Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-28 / 26. szám
A Csengettyű gyermekkar A l V. CsengS Énekszó gyermek- és Ifjúsági kórusfesztivál versenyműsorát nemcsak a karnagyok és kórustagpk várták izgalommal, hanem a szervezők is. A fesztivál létezése éta — 1968-at tartjuk az indulás évének — először szerepelt kötelező mű az énekkarok versenymű- sorábanT'A fesztivál meghirdetését követő hónapokban és a felkészülés időszakában gyakran hangzott el kritikai megjegyzés a Központi Ének-zenei Szakbizottság (a CSEMAOOK módszertani bizottsága) elmére, hogy a kötelező mű, Kocsár Miklós Tavaszébresztő cimű műve igényes a csehszlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok számára. Nos, az V. Csengő Énekszó versenye rácáfolt a bírálatra. A Kürti (Strekov) Alapiskola gyermekkara (karnagy Kovács jános) öt kórusművel nevezett be a versenyre. A kötelező számot jó felfogásban, de néhány ritmus és intonációs hibával CSENGŐ ÉNEKSZÓ ’83 Osszkar adták elő. Hiányzott a befejezés dinamikai kidolgozása is. A további négy szerzemény közül az angazsált tartalmú A. Osztrovszkij Pionieri Idút és Bárdos Lajos Tavunga (eszkimó vadászdalok) cimű - művek voltak művészileg meggyőzőek. Az utóbbi, friss, mai hangzásával nagy feladat elé állította a kürti gyerekeket. A zsűri bronzkoszorúval jutalmazta a teljesítményüket. A Komáromi (Komárno) Béke utcai Alapiskola gyermekkara (karnagy Stirber Lajos) sokat javult a kerületi verseny óta. Műsoruk sajátossága, hogy két csehszlovákiai magyar zeneszerző művét énekelték, jó színvonalon. Előadásukban a kötelező mű, elsősorban intonációs problémák miatt nem volt meggyőző. A kórusnák fegyelmezett pontossággal és tisztasággal igényesebb műveket kell betanulnia, ha előbbre akar lépni. Versenyműsoruk ezüstkoszorús minősítést kapott. A Galántai (Galanta) Sverma utcai Alapiskola gyermekkarát megalakulása óta Balogh Csaba vezeti. Sok szép sikert értek el az elmúlt húsz év alatt. A kórus erőteljes érces hangzása főleg a népdalfeldolgozások előadásában érvényesül. Műsorukban Karai József — Weöres Sándor Ugrótánc című műve tetszett különösképpen. A kötelező szám előadása jó közepesre sikerült. A kórus hauganya- ga még kihasználatlan. Fegyelmezettebb és alaposabb munkával még jobb eredményt érhetnek el. A teljesítményük most ezüstkoszorús minősítést ért. A Gimesl (Jelenen) Alapiskola gyermekkarát népviseletéről nagyon sokan felismerik. A karnagy Simek Viktor tudatos tevékenységének jele, a népviselet és a népművészet eigybe- tartozásának kihangsúlyozása. Kórusának tagjai a Zobor-vidék gazdag népdal kincsén tannlták meg a helyes szövegkiejtést, a frazeálást és a tiszta éneklést, ami a glmesi gyermekkar utánozhatatlan sajátossága. Előadásukban a kötelező mű alaposan kidolgozott, ám dinamikájában az egész túlságosan puha volt. Ez az egész versenyműsorról is elmondható. Közülük Benjámin Britten Nánonja tetszett leginkább. Aranykoszorús minősítést és az elkötelezett mfisorpolitlkáért a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának diját kapták. A Dunaszerdahelyl (Dun. Streda) Városi Művelődési Ház leánykara öt éve működik Ag Tibor vezetésével. A kis létszámú de jó zenei érzékkel megáldott lányok nagyon meggyőzően szerepeltek a járási és a kerületi fesztiválon. A Csengő Énekszó esélyeseként tartottuk nyilván. Előadásukban a kötelező mű egyike volt a legjobb teljesítményeknek. A végső értékelést az egyik Kodály-műben előfordult rossz hangnemváltás negatívan befolyásolta. Kár. Végül aranykoszorús minősítést és a műsorválasztásért a Bratislava! Népművelési Intézet diját kapták. A kassai (KoSice) Kuzmányi utcai Alapiskola Csengettyű