Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1983-10-25 / 43. szám

7

ír t

KULCSÁR TIBOR ROVATA

TAKÁCS IZABELLA:

\

NEURÓZIS

SZABÓ ROBERT:

'tombol az éjszaka sötét szobádban

SZERELMES VERS

durva ágyközön zsibbad a vállad

Ott élek agytekervényeld útjain,

hol van a szeretőd

én vagyok sejtjeid fala.

simogatná hátad

Mint vér kering-ek drága testedbenj

fehér gyűrött halom lepedőd

kábítószer vagyok, '

vánkosod súlyos agyad

de valóság!

alftít behorpad takaród nyirkos tapad

Benned él egy részem.

a nappal köd lett

egy csodás kép:

öklöd bokszkesztyű

két alak —

álmod egy neutrontöltet

te meg. én.

HAMERLiK ZSOLT:

CSENDES ÉJSZAKA

'A víz tükrén lehetett látni a hold elnyú-. ló árnyékát. A megnyúlt, hullámok habján megtört hold árnyéka, kellemes fénye körbejárta a tavat, gygngén bevilágította a környéket. A párti fűzfák megnagyobbodva vetültek a víz színére, és árnyékuk éppúgy megtört a szélcsendben, mint a holdé.

Néha belevágott a csendbe egy-egy csob- bánás, amelyet a víz törvényeit megszegő halak okoztak-. Aztán újra csend. Csak az evezők csobbanását lehetett hallani. A mesz- szirOl kémlelők láthatták a tavon az árnyékokat megtörve úszó csónakot. Szépen, csendben szelte a vizet.' - ‘

Az evezőlapát csóbbanására visszafelelt a nádas. Fantáziát keltő hangon mesélt öreg barátainak: a víznek, a holdnak, az éjszakának.

Meleg volt. Mindkettőjükön fürdőruha és semmi más. Halkan' beszéltek, ha szóltak, nem zavarták az éjszaka békés nyugalmát.— Még mindig vele jársz?

— Igen — mondta a lány. Hosszú haja csillogott a hold fényében.. Lábát a csónak szelére helyezve pihent. Szemben ült a fiúval, akinek a kezében ügyesen mozgott az evezőlapát. — Igsn, még mindig. Jő fiú.

— Mikor ismerted meg?

Nem sokkal azután, hogy hazakerültem a kórházból. Talán három hét múlva.

— Szeret?

— Igen. Nagyon.

— Te is? ' • .

— Igen. Be téged jobban szerettelek mindenkinél.

— Kár.'

— Miért?

— Nem érdemeltem meg.

— Akkor is szerettelek. Nem gondoltam arra, vajon megérdemled, vagy sem. Tulajdonképpen még most is zavarban voltam, amikor találkoztunk. így most jó, mert nem látod, hogyan pirulok el- •

— Miéri pirulsz?

— Még most is szeretlek.

— Kár.

— Ez is? Ez most miért?

' — Mert most sem érdemiem. Soha nem is fogom.

— Nem kár. Sohase bánom. Szereztél nekem néhány boldog napot.

— És utána fájdalmai is— igen.

— Nehéz szülésed volt?

— Igen. Meggondolatlan voltam. Nem voltam még érett az anyaságra.

— Ezen vesztünk össze. Akkor nem ismerted el, hogy Igazam van.

A fiú csendben evezett tovább. Fájt a mellkasa. Már többször körbecsónakázták a tavat. Szép volt amúgy az este.

— Pihenni jöttél most ide? — kérdezte egy idő után a fiú, megtörve a rájuk nehezedő emlékezés vezérfonalát.

— Igen — mondta halkan a lány.

— És „0“?

— Egyedül akartam jönni. Komolyan pihenni akarok. Sok volt ez nekem. Sokat szenvedtem az elmúlt hónapokban.

— Miattam.

— Is. A gyereket viszont én akartam megtartani. Különben ... kisfiú volt...

A fiú kihúzta a csónakot a partra. Vállára vette az evezőt, és elindultak. A búcsúzáskor reszketett a teste.

— Kösz, hogy mindent elmondtál. És ne haragudj a sok fájdalomért.' Nem tudtam, hogy ez lesz belőle — mondta meghatottan, és búc.súzásra nyújtotta a kezét. — Pedig most hogy tudnám szeretni azt a kisfiút...I

Rosa-SInends; £desanyja három versnek nevezett írását más lapnak küldje el. Lapank a fiatalok lapja, rovatunk Is a kezdd tollforgatók- nak biztosit fórumot. Édesanyjá minden valószínűség szerint nem tartozhat a tizenévesek, de még a huszonévesek korosztályába sem.

