Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1983-10-25 / 43. szám

7 ír t KULCSÁR TIBOR ROVATA TAKÁCS IZABELLA: \ NEURÓZIS SZABÓ ROBERT: 'tombol az éjszaka sötét szobádban SZERELMES VERS durva ágyközön zsibbad a vállad Ott élek agytekervényeld útjain, hol van a szeretőd én vagyok sejtjeid fala. simogatná hátad Mint vér kering-ek drága testedbenj fehér gyűrött halom lepedőd kábítószer vagyok, ' vánkosod súlyos agyad de valóság! alftít behorpad takaród nyirkos tapad Benned él egy részem. a nappal köd lett egy csodás kép: öklöd bokszkesztyű két alak — álmod egy neutrontöltet te meg. én. HAMERLiK ZSOLT: CSENDES ÉJSZAKA 'A víz tükrén lehetett látni a hold elnyú-. ló árnyékát. A megnyúlt, hullámok habján megtört hold árnyéka, kellemes fénye kör­bejárta a tavat, gygngén bevilágította a kör­nyéket. A párti fűzfák megnagyobbodva ve­tültek a víz színére, és árnyékuk éppúgy megtört a szélcsendben, mint a holdé. Néha belevágott a csendbe egy-egy csob- bánás, amelyet a víz törvényeit megszegő halak okoztak-. Aztán újra csend. Csak az evezők csobbanását lehetett hallani. A mesz- szirOl kémlelők láthatták a tavon az árnyé­kokat megtörve úszó csónakot. Szépen, csendben szelte a vizet.' - ‘ Az evezőlapát csóbbanására visszafelelt a nádas. Fantáziát keltő hangon mesélt öreg barátainak: a víznek, a holdnak, az éjszaká­nak. Meleg volt. Mindkettőjükön fürdőruha és semmi más. Halkan' beszéltek, ha szóltak, nem zavarták az éjszaka békés nyugalmát.­— Még mindig vele jársz? — Igen — mondta a lány. Hosszú haja csillogott a hold fényében.. Lábát a csónak szelére helyezve pihent. Szemben ült a fiú­val, akinek a kezében ügyesen mozgott az evezőlapát. — Igsn, még mindig. Jő fiú. — Mikor ismerted meg? Nem sokkal azután, hogy hazakerültem a kórházból. Talán három hét múlva. — Szeret? — Igen. Nagyon. — Te is? ' • . — Igen. Be téged jobban szerettelek min­denkinél. — Kár.' — Miért? — Nem érdemeltem meg. — Akkor is szerettelek. Nem gondoltam arra, vajon megérdemled, vagy sem. Tulaj­donképpen még most is zavarban voltam, amikor találkoztunk. így most jó, mert nem látod, hogyan pirulok el- • — Miéri pirulsz? — Még most is szeretlek. — Kár. — Ez is? Ez most miért? ' — Mert most sem érdemiem. Soha nem is fogom. — Nem kár. Sohase bánom. Szereztél ne­kem néhány boldog napot. — És utána fájdalmai is­— igen. — Nehéz szülésed volt? — Igen. Meggondolatlan voltam. Nem voltam még érett az anyaságra. — Ezen vesztünk össze. Akkor nem is­merted el, hogy Igazam van. A fiú csendben evezett tovább. Fájt a mellkasa. Már többször körbecsónakázták a tavat. Szép volt amúgy az este. — Pihenni jöttél most ide? — kérdezte egy idő után a fiú, megtörve a rájuk nehe­zedő emlékezés vezérfonalát. — Igen — mondta halkan a lány. — És „0“? — Egyedül akartam jönni. Komolyan pi­henni akarok. Sok volt ez nekem. Sokat szenvedtem az elmúlt hónapokban. — Miattam. — Is. A gyereket viszont én akartam meg­tartani. Különben ... kisfiú volt... A fiú kihúzta a csónakot a partra. Vál­lára vette az evezőt, és elindultak. A bú­csúzáskor reszketett a teste. — Kösz, hogy mindent elmondtál. És ne haragudj a sok fájdalomért.' Nem tudtam, hogy ez lesz belőle — mondta meghatottan, és búc.súzásra nyújtotta a kezét. — Pedig most hogy tudnám szeretni azt a kisfiút...I Rosa-SInends; £desanyja három versnek ne­vezett írását más lapnak küldje el. Lapank a fiatalok lapja, rovatunk Is a kezdd tollforgatók- nak biztosit fórumot. Édesanyjá minden való­színűség szerint nem tartozhat a tizenévesek, de még a huszonévesek korosztályába sem. K. l.: Mai mese c. írása eléggé ellentmond a elmének. Diáktörténetei