Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-08 / 6. szám
A fílnunüvészet Január 21-én Brattslavában, a Szak- szervezetek Házában tartott bemutatóval megkezdődött a dolgozók téli filmfesztiválja. A seregszemlén, amely február 17-lg tart, Szlovákia negyvenhat kijelölt mozijában, tizenhét ország huszonegy filmalkotását tekintheti meg a közönség. A seregszemle dramaturgiája főleg a Karlovy Vary-I XXIII. nemzetközi filmfesztiválon bemutatott alkotásokból Indult ki. A' cél; bemutatni nézőinknek a világ filmművészetének ■ legjelentősebb alkotásait. Bár a kiválasztott filmek nem mindegyike tesz eleget ennek a kritériumnak, t mégis lehetőséget adnak egy-egy vá- ii rosnak színes, változatos és érdekes í fesztlváll műsor összeállítására. A | műfaji-tartalmi paletta rendkívül színes. A mai témák mellett egyik-má- ■ sik produkció a múltat mutatja be, a j vidám hangvételű filmek mellett ta- i lálunk tragikomikusát és komolyat, a > pszichológiai dráma mellett társadat- > mi kritikát, kalandot, megfilmesített irodalmi műveket, valamint híres személyek életrajzát. ’ A bratlslavai ünnepi bemutatón, a szlovák-jugoszláv koprodukcióban Készült Golu2a úr halála című filmet mutatták be. Rendezője 2ivko Nikollö. Goluüa úr egy középszerű könyvelő, aki egy városkában tölti szabadságát. A kisvárosi unalom és kíváncsiság érdekes szórakozási objektumot fedez fel Golu2a úrban. A városka lakói I seregszemléje szórakozásból, unaloműzésként egyszerre „nagy embert“ csinálnak a könyvelőből, mintegy megjátszva a csodálatot iránta. A dolog pontban a visszájára sül el. A szürke kis könyvelő meghódítja a városka gyönyörű özvegyét, akit eddig meghódlthatat- lannak tartottak. Ez felborzoHa a kedélyeket. A „játékból“ egy csapásra ellenség lesz. A város lakosai Golu- 2a úr ellen fordulnak, és végül a halálba kergetik. A film főszerepében Ljubiäa Samard2iö remekel. A szovjet filmművészetet két alkotás képviseli. Az egyik Alekszej Szl- monenko rendező Forrás című filmje, a másiknak a címe: Magánélet; Jullj Rajzman rendezte. A Magánélet főhőse egy igazgató, aki hosszú, tevékeny évek után nyugdíjba vonul, és ez nem marad nyom nélkül. Az eddigi alkotó évek után hirtelen üresnek, mihasznának talál ja életét, fölöslegesnek érzi magát, nem tud beletörődni a semmittevésbe, Egy idő múlva azonban megváltozik a szemlélete. Mivel elegendő Ideje van, figyelni kezdi embertársait, környezetét, családját, és egy új, ed- _^lg Ismeretlen világ bontakozik ki előtte. Most tudatosítja csak, hogy eddig egész környezetét az Igazgató szemével nézte, és csak mindent abból a szempontból ítélt meg, hogy mennyire válik az üzem hasznára. Most azonban felfedezi az emberekben az embert is. A film főszereplője Mihail Uljanov, aki a tavalyi. velencei filmfesztiválon elnyerte a legjobb férflalkotásért Járó díjat. Komoly társadalmi-kritikai hangvétele van a Margarethe von Trotta rendezte nyugatnémet filmnek, az Ölomidőnek. Ez az alkotás a fesztiválon bemutatott nyugati filmek csúcsához tartozik. Két, politikailag ellentétes álláspontra helyezkedett testvér magával ragadó dialógusa híven mutatja a mai kapitalista világ nézetl- -eszmel ellentmondásait. Az egyik testvér egy feminista mozgalom meg- győződéses híve, a másik viszont egy terrorista s: u’vezet tagja. A feminista nővér két tűz közé kerül, mert ki van téve testvére terrorjának, ugyanakkor tapasztalnia kell a rendőrség kegyetlenségét is, amikor a nővérét keresi. A film eszmei modellje Gud- run Ensslin nyugatnémet terrorista volt, akit az