Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-15 / 7. szám
4 FElHtViS A CSEMADOK Központi Bizottsága és a társrendező szervek 1983-ban ismét meghirdetik a MELÓDIA ’83 elnevezésű könnyűzenei versenyt. A verseny két kategóriában folyik: a) előadói verseny — részt vehetnek azok, akik 1983. február 1-lg betöltik a 16. életévüket, és szocialista országbeli szerzeményt énekelnek magyar nyelven; b) szerzői verseny — részt vehetnek szólisták és kis létszámú zenekarok hazai magyar szerzők alkotásával. A verseny feltételei; — A benevezett versenyzők (szerzők, előadók) nem tagjai a zeneszerzők szövetségének és nem rendelkes- nek hivatásos előadói engedéllyel. — A Jelentkezési lapokat 1983. február 28-lg kell leadni a CSEMADOK illetékes járási titkárságán (s ugyanott szerezhetők 1t Is). A szervezési kérdésekről részletes tájékoztatást a CSEMADOK járási titkárságain nyújtanak. Jelentkezési határidő 1983. február 28. Mlkus Balázs festőművész M lkus Balázs fiatal festőművész megérkezve a nyárasdl (Topof- nlky) alkotótáborba azon nyomban felállította a festóállványát és munkához látott. Nem kémlelte hosz- siasan a tájat, nem kereste a témát, mert az az út amelyen véglgjött, az élményévé vált, személyes érzések fűződtek hozzá, a festmény pedig friss, eleven, tiszta volt, mint az a kép, amely anélkül hogy tudatosítanánk, a recehártyánkra lopakodik. Így emlékezek vissza Mikus Balázsra. Festett még néhány vásznat a táborban, s egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenki őt figyeli. Sőt egyfajta kis Iskolát teremtett: maga köré gyűjtötte az embereket, még azokat Is, akiket pedig jól ismert, akik akadémiai hallgatókként már korábban Is találkoztak vele. De tapasztaltam nyugtalanságát, szigorúságát, önfegyelmét Is. Nem, nem akarom magamat könnyedén, felelőtlenül, kialakulatlan és befejezetlen munkákkal képviseltetni — mondta, majd arról beszélt, hogy csak akkor állít ki, ha biztos lesz az elképzeléseiben, ha maga is úgy véli, most már a közönség elé állhat munkáival. Azóta másfél év telt el. December tizenhatodikén Kassán (KoSlce) a MATESZ Thálla Színpada bemutatta Ibsen Nóra című darabját, és ehhez az ő tervrajzai, rajzai alapján készítették Komáromban (KomárnpJ a díszleteket, Illetve a kosztümökét. Közben felkérte a Dunamentl Múzeum Is, hogy Darázs Rozália szobrászművészszel közösen állítsa ki áprilisban a munkáit. Ezért Is a kíváncsiság, miért szánta el magát a kiállításra, hogyan élt, mivel telt el ez a másfél év. — Az utolsó másfél év? Nem a leg- zavartalanabbul — mondja. — Először Is mint katonának, nagyszerű sorom volt. Tagja voltam a képzőművészeti stúdiónak, és társaimmal festettünk, kiállításokat rendeztünk. Hogy úgy mondjam, igazi. Intenzív művészeti életet éltünk. Barátaimmal, iskolatársaimmal és a prágai Akadémia volt hallgatóival voltunk együtt. Festettünk, dolgoztunk, vitatkoztunk a művészet küldetéséről, szerepünkről, munkánk értelméről, közben színházba, kiállításokra jártunk. Amikor aztán hazajöttem, jócskán megváltozott az életem. A katonaságnál állandóan egy közösségben mozoghattam, mindenki ugyanazt csinálta, amit én, s valahányunk számára fontos volt minden. Itthon viszont majdnem légüres térbe kerültem. Az egykori iskolai közösség szétesett, darabokra hullott, kl-ki maga, elszigetelten él, és így mindnyájan olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akik élik a maguk életét, munkájuknak megvan a gyakorlati küldetése. Ezzel szemben ott vagyok én, festek, próbálom magam kifejezni, amit ez a közösség ném Is Igényel