Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-20 / 38. szám
4 IM T eljesen reménytelen vállalkozásnak tűnt Robit a délutáni órákban otthon keresni. Körbe kellett volna járni a környék falvait, majorjait és ki tudja még mit, hogy megtaláljuk. — Reggel nagyobbak lesznek az esélyeink — mondta a zászlós. — De korán kell Indulnunk, mert úgy tudom, néhány hete már rendesen dolgozik. Csak ki tudja, meddig, mert nemigen bírja ki soká egy helyen. Reggel négykor indultunk Ro- biék falujába. A zászlósnak mindenben igaza volt. Este hiába kerestük volna, mert valamikor k.É* sö éjszaka jött haza, de azért készült a munkába indulásra. — Nem csináltam semmit, miért zaklatnak? —■ kérdezte, s közben olyan furcsán nézett ránk, hogy azt leírni sem lehet. i Biztos vagy benne, Robi, hogy ok nélkül keresünk? —- kérdezte az ügyeletes rendőrtiszt, aki velem tartott. — A mfíttkori ügyet sem tisztáztuk még teljesen. Lehet, hogy most az egyszer valóban nem voltál benne a buliban, de mér annyit összehazudoztál nekünk, hogy jobban utána kell néznünk az állításaidnak. Amíg a fiú felöltözött, hogy vádoltam magamban, miközben egykedvűen leült az egyik üres székre, és a semmibe bámult — Hány éves vagy, Robi? — Kilenc nap múlva leszek tizenhat. — Mit gondolsz, miért akarok beszélni veled? — Mert nincs más dolga. Biztosan azért fizetik, hogy hajnalban, munkába indulás előtt zaklassa az embereket. — Először tettem ilyet, de téged az utóbbi három évben nem először hoztak be ide, s úgy tudom, hogy soha sem ok nélkül. Ogy láttam, kicsit meglepte a válasz. Fészkel ődni kezdett a széken, maid mint egy jámbor bárány, a mellettünk ülő zászlósra emelte tekintetét. — Pista báty’, mondja meg neki, hogy velem már semmi bajuk! A legutóbbi esetnél megígértem, hogy akár a nevem is elfelejthetik, nem lesz szükségük rá. — Ennek még csak egy hónapja, s tíz napja sincs, hogy megtörtént az az ügy, amelyikben a- laposan gyanúsítható vagy — mohdta olyan higgadtan a rendőrzászlós, hogy a fiú teljesen elvesztette eddig tökéletesnek látszó önbizalmát. nyilvántartóban. A rendőröket keresztnevükön szólítja, őt is mindenki ismeri a rendőrkapitányságon, de azért azt hiszi, hogy ő a világ legártatlanabb fiúcskája. Pontosan tudja, hogy csak azért nem került még börtönbe, mert kiskorú. A nevelőintézetet is megúszta valahogy. Csak azt nem érzi, szűkül a kör, lassan nagykorú lesz. ígérgetésen kívül még semmivel sem bizonyította, hogy nem válik belőle felnőtt fejjel is bűnöző. Egyenesen zaklatásnak veszi, ha éppen ebben akarják megakadályozni. — Robi, most dolgozol, de még sohasem bírtad ki sehol sem egy- -két hétnél tovább. Mi lesz így veled, mit gondolsz? — Semmi. A mostani munkám tetszik. Jól is keresek, miért hagynám ott? — Jó tanuló voltál. Miért nem akartál szakmát tanulni? — Mert a haverok sem mentek semmilyen Iskolába. — Az előbb azt mondtad, hogy mindig belekényszerítettek valamibe, most meg példaképül állítod őket magad elé? Érezte, hogy rengeteg ellentmondás van állításaiban, és érezte azt is, hogy most az egyszer rószROBI, a NAGY színész lünk jöjjön á körzeti rendőrkapitányságra, néhány szót váltottam a szülőkkel. Ogy tűnt, egyedül csak az apával lehet érdemlegesen beszélni. A többiek, főleg a testvérek csak rikácsoltak, hogy hagyjuk békén Robit, mert ő ártatlan, mindig mások viszik bele a bajbá. Robi a környék legnagyobb színésze >— mondta nem kis iróniával a kísérőm kint az utcán. —i Az Iskolában a legeszesebbek közé tartozott, persze csak akkor, ha éppen nem iskolakerülésben lelte az örömét. Most meg lépten- -nyomon el akarja velünk hitetni, hogy nem beszámítható. Soha nem vall be semmit, míg a legkisebb reményét érzi, hogy egérutat nyerhet. De azért így is sok