Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-05-03 / 18. szám

7

MJ^chlinsky hercegnőt galandfé- MtM reg 'kínozta. Egyelőre még nem tudták, horgas vagy sima fejű galandféreg vert-e tanyát az angyali lelkületű hercegnő testében, ezt majd csak akkor állapítják meg, ha a gyötrő élOsdi kiköltözött hajlékából.

Ennél nagyobb baj volt, hogy Me- Itchar, a kastélybeit orvos, még mindig nem szedte össze magát annyira, hogy a hercegnőnek akár franciául is megmagyarázza, miben szenved őfensége.

Hogyan mondja meg ennek a finom lelkű, kék vérű angyalnak, akinek habfehér keze még harisnyát sem kötött, s azért volt karcsún arísztokra- tikys, mert soha semmi munkával sem szennyezte be magát. A hercegnő fajtiszta angolszász családból származott, alakja hallatlanul nyúlánk volt, haja rozsdaszőke, arca sápadt, s egész egyéniségét tekintve tökéletes angyal, mert agghajlékot létesített négy herbeenak; őfelsége nem sokat tétovázott, és szívének szavára hallgatva egy egész ananászt küldött neki.

Klabec nern sokat tétovázott, tüstént eladta az ananászt a zsidónak. De még e csalódás sem fordította el a hercegnő áldott szívét a jótétemények gyakorlásától. Ellenkezőleg, mikor egy felhőszakadás lenn a pataknál elmosott két házat, tüstént futtatta a lakájokat a szegény hajléktalanokhoz, és két tetőzött tállal tej- színhabos epret küldött nekik. Amikor meghalt a harangozó, a fenséges asszony nem volt rest, s az özvegyet egy doboz eredeti olasz cukorkával vigasztalta meg.

A kastélyból senki szegény sem távozott üres kézzel. Az egyik egrest kapott, a második ribizkét, a harmadik datolyát. A hercegnő lelkesülten enyhítgette a nyomort, s ha valakinek már nem volt betevő falatja, biztosan remélhette, hogy közel a segítJAROSLAV HASEK:

eegi lakáj részére, akik a szolgálatban rendkívüli becsületességükkel tűnlek ki, s aggkori nyugdíjukból alighanem éhen háltak volna.

'A csodálatos hercegnő otthont teremtett nekik, ott lakott a négy öreg hátborzongató, agghajlékt egyenruhájában. Fehér posztóköpenyükhöz mélykék gallér tartozott, s a beavatottak azt rebesgették, hogy vörös posztónadrágjukra hátul hercegi címert hímeztek. De ez csak rosszindulatú koholmány volt. Az egyetlen hely, ahol a hercegi címer az agghajlékt egyenruhán díszlett, a tányérsapka rózsaszín rózsája volt. Valahányszor a négy öreg valamelyike megjelent a faluban, a gyerekek tömegesen frászt kaptak.

Az angyali hercegnő is gyakran ellátogatott a faluba, és rózsákkal ajándékozta meg a szegény gyermekeket. Érző színének szavára hallgatva sohasem elégedett meg egy jótéteménnyel, s amikor egy ízben egy lebetegedett szegény asszonynak gyönyörű orchideacsokrot küldött, mérget lehetett venni rá, hogy adandó alkalommal megint orchideákkal örvendezteti meg a falu népét.

Jó sziget ismerte az egész környék. Aniikor a hercegi majorban egy öreg zsellérasszony, Peslné haldoklóit, a hercegnő öt kiló diót küldött neki ajándékba. Mihelyt az öregasszony megpillantotta a libériás lakáj kezében a diót, boldogságában felcsuklptt, és vége volt.

Máskor meg a hercegnő feltette magában, hogy külön megajándékozza Tonda kondást, aki a falu csürhéjét őrizte. Két lakájt küldött érte, akiknek majd elkopott a lábuk, annyit hajszolták a jámbort, míg végre elcsípték. Szörnyű ordítozás közepette hurcolták a kastélyba, ott megmosdatták, s a hercegnő egy doboz vízfestéket ajándékozott neki. Tonda három tarka gombocskát még hazamenet megevett, de a többit eldobta, mert csuda furcsa ize volt.

Egy ízben a hercegnő tudomására jutott, hogy a szegényházban nagyon nyomorúságos sora van az öreg Klaség. A nemes lelkű hercegnő biztosan küld neki öt liter petróleumot, 1 esetleg egy egész szeszfőzőt.