tőlem. így aztán néha szinte fölöslegesnek érzem magamat. — De hiszen dolgoztál a Thállá- ban. Illetve a Thállának. — Igen, ennek nagyon örültem. Több oknál fogva is: akkor egy csapásra megszűnt az az érzésem, hogy felesleges, amit csinálok. És szakmai-művészeti küldetése Is volt ennek a munkának; színpadra állítani valamit, amit az emberek elé visznek, amit az emberek megnéznek, ami beléjük Ivódik, amiben gyönyörködnek. Vagy más oldalról nézve: segíteni elképzelni valamit a rendezőnek, színésznek, színbe álmodni egy világot... Azután azért Is örültem, hogy ez nemcsak díszlettervezés volt, hanem én készítettem a kosztümterveket, a plakátot, a műsorfüzetet Is — vagyis mindent. Nagyon örültem, hogy erre módom volt. — Nem Idegenkedtél a színháztól? — Nem, egyáltalán, sőt örültem. Volt ugyanis ennek már előzménye az életemben. Mindenekelőtt a színház szeretete, mert nemcsak Prágában, már otthon Is elég sokat jártam színházba. Azután a színész kollégákkal, rendezőkkel is elég jó viszonyban voltam. Vlzsgaelőadásuk alkalmával segítettünk nekik például abban, hogy egy kicsit más legyen a tér, amelyben mozognak. De volt másfajta kötődésem is a színházhoz. Az egyik barátom, aki előbb az Oj Színpadon, majd pedig a Nemzetiben hordta a kulisszákat, többször megmutatta a színházat belülről. Egyszer például olyankor mentem be, amikor nem volt ugyan előadás, de a színpadon dolgoztak, állítgatták fel a kulisszákat, és olyan különös volt minden. Egy másik „előadás“ zajlott a deszkákon, soha nem látott jelenetek peregtek, különös megvilágítás,: érdekes párbeszédek. Akkor meg Is rajzoltam, több tanulmányt Is készítettem róla. Izgatott, amit láttam. A fények, a színek, az emberek, a kompozíció ... Mindezt, azt hiszem, kamatoztatni tudtam a munkában, és talán valamit megmutatok majd a kiállításon Is... — Volt egy ösztöndíjad. Ml volt A CSEMADOK Központi Bizottsága a Népművelési Intézettel a Komáromi {Ko- márno) Városi és Járási Nemzeti Bizottsággal együttműködve 1983-ban Is megrendezi a Jókai-napokat. A 20. Jókal-napok a felnőtt vers- éS' prózamondók, színjátszó együttesek, kls- színpadok és bábjátszó csoportok központi versenye. A verseny menetének tudnivalóiról részletes felvilágosítást nyújtanak a CSEMADOK járási titkárságain, ahol a jelentkezési lapok Is beszerezhetők. — Viszont te magad, mint mondtad, nem mindenben voltál elégedett, és az ösztöndíj által kijelölt témakörben nemcsak folytatni akartad ezt a munkát, hanem túl Is akartál rajta lépni. — Nem adom fel egykönnyen azt, amire vállalkoztam, ez Idegen tőlem. Ügy, hogy amikor arra kértek, jelöljem meg a témát, olyasmi mellett döntöttem, amit bensőségesen Ismerek, és ami Izgat, tgy volt ez az aszfaltozókkal, és így volt ez a többi témával is. Egyszer, amikor Prágában voltam, este futottam a városban, mert elég sokat szoktam edzeni, sportolni, és ezt Prágában Is folytattam. Nos, ahogy egyszer így rovom az utcát, hirtelen az egyik kereszteződésen majdhogynem a földbe gyökerezett a lábam. Más talán meg sem állt volna, de engem mindig vonzott az Ilyen látvány. Ott ugyanis éjszaka, valamikor tizenegy után is dolgoztak. A síneket és a váltókat cserélték. Megálltam, és néztem. A nagy „színház!“ reflektorok fényében egy különös előadás zajlott. Az emberek színes overáljukban úgy mozogtak, mintha a színpadon lettek volna. Nagyon Izgalmas volt, és addig nem is tudtam fölötte napirendre térni, amíg le nem festettem. — A fegyelem és az ösztön, úgy látom, együtt munkálkodik benned. — Nagyon Is. Sőt, engedem, hogy mind a két elem érvényesüljön nálam. A szigorúan megtervezett és véghezvitt munkák mellett hagyom, hogy a látvány Is magával ragadjon, és elemibb, tisztább, líraibb, emberibb érzések Is felszínre kerüljenek. Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok nemcsak a munkádhoz, a kiállításhoz Is. NÉMETH ISTVÄN Mikus Balázs: Sorompók a témád, és hogyan sikerült eleget tenned az elvárásoknak, meg tudtad valósítani az elképzeléseidet? — Azt hiszem, igen. Lényegében azt csináltam, ami a sajátom, amit már a szakdolgozatom témájaként elkezdtem. Akkor városi témát választottam, olyat, amely Igazi, bensőséges élményeimből származott. Hogyan is mondjam. Én városi fiú vagyok, sokat csatangoltam, nagyon érdekeltek a város zugai, színei, az utcákon zajló munka. Ezért sokat festettem a sorompókat, a jelzőtáblákat, a burkolatfelbontásokat, burkolatfestőket stb. Ezek a témák másoknak idegenek. Ha jobban megfigyeljük a jelenségeket, sok szép tiszta csendéletet Is találunk bennük, ezért kötöttem ki ennél diplomamunkám témájaként. — El tudtad fogadtatni? — Igen. Sőt el kellett! — Miért? — Mindenki másképp látja a várost, én nyilván túlságosan szubjek tíven érzékeltem. Nem valamiféle szokványos városi tájképet tettem le az asztalra, hanem a részleteit. Engem a város élete Izgatott. — Hogyan vélekedett a bizottság a munkádról? — Azok, akik megértettek, akik maguk Is így látják a dolgokat, akik nekem szurkoltak, gratuláltak a dolgozatomhoz, a többiek pedig elismerték a munkámat, mondván, hogy jogom van érzékelni azokat a jelenségeket, amelyek esetleg mások szeme előtt rejtve maradnak. FEGYEIEM ES ÖSZTÖN (Beszélgetés Mikus Balázs festőművésszel) Hajlamosak vagyunk a popmnzsikusokröl és -énekesekről fitymáló, lekicsinylő hangon beszélni, szakmájukat pedig valamiféle könnyű meggazdagodási forrásként feltüntetni. Maga a műfaj lassan vívta ki rangját, ha nem a művészetek között, legalább azok árnyékában. Művelőit azonban még mindig előítélet övezi, a közvélemény tudatát elkerüli az a tény, hogy tevékenységük igényes szellemi és fizikai mnnkát követel. Hazánkban a prágai Divadetnl űstav Józef GlUcksman orvos vezetésével kísérleteket végzett annak megállapítására, hogy milyen megterhelés éri a popmüfajban ténykedő énekeseket, zenészeket. Hozzávetőlegesen hetven személyen végeztek kísérletet, köztük a legnépszerűbbeken, de kevés bé ismerteken is. E vizsgálatok során elsősorban az előadókra háruló fizikai megterhelés nagyságát kutatták, és megpróbálták nyomon követni a szellemi kimerültség fokát. Az előbbieknek megbízható mércéje a szívverés intenzitásának megállapítása, vagyis az EKG-vizsgálat. A pulzust mérve pontos képet kaphatunk a fizikai erőkifejtésről, s azt kilokalóriákban, számokban ki tudjuk fejezni. Bajosabb viszont kimutatni a szellemi megtermelést. A vér és a vizelet biokémiai vizsgálatával ugyan megálla pithatók az emocionális változások és a stresszhatás, de számokba foglalni azt még senkinek sem sikerült. A vizsgálatokat koncertek alkalmával végezték, mégpedig úgy, hogy az egész hangverseny anyagát magnószalagra vették, s közben az előadók testére erősített elektródok és parányi méretű távközlő segítségével diagramot készítettek a szivmunka változásairól. Kiindulási alapul mindig az úgynevezett nyugalmi állapot szolgált, mégpedig legalább két órával a műsor megkezdése előtt. Az EKG-méréseken kívül még más vizsgálatokat (vérnyomásmérés, vlze- letpróba stb.) is végeztek, ezekre az elődadások szünetében és közvetlen a műsor után került sor. Az így kapott eredményeket és a diagramot