van már a rovásán, a nyilvántartási lapján. Robi nem váratott sokáig ma- igéra. Amikor megjelent édesapja kíséretében a kapuban, meglepett, milyen jó külsejű srác. Egész úton csend ült az autóban. Arckifejezése annyira semmitmondó volt, hogy szinte zavart. A rendőrkapitányságon is csak halvány jelét láttam rajta az izgalomnak. No, ebből a fiúból még harapólUusztrációs kép fogóval sem húzok ki semmit, goní—i Jól van, kérdezzenekl De azt előre megmondhatom, hogy arról a múltkori ügyről csak annyit tudok, amennyit maguk elmondtak nekem. — Ez az ügy nem nagyon érdekel, majd a bíróság megállapítja, ártatlan vagy-e vagy sem. Beszéljünk a régiekről! — Nemigen emlékszem rájuk. A fene tudja, de az utóbbi időben valami nincs rendben a fejemben. Azt is elfelejtem, amit pár órával előbb mondtam. — A régi nóta! — jegyezte meg a zászlós. — Te, Robi, téged nem hiába csúfolnak Cukros Rpblnak. Te valóban olyan rafinált vagy, mint a cukor. — Miért mond ilyet, Pista báty’? Én mindig az Igazat mondom maguknak. Hát nem elmondtam azt is, hogy a Fercsl hívott ki a majorba, amikor búzát akartak lopni. Én azt sem tudtam, minek visznek magukkal, mert azt mondták: várjak a major szélén, és füttyentsek, ha valaki jönne. ^ Tudnod kellett, hogy lopni akarnak! ►- Tudta a jófene! Azt mondták, fütyüljek, ha valaki arra megy. Ennyi volt az egész. Már fütyülni sem szabad? — De igen, csak az a baj, hogy amíg te fütyörészel, mindig eltűnik valami. Hol egy pár mázsa búza, hol néhány tekercs szigetelő- papír, mindig olyan, amit köny- nyű eladni, de nehéz megállapítani, hogy honnan származik. ^ Nekem ebből soha semmi hasznom nem volt. Nekem söha egy koronát sem adtak abból, a- mlt loptak. >— Miért segítettél nekik? t~ Mert kényszerltettek. Fercsi mindig kést rántott rám, ha nem akartam azt csinálni, amit mond. — Volt egypár olyan eseted is, aihlkor senki sem kényszeríthe- tett. A falutokban, nem is olyan régen, a szó szoros értelmében, kiraboltál egy részeg embert. Én csak segíteni akartam neki, hogy haza tudja tolni a biciklijét. Tehetek én róla, hogy az a szerencsétlen felborult, és kiszórta az összes pénzét? Te meg szépen felszedted és elfelejtetted visszaadni. Pontosan így volt. Nem kell nekem a más pénzel — Akkor attól a kilencéves kisfiútól miért vetted el a pénzt? — Nem kilenc, hanem tízéves volt >— javította ki a rendőrt. — De nem vettem el tőle egy koronát sem, csak rám fogták. — Minek ez a sok hazudozás, Robi? Egyszer már bevallottad, a pénzt is visszaadtad. Hallgatott egy sort, mint akire ez az Ügy már egyáltalán nem tartozik. Tizenhat éves sincs még. és mér tele a lapja a rendőrségi szül érvelt. A hibát gyorsan helyre is hozta. — Lehet, hogy megpróbálkozok a szakmatanulással. A mostani munkahelyemen azt ígérték, hogy jövőre beiratkozhatok az iskolájukba. Festő és mázoló szeretnék lenni, mert azok jól keresnek. Szemmel láthatóan örült, amikor befejeztük a beszélgetést. Édesapjának, aki addig a folyosón várakozott, azt mondta, hogy aznap egy kicsit később megy haza, mert szórakozni mennek a haverokkal. Hogy hova és meddig, azt már nem mondta, s apjának sem maradt rá ideje, hogy megkérdezze, mert mire felocsúdott, a fia már elviharzott. — Nagyon szégyellem én a Robi ügyelt — mondta az apa már bent az irodában. — Becsületes munkásember vagyok, soha semmi baja nem volt velem a rendőrségnek, de ez a Robi csak szégyent hoz a családra. — A többi gyerekkel semmi baj? •— A, rendesen járnak iskolába... — És a Robival ml lesz? Mikor hagyja már abba ezeket a kihágásokat? Nem tart attól, hogy súlyosabb bűnözéshez vezethetnek a fia „apró“ ügyei? — Most már tudom, mit kell tennem. Eljön oda dolgozni, ahol én dolgozok. Mindig rajta tartom majd a szemem. — Nem is