valószínűleg valós eseményeket rögzítenek, de nem túl érdekesek. A fogadás c. írása egy leendő elbeszélés alap­jául szolgálhat, mostani formájában azonban kidolgozatlan. Napkelte: „Már elég régen foglalkozom írás­sal, rimfaragással“ — írja. Beküldött próbál­kozásai bizony Inkább csak az utóbb! csoport­ba sorolhatók. Egy-egy rím kedvéért nem sza­bad erőszakot vennie a nyelv -törvényein. Vers­tani felkészültsége hiányos. Ha' folytatni sze­retné az írást, pótolnia kell ezeket a hiányos: Ságokat. K. K.: Küldje el a képeiről készült fényké­peket, kérésére csak azután válaszolhatunk. Árva lány: Levelében ugyan nem közölte az életkorát, de verseiből ítélve még nagyon fia­tal („Ml lesz, ha egyszer felnövök?“). Versel korának megfelelően kezdetlegesek. Később je­lentkezzen. L. 1.: Beküldött írása jól megfogalmazott tör­ténet. A cselekmény magva ma már eléggé va­lószínűtlennek tűnik. Az elbeszélés közlésére azért sem vállalkozhatunk, mert a terjedelme meghaladja a rovatunkban közölt írásokét. Küldjön fljabbakatl Balatun 79; rtnvallnmá«szerű írását érdeklő­déssel olvastuk. További ..rejtCzködésl szándé­kát“, Illetve környezete várható magatartását enyhén szólva furcsának és érthetetlennek tart­juk. Lehetséges lenne, hogy az írást valaki kl- gúnyolnl, megmosolyogni való haszontalan Idő­töltésnek tartsa? Ettől függetlenül kérésének természetesen továbbra Is eleget teszünk. Palócföld: írását alkalomadtán közöljük. K. I.: Mindhárom írása érdekes, figyelemre­méltó próbálkozás. Jellemző vonásuk, hogy ál­talában tragikus eseményeket dolgoz tel mind­egyekben. A dicsőség c. elbeszélésében többféle stílus keveredik. Ha az életnek már nincs ér­telme c. szerkezeti szempontból széteső. Leg­inkább A végtelen szabadság c. írása tetszett, annak ellenére, hogy ebben a formájában kis­sé befejezetlen. Érdemes tovább próbálkoznia, várjuk újabb jelentkezését. Csoki: A múlt című próbálkozása eléggé szok­ványos téma, a reménytelen szerelem megírá­sa. Ebben a formájában azonban nem több egy leendő elbeszélés cselekményvázlatánál. T. J.: írása ügyes lélekrajz, nemsokára kö­zöljük. T. A.: Sikeres bemutatkozása óta nem tudtuk mire vélni hosszú hallgatá,sát. Örömmel tapasz­taljuk, hogy a néhány hónap alatt nem tétlen­kedett. Mindkét elbeszélése tetszett, közöljük. Rovatunkból a műit hónapban — anyagtorJó- dás miatt — a tördelésnél sajnálatosan épp az önnek szóló szerkesztői üzenet maradt ki. Névtelen cstltag. Szerelem a halál árnyéká­ban c. elbeszélését dolgozza átl A történet így, ebben a formában szentimentális. Eddigi írá­sai közül az első volt a legjobbl Rovatunkban az utolsó három év folyamán mintegy száz fiatal, kezdő tollfor­gató írásaival találkozhattak olvasóink. Sokan megelégedtek az első közlés le­hetőségével, mások megrekedtek a fejlődésben. Néhányan közülük viszont rendszeresen jelentkeznek alkotásaikkal, egyeseknek már más lapokban Is megjelent egy-egy írsuk: Tehetségüktől, szorgalmuktól, kitartásuktól függ to­vábbi pályafutásuk. Ettől a számunktól kezdve azzal a szándékkal mutatjuk be néhányukat olvasóinknak, hogy ezzel is segítsük további útjukat. jA szerkesztőség f,- „ ’s*. 