Az iskola számára megrendelte a „Képes Sport" német szakfolyóiratot, és mivel a faluban kizárólag csehek laktak, a községi könyvtárat megajándékozta a Szarajevóban megjelenő „Bosnische Fost"-tál. A legjobb diák büszkén szorongatta kezében ajándékkönyvét, amelynek címlapján ez állt; ,JIorses, dogs, birds, cattle. Accidents and Ailments. Published by Ellmann, Sons and Co., Slough, England."

A hercegnő egyszóval angyal volt. Pillanatnyilag sajnos galandférges angyal. „Hogy is mondjam meg neki“ — törte fejét kétségbeesetten Me- llchar doktor, amikor a csodálatos hercegnő megkérdezte, komoly-e a baja.

— Szó sincs róla, fenség — mond- ■ ta az orvos —, csak átmeneti Iridiszpozicióról van szó. Meg tetszett már figyelni, fenség, hogy a halastavakban tavirózsák nyílnak néha, például, itt is, a kastélypark tavában, s a növények szövevénye közül néha fúr-- csa laposférgeket halásznák ki?

A hercegnő tágra nyílt szemmel meredt rá.

— Igen, laposférgeket. A laposférgek három rendbe tartoznak: cesto- da, trematoda és turbellaria. Nagyon rokonszenves és szerfölött alkalmazkodó teremtmények, bárhol felütik tanyájukat, mint például a galandfér- gek, a mételyférgek és az örvényférgek. Ha fenséged szíveskednék elsétálni a kastélypark tavához, biztosan találkoznék, mint már megjegyezni bátorkodom, élösdijének eredeti változatával.

A csodálatos hercegnő még mindig nem értette, mert angyali ártatlanságában fogalma sem volt, mi a galandféreg.

— Nem értem, mit mond, kedves doktor.

— Fenség — mondta a doktor, aki új ihletet merített a. hercegnő ártatlanságából —, kegyeskedjék figyelembe venni, hogy a galandférgek kizárólag főnemesi körökben fordulnak

elő. Ismertem -grófokat, hercegeket, sőt egy uralkodó fejedelmet is, akiket az a kitüntető szerencse ért, hogy ugyanolyan galandférget hordhattak testükben, mint fenséged, s kellő gyógykezelés után szerencsésen megszabadultak tőle.

— Hogyhogy megszabadultak? —' kérdezte az ártatlan hercegnő.

A doktor köhintett.

— Tisztáknak minden tiszta — jelentette ki fennkölt hangon. — A fér- gecskék ugyanazon az úton távoztak, mint a finom strassburgi pástétom, elhagyták a testet a gyomor megemésztett tartalmával együtt, az uralkodó fejedelem esetében szalonkából és folyami rákból készült finom pástétom földi maradványainak társaságában. Tudok esetekről, hogy beteg bíbornokok imdkönyvvel kezükben figyelték, hogyan sétál ki testükből a galandféreg. Egy európai fejedelem évről évre újabb galandférget nevel belsejében, s élősdtje köztiszteletnek örvend a lakosság körében. Abban az országban a galandféreg bántalmazása felér a felségsértéssel. Fenség, engedélyével részletes utasítást adok komornáinak, hogy megállapíthassuk, eltávozott-e belsejéből a galandféreg.

Az orvos távozása után a kitűnő hercegnő gyóntatóját hivatta.

— Tisztelendő atyám — mondta áhítattal —, galandférgem páni-- A gyóntató atya, egy tar fejű öreg pap bácsi elképedve összecsapta a kezét:

— Lehetetlen, hercegnő, hisz fenséged a megtestesült ártatlanság, fenséged testében az ember inkább nyíló rózsát keresne, mint galandférget. De ha mégis így van, fenség, a galandféreg nem más, mint isten küldte megpróbáltatás. Bízzék Isten kegyelmében, végtelen jóságában, s eltűnik a galandféreg. Isten meglátogatta fenségedet szeretetének keresztjével, s Isten lesz az, aki fenségedet megszabadítja a szenvedéstől.

— Hallottami tisztelendő atyám, hogy bibornokoknak is volt galand- férgük.

— Még érsekeknek és pápáknak is, Szent János a. pusztában küszködött véle, és XIII. János magával vitte ga- landférgét Avignonba. A galandféreg a türelem jelképe, és írva vagyon, róla, hogy kerüli a bűnösöket.

Az orvos mindennap elárasztotta édes gyökerű páfrány, gránátalmakéreg és rezedatea főzetével, -a hercegnőnek minden áldott nap három, sőt öt dinnyemagot, naftalingolyócskákat és néhány pohár ricinusolajat kellett nyelnie.