olyan rossz ötlet — mondtam a zászlósnak, miután egyedül maradtunk, s már azon tűnődtem, hol ihatnék neg egy jó kávét e rendhagyó időben lezajlott beszélgetés után. — Ugorjunk át a Centrálba — javasolta a zászlós. — Ott jó kávét főznek. Lassan ballagtunk a kávéház felé, alig váltottunk egy-két szót. Már az asztalunkon volt a kávé, amikor a zászlós megszólalt: >— Elfelejtettél valamit megkérdezni Robi apjától. — Igen? És mit? >— Hogy van-e idősebb gyereke, mint Robi? — Valóban nem kérdeztem meg, de miért olyan lényeges ez? — Mert Robinak valóban van egy bátyja, aki ugyanannál a cégnél dolgozott, mint az apa. És? i—i Jelenleg hároméves börtön- büntetését tölti, amelyet lopásokért, garázdálkodásért és rablótámadásért kapott. Forrón szeretem a kávét, de az akkor alaposan kihűlt, mire felocsúdtam. KAMOCSAI IMRE PORTRÍVÁZIAI KOZSAR ístvAnröl A méht (Vőelincej szövetkezet elnöke, Kozsdr István mérnök olyan ember, amilyet a mezőgazdaság fejlődését formálók csak megálmodhatnak: jó szakember, szervező, és nagyszerű családapa. Megértő, türelmes akkor is, amikor érdekeit mások érdekel keresztezik. Tiszteletben tartja a gazdaság dolgozóinak az irányításba és a gazdálkodásba való beleszólást jogát. A Timaszombatl (Rimavská Sobota) járás legfiatalabb szövetkezeti elnöke harminchat éves. —- Hogyan került ilyen korán ebbe a funkcióba? ■— A Nitrai Mezőgazdasági Főiskola elvégzése utón főkönyvelő voltam a gazdaságban. Négy év múlva egy szép napon azt mondták az elvtársak, hogy; „készüljek, csakhamar átveszem a szövetkezet vezetését.“ Hát így történt. Persze megriadtam az utasítástól, a feladattól, vonakodtam is, de nem volt kiút; vállalnom kellett a háromezer hektáros, félezer tagú szövetkezet gondját-baját. Ekkor még csak huszonkilenc éves voltam. Szorgos ős eredményekkel fémjelzett igyekezetének elismeréseként megkapta a „Rimaszombati járás fejlesztésében szerzett érdemekért“ emlékérmet. Beválasztották a Szlovákiai Szövetkezeti Dolgozók Szövetsége Központi Bizottságába. Tagja a Rimaszombati Járási Nemzeti Bizottság tanácsának, és a Járási pártbizottság aktivistája. Elfoglalt, kötelességekkel, problémák halmazával birkózó, derűs arcú, fáradhatatlan ember Ko- zsár István. Nem tér ki egyetlen probléma megbeszélése, megoldása elől sem, s ez olyan erő, a- mellyel a környezetében élőket is aktivizálja, tettekre buzdítja, s ezzel megkönnyíti a gondok megoldását, az előbbre jutást. — Ha látom, hogy valaki jól dolgozik, elmúlik a fáradtságom. Felvidítanak a kis örömök is: ha a kislányom egyeseket hoz haza az iskolából, a nyakamba ugrik, és együtt Örülünk a sikerének. Az ölemíbe veszem, és felderül az arcom. — Mit értékel az emberekben? — Elsősorban a helytállást, az alkotókészséget és az alkalmazkodni tudást, a megértést, segítőkészséget nehéz helyzetekben. Mindezen túl szeretem, ha derűlátók, őszinték. — Véleményével pártunk politikájának aktív képviselője. — Kiállni pártunk programja mellett azt jelenti: megérteni szükségességét és azt, hogy megvalósításához valamennyiünk közös, összehangolt, egy irányba ható erőfeszítésére van szükség. És hinnünk kell abban, hogy eredményeink mellett az időnkénti kudarcokkal is valami belátható nemesebb felé mozdulunk, próbálkozunk. Kozsár István értékeli a szaktudást. Munkatársaitól megköveteli, hogy állandóan gyarapítsák szaktudásukat, de maga is sok szakirodalmat olvas. A rátermettséget és a képességet naponta bizonyítani kell. Az ismeretek főiskolán szerzett tőkéje hamar kimerül, ha állandóan nem gyarapítjuk. Szerintem hitvány dolog, ha a be nem fejezeti iskolát valaki a hangjával akarja pótolni, a szakmai rátermettséget pedig a beosztására való (tekintélyt kierőltető J hivatkozással. Korcsmára László