Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-08 / 6. szám
AZ EGYENLŐSÉG ALAPJAN „Teljességgel komolytalanok“ azok a nyugati válaszok, amelyek az SZKP főtitkárának beszédében foglalt új szovjet leszerelési javaslatokat gyakorlatilag már az elhangzás napján elutasították — mondotta Vagyim Zaglagyin, az SZKP Központi Bizottsága nemzetközi osztályának helyettes vezetője a Szovjetunió fennállásának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek befejeztével tartott sajtóértekezletén. Jurij Andropov beszédében világosan fogalmazott,. kezdeményezése logikus folytatását alkotja az eddigi szovjet állásfoglalásoknak, de figyelembe vesz bizonyos nyugati javaslatokat Is. Andropov javaslatot tett egyrészt arra, hogy a jelenlegi szovjet közép-hatótávolságú rakéták, az úgynevezett eurorakéták számát a mostani állománynak mintegy harmadára, azaz hozzávetőleg ezerről körülbelül háromszázra csökkentsék. De tovább is ment ennél a korábban már elhangzott javaslatnál, amikor rámutatott: a Szovjetunió arra is kész, hogy Európában mindössze annyi rakétát tartson meg, amennyivel Franciaország és Nagy- -Brltannia rendelkezik — ez pedig mintegy 160 szárazföldi, illetve tengeralattjáróra szerelt ilyen fegyvert jelent. A hadászati nukleáris fegyverek terén Jurij Andropov beszédében 25 százalékos csökkentést javasolt, mégpedig nem csupán a hordozóeszközök tekintetében, hanem a robbanótöltetek számát illetően is kész a Szovjetunió a megállapodásra. Andropov azt is hangsúlyozta: a Szovjetunió kész bármilyen ésszerű, a paritás, az egyenlőség és az egyenlő biztonság elveit tiszteletben tartó javaslat megfontolására, de csakis olyan javaslatokkal hajlandó foglalkozni, amelyek ezekkel az elvekkel összhangban állnak. A főtitkár egyben figyelmezetett arra: a Szovjetunió semmilyen körülmények között sem engedi veszélyeztetni maga és szövetségesei biztonságát, nem engedi megbontani a fennálló katonai egyensúlyt. Az új szovjet javaslatokra adott nyugati elutasító válaszokat a szovjet sajtó „elsietettnek" és „felületesnek“ minősíti. A moszkvai lapok hangsúlyozzák, hogy a számos tartalmas szovjet javaslatra gyakorlatilag nem érkezett eddig érdemi válasz. Az Igen messzemenő szovjet javaslatokra adott ama nyugati reagálás, amely az Andropov-beszédben foglaltak mélyebb tanulmányozása nélkül úgyszólván „vlsszakézből“ született, arra enged következtetni, hogy az elsőrendű cél a NATO nyugat-európai raké- tatelepítési tervének mindenáron történő végrehajtása. A Krasznaja Zvezda, a szovjet hadsereg lapja ügy véli: e tekintetben sajátos nAmkamegosztáS alakult ki Washington és a nyugat-európai kormányok között: Washington Igyekszik akadályozni a genfi tárgyalások előrelépését, nehogy az Itt születő megállapodás elejét vegye a nyugat-európai rakétatelepítéseknek, közben a nyugat-európai kormányok igyekeznek végrehajtani a telepítés előkészületeit. A Pravda egyébként január 2-án terjedelmes szerkesztőségi cikkben tárta olvasói elé, valójában mi is történik a genfi tárgyalásokon. A cikk mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy a tárgyalások messze túlmutatnak a két ország, a Szovjetunió és az USA kapcsolatainak kérdéskörén, és lényegüket tekintve globális jelentőségűek. A lap Ismételten aláhúzza, hogy a remélhetőleg megszülető megállapodás kizárólag az egyenlőség és az egyenlő biztonság elveinek talaján jöhet létre, és figyelmeztet: hiú