ezt a kort, ne felejtsetek! Ne felejtsétek sem a jót, sem a rosszat. Türeimesen gyűjt- sétek a vallomásokat azokról, akik elestek magukért és értetek.. JÚLIUS FUCIK Gyermekkoromtöl Izgatta fantáziámat a kérdés: hogyan születnek a hősük. Hogyan lesz valaki hőssé? Első olvasói élményeimmel egyldőben fogalmazódott meg bennem, hogy az ember akkor válik hőssé, ha azt teszi, amit az adott pillanatban legjobb akarata szerint tennie kell társai, nemzete, az emberiség érdekében. És ennek a felfogásnak pontosan megfelelt Ián Nálepka százados, a szlovák nemzet hős fia, a Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújának legendás — Mindenekelőtt legjobb testvér és játszópajtás volt. Élen járt mindenben, a csinytevésben, de a tanulásban Is. Nekem, aki akkor még csak Igen aprócska legény voltam, az tetszett benne, hogy bátor, szinte vak merő volt, de soha megfontolatlan. Az Igazságérzete különösen kifinomult, nem tűrt semmilyen Igazságtalanságot. A nála nagyobb fiúkkal Is ölre ment, ha sérelem- érte. Ezt a családban Is gyakorolhatta, mert nyolcán voltunk testvérek, és — Édesapánk mondogatta gyakran: „Ha semmitek sem lenne az életben, becsületetek az legyen!“ Janó különösen tartotta magát ehhez az atyai Intelemhez. Beszélgettem volt tanítványaival és Ismerőseivel Marfkovában és Stupavában, ahol tanított. A stu- paval Vilma Breschková, Janó egykori kolléganője .mesélfe, hogy mindig védelmébe vette a saegényeket, az elnyomottakat. A kommunista párt lapját, a Pravda chudobyt járatta, és mindig szívesen kölcsönözte az embereknek. Ez akkoriban egy tanító részéről főbenjáró bűnnek számított. Jó kapcsolatok fűzték a stupavai kommunistákhoz. Többek között tornaed- ző volt a munkás testnevelési egyletben. A fiatalok különösen rajongtak érte. Elég gyakran meghurcolták a meg győződése miatt. Többször Is beidézték a bratlsfaval Iskolai tanfelügyelőségre, hogy úgymond „rendreutaslt- sák kommunista lázííás miatt.“ Egy jottányit sem engedett azonban az elveiből, és visszautasította a hatóság vádjait még annak az árán Is, hogy elbocsátották az állásából. — Már képzős korában Marxot és A HQSOK íiLLIIA HALNAK MEG Ján Nálepka kapitány A. N. Szaburovval hírű partlzánparancsnoka, a Szovjetunió Hőse, akit szintén egyik első olvasói élményemből Ismertem meg. Ha élne, még csak 71 éves, és alkalmasint nyugdíjas tanító lenne. De nem él, mert éppen negyven évvel ezelőtt, 1943. november 16-án életét áldozta a meggyőződéséért, a szabadságért. Partlzánkülönltményének az élén hős módjára, állva halt meg Ovrucs ukrán városka felszabadításáért, a fasiszta német csapatok ellen vívott harcokban. Minden bizonnyal kényelmesebb lett volna számára a szlovák állam hadseregének századosi mundúrja, és egész biztos túlélte volna a nagy világégést, mert a nácik nem bíztak a szlovák „szövetséges“ hadseregben, és Inkább csak hátországi őrszolgálatot bíztak rá. ö azonban azt a megoldást választotta, amelyet a szíve diktált, ami az adott esetben népe, nemzete és az emberiség szempontjából a legmegfelelőbb volt. Több katonájával együtt habozás nélkül átállt a szovjet partizánok oldalára, vállalva kockázatot, ezer veszélyt. De ezt talán felesleges Is részletezni, mert az élettörténetét megírták már százszor-ezerszer riportban, könyvben, és fllmvászönra vitték. Gyermekkoromban azért nem gondoltam volna, hogy egyszer majd járok a hős szülőházában, amely ma múzeum, beszélek a húgával, öccsével, Jozef Nálepka ezredessel, aki diplomáciai pályára lépett. Milyennek tűnt a testvér szemével? ő