Az említett orvosi szerek mindegy- tőVegyig, jóhírű hashajtók, s a dfcsŐ hercegnő egyre inkább meggyőződött isten végtelen szeretetéről, aki ily kegyetlen kínokkal teszi próbára türel- mét.

A tizennegyedik napon a rózsaszínű galandféreg végre karcsú spiritu- szos üvegbe kerüli.

Horgasfejű galandféreg volt, amint a doktor megállapította. A hercegnő különösen büszke volt az állatka hosszára, mert mérete szerint ítélve nagyon szereti őt az Orlsten.

A hercegnő tehát felgyógyult, s ismét jó cselekedeteinek szentelhette magát, amelyeket az utóbbi időben a galandféreggel viaskodva kiss^ elhanyagolt.

Első dolga volt, hogy ellátogasson a faluba.

Hintójába ült, és éles szemmel figyelte az embereket, a házakat. Majd betért a bíróhoz, és megkérdezte, van-e beteg a faluban.

Tudtára adták, hogy az öreg Máté a 132-es szám alatt már jó ideje gyöngélkedik. A ' hercegnő elküldte lakáját, tudja meg, mi a baja az öregnek. A lakáj azzal a hírrel tért visz- sza, hogy az öreg Máténak galandfér- ge van.

A hercegnőt lesújtotta a kegyetlen hír. Hogyan lehet, hogy egy ilyen közönséges ember, egy öreg zsellér ugyanabban a galandféregben részesül, amely a fennkölt lelkek kiváltsága?

Hazaérve a hercegnő házi kápolnájában leborult az oltár lépcsőjére, és jajongva kiáltotta:

— Istenem, hát lehetséges, lehetséges?

E naptól kezdve a kitűnő hercegnő napról napra hervadozott. Aranyszíve nemsokára utolsót dobbant, s halála előtt spirituszba rakott galandférgét a községi iskolára hagyta. Nem feledkezett meg a kastély legrégibb szolgájáról sem, egy üveg parfümöt testált rá. Elrendelte, hogy halála napján évről évre a falubeli szegény gyerekeket egressel lakassák jól, továbbá, hogy halála évfordulóján a szegény nép szabadon szedhessen epret és gombát a hercegi uradalom erdeiben. Így halt meg a kiváló hercegnő január hónap harmadik napján.

Legyen könnyű neki az áldott anyaföld — csak azt nem tudom, hogy/m szereznek majd egrest, szamócát és gombát január harmadlkán, hogy eleget tegyenek az angyali fenség végső akaratánaki TŰTH XIBQR fordítása

Száz évvel ezelőtt született

Jaroslav HaSek Igazi nagy írőegyénlség volt, így »ok jó barát vette körül, akik azonban nála szerencsésebbnek mondhatták magukat, hiszen túlélték bohékás barátjukat, és megírhatták a vele kapcsolatos történeteket, elbeszéléseket. Ezek közül választottunk ki néhányat. Íme az első, amelyet még maga HaSek leikecskéje mesélt el 1920-ban a Nép Joga című cseh lapban;

„35 éves koromban 18 évi szorgalmas, termékeny munka állt mögöttem. 1914-ig elárasztottam szatíráimmal, humoreszkjeimmel és elbeszéléseimmel az összes cseh lapot. Nagy olvasóközönségem volt. Olykor az élclapok egész számait teleírtam, úgyhogy különböző álneveket használtam. Az olvasóim azonban rendszerint felismertek. Naivan tehát azt hittem, hogy író vagyok.- De Inkább gömbölyded kezű majomnak véltek.“

Josef Lada festőművész, a Svejk, a derék katona; -i. befejezetlen regény felejthetetlen illusztrátora így emlékezik rá:

„HaSek könnyedén és minden nehézség nélkül Irt. Igazán meg lehetett várni, míg megírja a humoreszkjét. És írhatott bárhol: villamosban, kocsmában, kávéházban egyaránt. Bármekkora zsivajban is tudott dolgozni. Mindamellett egyfajta irodalmi kötéltáncot is járt. Egy alkalommal valami humoreszket írt az Union kávéházban, és egy hatosért a vendégek bármelyike kitalálhatott egy nevet, amelyet Haéek azonnal a következő mondatban már bele is írt ■ a humoreszkbe, anélkül, hogy megbontotta volna ezzel a történet érthetőségét.Amikor nálam lakott, mindig délután négy óra után írt. Saját maga határozta meg az időt, amikor rendszerint egy óra után megérkezett, és ledőlt a műterem he- verőjére. Négy órakor valóban lekászálődott a heverö- ről,..és azonnal íráshoz látott. Volt, hogy már előre kigondolta a történetet, de általában csak akkor találta ki, amikor az asztalhoz ült Hogy miről fog írni, azon sohasem törte sokáig a fejét. Kis Ideig mozdulatlanul /ült a tiszta papírra szegezve tekintetét, és aztán írni kezdett Gyorsan, nagyobb szünetek nélkül írt azzal az ő sajátos, áttekinthető írásával egészen hat óráig, amikorra általában már el is készült a humoreszkjével, és máris sietett vele valamelyik szerkesztőségbe, hogy haladéktalanul készpénzre váltsa azt.