NSZK-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, és 1977- ben a börtönben halt meg. A magyar kinematográfiát Kovács András Ideiglenes paradicsom című filmje képviseli. Története a második világháború Idején játszódik le. Egy francia hadifogoly megszökik a németek fogságából, s Magyarországon talál menedéket. Az egyszerű emberek bújtatják el. Itt szeret bele egy elvált, zsidó származású asszonyba. A romantikusnak induló szerelem az embertelen környezetben vé;gül tragédiába torkoll. A főszerepet Frajt Edit és André Dussolier Játssza. Mindez csak egy kis Ízelítő abból a választékból, amelyet az idei film' fesztivál az érdeklődőknek kínál. —h — A Párkányi (Stúrovo) Alapiskolában Góra Ilona tanítónővel az Iskola Nevenincs bábcsoportjáról beszélgetünk. Előtte már láttam a bábcsoportnak egy-két fellépését, így betekinthettem egy kissé a munkájukba. — Miért ezt a nevet választották a csoportnak? — Ehhez egy kis történet is fűződik. Amikor az első versenyre mentünk, olyan hirtelen jött az egész, hogy még nevet sem volt időnk választani, ezért ott a versenyen így kereszteltek el bennünket. — Mikor alakult a bábcsoport? — Előbb, 1979-ben kézimunkakor alakult az Iskolában, s bár még igen kezdetlegesen, zokniból kitömött állatkákat készítettünk. Ezt is csak a kicsiknek, játékként. Az igazgató, dr. Csicsay Alajos ösztönzésére aztán bábcsoport lett a kézimunkakörből. Nemsokára fel is léptünk a Nagy Répa című mesével, de csak az iskolában a szikrák szórakoztatására. Előadásunk annyira tetszett a közönségnek, hogy a gyermeknapon egy másik műsorral is előrukkoltunk, mégpedig a Klárika haragosai című mesével. — Hányadikosokböl áll a csoport? — -A csoportnak harmadikos-hetedikes tagjai vannak. Nagyon jó a kicsik és nagyok együttműködése. — Az iskolán kívül hol léptek még fel? — A pionírházban és az építövál- lalat rendezte Télapó-ünnepségen, ahol szintén tetszést arattunk. — Csak egyedül dolgozik, vagy van, aki segít? — Bernáth Margit óvónő személyében a kör 1981-ben aktív segítőtársra Készülődnek a Duna menti Tavaszra talált, Így lehetőségünk nyílt arra, hogy az óvodákban is bemutassuk műsorunkat. Fellépéseink közül ezek tetszenek a legjobban, mert az óvodásoknál lelkesebb közönség aligha akad. — Milyen sikereket értek el eddig? — Az 1981—82-es tanévben beneveztünk a járási alkotóversenybe. Ekkor már elég szépen haladtunk a mun kával, s nagy örömünkre elsők let- I tünk. így bejutottunk a kerületi for- I dulóba, amelyet Gúlán (Kolárovo) rendeztek meg. A Duna menti. Tavaszon pedig nekünk Ítélték a harmadik dijat. — Ez alatt az idő alatt szert tettek valamilyen szakmai tudásra is? — Bernáth Margit elvégezte, a báb- csopórtvezetői tanfolyamot, melyet a CSEMADOK rendezett. — Gondolom, készülődnek a fesztiválra, és milyen műsorral? — Igen, szeretnénk most is részt venni Kovács Magda Kelep-Kelep árulása című meséjével. Remélem, sikerül majd ezt a tervünket is megvalósítani. Már készítjük a bábukat, mert eddig is minden bábut magunk készítettünk. ' Varga Gabriella Ogy vélem, mindannyian egyetértünk abban, hogy jelenünk eleven, elsősorban ösztönösen ható, modern színjátszást kíván. Ez pedig elképzelhetetlen az ismert stílusok és a sokrétű rendezői módok nélkül. De egynémely újságcikk elolvasása, vagy egy-egy suta nyilatkozat elhangzása után az az érzésem, hogy a stíluskérdéseket illetően meglehetősen zűrzavar uralkodik. Vannak (és többségben], akik a stílus fogalmát, annak szabályait, eszközeit nem ismerik. Valamiféle, „modernizálás sál“ tévesztik össze, gondolván, hogy