remény lenne azt hinni bárkinek is, hogy egyoldalú fölényre tehet szert a Szovjetunióval szemben. A Pravda emlékeztet arra, hogy az 1979-ben aláírt — bár az Egyesült Államok által nem ratifikált — SALT—2 egyezmény már leszögezte: a két fél különböző összetételű hadászati erői között globáfis egyensúly ál! fenn. Reagan elnök 1982 májusában elhangzott javaslatai éppen ezt a meglévő egyensúlyt hagyták figyelmen kívül, ezért elfogadhatatlanok. Az SZKP lapjának szerkesztőségi cikke Ismételten megállapítja, hogy az amerikai közelítés a leszerelés kérdéseihez valójában nem konstruktív. Ugyancsak a Pravda egy néhány nappal korábbi cikkében elemezte a szovjet javaslatokat, illetve az ezekre eddig érkezett elutasító nyugati válaszokat. Ismét hangsúlyozta: az Egyesült Államokkal a Szovjetunió Európában akár a tényleges nullamegoldásra is készen áll. Azt azonban senki sem várhatja el, hogy figyelmen kívül hagyja azt a történelmileg kialakult tényt, hogy a kontinensen Franciaország és Nagy-Britannia is rendelkezik közép-hatótávolságú rakétákkal, amelyek minden bizonnyal elsősorban a Szovjetunió felé irányulnak. A Lityeraturnaja Gazeta hasábjain Ko- bis, a lap kommentátora arra mutat rá: az amerikai katonai előkészületek célja tulajdonképpen az, hogy a Szovjetuniót olyan fegyverkezési hajszába vonják be, amely megakadályozná a Szovjetunió kitűzött gazdasági céljainak megvalósítását. Az amerikaiak nem a szovjet rakétáktól és tankoktól félnek — írta Kobis —, hanem a Szovjetunióban folyó gazdasági, társadalmi és kulturális építő munka előrelépésétől. Kobis úgy fogalmazott, hogy az amerikai elnökök közül néhánnyal az a baj: azt hiszik, a történelem hivatalba lépésükkel kezdődött. Miután a Szovjetunió mind szavakban, mind pedig tettekben kifejezésre juttatta, hogy semmiféle diktátumot nem enged magára kényszeríteni, és nem engedi megbontani a katonai erőegyensúlyt, a fegyverkezési hajszát folytató minden amerikai lépés újabb súlyos veszélyeket rejt magában. A Moscow News című angol nyelvű moszkvai hetilap január 2-i számában tételesen kitér néhány, az elutasító válaszokat alátámasztó nyugati érvre. A felületes és elhamarkodott válaszok arról tanúskodnak — írja ez a lap —, hogy a NATO-országok vezetői igyekeznek minél jelentéktelenebb színben feltüntetni a szovjet javaslatokat és a fiókba süllyeszteni őket. Sem Nagy-Britan- niát, sem Franciaországot nem kényszeríti senki arra, hogy akár részt vegyen a genfi tárgyalásokon, akár más összefüggésben csökkentse fegyverzetét. Ugyanakkor viszont a Szovjetunió sem hagyhatja figyelmen kívül e fegyverek létének tényét. Az Egyesült Államok az új szovjet javaslatok hallatán aggodalmának adott hangot távol-keleti barátai, például Japán miatt. Ezzel kapcsolatban a lap nyomatékosan leszögezi: ennek semmi köze azokhoz a tárgyalásokhoz, amelyek az európai fegyverzetekről és csakis azokról folynak. A nyugatnémet vezetők reagálását illetően a lap rámutat: szó sincs arról, hogy a Szovjetunió javaslataival közvetlenül vagy közvetve elismerte volna, hogy fölényben van a Nyugattal szemben, hiszen olyan más javaslatokat is előterjesztett ezekkel egy- időben, amelyek éppenséggel a paritás állandó fenntartását célozzák. A nyugati sajtóban nem sokkal Jurij Andropov ünnepi beszédének elhangzása utón többen azt írták, hogy a jelek szerint a Szovjetunió magához ragadta a kezdeményezést. Fokozottan így látják ezt azok, akik