volt a harmadik legidősebb fiú. Gyakran kellett Igazságot tennie köztünk, vagy ha mások bántottak minket. Kétségkívül nehéz gyermekkor jutott neki. Nyolc gyermek egy családban még ma Is fényűzés, akkor pedig valóságos csapás volt. Különösen akkor, ha olyan szegény családba születtek, mint Mlchal Nálepkáé, a szegény sml2anyl paraszté volt, aki két ízben Is megjárta Amerikát, hogy a család kenyerét megkeresse. Valóságos csoda, és Ján Nálepka páratlan tehetségére és szorgalmára vall, hogy Ilyen körülmények között Is elvégezte a tanítóképzőt. •— Nyilván nem éltünk bőségben, de szüléink sohasem panaszkodtak. Ami tőlük tellett, mindent megadtak nekünk. Talán ezek a körülmények is hozzájárultak ahhoz, hogy korán megtanultunk megállni a saját lábunkon. Janó különösen szívős és kitartó volt a tanulásban, akárcsak mindenben. Ennek köszönhette, hogy az alapiskola elvégzése utá^ közköltségen továbbtanulhatott a polgáriban, majd a tanítóképzőben. Mindig, csodáltam a kitartását, szerintem ha paraszt marad, parasztembernek Is Ilyen becsületes marad. Igyekezett mindig mindent következetesen végezni. Életrajziról szerint már gyermekkorában saját könyvtárat rendezett be. Órákat adott a gyengébb tanulóknak, vállalt bármilyen munkát, csakhogy egy kis pénzhez jusson, és az utolsó fillérét Is könyvekre költötte. Lenint olvasta. Katonai szolgálata letöltése után éppen haladó gondolkodása miatt csapták el tanítói állásából. A hatóságok akkor egy egész sor haladó szellemű könyvet foglaltak le nála. Ezt biztosan tudom, mert a felszabadulás után visszakaptuk a hagyatékát, s e holmik jelenleg az ukrajnai Ovrucs város múzeumában vannak. Még a háború előtt gyakran mondogatta otthon és bizalmas baráti körben, hogy nekünk a Szovjetunióra kéne támaszkodnunk, akkor nem kellene féltenünk nemzeti létünkét. Nagy előszeretettel ápolta a szláv együvétartozás gondolatát. Tanltö korában a vakáció Idején kirándulásokat szervezett Jugoszláviába és Lengyelországba. Ezek után nem is csodálkoztam azon, hogy úgy cseleke dett. Emlékszem, utolsó szabadsága alatt épp eleget morfondírozott azon, hogy átálljon-e. Nem magát, hanem minket, a szüleit és a bajtársait féltette a megtorlástól. Hát Ilyen ember volt Ján Nálepka százados, a néptanítóból sarjadt nemzeti hős, akinek a sorsa önkéntelenül József Attila ismert verssorait juttatja az eszembe: „Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / tani- / tani.“ ö Is megtanított példájával bennün két arra, hogyan kell mindig, minden körülmények között emelt fővel állni és meghalni. HARANGOZÓ-kiállítás A CSALLÓKÖZI MÚZEUMBAN Aki mostanában belép a Csallőközi Múzeum klállltótermébe, színzuhatag fogadja. Színek minden árnyalatban, de nem a szelíd, lágy színek dominálnak, hanem a harsogó tónusúak. Pasztellképek, Stanislav Harangozó festőművész alkotásai. Ismerem művelt, gyakran ellátogattam a műtermébe, s ott láttam először egymá- mellett felsorakoztatva a pasztellképeit, közöttük a komáromi képeket, meg a már kész dunaszerdahelyl alkotásokat, amelyeket éppen a mosta ni kiállításra festett a művész. — örülünk a megtiszteltetésnek — hangsúlyozta a megnyitáskor Mag Gyula, a Csallóközi Múzeum igazgatója —, merthiszen nem minden festőművész vesz annyi fáradságot, hogy a kiállítás városában készít néhány képet a látogatók örömére. Stanislav Harangozó tájképfestészetére tulajdonképpen Varga Erzsébet hívta fel a figyelmemet, amikor a Hét hasábjain többek között a következőket írta: „Tájképei rendkívül lírai, emotlv, de racionálisan átgondolt ritmikus kompozíciók, amelyek nem csupán a mindennapi tájat, hanem — e tájban, e tájon keresztül — a festőművész pillanatnyi hangulatát, benyomásait Is rögzítik; poétlkussá mindenekelőtt a sajátos kolorlzáclő teszi őket. Harangozónak Itt kétségtelenül sikerül egyedi, a mai szlovák tájképfestészet egészében Is figyelemreméltó stílust teremtenie.