mindaz, ami nem elvont, nem absztrakt, és nem jelzett (és ezt is összetévesztik) díszletek között játszódik, témájában nem kihívó, tehát számukra nem provokatív, cselekményében nem meghökkentő, az manapság érdektelen, elavult ábrázolási mód, s így nem le- I hét korszerű. | Mások azt képzelik, hogy a stílus valamiféle szintező mesterkedés, amely mindent a saját kaptafájára szűkíthet vagy tarkíthat. Sőt olyan is volt, amikor egyesek tévesen úgy vélték, hogy a stílus egyenlő a színház profilírozásával, és már a darabok kiválasztásánál olyannyira megkötötték a színház kezét, hogy abból alkotó buzgalom, vagy tudatos stílusalkalm'azás nem is származhatott. De vannak még ennél is kacifántosabb ötleteket adók is, akik olyan darabokat Javasolgatnak, amelyek már eleve túllépik színházunk lehetőségeit, mini például a Déry-Presser: Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról című darabot, a nagy sikerű My fair Lady musicalt vagy Brecht-Welll: Koldusoperáját, Wassermann-Leigh-Darlon: La Mancha lovagját és más (nagyon) sok szereplős újdonságot, amelyekre mindenki felfigyelhetne és amelyek kedvet ébresztenének Ifjúságunkban a rendszeres színházba járáshoz. Nem könnyű az ide vonatkozó szakismereteket megszerezni és alkalmazni. Még kevésbé lehet hát fóruma a feltűnni vágyó kérkedéseknek, a szócsépléseknek. A Magyar Területi Színház elsősorban a belső történések művészetét, a kreativitást keresi jubileumi évadának bemutatói során. Tevékenysége bizonyára továbbra is ilyen irányba halad, és az I előtte álló négy bemutatóján is színvonalas elő- adá.st láthat a közönség. Még akkor is, ha egyikmásik előadása (vagy darab) nem arato-tt osztatlan sikert. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem volt “ . indokolt e darabok műsorra tűzése. S'őt, ez módot ad az összehasonlításra, a mérlegelésre annak tudatában, hogy mindkét színpadunknak nem attól mutatkozik jónak, elfogadhatónak, tetszetősnek és I modernnek a műsora, mert egy másik színház pro- i fiijára egy bizonyos „már volt“-ra hasonljt, hanem i önmagától válik elfogadhatóvá, megkapóbbá, mű- t vészibbé. egyénibbé. A létrehozás és az elbírálás t ilyenfajta módszerét a mondanivaló lélektani hely- [ zetében a darabok eszmeíességében, művészi fo- [ gantatású rendezői kompozíciójában, a színészi B emberábrázolás tartalmi-formai mivoltában kell felismernünk. Ma már fölösleges korlátot emelni a régi és a mai dráma közé. Ezt a Jókai-dramatlzáció is bizonyította, de arra is figyelmeztet, hogy egy érdekes vagy annak vélt darabot csak akkor mutasson bem színház, ha tudja, mit akar a felszínre hozni, mire akar figyelmeztetni, milyen irányban akar utat mutatni. Elvégre csak így lehet esélye arra, hogy valóban jó, rangos és fontos előadás jöjjön létre. Ehhez pedig a színház valamennyi dolgozójának mindent el kell követnie, hogy színpadi diadaluk, a remélt siker valóban gyümölcsöző lehessen mindannyiunk számára. (szuchy) A szürke télidűben. a csallóközi kisváros toronyépületében olvasgatom Bábi életrajzát, majd a versei következnek újra és újra. — „Édesanyád, gyermek? ... Az volt ám az asszony! Éjfélkor ébredt, hogy kenyeret dagasszon, s téged hogy szeretett! __Mint Iá) érte szfveml“ 19S5-ben íródtak e sorok. A taarmincesztendös poéta alkotásban, önmegvalósításban itt tartott. (1925-ben született a nyitrai járésbeli Báb községben, uradalmi kertész hetedik gyermekeként. Ifjúkorát Tornócon (Trno- vec), a munkúsmozgalmi „viharsarokként“ emlegetett Mátyásföld szívében töltötte. Érsekújvárott érettségizett, majd munkás lett Budapesten. 