K. l.: Mai mese c. írása eléggé ellentmond a elmének. Diáktörténetei valószínűleg valós eseményeket rögzítenek, de nem túl érdekesek. A fogadás c. írása egy leendő elbeszélés alapjául szolgálhat, mostani formájában azonban kidolgozatlan.

Napkelte: „Már elég régen foglalkozom írással, rimfaragással“ — írja. Beküldött próbálkozásai bizony Inkább csak az utóbb! csoportba sorolhatók. Egy-egy rím kedvéért nem szabad erőszakot vennie a nyelv -törvényein. Verstani felkészültsége hiányos. Ha' folytatni szeretné az írást, pótolnia kell ezeket a hiányos: Ságokat.

K. K.: Küldje el a képeiről készült fényképeket, kérésére csak azután válaszolhatunk.

Árva lány: Levelében ugyan nem közölte az életkorát, de verseiből ítélve még nagyon fiatal („Ml lesz, ha egyszer felnövök?“). Versel korának megfelelően kezdetlegesek. Később jelentkezzen.

L. 1.: Beküldött írása jól megfogalmazott történet. A cselekmény magva ma már eléggé valószínűtlennek tűnik. Az elbeszélés közlésére azért sem vállalkozhatunk, mert a terjedelme meghaladja a rovatunkban közölt írásokét. Küldjön fljabbakatl

Balatun 79; rtnvallnmá«szerű írását érdeklődéssel olvastuk. További ..rejtCzködésl szándékát“, Illetve környezete várható magatartását enyhén szólva furcsának és érthetetlennek tartjuk. Lehetséges lenne, hogy az írást valaki kl- gúnyolnl, megmosolyogni való haszontalan Időtöltésnek tartsa? Ettől függetlenül kérésének természetesen továbbra Is eleget teszünk.

Palócföld: írását alkalomadtán közöljük.

K. I.: Mindhárom írása érdekes, figyelemreméltó próbálkozás. Jellemző vonásuk, hogy általában tragikus eseményeket dolgoz tel mindegyekben. A dicsőség c. elbeszélésében többféle stílus keveredik. Ha az életnek már nincs értelme c. szerkezeti szempontból széteső. Leginkább A végtelen szabadság c. írása tetszett, annak ellenére, hogy ebben a formájában kissé befejezetlen. Érdemes tovább próbálkoznia, várjuk újabb jelentkezését.

Csoki: A múlt című próbálkozása eléggé szokványos téma, a reménytelen szerelem megírása. Ebben a formájában azonban nem több egy leendő elbeszélés cselekményvázlatánál.

T. J.: írása ügyes lélekrajz, nemsokára közöljük.

T. A.: Sikeres bemutatkozása óta nem tudtuk mire vélni hosszú hallgatá,sát. Örömmel tapasztaljuk, hogy a néhány hónap alatt nem tétlenkedett. Mindkét elbeszélése tetszett, közöljük. Rovatunkból a műit hónapban — anyagtorJó- dás miatt — a tördelésnél sajnálatosan épp az önnek szóló szerkesztői üzenet maradt ki.

Névtelen cstltag. Szerelem a halál árnyékában c. elbeszélését dolgozza átl A történet így, ebben a formában szentimentális. Eddigi írásai közül az első volt a legjobbl

Rovatunkban az utolsó három év folyamán mintegy száz fiatal, kezdő tollforgató írásaival találkozhattak olvasóink. Sokan megelégedtek az első közlés lehetőségével, mások megrekedtek a fejlődésben. Néhányan közülük viszont rendszeresen jelentkeznek alkotásaikkal, egyeseknek már más lapokban Is megjelent egy-egy írsuk: Tehetségüktől, szorgalmuktól, kitartásuktól függ további pályafutásuk. Ettől a számunktól kezdve azzal a szándékkal mutatjuk be néhányukat olvasóinknak, hogy ezzel is segítsük további útjukat.

jA szerkesztőség f,- „ ’s*. 4 *

I960, június 12-én születtem Szódón ((Svodov). Iskolai végzettségem alapfokú. A párkányi (Stúrovoj papír- és celiu- lózgyárban dolgozom mint darukezelő. Első írásom 1979-ben jelent meg az Of Ifjúságban, az utóbbi három évben rendszeresen jelennek meg írásaim a lap Oj Hajtások rovatában. Az idén az Oj Szó és a Nő is közölte egy-egy elbeszélésemet.