4 * I960, június 12-én születtem Szódón ((Svodov). Iskolai végzettségem alapfokú. A párkányi (Stúrovoj papír- és celiu- lózgyárban dolgozom mint darukezelő. Első írásom 1979-ben jelent meg az Of Ifjúságban, az utóbbi három évben rend­szeresen jelennek meg írásaim a lap Oj Hajtások rovatában. Az idén az Oj Szó és a Nő is közölte egy-egy elbeszélése­met. ^ ebre dugott kézzel, tétován topo- • rogtam a kihalt autóbuszállomáson. Késő őszi, réveteg este volt. Fejem fölött a vlflanypóznák közé feszített vezeté­ket lassan végigülték a csönd madarai. Cső­rükben tartva a ködös őszi est hangulatának jogarát, mozdulatlanul, figyelő szemmel ^vá­rakoztak. Képzeletem megajándékozott * az élménnyel, hogy láthattam őket, de jelen­létüket lelkem egészével anélkül is jól ér­zékeltem volna. Tudtam, hogy az éjszaka küszöbén kibontják roppant szárnyaikat, a házak fölé emelkedneít, és szélesen ívelő, lassú keringéssel hajnalig szálldosnak az al­vó város fölött. Talán az álmaink nyugal­mát őrzik, talán csak a csöndet. Lusta szél botorkált a ködben. Lehelete a Duna-parti kisvárosra oly jellemző enyhe folyó- ás mocsárillatot árasztotta. A sötét­ség kéjes egybeolvadással borult a ködre, s GÁSPÁR MÁRIA: amelyeket csak a te szavaiddal együtt vá­gyók képes megérteni és tudomásul venni. Egyetlen nagy beszélgetés a mi kapcsola­tunk. A szavak láncai kötnek össze ben­nünket. És ezen kívül... Megszoktalak már magamban, de ha távol vagy, egy idő után makacs szótlanságba merülsz bennem, s a gondolatok feldolgozatlanul raktározódnak az emlékezetemben. Általában nyugtalanít és nyomaszt a távol- léted. A múltkoriban, belefáradva az értei metlen rohanásba, önmagam és másbk ál­tali túlhajszoltságomba, elhatároztam, hogy megkeresem a nyugatraamat. Mániákus mód­jára kutattam utána. Nem írtam levelet sen kinek, a telefont teljesen kiiktattam az éle temböl, nem üzentem senkinek, és nem rea­gáltam a hozzám érkezett információkra ... Hetekig zárt ajtók mögött éltem, ingázáso­mat kizárólag a munkahelyem s az ottho­HA MEGÉRKEZIK TAMAS a’ helyi járat egyre késett. Végül gyalogo­san Indultam el hazafelé. Sietve szeltem át a köd sűrű, kormos felhőit, az utam hazáig mégis valótlanul hosszúnak tűnt. Rólad gon­dolkodtam, Tamás, meg arról, hogy holnap délután megérkezel, hiszen megígérted. Kö­zel hatszáz kilométer és két hosszú hónap nyújtózott azóta közénk, de kífürkészhe.tet- lenebb volt a me.sszeség, amelyben a holna­pi nap lebegett előttem. Bár a legnagyobb rendben tudtam magam körül mindent, ag­godalommal töltött el hitem a véletlenek szeszélyeiben, amelyek bárraikór a feje te­tejére állíthatják utunkon a rendet. Vajon mihez kezdesz hirtelen kétségeiddel e szá­modra Idegen város vasútállomásán, ha nem várhatok rád? Ha hasztalanul keresel, mert elrejtőzöm előled... Magadra- maradsz az emlékeiddel. Ember vagyok én is: bármely percben tévedhetek, bűnt követhatek el, le­hetek naiv vagy ostoba ... Mit, tudhatunk előre? S vajon én mire gondolok majd, ha valami történik veled, ha valami feltartóz­tat, és nem érkezhetsz meg? A csalódás gyámoltalanná tesz az emlékezésben. Mivel bizonyltom be magamnak, hogy az ígéret valóban elhangzott, és nemcsak illúzió volt az érkezésed? ... Nemrégen megkérdeztem az egyik Ismerősömtől, hogy miért vásárol személyautót, ha úgyis - mindig gyalog jár. Zavart vállrándítással felelt: várok valami­re, hogy valahová majd mennem kell..., hogy valami történik... De múlnak az évek, és nem történik semmi, s nekem nem kell mennem sehová ... Lehet, hogy őhozzá ha­sonlítom majd magamat? ' Burokba zárt a köd és a sötétség. Csak a cipóm kopogása ütögette tompán a burok rugalmas falát... Honnan jutottak eszem­be a csönd láthatatlan madarai, s honnan az Ismerősöm, aki személyautót vásárolt, mert... Honnan, miért a régi olvasmány- élményem, az istent kísértő Munkácsy em­léke, a festözsenlé, akinek a lelke mélyén darabokra tört a világ, de megrázta magát, s a tört részek megannyi egész csodaként bukkantak elő ujjal nyomán? Miről jutott eszembe a vlllámsújtotta vén szomorúfűz, a város egykori legszebb ékessége?... És Zénó, a néhai munkatársam, aki saját acél­szívéből kovácsolt maga köré erős rácso­kat, úgy vigyorgott gonoszul a világra, vagy epénél is keserűbb arcot öltve, megvető pil­lantásokat küldött a közelébe kerülő embe­rek felé. Notorikus alkoholista volt.