énekkara Ho- molya Éva vezetésével országos hírnévnek örvendő gyermekkar. Tavaly Zilinán az iskolai kórusok szlovákied versenyén nyertek aranykoszorús minősítést. Műsoruk most is igéuyesség- ről és jó dramaturgiai érzékről adott bizonyságot. A művek kidolgozása és előadásmódja izzott a lelkesedéstől és a, művészi hévtől. Kár, hogy a kórus teljesítményén érződött az előző napi hosszú utazás fáradtsága, apró intonációs hibák rontották a hatást. A zsűri értékelése: aranykoszorús és a mfisorválasztásért a Bratislava! Népművelési Intézet dija. A Galántai (Galanta) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium leánykara két éve működik Józsa Mónika vezetésével. A viszonylag gyors sikert két tényező segítette: a lányok természetes énekszeretete, és a karvezető vitathatatlan tehetsége. A kórus művészi színvonala hónapról hónapra nagyot javult. A karnagynak sikerült a lányok született (és romlatlan) ének- adottságait a kőrusművek énekléstechnikai igényeihez alakítani. Kttiö- nösen az alt szólam az, amely elérte a rutinos kórusokra jellemző egységes hangzást. A kötelező számmal magabiztosan birkóztak meg. Legnagyobb sikerüket Kodály Zoltán Három gömőri népdal című művével aratták, amelyben különösen érvényesült a mátynsföldiekre jellemző érces, tiszta hangzás. A karmester a legjobb karnagyi teljesítményért járó díjat, a Bratislava! Népművelési Intézet ajándékát, a lánykar pedig aranykoszorús minősítést nyert a zsűri dicséretével. A Peredi (Teéedikovo) Alapiskola Pitypang gyermekkara Jónás Katalin vezetésével létezésének 10. évébe lépett. Jubileumát nagyszerű művészi teljesítménnyel köszöntötte. A fesztiválon részt vett szakemberek egyöntetű véleménye, hogy a peredi kóros nyújtotta a legjobb összteljesítményt. Szinte nem volt gyenge pontja. Magabiztosan oldották meg versenyműsoruk minden zenei problémáját. A zeneszerzői elképzelést kultúrált hangok keltették életre. A kórus teljesítménye aranykoszorús minősítést ért a zsűri dicséretével és a legjobb összteljesítményért a SZSZK Kulturális Minisztériumának különdiját kapták. Összegezve az V. Csengő Énekszó versenyét, elmondhatjuk, hogy a kórusok műsorkészletében újabb jelentős előrehaladás történt az igényesség felé, ami a karnagyok megfelelő szakmai tudásával párosult. A fesztivál megrendezésével sikerült biztosítani számukra az összehasonlítás lehetőségét, ahol ki-ki lemérhette munkájának eredményét és művészi elképzelésének helyességét. DEBRÖDI D. GÉZA D allal kezdődik a gyermekeknek szóló zenés színpadi játék. Dallal, amely halászokról, a komáromi halászokról szól, akik élik mindennapi életüket: hálót bogoznak, halásznak. Békésen élnek, pontosabban élnének, ha nem kellene rettegniük a rémséges kutyafeJOektöl, a tatároktól, akik ra^r-már percnyi nyugalmat sem hagynak a kis sziget lakóinak: otthonukra, életükre törnek. S az életet, az otthont pedig meg kell véde-' ni — mindenáron. Nem szabad, hog^ a „világot“ felforgató tatár betörjön a béke szigetére s földönfutóvá tegye lakóit. Tömören ennyi lenné Kmeczkó Mihály Harc a kutyafejfiekkel című mesejátékénak története, amelyet a MATESZ komáromi (Komárno) társulata mutatott be Takáts Ernőd rendezésében. E rövid tartalomból is kitűnik, hogy a szerző a témát történelmi időkből, közel ezer évvel ezelőtti korból választotta. Időtlen időkbe kanyarodott vissza, s a végeredmény a látottak alapján úgy tűnik túlzott és erőltetett volt. Elsősorban azért használtam a „túlzott“ és „erőltetett“ kifejezéseket, mert az ősbemutatót szemszemlélve úgy tűnt, Kmeczkó Mihály elfelejtette, hogy zenés színpadi játékot Irt — gyerekeknek. Gyermekeknek — s ez a bemutató