^ ebre dugott kézzel, tétován topo- • rogtam a kihalt autóbuszállomáson.

Késő őszi, réveteg este volt. Fejem fölött a vlflanypóznák közé feszített vezetéket lassan végigülték a csönd madarai. Csőrükben tartva a ködös őszi est hangulatának jogarát, mozdulatlanul, figyelő szemmel ^várakoztak. Képzeletem megajándékozott * az élménnyel, hogy láthattam őket, de jelenlétüket lelkem egészével anélkül is jól érzékeltem volna. Tudtam, hogy az éjszaka küszöbén kibontják roppant szárnyaikat, a házak fölé emelkedneít, és szélesen ívelő, lassú keringéssel hajnalig szálldosnak az alvó város fölött. Talán az álmaink nyugalmát őrzik, talán csak a csöndet.

Lusta szél botorkált a ködben. Lehelete a Duna-parti kisvárosra oly jellemző enyhe folyó- ás mocsárillatot árasztotta. A sötétség kéjes egybeolvadással borult a ködre, s

GÁSPÁR MÁRIA:

amelyeket csak a te szavaiddal együtt vágyók képes megérteni és tudomásul venni. Egyetlen nagy beszélgetés a mi kapcsolatunk. A szavak láncai kötnek össze bennünket. És ezen kívül... Megszoktalak már magamban, de ha távol vagy, egy idő után makacs szótlanságba merülsz bennem, s a gondolatok feldolgozatlanul raktározódnak az emlékezetemben.

Általában nyugtalanít és nyomaszt a távol- léted. A múltkoriban, belefáradva az értei metlen rohanásba, önmagam és másbk általi túlhajszoltságomba, elhatároztam, hogy megkeresem a nyugatraamat. Mániákus módjára kutattam utána. Nem írtam levelet sen kinek, a telefont teljesen kiiktattam az éle temböl, nem üzentem senkinek, és nem reagáltam a hozzám érkezett információkra ... Hetekig zárt ajtók mögött éltem, ingázásomat kizárólag a munkahelyem s az otthoHA MEGÉRKEZIK TAMAS

a’ helyi járat egyre késett. Végül gyalogosan Indultam el hazafelé. Sietve szeltem át a köd sűrű, kormos felhőit, az utam hazáig mégis valótlanul hosszúnak tűnt. Rólad gondolkodtam, Tamás, meg arról, hogy holnap délután megérkezel, hiszen megígérted. Közel hatszáz kilométer és két hosszú hónap nyújtózott azóta közénk, de kífürkészhe.tet- lenebb volt a me.sszeség, amelyben a holnapi nap lebegett előttem. Bár a legnagyobb rendben tudtam magam körül mindent, aggodalommal töltött el hitem a véletlenek szeszélyeiben, amelyek bárraikór a feje tetejére állíthatják utunkon a rendet. Vajon mihez kezdesz hirtelen kétségeiddel e számodra Idegen város vasútállomásán, ha nem várhatok rád? Ha hasztalanul keresel, mert elrejtőzöm előled... Magadra- maradsz az emlékeiddel. Ember vagyok én is: bármely percben tévedhetek, bűnt követhatek el, lehetek naiv vagy ostoba ... Mit, tudhatunk előre? S vajon én mire gondolok majd, ha valami történik veled, ha valami feltartóztat, és nem érkezhetsz meg? A csalódás gyámoltalanná tesz az emlékezésben. Mivel bizonyltom be magamnak, hogy az ígéret valóban elhangzott, és nemcsak illúzió volt az érkezésed? ... Nemrégen megkérdeztem az egyik Ismerősömtől, hogy miért vásárol személyautót, ha úgyis - mindig gyalog jár. Zavart vállrándítással felelt: várok valamire, hogy valahová majd mennem kell..., hogy valami történik... De múlnak az évek, és nem történik semmi, s nekem nem kell mennem sehová ... Lehet, hogy őhozzá hasonlítom majd magamat?