-Néhány hónappal ezelőtt, ismerősei- legnagyobb ámu­latára váratlanul felakasztotta magát. Éle­tében Iszonyúan gyűlöltem öt, mégis fenemód lesújtott a halála... Azt hiszem, képtelen volt kimutatni a szeretetét. Jól ismertem öt. Mindig azokat az embereket bántotta a legjobban, akiket a legtöbb oka lett volna szeretni... Apró történeteket, élményeket gyűjtöge­tek neked. Tamás, hiszen szegényebbek len­nénk, ha minduntalan csak önmagunkkal foglalkoznánk. Mindenről szólni akarok ne­ked, ami hat rám, s ami velem együtt má­sokat is érint.»! Tudod, vannak dolgok. nora közötti távolságra korlátoztam. Amikor azt hittem, hogy végre sikerült elérnem a célomat, egyszerre valami megbolydult kö­rülöttem ... Váratlanul erőszakos látogatók kezdtek ostromolni.' Régi ismerősök léptek elém a felejtés homályából... A barátnőim, akiknek hőnapokig nem jutott eszükbe, hogy felkeressenek, most felháborodva szórták rám megrovásaikat, miszerint elhanyagol­tam őket. Idegenek törtek a nyugalmamra kicsinyes problémákkal... Meghívá.sokat kaptam — ez korábban csak'elvétve fordiiH elő — esküvőre, színházba, felejthetetlen él­ményeket Ígérő kirándulásokra, baráti ösz- szejövetelekre ... .Végül Is megadtam ma­gam, s jókat derültem a saját együgyüsége- men, mert rá kellett jönnöm, hogy értelmet­len, csaknem lehetetlen. dologra vállalkoz­tam. A nynigalom viszonylagos és sohasem teljes. Amíg ügyes-bajos dolgaim érdekében a várost jártam, albérleti szobámban oly Iszo­nyúan besürűsödött a csönd, hogy úgy érez­tem, ha nem tárom rögtön szélesre az ab­lakot, szétfeszíti menten a falakat... Az­tán bekapcsoltam a rádiót. A bemondó a modern fünyírógépek egyszerű üzemelteté­séről és karbantartásáról beszélt. Nem tu­dom, ki ö, s miért választotta éppen ezt a szakmát. Válóban ez a foglalkozása, vagy csak másodállásként vállal Időnként felol­vasást? Semmit sem tudtam róla, s különös- . képpen a fűnyírás sem érdekelt, de talán sohasem hallgattam még emberi hangot ah­hoz fogható hálával, figyelemmel és meg­becsüléssel ... Talán elmúlt depresszióm, beteges bezárkőzottságom csökevénye volt e szpmjas rádióhallgatás? Másnap reggel egykedvűen készültem a csömör napjaira, hiszen már éreztem kö­zelgő lépteik súlyát a lelkemen. 0, Igen, rnár nagyon jól ismerem öketi Süketnéma összeesküvők. Vajúdásukat cipelve, ráérő­sen baktatnak majd tova életem elnéptele­nedett, keskeny kis ösivényén. Ablaktalan, vajszínű tűzfalat raknak az emlékezetem-- be, hogy el ne feledhessem őket. Egy pillanat alatt, tisztán és tagadhatat­lanul megértettem, hogy egy belső kény­szer ripacsa vagyok. Rám tört a hirtelen felismerés, s döbbenetem tehetetlen dühbe csapott át megalázó helyzetem miatt. Sem­mi szükségem rád. Tamás. Ha megérkezel, ezt rögtön el is mondom neked, hiszen most ez a legtöbb, amit a nyugalomért tehetek... S az, ígéretem ...? Vajon voItak-e egyálta­lán? ' Legyek bár önző, mentségemr-e szol­gál, hogy nem téged akartalak félrevezet­ni, ezerszer Inkább önmagamat. Lám, ez utóbbi nem sikerült! A belföldi gyors visítva fékezett, amikor a peronra értem. Fáradt arcú, Ismeretlen utazókat hozott, akik elöreszegezett fejjel, közönyös tekintettel az autóbuszállomás fe­lé özönlöttek. Nyomukban hamar elcsende­sedett a peron, s az egész vasútállomás. Rövid, hiábavaló szemlélődés után meg­könnyebbülve Indultam ütánuk»

Next

/
Thumbnails
Contents