1948-ban visszatért szülőföldjére, s többféle foglalkozással próbálkozott: volt az ifjúsági vasútvonal építője, politikai és pedagógiai főiskolai hallgató, vasgyári munkás, a MATESZ dramaturgja, könyvterjesztő, s hoszabb-rövidebb ideig a Szabad Földműves, a Fáklya, a Hét, az Irodalmi Szemle és az Oj Szú szerkesztője.) Hosszú-hosszú hányattatások után került Bábi Iráskö- zelségbe, de rövid élete csupán a költői lehetőségeinek felvázolására lett elegendő. Időzzünk el Bábi „csorbulásainál“. Későbbi, érettebb költői korszakainak alkotásaiban is lelünk egy-egy halványabb sort vagy versszakot, de néha a teljes vers is kételyt ébreszt az olvasóban. Máskor meg pontatlan a fogalmazás, vagy ellentmondásokba keveredik, esetleg igenis vitatható dolgokat állít: „A lét (...) gátja önmagának.“ Itt-ott magyar klasz- szikus költők hatását érezzük: néha csupán egy verssor, egy-egy szókapcsolat az, ami Arany Jánosra, Adyra, József Attilára emlékeztet. Negyvenesztendős már, amikor A Forrás éneke napvilágot lát, s költői hangja mutálól E költemény akkor válhatott volna igazi remekművé, ha az alkotója fegyelmezettebb. Ma már túlírtnak hat, s a közbeiktatott BABI TIBOR VERSEIHEZ énekek feleslegesnek, túlexponáltnak tűnnek. Bábi Tibor gondolkodásban, alkotásban, kivitelezésben kevésbé hajlékony, és a kockázatvállalásában is van kifogásolnivaló. Bábi Tibor versei az Idő távlatából — olykor-olykor — merevnek, célirányosnak hatnak Közösségi költészet az övé. Egyet viszont nem tudott, éspedig azt, hogy csakis a személyes költészetből léphetünk át a közösségi költészetbe. Fordítva lehetetlen. Először is önmagamat kell felfedeznem, önmagamat szükségeltetik meglátnom, önmagamat és élményeimet kell (és szubjektiven felfognom) megfogalmaznom. A szőkébb pátriámat kell Irásközelségbe „emelnem“, hogy majd a tapasztalatok útján továbbléphessek. Bábi Tibor úgy akart közösségi lenni, bogy erről „megfeledkezett“. Ogy lépett ártatlanul a közösségi Ura világába, hogy igazi mélységekig önmagát sem ismerte. Közösségi költő akart lenni. A közösségért csengett, mert szerette a népét, a társadalmát, és irtózott a ma-r gúnytól. Verseiből Ítélve: egy minutumra sem tudott „egyedül“ lennii Szivvel-lélekkel a közösség lírikusa volt, úgy élt, úgy alkotott, hogy mindvégig kifelé figyelt, a társadalom pulzusát hallgatta; s ha eltekintünk a látszattól, azt kell mondanunk, uemigen volt ideje önmaga megismerésére. Elgondolkoztató, tanulságos költői pálya az övé. Hibái ellenére mégis szeretem Bábi. líráját. Válogatott verseinek új kiadása az asztalomon. Bábi az igazért szállt perbe megannyiszor. Az igazat akarta kimondani, és nem csak a valódit. Ogy vélem, az élete, a sok-sok hányattatás és talán az önbizalma is közbeszólt a tökéletesebb kivitelezésnél. Szeretem Bábi Tibor verseit, mert feszültség, tűz, izzás van bennük. Őszinte szavai nem mindig találtak célba, mert az őszinte szó is csupán egyetlen adandó alkalommal lehet őszinte. A gyötrődés állapotában kétségbeesetten tapasztalta, hogy keveset és ritkán alkotott, s hogy ha „írt is, érezte, hogy hamis“. Minden bizonnyal megérezte a lírájának disz- szonáns hangjait is. Megérezte a tévelygéseit, csodásán szép bábís-ráfogásait. Tehetség volt a javáböl, s ha nem sok alkotása maradt is utána, akadnak köztük maradandó művek. Keresek valakit című verseskönyvét a Madách Lap- és Könyvkiadó jelentette meg az elmúlt esztendőben. A |6 versválogatást Zalabai Zsigmond végezte. Olvassuk el figyelmesen e kötelményeket. VAJKAI MIKLÖS N V