Hasek különleges ötleteivel teljesen kiszámíthatatlan volt. Mindig hirtelen, amikor a legkevésbé várta volna az ember, spontán lepte meg velük a barátait. Ha vele, HaSekkel kóborolt valaki, tel kellett készülnie arra, hogy bármely pillanatban előidéz valamilyen botrányt, amiért egy komoly egyén mindig kellemetlenül érezte magát. HaSek a kocsmákban és borozókban szomszédjait hihetetlenül gyorsan fel tudta bosszantani (ami egyébként nem nagy művészet), hogy aztán pillanatokon belül újra nevetésre ingerelje őket. Nála a szó legszorosabb értelmében érvényesült az a mondás, hogy meg tud fordulni a tenyerén. Néha, különösen az olcsóbb kocsmákban olyan hangulatot idézett elő, hogy az összetűzés már-már a levegőben lógott, de elég volt pár szó, és az előbb még ökölbe szorult kezek kinyíltak, és baráti öleléssé tárultak.

Antonín BoCek ötven történetet Irt meg Haéekról. Íme kettő közülük:

„HaÉek nős volt és arra törekedett, hogy legyen egyfajta állandó bevétele, ötletekben nem szenvedett hiányt. Felhasználta az Állatok világa című lapban szerzett tapasztalatait, és kutyakereskedést nyitott. A tőkét az apósa biztosította, legalábbis az elején. Így aztán Haéek kutyakereskedése hirdetett és megrendeléseket vett fel. Mivel nem voltak még különösebb összeköttetései, és az üzlet sem futott be, Hagek szolgája Járta Prága utcáit és gyűjtötte a kóbor ebeket, és ha kellett a' kint felejtett dögöket is ellopta.

1912 februárjában történt. Prágában a villamosvonalak alkalmazottal sztrájkra készültek. Mint a Cseh Szó című lap szerkesztője, Hagek is eljárt ezekre a gyűlésekre, és hamarosan összebarátkozott a gyűlések résztvevőivel. Egyszer eljött a Vinohrady-n lévő Rygrovl sady- ban tartott összejövetelre is, ahol hevesen szóltak az igazgató tanács viselt dolgairól, és az volt az általános hangulat, hogy igenis sztrájkba kell lépni. Nem sok kellett hozzá, hogy így legyen. Hagek ugyanis jócskán hozzásegítette volna a társaságot. Amikor a szervezet vezetői azt tanácsolták, hogy mérsékeljék az álláspontjukat, egyszer csak felemelkedett Hasek, és szót kért. Nem beszélt sokáig, de a gyűlés nagy zűrzavarban véget ért. Egyszerűen kijelentette: „Ne higgyenek nekik, elárulták a sztrájkot, mert lefizette őket az igazgatói tanács. Én Jaroslav Hagek író vagyok, a Cseh Szó szerkesztője, és kijelentem, hogy igenis sztrájkolni fogunk I“ Mondom, nagy zűrzavar lett belőle, és Hagek másnap már nem volt a Cseh Sző szerkesztője. Inkább kifizették neki negyed évre előre a bérét, csak menjen már. hagyja el a szerkesztőséget.“

Jifí Mähen így írt róla Václav Mangr barátjának:

„Ml nagyon szerettük Hagekot, mert mindig csupa vicc volt. De talán ö nem is kedvelt bennünket, mert mi mindig is nagyon megjátszottuk a nagy irodalmáro- , kát. Erről egyébként mélységesen meg vagyok győződve. De a legnagyobb móka az, hogy ő sokkal Intenzívebben művelte az irodalmat, mint ml valamennyien. Ű volt a valódi irodalmár, ml pedig szinte védekeztünk az ellen, hogy „csak“ irodalmárok legyünk.“

összeállította és fordította:

NÉMETH ISTVÁN