során kiderült —, akiknek figyelmét sokszor a hangzatos frázis-kijelentések sem tudták lekötni. Többen unatkoztak a másfél óra alatt. Komoly és elsőszámú unalom-oknak tartom, hogy a zenés gyermekjátéknak nem volt izig-vérlg cselekménye, nem voltak benne fordulatok, nem voltak Izgalmas pillanatok, nem történt semmi. Egyszerűen csak összecsapott a jó és a rossz, s győzött a Jő, mint ahogy az már a mesében lenni szokott. Ebben a mesében még az a lehetőség sem adatott meg a gyermekközönségnek, hogy izgulhasson, szurkolhasson a Jónak, hiszen mindvégig nyilvánvaló volt a végső kibontakozás. Itt elérkeztünk egy komoly szerzőt, dramaturgiai tévedéshez. Ugyanis a szerző a komáromiakat hős, vitéz daliáknak mutatja be, akik életük árán is készek megvédeni otthonukat, a „hazát“, akik bátrak, rettenthetetlenek. A kutyafejűeket, a tatárokat, a „félelmetes“ ellenséget, akik már le- Igázták a fél világot, bohóckülsejű aggastyánok képében viszi színre, a- ktktől még a nézőtéren ülő gyerekek sem Ijednek meg — csak nevetnek a három fülükön, a három fejükön, három lábukon, három szájukon ... — csak épp a hős vitézek, a komáromi daliák rettegnek tőlük. Hogy miért?... Nos, ez a darabból nem derül ki s így a gyerekek sem tudhatják meg, hogy a halászoknak miért kell rettegni a járni is alig bíró tatároktól. A felnőtt néző történelmi ismeretei alapján még csak sejthet valamit a tatárok borzalmas tetteiről, de a színpadon látott Batu kánkldzsiről, Illér főkindzsíről, Ke- mal bölcskindzstről, meg a többi bohócról mindezt nehezen tudja feltételezni. S talán ennek a végzetes tévedésnek köszönhető, hogy a darabból nem lehetett sem igazi mesejáték, sem igazi játék, sem' semmi egyéb ... Mert amíg a mesejátékhoz szükséges elemekkel a kutyafejúek tel voltak vértezve, sőt, csak mesejátékba illők voltak, addig a komáromiak a tragédia jegyeit viselték magukon. Takáts Ernőd rendezése még inkább ezt látszott kihangsúlyozni. Akárcsak azt, hogy a jó nem igazán jó, a rossz nem igazán rossz. így aztán e vegyes karakterekből meglehetősen hibrid jellemek kerekedtek, ál- -hódltók és ál-hősök, akiknek sem a hódítását, sem a hősködését nem lehetett komolyan venni — még egy mesejáték erejéig sem. Balszerencséjére a szerző, a rendező még azzal sem számolt, hogy a darab gyermekközönségnek készült. Talán a felnőtt közönség — mert lllemtudó és tudatosítja, ha színházban van és unatkozik, akkor sem illő sugdolózni, hangoskodni és csendben végigüli az előadást. Am a gyerekek sokkal őszintébbek, s azon nyomban reagálnak Is mindenre. Most is azonnal visszajeleztek. Unatkoztak, tehát nyugtalanok voltak: mocorogtak, sugdolóztak, s bizony a velük levő pedagógusoknak nem egyszer csendre kellett inteni őket. Hogy így viselkedtek az nem a gyerekek hibája — valamivel el kellett ütni az időt, ha már a látottak nem kötötték le a figyelmüket. Harc a mesejáték-írással. A lehető legnehezebb küzdelem egy színpadi szerző részére, akinek próbálkozásait megítélésem szerint nem koronázta egyértelmű siker. S hogy nem végződött „kutyábból“, abban nagy érdeme volt a komáromi társulat színpadon látható minden egyes tagjának, akik éltek is a kevéske játéklehetőséggel s komolyan vették a „harcot“. Amit nyújtottak, igazán szép teljesítmény volt: játszott^akl Az alkalmi kritikus, aki most nagyon igyekszik csínján bánni a szavakkal, további méltatlankodása helyett a kutyafejűek harci dalának utolsó strófájával zárja sorait, amelyet nem ő Irt, hanem a gyerekeknek szóló zenés színpadi játék szerzője: Nincsen / csigavér / kutyafejben / fut a véri“. ZOLCZER JÁNOS Harc a meseiálfl-irással f} A tatárok: Fazekas Imre és Bugár Gáspár