' Burokba zárt a köd és a sötétség. Csak a cipóm kopogása ütögette tompán a burok rugalmas falát... Honnan jutottak eszembe a csönd láthatatlan madarai, s honnan az Ismerősöm, aki személyautót vásárolt, mert... Honnan, miért a régi olvasmány- élményem, az istent kísértő Munkácsy emléke, a festözsenlé, akinek a lelke mélyén darabokra tört a világ, de megrázta magát, s a tört részek megannyi egész csodaként bukkantak elő ujjal nyomán? Miről jutott eszembe a vlllámsújtotta vén szomorúfűz, a város egykori legszebb ékessége?... És Zénó, a néhai munkatársam, aki saját acélszívéből kovácsolt maga köré erős rácsokat, úgy vigyorgott gonoszul a világra, vagy epénél is keserűbb arcot öltve, megvető pillantásokat küldött a közelébe kerülő emberek felé. Notorikus alkoholista volt.-Néhány hónappal ezelőtt, ismerősei- legnagyobb ámulatára váratlanul felakasztotta magát. Életében Iszonyúan gyűlöltem öt, mégis fenemód lesújtott a halála... Azt hiszem, képtelen volt kimutatni a szeretetét. Jól ismertem öt. Mindig azokat az embereket bántotta a legjobban, akiket a legtöbb oka lett volna szeretni...

Apró történeteket, élményeket gyűjtögetek neked. Tamás, hiszen szegényebbek lennénk, ha minduntalan csak önmagunkkal foglalkoznánk. Mindenről szólni akarok neked, ami hat rám, s ami velem együtt másokat is érint.»! Tudod, vannak dolgok.

nora közötti távolságra korlátoztam. Amikor azt hittem, hogy végre sikerült elérnem a célomat, egyszerre valami megbolydult körülöttem ... Váratlanul erőszakos látogatók kezdtek ostromolni.' Régi ismerősök léptek elém a felejtés homályából... A barátnőim, akiknek hőnapokig nem jutott eszükbe, hogy felkeressenek, most felháborodva szórták rám megrovásaikat, miszerint elhanyagoltam őket. Idegenek törtek a nyugalmamra kicsinyes problémákkal... Meghívá.sokat kaptam — ez korábban csak'elvétve fordiiH elő — esküvőre, színházba, felejthetetlen élményeket Ígérő kirándulásokra, baráti ösz- szejövetelekre ... .Végül Is megadtam magam, s jókat derültem a saját együgyüsége- men, mert rá kellett jönnöm, hogy értelmetlen, csaknem lehetetlen. dologra vállalkoztam. A nynigalom viszonylagos és sohasem teljes.

Amíg ügyes-bajos dolgaim érdekében a várost jártam, albérleti szobámban oly Iszonyúan besürűsödött a csönd, hogy úgy éreztem, ha nem tárom rögtön szélesre az ablakot, szétfeszíti menten a falakat... Aztán bekapcsoltam a rádiót. A bemondó a modern fünyírógépek egyszerű üzemeltetéséről és karbantartásáról beszélt. Nem tudom, ki ö, s miért választotta éppen ezt a szakmát. Válóban ez a foglalkozása, vagy csak másodállásként vállal Időnként felolvasást? Semmit sem tudtam róla, s különös- . képpen a fűnyírás sem érdekelt, de talán sohasem hallgattam még emberi hangot ahhoz fogható hálával, figyelemmel és megbecsüléssel ... Talán elmúlt depresszióm, beteges bezárkőzottságom csökevénye volt e szpmjas rádióhallgatás?

Másnap reggel egykedvűen készültem a csömör napjaira, hiszen már éreztem közelgő lépteik súlyát a lelkemen. 0, Igen, rnár nagyon jól ismerem öketi Süketnéma összeesküvők. Vajúdásukat cipelve, ráérősen baktatnak majd tova életem elnéptelenedett, keskeny kis ösivényén. Ablaktalan, vajszínű tűzfalat raknak az emlékezetem-- be, hogy el ne feledhessem őket.

Egy pillanat alatt, tisztán és tagadhatatlanul megértettem, hogy egy belső kényszer ripacsa vagyok. Rám tört a hirtelen felismerés, s döbbenetem tehetetlen dühbe csapott át megalázó helyzetem miatt. Semmi szükségem rád. Tamás. Ha megérkezel, ezt rögtön el is mondom neked, hiszen most ez a legtöbb, amit a nyugalomért tehetek... S az, ígéretem ...? Vajon voItak-e egyáltalán? ' Legyek bár önző, mentségemr-e szolgál, hogy nem téged akartalak félrevezetni, ezerszer Inkább önmagamat. Lám, ez utóbbi nem sikerült!

A belföldi gyors visítva fékezett, amikor a peronra értem. Fáradt arcú, Ismeretlen utazókat hozott, akik elöreszegezett fejjel, közönyös tekintettel az autóbuszállomás felé özönlöttek. Nyomukban hamar elcsendesedett a peron, s az egész vasútállomás.

Rövid, hiábavaló szemlélődés után megkönnyebbülve Indultam ütánuk»