“ Varga Erzsébet jellemzéséhez hadd fűzzem még Peter MlkloS megnyitó beszédének egyik mondatát: „... a fiatal festőművész művészi alkotőtö- rekvésének legjelentősebb motivációja ama Igyekezet, hogy aktívan vehessen részt a szlovák képzőművészet fejlesztésében, társadalmi elkötelezettségének kialakításában, és egyéni alkotó programját úgy építhesse fel, hogy az összhangban legyen azzal az Igényességgel, amely megfelel a szocialista kultúra mai Irányvonalának.“ Stanislav Harangozó a mai modern tájképfestészet képviselője. Érzéssel kutatva Ismerkedik a tájjal, céltudatosan igyekszik kifejezni a látottakat, de azon túlmenően a táj dinamikáját, a táj nyújtotta hangulatot is megragadni. Impresszív érzékeléssel, expresszív kifejezésmóddal születnek meg tájképei, különösen pasztellel festett alkotásai. Abrázolómódja nem statikus, a sejtett feszültséget, a vélt mozgást Is Igyekszik kifejezni tarka szlnkompozlclólval. Ritkán érzékeli egyszerű kéknek vagy szürkének az eget, ő hasábszerü fényhatásokat, vibrálásokat lát, és számára színesebb a környező világ, mint az átlagembernek. Ml tagadás, amikor a padlástéri műtermében egymás mellé sorakoztatva láttam alkotásait, engem Is meghökkentett a színzuhatag, a múzeum légkörében azonban sokat enyhül a tarka színek záporozása. A teremben a legnagyobb érdeklődés a dunaszerdahelyl motívumoknak szól. A véleStanislav Harangozó mények megoszlanak. Harangozö alkotásait nem mindenki nézi Varga Erzsébet szemével. A Kék Dunáról készült képen Is viliódzik a levegő, színes kocka- és hasábmozaik töIU ki az épületek közti teret. Látkép a főtérről — nevezte el alkotását a művész. Nem a megszokott és szokványos stílusban készültek ezek a képek. Harangozó az újat kereső művészek közé tartozik,'sokak szerint ez a legfőbb erőssége. Még a megnyitás előtt közvetlenül érkezett egy lelkes csoport. A helybeli rajziskola növendékei Longauer Róbert tanító vezetésével. Rajzlskplá- sok, van már kapcsolatuk a festőművészettel. Nem futólépésben járták körül a kiállítási termeket. Tanítójuk pedig magyarázott nekik. Figyelmesen hallgatták. Akaratlanul is felötlött bennem a gondolat; ilyennek kellene lennie a többi Iskola látogatásának Is. A tajzlskolások érdeklődése nem volt erőltetett. Meg is kérdeztem egyiküktől, Décsi Évától, ml tetszik nekik legjobban a kiállításon. Egy kis töprengés után ezt válaszolta; „A vlzlsízők meg a sárkány- repülők“ — és a többiek is helyeslőén bólogattak. , Fiatalok, fogékonyak a téma érdekessége iránt is, Mórocz Mariék, Szabó Adrlannék gyakrabban látnak kiállítást, de sárkányrepülőket meg szörföző sportolókat ritkábban, különösen festők vásznán. Hát ebben Is igyekszik haladni a korral Harangozó. ' — Szívesen festem a sportolókat, szeretem a mozgást. — mondta a művész. — Szívesen festem a csallóközi tájat, hiszen én Is tenyérsima alföldön születtem, Komjáton (Komjatice). Sok ilyen tárgyú képet festettem, volt már kiállításom Érsekújváréit és Komáromban Is (Nővé Zámky, Ko- márno). Már fiatalkorban elbűvölt a legkülönbözőbb színárnyalatokban pompázó távoli láthatár. Persze megszerettem a hegyeket is. Mészáros jOzsef Palégyi Lajos Dunaszerdahelyl városrész