itt naponta olvassák a szovjet lapokat, nézik a szovjet tévéhíradót, hallgatják a rádiót és általában figyelemmel kísérik a moszkvai eseményeket. Újra és újra elhangzik: a Szovjetunió kész bármilyen ésszerű, az egyenlőség és az egyenlő biztonság elveit tiszteletben tartó leszerelési javaslat megfontolására. A szovjet javaslatok összhangban állnak ezekkel az elvekkel, mind pedig az Egyesült Államokkal eddig kötött megállapodásokban foglaltakkal. Moszkva elvárja, hogy javaslatait őszintén tárják a többi ország közvéleménye elé és őszintén, komolyan, alaposan megfontolják azokat Jurij Andropov az elmúlt esztendő végén interjút adott Joseph Kingsbury- -Smith amerikai újságírónak, amelyben még egyszer felvázolta a szovjet javaslatok lényegét, és Ismételten hangsúlyozta: megvan a lehetőség a megállapodásra, hiszen az új szovjet javaslatok is olyan megoldást tartalmaznak, amely nem sérti egyik fél érdekeit sem, és u- gyanakkor mindkét fél fegyverzeteinek radikális csökkentését, az egyensúlynak az eddiginél lényegesen alacsonyabb szinten való megőrzését szolgálják. „Jó lénne remélni, hogy az Egyesült Államok erre az igazságos, konstruktív javaslatra adott válaszában jó szándékáról tesz tanúbizonyságot“ — mondotta ebben az interjúban az SZKP főtitkára. KÖZÉPPONTBAN: AZ EGYENSŰLY A SZOVIET XATONAPOIITIKA A szovjet katonapolitika, amely mindig a válasz-, vagyis védelmi cselekvés elvéből Indult ki, a hetvenes éveknek és a nyolcvanas évek elejének új körülményei között nemcsak ho^ nem beszél a győzelem szükségességéről az atomháborúban, hanem még a korábbinál Is nagyobb hangsúlyt tesz megakadályozására, a katonai egyensúly fenntartására és a katonai szembenállás szintjének a katonai enyhülés útján történő leszállítására. A szovjet katonai doktrína lényegének megértése nagyon fontos a katonapolitikai világhelyzet objektív értékeléséhez. Mélységesen hibás dolog e doktrína jelenlegi tartalmát felváltani a hatvanas évek koncepcióival, bármilyen helyesek voltak is azok a maguk idején.“ Több mint egy évvel ezelőtt, 1981 végén láttak napvilágot Moszkvában e sorok, egy az Európát fenyegető veszélyeket elemző kiadványban, amelyet az európai biztonság és együttműködés szovjet bizottsága, valamint a béke és a leszerelés problémáinak kutatásával foglalkozó tudományos tanács bocsátott közre. A szerzők mindjárt bevezetőben jelzik: nem ok nélkül foglalkoznak a nemzetközi terjesztésre szánt könyv első fejezetében a szovjet katonai doktrínával. „Éppen ennek a doktrínának az eltorzítása az elsődleges, de mesterséges oka annak, hogy sok rettegést éleszthetnek Nyugaton azok, akik a szovjet katonai fenyegetés létét bizonygatják.“ Valóban, a nyugati katonai és politikai irodalomban gyakorta találkozni olyan állításokkal, hogy a Szovjetunió katonai doktrínája kizárólagosan a győzelem lehetőségéből indul ki az atomháború kapcsán. „Ez rendkívül leegyszerűsíti és eltorzítja az adott probléma megközelítését. A Szovjetunió úgy véli, hogy egy nukleáris háború általános katasztrófát, minden valószínűség szerint a civilizáció végét jelentené. Akár az egész emberiség megsemmisülését is okozhatná. Egy ilyen háborúban előfordulhat, hogy nem is lesz győztes, és segítségével semmiféle politikai problémát nem lehet megoldani.