azután összehasonlították a koncert műsorát rögzítő magnószalaggal, ily módon képet kaptak arról, hogy milyen az összefüggés az egyes mösorszá- mok és az előadókra háruló megterhelés között. A vizsgálatokban természetesen minden előadó önként vett részt, s közvetlenül a program megkezdése előtt a közönséget is tájékoztatták róla. A popénekesek a fizikai megterhelés foka szerint bárom csoportba oszthatók. Az elsőbe soroljuk azokat az énekeseket, akik produkciójukat temperamentumos táncmozgással fűszerezik. Ezek közé tartozik a hazai élmezőnyből például Václav Neckáf. Koncertje alatt nem ritkán 190 szivdobba- nást mértek percenként, ami nem csekélység, ha .figyelembe vesszük, hogy nyugalmi állapotban ez 72 percenként. Általában a ritmusos, tánccal, mozgással kísért dalai során mérték a legmagasabb pulzus- számot, de érdekes, hogy a legeslegszaporább szivmunkát egy lassú érzelmes dal, az Odejdu előadása alatt jegyezték le. A tesztek Václav Neckáf nagyfokú edzettségéről tettek tanúbizonyságot, hiszen egy mély művészi átélést követelő szám előadása, ha azt még ráadásul akrobatikus mozgással ötvözi az énekes, felér egy élsportoló által kifejtett erőbedobással. A második csoportba azok az énekesek tartoznak, akik a fő hangsúlyt az éneklésre helyezik, és előadásukat csak mérsékelt mozgással kísérik. Itt a fizikai megterhelés foka az előadott számtól függ, ha érzelemgazdag dalt adnak elő, a pulzusszám magasra szökik. Ebből az énekestipnsból van a legtöbb, ide sorolandó többek között Karel Gott is. Vannak azután olyan énekesek, akik a színpadon szinte semmilyen mozgást nem végeznek. Belőlük van a legkevesebb. Ilyen például az ismertek közül Petr Spálenj^. Ezek fizikai megterhelése jóval kisebb, mint az előző két csoporté, produkciójuk alatt azonban pulzusuk még nekik sem süllyed száz alá. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy mennjire megterheli az előadók szervezetét a lámpaláz. Még a rutinosabb énekeseknél is észlelhető a koncert elején a lámpaláz. A tapasztaltabbaknál azonban a műsor első három-négy perce után ez eltűnik. De vannak kimondottan lámpalázas típusok. akik mindvégig képtelenek megszabadunl tőle. Érdekes, hogy az iskolázatlan, képzetlen hang is a pulzusszám emelkedésében nyilvánul meg. A hangszeres zenészek közül a dobosokra hárul a legnagyobb fizikai megterhelés, alig valamivel kisebb, mint az énekesekre. Az egyes hangszerek között azonban nagy eltérések mutatkoznak. A fúvósak a középmezőnyhöz tartoznak, míg a fizikailag legkönnyebb dolga a billentyűsöknek van. Ok munkájukat általában ülve végzik (a do- bolást aligha lehet ülőmunkának nevezni), s csak minimális a fizikai igénybevételük. Megállapították, hogy a billentyűs szellemi megterhelése is kisebb, mint más hangszerek kezelőjéé, ennek az a magyarázata, hogy ők többnyire már egészen kiskoruktól kapcsolatban állnak hangszereikkel, s általában nincsenek játszástechnikai problémáik. Ha valamely hangszeres zenész énekhangjával is hozzájárul a produkcióhoz, akkor különösen nagy megterhelés éri. Nehéz-e tehát a mnzsikusszakma? A vizsgálatok megállapították, hogy a popműfajban tevékenykedő előadók nap! energialeadása átlagban 3600 kalória. Ez a közepesen nehéz munkát végzők kategóriájába sorolja őket. Ehhez azonban még hozzá kell számítani a szellemi megterhelést és a stresszhelyzetek sokaságát, amelyek a műfaj velejárói. Ezek mértékét, bár tudnak róluk a szakemberek, számokban kimutatni nem lehet. Számok nélkül pedig összehasonlítani sem lehet. STRIEZEN-EC SÁNDOR Nehéz-e a könnyű műfaj?