“ A szerzők hangsúlyozzák, hogy a szovjet hadászati elvek nem megkövesedett, nem egyszer s mindenkorra adott elvek. A feltételektől függően változnak. A hatvanas évek elején a hadászattal foglalkozó szovjet elméleti munkák az akkori idők nézeteit tükrözték. Akkoriban a hatalmas rakéta-nukleáris fölénnyel rendelkező Egyesült Államok tömeges csapásokkal fenyegette a Szovjetuniót és legyőzésének lehetőségét hirdette egy atomháborúban. „Honnan fenyegetik a békét?“ címmel két kiadást is megért már az a szovjet tanulmánykötet, amely ugyancsak legfrissebb forrása lehet a szovjet katonai doktrína megítélésének. Ez bevezetőjében megismétli, hogy a szovjet katonai doktrína mindig a válaszcsapás. Illetve a védelmi tevékenység elveiből indult és indul ki. Idéz a Varsói Szerződés tagállamainak 1980. május 15-én aláirt nyilatkozatából: „Nekünk nincs, nem volt és nem lesz a védelmin kívül egyéb hadászati doktrínánk.“ „A szovjet katonai doktrína alapja az a tétel, hogy a Szovjetunió soha nem alkalmaz elsőként atomfegyvert. A szovjet katonai doktrína elutasít általában mindenféle tömegpusztító fegyvert“ —i hangsúlyozzák a tanulmánykötet szerzői, megjegyezve: a háború logikája, a korszerű fegyverzet jellege olyan, hogy bárhol robbanna ki egy atomháború — Európában vagy másutt —, az elkerülhetetlenül általános világháborúba torkollna. „Csak nagyon felelőtlen emberek bizonygathatják, hogy az atomháborút meg lehet vívni valamilyen előre kidolgozott hadviselési kódex szabályainak megtartásával.“ A szovjet katonai doktrína fogalma, helye, alakulása meghatározó jelentőségű. Annyival is inkább, mert egyrészt fontos szerepet tölt be a szovjet állam politikai rendszerében, másrészt eltér a funkciója a nyugati doktrínákétól. A katonai doktrínát olyan hivatalos nézet- és követelményrendszernek kell tartani, amelynek keretében a szocialista államok prognózist fogalmaznak meg az adott történelmi körülmények között lehetséges háború vagy háborúk társadalmi-politikai és katonai-technikai jellegére vonatkozóan, meghatározza az állam és a fegyveres erők építését, az esetleges fegyveres küzdelem módjait és formáit. A katonapolitika és a doktrína viszonya olyan, hogy a katonapolitika elsődleges, de a katonai doktrína visszahat a katonapolitikára. A hadászat (amely a hadművészet vezető területe, a politikának alárendelt s annak közvetlen eszköze] éppen a katonai doktrína tételei, az elmúlt háborúk tapasztalatai, az ország katonapolitikai helyzete, gazdasági, tudományos- -technikal és katonai lehetőségei és az új hadviselési eszközök alapján vizsgálja és dolgozza ki a fegyveres erők háborúra való felkészítésének és hadászar ti alkalmazásának kérdéseit. Természetesen figyelembe veszi a valószínű ellenség nézeteit is. A hadtudomány a vélemények harcában fejlődik, s egyes ágazataiban különböző nézetek, elképzelések uralkodnak, amelyek nem emelkednek állami szintű törvényerőre, vagyis nem válnak doktrl- nális tételekké. Ezzel szemben a katonai doktrína a szocialista országokban olyan cselekvési elv, amely már mentes minden szubjektív szemlélettől és értékeléstől. Megtörténhet, hogy a doktrína a hadügy fejlődése során elmarad az élettől, s ilyenkor azt helyesbíteni szükséges vagy újjal kell felváltani. Míg a hadtudomány mélyrehatóan tanulmányozza a múlt tapasztalatait is, a doktrína elsősorban a jelen és a közeli jövő számára rögzít elveket. Feltételezések szerint háborúban a katonai doktrína ideiglenesen háttérbe szorulhat, s a háborút nem a doktrína, hanem a hadászat irányítja. Amerikai békejáklya
